Történetünk

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Florilla (2007-02-23 09:24:40) hozzászólására:

Ugyan, megmosolyogtatott :D

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Legalább van benne egy kis poén is... :-)
Nah hétvégén írok valamit, mert most nincs időm, ahhoz rendesen át kell olvasni az előzőt és már olyan régen írtunk, teljesen elfelejtettem a sztorit... :-(

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Crystalheart (2007-02-22 23:48:07) hozzászólására:

Jól van naaaaaaaaaaaaaaa..... :((( Csak most ilyen kedvem volt........

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Florilla (2007-02-22 23:00:47) hozzászólására:

Ne offolj, azt már én eljátszottam az elején :D

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

hehehe

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

************************************************************ **********

Dermedt csend volt csupán a válasz...hosszú hallgatás után elköszöntek egymástól és imára kulcsolt kézzel várták a halált...

2007.02.23-ik napjára virradva 3 sátorozó miután összecsomagolt, haza indult a közeli erdőből.Rossz ösvényt választva eltévedtek.Ekkor bukkantak egy tömegsírra,mely friss holttestekkel teleszórva,fekete mélységként tátongott az egyik tisztás közepén...


************************************************************ **********

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Zemy (2007-02-21 16:06:53) hozzászólására:

Ah, annál jobb, minél többen írjuk, hogy jobban pörögjön és legyen értelme is a dolognak :D

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Csak lépdeltek előre, persze erőltetett tempóban. A lányokon már látszott, hogy nem szoktak hozzá a nagyobb sétákhoz... Egyikük sem szólt semmit, csak Dávid köszörülgette a torkát néha. Kissé kínos is volt ez a csönd, de túl sokkolóak voltak az addig történtek. Szemük állandóan a fák sűrűjét pásztázta, fülük figyelt a legapróbb neszre is, és görcsösen szorongattak valamilyen botot, Dávid pedig késének élével játszott. Alexa két-háromszor szóra is nyitotta száját, de végül mégsem mondott semmit. Aztán az erdő ritkulni kezdett, és egy fényes kis ligetbe értek. A levegőt kellemesen friss illat, a természet üde illata lengte be, és a felkelő nap ferde sugarai kristályosan szűrődek át a magányos tölgy- és eperfák lombjain. A hely valósággal elfeledtetett velük minden gondot, mert ilyen szépet rég nem láttak. Szinte szokatlan volt, hogy az út szélén nincsen talicskából kiszórt szemétkupac vagy építési törmelék, a fa koronájában meg beakadt nejlonzacskó. Olyan érintetlennek, természetesnek tűnt... Az erdő megint sűrűsödött, és egy domb után megpillantották egy kis település fakapuit. A kapu két oldalán kis kunyhók, mögötte téglás kőfal. Megtorpantak, aztán mégis odamentek. A bal oldali viskó ablakán nagy csörömpölés után egy bozontos, nagyszakállas fej nézett ki feléjük. Még egy kis csörömpölés, majd a deszkaajtó nagy erővel vágódott ki, rajta meg a bozontos férfi, az őr esett át. Septiben fölkapott láncingje és rozsdafoltos sisakja csak úgy zörgött rajta. Kerek szemekkel bambult a jövevényekre, arcának látható felületét kisimította a nagy elképedés. A fiatalok, hiába zombikon meg valami gonosz tündér átkain verekedték át magukat, ezen a furcsa szerzeten legalább annyira meglepődtek, mint Rigordon.
- Itt mindenki megőrült! Mindenki! - sivított Dorina, Krisznek úgy kellett befognia a száját. A páncélos váratlanul megszólalt:
- Én nem tudum, ki űrült, de az hölgy biztossan - mondta, és nézett tovább ugyanolyan birkaszemekkel.
- Kérem - szólt Dávid udvariasan -, minket egy erdőben élő ember küldött ide a városba... vagy legalábbis a folyópartra.
Az őr nézett még maga elé kicsit, erősen vakarta a fejét, mintha attól hamarabb megértené, mit mondott Dávid.
- Mifíle ember... az erdűben? Ott senki sem lakhatik. Mindenfíle rabolók mög ördögi lények vonnak ottan.
- Azt vettük észre... - vágott közbe Krisz.
- Egy nagy fűzfát keresünk a folyó partján - mondta Dávid.
- Hmm - a kócos őr megint sokat nézett, mire szólt. - Fűz? Fűz az von sok, sok-sok az parton. De von egy, ami fölötte öreg. Órra - és balra mutatott a városfal mentén.
- Hát akkor köszönjük is - mondta Vivi, és mézesen mosolygott -, akkor mi, ha megbocsát, elmennénk arrafele...
Ahogy kimondta, mindannyian oldalazni kezdtek bal felé. Az őr azonban rosszallóan hümmögött.
- Nüm úgyan von az, hogy tik elmönetek. Akár, tik vagytok... kémek! Furcsa ám szótok, és ruhátok sem innen voló! - azzal úgy markolta meg Dávid karját, hogy az mozdítani sem bírta. Az alacsony férfiból nem néztek volna ki ekkora erőt, a nála két fejjel magasabb és vagy másfélszer szélesebb fiú nem bírt vele. Az meg bekiáltott a kapun:
- Andros! Geiza! Többik! Fogvás von! - Aztán feléjük fordult. - Mink Moros város birajához menk. Az mojd dönt felőltek.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Crystalheart (2007-02-10 22:02:54) hozzászólására:

