HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1877

Írás összesen: 48857

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-19 18:50:17

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: lávaFeltöltés dátuma: 2007-07-01

Hirdetés 7. fejezet

A város tele volt, hisz mindenki a karácsonyra készült. Az üzletekben hatalmas tömeg. Az utcai világítást bekapcsolták. Karácsonyi fények mutatták az utat. Az üzletek kirakatait a gyerekek csodálták, ahogy elsuhant előttük az autó. Panka szemmel láthatóan élvezte az autózást. Ujjával mutatta az irányt, amit néz.
-Megérkeztünk - szólt András.
Az autó egy négyemeletes bérház előtt állt meg. Melinda izgatott volt, hisz nem ismerte ezt a két embert. "Vajon hogy fogadják őt? Mégiscsak a lányuk utóda." András mintha megérezné párja aggodalmát, átölelte.
-Ők nagyon rendesek. Szeretnek engem. Téged is szeretni fognak.
-A lányuk helyén vagyok.
-De ennek örülni fognak, meglátod. Én apósommal beszélgettem amióta Krisz nincs telefonon, ő biztatott már régebben hogy keressek valakit, de én nem akartam. Tudod a
gyászév is nemrég járt le. Csak ez a tyúk ne lenne itt. Menjünk.
Elindult a csomagtartó felé, majd megállt.
-Inkább a kezemben viszem, mert a lépcsőn nehéz lesz felvinni.
-Nincs rámpa?
-Nincs.
Elindultak felfelé a lépcsőn, a félemeleti fordulóban volt a lift. Egy harmadik emeleti lakásba csöngettek be, amely egy beugróban volt. Vártak, az ajtó kinyílt. Az ajtóban egy ősz hajú, magas, vékony testalkatú férfi állt. Ha kiöltözne jól mutatna, d e így papucsban, mackóban olyan átlagos.
-Szervusz fiam! - ölelte át Andrást. - De jó hogy látlak benneteket - örült az unokáinak. - Gyertek beljebb. A mama már vár.
Utat engedett, hogy mindenki beférjen. Egyből megtelt az előszoba, olyan kicsi volt.
-Gyertek csak, gyertek. Add ide ezt a kisasszonyt - vett át Pankát az apjától, aki vetkőztetni kezdte a gyereket."
-Papa, ő Melinda - mutatta be a párját.
Melinda kezet nyújtott, de láthatóan remegett a keze.
-Üdvözöllek, ne félj tőlem, mi nem bántunk senkit.
A gyerekek a nagypapa üdvözlése után beszaladtak a szobába. A mama a fotelban ült, kitárta karját a gyerekek felé. Máté odaszaladt, és átölelte, Zsuzska viszont megállt, s tisztes távolságból figyelt. 2 éves volt amikor látta a mamát, és most ilyen állapotban nem ismerte meg. András odalépett.
-Elfelejtetted Kati mamát?
-Nem apuci, csak nem ismertem meg.
-Adj neki gyorsan puszit. Látod hogy várja.
A kislány odaszaladt, átölelte, és megpuszilta. Rövid időn belül már ott ült az ölében, és csilingelő hangján mesélt. András és az öreg a konyhában beszélgettek.
-Ő az akiről beszéltél, aki gondozónak jött?
-Igen, de...
-De ...? . Az öreg érezte, András mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy kezdje.
-Feleségül veszem. Papa, tudod hogy mennyire szerettem Kriszt, de nem jó egyedül. Nagyon nehéz. Mel mellettem áll már fél éve. Nagyon szereti a gyerekeket. Olyan, mintha az anyjuk
lenne. Pankát befizette egy speciális terápiára, amellyel nagyon sokat fejlődik. Képzeld papa, a saját pénzéből fizette be. Még nem mondtam senkinek hogy elveszem. Mi egyszer beszéltünk róla, azóta nem.
-Apádék se tudják még?
-Nem, holnap megyünk. Akkor fogom megmondani. Már egy hónapja együtt is élünk.
Nagyon szeretem őt. Ugye megérted? - nézett kérdőn apósára András.
-Persze gyerekem, hisz azon már nem tudsz változtatni, őt már nem tudod visszahozni. Jó
férje voltál a lányunknak, szeretted öt. Tudom. Kívánom, hogy boldog légy. Megérdemled.
-Dodi, nálad van a kislány babája? Azt hiszem a zsebedbe tetted. - lépett a konyhába Melinda, karján Pankával.
András kutatni kezdte a zsebeit.
-Igen, itt van - nyomta Panka kezébe kedvenc babáját.
-Gyere ide Lali papához kincsem - nyúlt a gyerek után az öreg.
