Történetünk

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Gyerekek! Prózások!
Ezzel itt mi van? Senki nem írja tovább? :)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

A szakadt fiatalember hitetlenkedve nézett rám, mintha most közöltem volna vele, hogy nepáli kutatók megtalálták a jetit. Izzadt haja csimbókokban lógott le fejéről, szemében izzó tűz égett. Izgatott mozdulatai mutatták, hogy nem vevő a tréfára.
-Ugye, most viccel?!
-Miért tenném? - kérdeztem nyugodt hangon, már amennyire tőlem telt az adott helyzetben.
-Maga fel sem fogja, micsoda kincs az a szobor!
-Az a Vénusz-alak legalább 30 ezer éves, természetesen tudom, hogy milyen nagy kincs az egyetem számára...
-Kit érdekel ez a hivatalos maszlag! Ennél sokkal többről van szó...

(most csak becsatlakoztam... nem vagyok prózás, de gondoltam kipróbálom:) csinálják a mesterek...)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Bíró Szabolcs (2010-01-09 15:02:16) üzenetére:

Részemről nem folytatás, hanem kérdés: Ez most egy új történet, vagy a korábbi folytatása?
S ha új, mi a címe?
Kapunk-e ízelítőt, mégis...
mivel ezt én nem tudnám folytatni.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Bíró Szabolcs (2010-01-08 15:35:00) üzenetére:

Szerintem kezdj bele, biztosan lesz, aki ráharap :-)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

biztosan leköt mindenkit a közös regény :)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Miért e nagy csend? Megszűnt? Ki mondja meg nekem...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Ngaboru körülnézett, de nyomát sem látta a szépségnek. A víz is, ameddig ellátott, teljesen sima volt körülötte. Elkeseredésében kimászott a partra, arra gondolt, hátha onnan áttekintheti a tó vizét. De semmi nyomát nem látta onnan sem. Szívébe a fájdalom egyre nőtt. Mit tegyen? Eszébe jutott, amikor még ismerkedésük elején a lány elmesélte neki incidensét a gonosz hallal.
Megborzongott, egész teste libabőrös lett a gondolatra, mikor visszaemlékezett, hogy látta a halat, ami roppant hosszú, keskeny, valamiféle angolnához hasonlít, tapintása gusztustalan és nyálkás. Testét pedig ijesztő sötét bőr fedi. - Jaj, csak nem a gonosz hal kapta el Dorent?...
Egyre azon gondolkodott, mit tehet.
- Aha! - kapott a homlokához. - Hátha a hosszú szakállú, aki istennek szólította magát, amikor találkoztak, segíteni tud megkeresni a szép sellőt. De azt se tudta, hol keresse. Lehajott fejjel, szomorúan elindult a végtelen hosszú úton.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Még a Nagy Árokig sem értek, mikor Doreen uszonyába szörnyű fájdalom hasított.
Apró kis sajgásnak indult, de egyre csak nőtt és nőtt a rettenetes szorítás, míg végül egyetlen görccsé nem rántotta minden izmát. A lány hirtelen felsikoltott, majd egyszerűen elmerült a mélyben.
Ngaboru próbált utánakapni, de a keze csak a zavaros vizet markolta:
- Doreen - kiáltott utána, de már nem is látta a sellőt.
Félelem költözött a szívébe - olyan természetű, amit eddig sosem ismert: nem akarta elveszíteni a mélytengeri szépséget...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Finta Kata (2009-05-04 18:51:57) üzenetére:

Doreen remélte, hogy a fiú elhiszi zavart magyarázatát, s hogy még hatásosabbnak tűnjön, sűrűn, kislányosan pislogott hozzá. A szirén jókedvűen rámosolygott.
- Valóban, igazad van, gyönyörűek errefelé a napkelték - mondta amaz, majd folytatták útjukat. A lány átgondolta, valóban a Vörös kristályt láthatta-e? De rájött, hogy bármi is volt a fényesen csillogó valami, nem hasonlított népe áhított ékkövére. Sem a színe nem egyezett, és ez túl nagy volt ahhoz. Minden esetre úgy döntött, nem árt, ha utánanéz.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Úszás közben Doreennek a körtefa alatt a csillogó-valami járt az eszében. Hátha az áhított vörös-kristály az! Miért-nem jutott eszébe azonnal. Miért-miért? Azért, mert mikor meglátta a fiút, elfeledkezett mindenről. Most jutott eszébe. Elhatározta, nem vár tovább, elmondja neki. Ezért feléje fordult, de kicsit elvesztette egyensúlyát.
- Mi a baj?
- Semmi, - csak elgondolkodtam. Mondani akarok valamit.
- Mondd, kíváncsivá tettél.
- Tudod mit láttam ma reggel, amíg vártalak? - Aztán hirtelen szája elé kapta uszonyát.
- Mit láttál? -nézett rá érdeklődéssel Ngaboru.
- Hát... Nem is tudom. - kezdte zavartan, nem tudta, mit mondjon, hiszen elhatározta, hogy nem szól róla, csak ha meggyőződik arról, hogy valóban a kristály csillogott a fűben. Félve gondolt rá, hátha valaki más is meglátja. Elhatározta magában, hogy amint visszatérnek, azonnal utána jár. Mégsem szól róla.
- Olyan szép volt a reggel, a napkelte - vágta ki magát zavarából.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Már alig látszottak a távolban - csak uszonyaik bukkantak fel néhol a hullámok közül -, mikor a nap annyi magasra jutott, hogy sugarai visszatükröződhettek a görbe körtefa lomjai alatt megbúvó, apró tárgyról...
Egy látcső volt. Égi mestermunka. Csak a fellegvárosok piacain lehetett beszerezni ilyesmit, a léghajós kalmárok lompiacán.
Asszonyok és lányaik érkeztek a tó partjára, hatalmas kosarakkal. A földre vetették terhüket, és leheveredtek a fűbe. Az egyik lány épp egy zamatos körtéért nyúlt, mikor saruja megakadt a különleges szerszámban...