Ok, te jössz!! Utánad írok.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz The Kinslayer (2007-02-08 22:34:40) hozzászólására:

Én folytathatnám, de nem akarok BLOGOT csinálni :D Jerünk, valaki! :D

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Valaki írjon Crystalheart-en és rajtam kívül! :-)
Lassan elfelejtem a történetet... Fel kéne élénkíteni!

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Rövidesen másik oldalról még egy, és még egy... Nem bírta tartani magát, és kicsúszott alóla a talaj.
- Lányok! . kiabálta kétségbeesetten. - Lányok, segítsetek!
Tenyérrel a földre esett. Ujjaival valami hideget és simát tapintott: Dávid vadászkése volt az. Nem habozott, fölkapta és vakon csapkodni kezdte a lábát szorongató végtagokat. Azok rándultak párat, eresztettek a szoratásból, de csak még vadabbá váltak.
Akkor ért oda Vivien.
- Úristen, mi ez...? - szörnyülködött.
- Csak segíts! Üsd ezeket... valamivel!
A lány felkapott gyorsan egy botot, és tőle telhetően ütötte-vágta Krisz körül a földet. A fiú végre kiszabadult - és a hangok, a nyöszörgések megint megütötték fülét. Nagyon közelről jött. A többi lány is odaért, és egy-egy bottal kezükben, de félve hadakoztak. Krisz gondolkodás nélkül a hang irányába rohant - hármat sem lépett, és felbukott valami puhában. Egy vonagló testre talált, amit vagy tíz földből kinyúló csontos, aszott kéz szorít le a földre, a feje már nem is látszott a rothadó-száradó testdarabok tömkelegétől.
- Dávid! - kiáltotta, majd mellé térdelt és az éles késsel végigvágta a másik fiú egyik oldalán a karokat. Azok szintén megrándultak, és Dávid arca szabaddá vált.
- Te vagy, Krisz! Ments... meg! Ááá...! - nyögte az kétségbeesetten. A sötétben nem látszott, milyen rettent arccal nézett, de hangján szívszorongatóan hallatszott a halálfélelem fagyos szele. Krisz ijesztőbbet el sem tudott képzelni, mint pont Dávidtól hallani ilyen hangsúlyt. Ő azonban egy pillanatra sem állt meg a kaszabolással, és közben Dávidot biztatta.
- Ne aggódj, elbánok ezekkel a retkes koporsótöltelékekkel!
Nagyot rántott Dávid szabad karján, és kihúzta őt a tapogató ujjpercek közül. És mikor a karok nem éreztek már testet, akit lehúzhatnának, kijjebb emelkedtek. Lassan még egy-egy kar, foszló fejek törtek a felszínre.
- Gyere haver! Tűnjünk el!
Dávidot a vállán próbálta hozni, de ha az a valóságos hegy maga nem tudott volna kicsit még járni, nem bírta volna. Rögtön az út mellett voltak, csak most vette észre. A lányok már odafutottak és ijedten figyelték a szürke erdőt.
Szürke - a nagy izgalomban észre sem vették, hogy világosodott. Az öreg fák közt maguk körül kopott-korhadt, elfekvő kopjafákat és szabályos sorba rakott mohás sziklalapokat láttak. Az út szerencsétlenségükre egy régi temetőn vitt keresztül. A hátuk mögött pedig, arrafele, ahol Rigordot elhagyták, mintha villámlott volna, de hang nem ért el hozzájuk.
- Takarodjunk innét! - mondta egyszerre Krisz, és nagyot nyelt.