Melinda érezte, hogy egy beszélgetést zavart meg.
-Megzavartam valamit, bocsánat.
-Csak beszélgettünk.
-Miről?
-Rólad.
-Rólam? Mit?
-Hogy mennyire szeret. - felelt az öreg mosolyogva, és elindult a szoba felé.
-így igaz - csókolta meg kedvesét András, s elindult vele az öreg után.
A szoba nem volt túl nagy, inkább magas volt, mint a régi építésű bérházak általában. Szépen rendbe hozott helység volt, szépen berendezve. Az asztalt a falhoz tolták, hogy a gyerekek
kényelmesebben elférjenek. Az öreg letette Pankát a földre, had játsszon nyugodtan. András odalépett a fotelban ülő nőhöz, átölelte.
-Hogy vagy mama? Ő Melinda - mutatott a lány felé. - Szeretem őt. Nem bánod?
A nő, bár beszélni nem tudott, de megértette, intett a fejével hogy nem. András átölelte. Kati mama fiatal korában csinos volt. Két lánya közül Krisz hasonlított rá inkább. A 170 cm magas, szőke szépség mára teljesen megváltozott. Még a lánya halála előtti időben is mosolygós, jól öltözött teremtés volt. Ma ez már nem látszik, hisz baloldalára lebénult az agyvérzés miatt. Az orvosok szerint a haláleset miatti trauma okozta a betegségét. Szellemileg ép volt ugyan, de beszélni és járni nem tudott. Kulcs fordult a zárban, az öreg kisietett.
-Vendégeink vannak? - kérdezte a belépő.
Matild átlagos külsejű, barna hajú lány volt. Magas, de szemeiből gonoszság és ravaszság áradt. Egyébként nem lenne vele baj, de vélt vagy valós sérelmei miatt a lelke mélyéig romlott nő volt. Mivel kinézete jelentéktelen, így nem tudta megbocsátani nővérének hogy ő szép. Ezért gyűlölte már gyerekkorukban is. Ikrek voltak, de természetileg teljesen különbözőek. Amikor annakidején Andrást megismerte, rögtön beleszeretett. Az persze nem érdekelte, hogy a fiú a nővérével jár, hisz osztálytársak is voltak. Nyíltan tudtára adta a fiúnak, hogy kell neki. Folyamatosan leste, nyakára járt. Meg akarta szerezni magának, de András Kriszt választotta. Attól kezdve még jobban gyűlölte nővérét. Esküvőjük után sem mondott le róla. Többször Krisz tudtára adta, hogy elveszi tőle a férjét. Mindenféle cselt, ármányt bevetett, hogy összeugrassza őket, de ez nem sikerült, így az évek során egyre elszántabb és gátlástalanabb lett. Még örült is Krisz halálának, mert így arra számított, hogy András egyedül van és majd hozzá menekül. Persze megint tévedett. A fiú közölte vele hogy nem kell neki. így a gyerekeivel kezdett fenyegetőzni hisz tudta András él-hal értük. Ő ugyan nem bírta a nyafka kölyköket. Eszébe sem volt hogy nevelje, de ezt Andrásnak nem mondta. De a fiú hajthatatlan. S zóba i s a lig állt v ele. A h aláleset óta m ég n em i s j ott. A zért h ívta fel, h ogy hallja a hangját. Amikor belépett s látta a sok kabátot, tudta hogy itt van ő is. Úgy gondolta, most lerohanja.
-Igen, nekünk, nem neked! - felelt az apja.*Úgyhogy amíg itt vannak kérlek ne csinálj botrányt.
-Hallom itt vannak az unokáid! Itt van a szívem is?
-Miért nem hagyod már abba? Hagyd végre békén ezt a fiút. Van neki baja nélküled is.
-Nem papa, nekem ő kell! - felelt. Félrelökte apját, s a szobába viharzott.
-Szia szívem. Tudtam, hogy eljössz hozzám.!
Ahogy beért a szobába hirtelen megtorpant, mikor látta hogy András nem egyedül jött a gyerekekkel.
-Ez meg ki? - mutatott Melindára. - Ide már akárki bejöhet? Miért engedtek be mindenféle népséget? - rivallt rá anyjára.
-Állítsd le magad - lépett anyósa elé András. - Nem szégyelled magad? Őt könnyű bántani. Ő Melinda, és velem van, de nem hozzád, hanem papáékhoz jöttünk. Úgyhogy téged senki nem
hívott. El lehet húzni. Hagyd hogy élvezhessék az unokáikat nyugodtan.
-Ezt a kis ribit hol szedted össze? Ő a gondozónő? Az ilyenekre bízod a gyerekeidet?