A Nagyszakállú pedig éppen elsuttogott egy halk szitkot, amiért nem sikerült egy perccel korábban érkeznie.
Eligazgatta magán ruháját, megköszörülte a torkát, majd kilépett a rejtekéből...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Finta Kata (2009-04-25 10:25:20) üzenetére:

Doreen szeme felcsillant, mint meglátta a fiatal szirén fiút. Vajon mennyi ideje bámulhatta őt? Zavart mosollyal üdvözölte.
- Szép reggelt! Örülök, hogy ilyen hamar találkozunk. Hosszú út áll előttünk! - Ngaboru felsegítette a lányt és bólintott.
- Igen, nagyon is tudom. De mondd csak, miért nem a palotában aludtál? Csak nem bújkálsz? - Kérdezte. Doreen újra zavarba jött.
- Hááát... valójában nem szabadna a Vörös kristály nyomába erednem. Tudod, a három bátyámnak az a feladata, hogy rám vigyázzon. Márpedig, ha én eltűnök, apánk éktelen haragra gerjed. Ezért azt hazudtam, hogy néhány napot a szomszédos öbölben töltök, az unokanővéremnél. Így aztán nem mehettem haza - vallotta be. A fiú halványan elmosolyodott.
- Már értem. Akkor minél előbb indulunk, annál hamarabb térhetünk vissza. S ha úgy áll a dolog, ahogy mondtad, nekem is feladatom lesz, hogy vigyázzak rád - azzal mindketten beugrottak a vízbe, és a hal keresésére indultak

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Víz alatti palotája helyett Doreen a kunyhóban alig aludt valamit, korán ébredt. Felöltötte utcai háját, és sietett a tóhoz. Már világosodott, és a tó partján foglalt helyet a még harmattól nedves fűben és várta Ngaborut. Szőke haját enyhe szellő borzolta, élvezte a csodálatos tájat, a tó sima tükrét. A csendet csak az ébredő madarak csicsergése bontotta meg. Kelet felől a hegyek tetején már derengett az ég, a Nap nemsokára fölkel.
Ahogy egyre följebb ért, vörös sugarakat festett a szürkés égboltra, s amint elnyerte teljes alakját, egyszerre kivilágosodott minden körülötte, és csillogott a napsugártól.
A tó túlsó partján elárvult görbe körtefa állt, alatta a fűben megcsillant valami, ami nagyon megragadta figyelmét, mivel nem harmatcsepp lehetett, mert nagy fényt árasztott maga körül. Azon gondolkodott, mi lehet az?
De figyelme hátrafelé terelte, s ott állt mögötte Ngaboru, teljes életnagyságban, karba tett kézzel figyelte a szép sellőt, és jó reggel kívánt neki.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

- Eddig jöhetsz - mondta Doreen, a tó partjához érve, majd kimászott egy szilárdabb szakaszon, és lábakat öltött a farkuszonya helyett. Szerette, ahogy a fű azujjait csiklandozta. Semmihez nem fogható érzés volt.
- Holnap a szörny nyomába eredek - ígérte Ngaboru, aki imádott szörnyek nyomába eredni (csak ne adja az ég, hogy egyszer be is várják!), és elmerült a tó sima tükrében.
Doreen várt egy keveset, hogy lássa, a fiú tényleg elment-e, majd a falu felé vette az irány.
Egy rég halott, vén halász kunyhójában húzta meg magát, annak messziről hazatért lányának adva ki magát.
Iszonyatosan fáradt volt.
Nem látta aznap este a szépen telő holdat, az éjszakai madarak ágak közti, finom táncát; sem a viskó kerítése mögött gubbasztó öreget, aki épp csak elcsomagolta származásáról árulkodó, apró szárnyait...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