- Tudok járni - nyugtatta Dávid, és tett néhány lépést előre. Kicsit bizonytalan volt még, de legalább a maga lábára állt. - Amúgy meg... kösz, Krisz. Az életemet mentetted meg. Ez annyira undorító és borzalmas volt, hogy...
- Tudom, de menjünk! - idegeskedett Vivi, és a lányok helyeseltek. - De együtt kell maradnunk! Nem lehetünk megint barmok!
A mozgolódás erősödött körülöttük - a föld alól előásták magukat a förtelmes élőholtak. Többségük csak csont és aszott bőr volt, és most feléjük kúsztak! Nyomban rohanni kezdtek, még Dávid is megfeledkezett előző élményéről - vagy inkább csak hajtotta, hogy ne legyen még egy olyan. Ahol haladtak, mindenütt mocorgás zaja és furcsa, reszelős hangok szűrődtek ki a fák közül...
Végre balra, az erdő fölött megjelentek az első napsugarak is. A zajt lassan fölváltotta a madárcsicsergés, a csontvázak visszahúzódtak rejtekeikre, ők pedig elérték a hegy lábát, és a keresztutat. Balra tovább... Úgy tűnt, megúszták.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Tétlenül néztek körbe-körbe. Alexa a sírás határán állt, Dorina nagyokat sóhajtott, Krisz pedig káromkodni kezdett: - Hogy a fekete rák talicskázná ki a belét!
A lányok értetlenül rápillantottak, majd a terepet kezdték szemlézni. Vivi lerogyott a földre és a fejét fogta. - Elég! Elég! - suttogta. Ez átcsapott monoton szavalásba majd sikítani kezdett, mire Alexa és Dorina is visított.
- Kuss!!! - ordította Krisz. - Nem bírlak titeket elviselni, nyavalyás vinnyogó kislányok! - gúnyolódott.
Hátrafordult, mert hangokat hallott. Nyögéseket.
- Ez Dávid - mondta Vivi, de kétkedés bújkált hangjában. Nem állt fel, tulajdonképpen már egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz. Elege lett.
Krisz lassan botorkálva elindult a hangok irányába. Néha-néha hátra pillantott a lányokra, akik egymástól elkülönülve voltak. A Hold fényesen világított, de Krisz semmi mozgót vagy emberit nem tudott kivenni az előtte elterülő terepen.
Megállt. A nyögések még most is hallatszottak.
Összehúzta szemöldökét és ebben a pillanatban egy kéz nyúlt ki tőle fél méterre a földből, megmarkolva a lábát.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Válasz Francis W Scott (2007-01-27 20:00:05) hozzászólására:

Kösz :D Mondhatni éppen írok egyet :) Rigord személyét is onnan emeltem ki, és abban is egy ilyen valóság-fantasy-időkeveredés van, lévén most nagyon ekörül forog az agyam. Csak hát mikor lesz még kész... Az embernek olyan kevés ideje van, pláne ha tizenkettedikes... :D Ja és kösz a tanácsot is, erről a kiadóról tán még nem is hallottam.
(Ja, és nekem meg a te párbeszédeid tetszenek, arra még nekem is gyúrnom kell :D)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Na jó :D
Mostantól ha sok ideig nem érkezik egy darabra új folytatás, vagy túl nagy a pangás, akkor mindenképp folytatom majd én, OK? :D És akkor arra már talán lesz valami ötlet. De azért segítsetek, hogy ne az én személyes blogom legyen :D