András láthatóan kezdett ideges lenni. Ökölbe szorította a kezét, ott vezette le az idegességét, mert bicepsze megfeszült. Arca eltorzult a dühtől. Türtőztette ugyan még magát, de nem
lehetett tudni mikor robban. Összeszorított ököllel és szájjal tűrte Matild pocskondiázását, de nem bírta sokáig szó nélkül.
-Fogd be a szád amíg jól van dolgod! Ha még egy szóval bántod Melt, úgy váglak szájon hogy a fogad kiesik! Ezerszer különb nálad! Arra sem vagy méltó hogy a szádra vedd őt!
-Hű de védi valaki! Tán már az ágyadba is bebújt? Ilyenek ezek! Előbb az ágyad, majd a vagyonod. Vigyázz, nehogy kapj tőle valamit!
-Fogd be! - sziszegte a dühtől-András.
-Miért, mi lesz? Megütsz? - ingerelte Matild.
Az apja nem bírta tovább. Látta ,hogy a fiú arca megrándul. Ismerte jól. Tudta, ez már a vég! Közbelépett.
-Kifelé, takarodj!
-Nocsak! Kidobsz? Jól van, megyek. De veled még találkozunk! - mutatott Melinda felé.
Melinda, akit ledöbbentett a jelenet lassan kapcsolt. Odalépett Andráshoz és nyugtatni kezdte.
Megijedt, hisz nem látta még ilyennek a fiút. Átölelte és az járt a fejében "mit tehetett ez a
lány, hogy Dodit ennyire idegesíti. Mennyit árthatott neki". Magához vonta és megfogta ökölbe szorított kézfejét. Érezte hogy remeg az idegességtől.
-Nyugi szívem, nyugi! Az ilyen emberekkel nem kell leállni, csak felhúz.
-Milyen jogon mondd rólad véleményt, tesz megjegyzést, amikor nem is ismer. Nem engedem hogy a szájára vegyen, hisz te különb vagy bárkinél. Amit te tettél azt még
egynéhány édesanya se tenné meg a saját gyermekeiért sem, nem pedig a máséért.
-Nem tettem semmi különöset, mondtam már, csak azt amit tennem kellett. Ne hagyd magad, hogy ingereljen. Direkt csinálja.
-Apuci mi van veled? - kérdezte Zsuzska ijedten.
Máté is megdöbbenve, ijedten állt. Nem látta még ilyennek apját.
-Nincs semmi baj kicsim .
. Apuci mindjárt megnyugszik. - szólt nyugtató hangon Melinda.
-Matild bántotta? - kérdezte Máté.
-Igen, de már elment. - Máté baba - hívta közelebb a kisfiút Melinda - segítesz nekem egy kicsit?
-Igen.
-Öltözzetek fel jó, mert megyünk haza, ha apu megnyugodott.
-Rendben. Pankát is öltöztessem?
-Igen kicsim.
Az öreg kisietett a gyerekkel a kabátokért, majd közös erővel felöltöztették a lányokat.
-Itt a kabátod, bújj bele - András lassan megnyugodott és öltözködni kezdett. Felsegítette a lány kabátját is, és búcsúztak.
-Elnézéseteket kérjük az incidensért. - mentegetőzött az öreg
-Semmi papa. Karácsonykor eljövünk értetek, és átmegyünk hozzánk. Ott senki sem zavarja meg a babázásotokat. Rendben?
-Az jó lesz fiam.
Papa kézenfogta Zsuzskát. Az ajtóig kísérte őket.
-Szervusztok kicsikéim - integetett utánuk.
Beültek az autóba, de nem indultak.
-Mi baj? - nézett Melinda a fiúra aki csak ült.
-Nagyon remeg a kezem, várjunk még egy kicsit.
-Menjünk villamossal! Holnap visszajövünk a kocsiért - vetette fel a lány.
-Rendben.
Kiszálltak a kocsiból, előkerült Panka kerekesszéke, majd elindultak a hóesésben hazafelé. András lassan megnyugodott. Elmúlt a remegés, kitisztult a feje.
-Hogy felhúzott az a liba - mondta halkan.
-Miért ilyen?
-Nem tudom, de állandóan ezt csinálta. Krisz nagyon szenvedett tőle már gyerekkorában is. •
Végül nem szálltak járműre, hisz a gyerekek élvezték a sétát. Ők ketten a múltról beszélgettek. András Kriszről mesélt, hogy milyen volt, mit csinált. Az iskoláról, a gyerekkoráról. Azt akarta, hogy kedvese ismerje meg ezt a felét is életének, mert nincsenek előtte titkai. Ismét visszatért a jó hangulata, a boldogság érzete, hisz jól esett sétálni a hóesésben a családjával.
Melinda hallgatta a fiút, ahogy meséli múltját. Hangjából ki érezte a felesége iránti szeretetét.
Úgy érezte még most is szereti, hisz olyan lágyan, kedvesen beszélt róla. Egy kicsit elszomorodott. Úgy érezte, hogy András soha nem lesz teljesen az övé, hisz életének ez a fele