A szirén már várt egy ideje. De várni bármennyit érdemes egy ilyen gyönyörű sellőre, mint Doreen. A Korall-köz 10 percnyi uszonyútra van a bisztrótól, tehát Ngaboru, a szirén a legtöbb szabadidejét ott töltötte. Amikor épp nem volt szabadideje, a Féreg árokban kereste a tintahal bandákat. Igazi önkéntes bűnüldöző volt. Mellesleg az Ngaboru egy nagyon ritka név, talán nem is él több ilyen nevű halfajzat a víz mélyén. Ezért mindenki tudja kiről van szó, ha ezt a nevet említik. Doreen végül belubickolt a bisztróba, ahol a jóképű szirén fogadta.
-Szia, kedves Doreen! Hát itt vagy végre.-üdvözölte a sellőt meleg hangon.
-Szia Ngaboru! Olyan jó, hogy látlak! A segítségedre volna szükségem.
A lány elmesélte incidensét a gonosz hallal, s kérte a szirént, hogy keresse meg azt.
A fiú örömmel vállalta a kihívást, ám már későre járt ahhoz, hogy útnak induljon. A beszélgetés után Ngaboru hazakísérte Doreent...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Kuvik (2009-04-21 21:55:37) üzenetére:

Doreen végre megkönnyebbült, hogy nem kell a hóbortos öreggel foglalkoznia.. Micsoda egy papucsférj, gondolta. Milyen férfi az, aki nem tudja megvédeni magát a feleségével szemben?! Na de mindegy is, volt fontosabb dolga ennél! Még mindig meg kellett találnia a vörös kristályt, amit a gonosz, de rendkívül gyáva hal magával vitt. Ugrott hát egy fejest a kellemesen hideg tóba, sellővé változott, és elúszott a vízi birodalom szívébe, a lenti városba. Még alkonyat előtt odaérhetett kedvenc bisztrójához, a Perzselt Angolnához, ahol már talán várja......igen várja....Ő! A helyes szirén, a Korall-közből! Tőle kérhetne segítséget ehhez a küldetéshez!

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Akarta is, meg nem is - így szokott ez lenni a magasabb szférák lakóinál is; bizony.
Mert szerette az asszony konyháját, ahogy rendben tartotta az égi portát, de Doreen személye is megigézte kissé.
Annyira más volt, mint az ő népe. Annyival szertelenebb, életrevalóbb. És az elszántsága! Az a vad izzás a szemeiben!
A földi lényeket is kedvelte, de az volt számára a tökéletes boldogság, ha a vízi világ képviselőivel találkozhatott.
Kicsit bánta is már, hogy istennek adta ki magát, mert ezzel - nagy valószínűséggel - elriasztotta magától a lányt. Bár, ha bevallja, egyszerű földműves a Felső Világból, talán szóra se méltatja őt.
Fával rakta meg a vékát, és becammogott a házba. Fáradt lábai alatt halkan roppantak el a felhőpamacsok, melyeket gondosan lehúzott cipőiről a lábtörlőnél, majd belépett...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Ngaboru (2009-04-20 17:25:17) üzenetére:

- Na végre, csakhogy itt vagy! Mit képzelsz, mindent én fogok ebben a kuplerájban elvégezni? Nosza, fogd a seprűt és lapátot, söpörd fel a ház előtt a járdát. Aztán gyere vissza, mert itt bent is van bőven tennivaló.
- Jól van, ne háborogj már, itt vagyok!
- Hamarabb is jöhettél volna. Utána, ha tiszta lesz minden, kapsz vacsorát, majd forralunk egy kis vörösbort, jó fűszerekkel, s mehetünk a jó meleg ágyacskába. Akarod?

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

A vénasszony elkezdett torkaszakadtából integetni, és úgy kiabált, hogy majdnem kiesett az ablakon. -Gyere befele azonnal! Megint a fogyatékos fiad babáival játszol!-Az asszony méltatlankodott, azon gondolkodott, hogy ki a fogyatékosabb. A fia, vagy a férje...
-Megyek már anyus megyek!-Azzal faképnél hagyta a társaságot és szófogadóan bement a házba...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Kuvik (2009-04-19 18:42:32) üzenetére:
- Lári, fári! - legyintett az öreg. - Tőlem írhatunk új szerződést.
- Legyen! - bólintott Doreen.
- Azért nagyon figyelmesen olvasd el az apró betűs részt is. - vetette oda a triton.
Az öreg e szavak hallatán sértődötten emelte szemeit az égnek, de gyorsan visszakapta, mert meglátta, hogy az asszony kinn áll az ablakban és nagyon figyeli. Bizonyára hazaintené, mert megint jön a nagytakarítás ideje.