-------------------------------------------------

- Figy... - hebegte Dorina éles hangon - van valami a válladon...
A lány tekintete lassan oldalra szegeződött, le jobbra a vállára. És valóban, érzett valami mocorgást. Két ujjnyi méretű ízeltláb nyúlt mellkasa felé...
- Te lány - szólt Rigord halkan, szinte idegesítően nyugodtan. - Ne adj hangot és ne mozogj, mert véged. Egy pók van rajtad, kicsit nagyobb a szokottnál. Hmm... - Azzal másik oldalról rögtön a lány mögé került, és puszta kezével megfogta a szörnyű förmedvényt. - Látjátok, így nem tud harapni - mondta, és erőből nekivágta egy sziklának, ettől nyomban szétloccsant. Alexa eddig mozdulni sem mert, ami nem volt baj, most azonban összerogyott a félelemtől, és ájultan hanyatlott volna a földre, ha az öreg el nem kapja.
- Fenébe is - mondta -, magam koszolom össze a hölgyet.
- Majd én... - mondta nyomban Dávid, és átvette a lányt. Leterítették Krisz kabátját a fűre, és arra helyezték.
- Föl kell kelteni, nem maradthattok itt - szólalt meg újra az idegen. - Nem biztonságos.
Oldalááról levett egy kulacsot, és vízzel meglocsolta kicsit az alélt arcát, majd megpaskolta. Lassan kinyíltak a szemei, mosolygott.
- De furcsát álmodtam! - sóhajtott a lány, de aztán meglátta Rigord szőrös arcát a holdfényben, és szabályosan megijedt.
- Nem álmodtál, kicsi lány. Ti! Nézzétek! A Hold most megvilágítja azt a hegyet, arra kell mennetek, a folyókanyarig. Nekünk balra tőle van egy kis város, tehát ha másodszor elágazik ez az út, bal irányba menjetek tovább, aztán kicsit túl a hegy oldalán. Reggel menjetek lefele a folyó partján, és egy nagy öreg fűzfa alatt kell várjatok meg engem. Még délnek előtte ott leszek, aztán átevezünk a Dunán a király városába. Hajnalodik, nem tévedhettek el addig. Nekem itt kell maradnom még, hogy ti bizton elérjétek. Most menjetek. Tessék, itt a holmitok - mondta, és átnyújtotta volna a sporttáskát. Előbb azonban száraz ujjait végigsimította a műszálas anyagon. - Furcsa anyag ez. De ismerős... Mindegy, kevés idő! Menj, menjetek!
Azzal otthagyták a fiatalok a furcsa szerzetet. Egy kis darabon mind szó nélkül meneteltek, aztán mikor már biztosan nem hallhatta, ha beszélnek, Dorina szólalt meg.

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Naaaaaaaa,én írtaaaaam!!!!!!!!!!!

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

A percek óráknak tűntek és a dohos levegő egyáltalán nem emlékeztetett oxigéndús mivoltára.A fiatalok fulladoztak (persze nem a röhögéstől)az öreg pedig fürgébb volt mint gondolták.Kiértek.
-Na itt szuszanhatunk,de csak keveset,sietnünk kell.A városiak mindig is puhány fickók voltak!-szólalt meg Rigord.
-Már elnézést,de mi csak táborozni jöttünk,nem zombik elől menekülni.-háborodott fel Krissz.
-Úristen!-sikoltott fel Alexa. Mindenki döbbenten fordult felé-Tiszta kosz lettem,biztos undorítóan nézek ki!
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a kis csapat torkát.Már azt hitték,hogy...de hát jól hitték...

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Akkor valaki írjon, én meg itt parancsolgatok, na jó, de csak azért írtam, mert elaludtatok!!!!!!!!
Nah gyerünk Crystalheart, akkor nyírj ki valakit vagy mitomén... :-DDD

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

Na mi az, tán rossz irányba csavartam a szálat? :\ :D

Ahh pedig én pl. pont innét tudnám még oldalak tucatjait teleírni... :D
Ez azért lehet, mert ugye mindenkinek más a stílusa... :)

Regisztrált:

Összes bejegyzés:

************************************************************ ***********
Most semmi ötletem nincs,ki vagyok égve...pafffff!
************************************************************ ***********