még élénken élt benne, s talán mindig is élni fog. Nem tud a helyébe lépni. Ő teljes szívéből szereti, de most az az érzése támadt hogy ő mindig csak a második marad.
András megérezhette a lány rossz hangulatát, mert otthon, amíg a gyerekeket elrendezték Melinda hallgatott? Amikor már kettesben voltak szobájukban, András rákérdezett.
-Bánt valami kedves? Megijedtél tőlem vagy mi?
-Egy kicsit, de nem az a baj. - csúszott ki a száján.
-Hanem?
-Tudod én nem akarok mindig második lenni - sírva fakadt.
-Tessék? Ezt most nem értem. Magyarázd el miről beszélsz légy szíves.
-Kriszről. Még most is szereted, lehet, hogy mindig őt fogod szeretni.
-Istenkém! Te kis csacsikám! Te féltékeny vagy egy halottra. Mel, igazad van, én tényleg
nem tudom még elfelejteni Kriszt, de ő már nincs velem, ő meghalt. Te pedig itt vagy valóságosan, szépen. Tudod nagyon sok szép évünk volt együtt Krisszel, amit nem lehet csak
úgy ripsz-ropsz elfelejteni. De te tudsz nekem ebben segíteni, hogy mielőbb túl legyek rajta.
Érted? Ő a szívemben marad örökre, de bent a mélyén egy idő után te leszel az első helyen.
-De nálam csak te vagy most a fő helyen.
-Jaj istenkém! Kicsi angyalkám, hát nálam is te vagy a fő helyen, hisz te vagy itt velem, és te ölelsz, és én téged ölellek nem őt,'hisz őt nem is tudom.
-Ne haragudj rám, csak úgy éreztem, amikor Kriszről beszéltél hogy még mindig őt szereted.
Én pedig nagyon-nagyon szeretlek. Nekem meg nincs rajtad kívül senkim sem.
-Tudom babuci. Te kis csacsi. Nagyon szeretlek. Nem akartam hogy rossz legyen neked, csak azt szerettem volna hogy megismerd a múltamat, mert nincsenek előtted titkaim. Nem
gondoltam, hogy í gy reagálsz. Kicsikém, kicsi-kis butam. - András olyan szeretettel ö lelte magához kedvesét, ahogyan csak tudta, hangjából kiérződött a lány iránti érzelme, szerelme.
Csókolni kezdte ahol érte, lágyan, finoman, tudtára adva, hogy életének ebben a szakaszában,
percében csak ő a fontos és nem a múlt. Átkarolta lágyan, védőn, szelíden, s néhány perc
múlva vadul eggyéolvadtak. Csak ők léteztek, s Melinda ismét érezte, ő a fontos senki más.
Nagyon élvezte a szerelmet, ahogy a fiú simogatja, csókolgatja, becézgeti. "De hülye vagyok" mondta magának, s forrón megcsókolta kedvesét.
András most megértette mi játszódott le a lányban, hogy mennyire szereti. Megérezte, hogy számára nem jelent már semmit a múltja. Csak az számít, csak azt akarja, hogy kedvese minél boldogabb legyen. Ezen az éjjelen megérezte, hogy számára is egyetlenegy fontos most már, az akit a karjában tart. Ettől a perctől kezdve közömbössé vált számára a múlt. Krisz tényleg csak emlék. A valóság itt van a karjai közt, szépen, izgatóan. Most már csak ő a fontos. Az egyetlen, a minden. Azt kívánta, hogy ez így maradjon mindörökkön-örökké

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Kell még lennie! című alkotáshoz

Magdus Melinda alkotást töltött fel Rozsdabarna sziklaszirt címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Azt hiszed felnőttél című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) memóriazavar című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Álarc című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Hazugság című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel memóriazavar címmel a várólistára

Szem Eszkör alkotást töltött fel Essz levele (7.fejezet) címmel a várólistára

Erdős Anita Andrea bejegyzést írt a(z) Álarc című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Nem akarok már mást című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Őszi gondolatok című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ti régi lombok! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Álarc című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)