HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49010

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: KuvikFeltöltés dátuma: 2007-07-06

Jelenés





Bogaras úr morcosan ébredt. Takarója nyüszítve menekült útjából.
Kikecmergett ágyából, s a fürdő felé indult. Léptei nyomán függönyök nyíltak, ablakok tárultak, utat engedve a friss levegőnek.
Papucsai - mintegy önálló életre kelve - követték a mosdóig.

Fogkrémet nyomott az ujjára, és ímmel-ámmal megforgatta hatalmas szájában. A bajuszára ragadt szemcsék ráugrátak barna nyelvére, onnan a körme hegyére, onnan széles fogaira. A csempére esett tubus illedelmesen, a lehető legcsendesebben visszamászott a mosdókagyló szélén táncoló pohárba.
Bogaras megmozgatta szájában a vizet, öblített, majd bő vízzel kimosta ragacsos szemét, és alaposan átdörzsölte párnanyomos arcát egy puha törölközővel.
A fogason lógó fürdőköpeny kibontotta "szárnyait", tett néhány kört a fürdőben, majd oltalmat adó lepelként ereszkedett a vállára.
Az épp mellőzendő tárgyak rettegve reppentek szét előle - mert Bogaras ismét rosszkedvűen ébredt.

Ajtó nyílt, előtte négy lépéssel. Ő megállt a küszöbön, fáradtan fújt egyet - a rá váró nehéz napra gondolván -, majd kilépett az utcára (nyomában az összecsukott esernyővel, az éjszaka zsebébe mászott apróval; a kelő nappal, az azt sötét koronaként ölelő fellegekkel a keleti horizonton).
Zsémbesen ébredt... és tagadta a csodát. És nem hitt semmiben.
Semmiben.
Meglátván érdes kedvét, a Nap is megtorpant keltében...

"Pszt! Itt van." - suttogták a postaládák és szemetesek.
Óvatosan bontogatta csak szárnyait a reggel. Semmivel nem szerette volna magára haragítani az ingatlanközvetítőt.
Egyenletesen, szinte észrevétlen emelkedett a hőmérséklet (huszonhárom celsius fokig, egy fokkal sem tovább, mert Bogaras úr csak azt szerette), a fellegek már leváltak a napkorongról és körbefolyták az álmos városkát, ám a határát átlépni nem merte egy sem. Nem, amíg ez a bogaras ember a nyílt utcán tartózkodott!

----- ----- ----- ----- -----

Csak egy saroknyira lakott Lenkétől, ikertestvérétől, akinek cukrászdája volt a városka terén, épp a Kossuth szoborral szemben. Ragyogott a nap, akár a város koronája.
Az asszonynak finom csilingelés jelezte az új jövevényt.
Bogaras belépett és az ernyőtartóba tette ernyőjét. Odakinn halkan szemerkélni kezdett.
Néhány szék akarva-akaratlan is arrébb húzódott, nehogy Bogaras megbotoljon valamelyikük lábában.
Lenke a bolt hátsó részében serénykedett.

- Szép torta. - jegyezte meg Bogaras.
Lenke kezében megcsúszott a kés, vékonyka sebet ejtett a kezén, majd hangos csörömpöléssel hullott a padlóra. A nő felsikkantott, egy lépést tett hátra, megindítva egy süteményes tányérokból álló, kisebb lavinát.
- Szervusz, Arnold - köszötötte Lenke.
- A születésnapomra készítetted? - kérdezte Bogaras, mit sem törődvén az illemmel, és ujjával a torta szélét díszítő habszegély felé nyúlt...
- Megállj! - szólt rá testvére, és a süteményes kanállal a kezére csapott. - Nem neked készül.
Bogaras arca megnyúlt. Szemében lanyha érdeklődés csillant. Lenke visszabújt az asztal alá, és folytatta a cserepek összeszedegetését.
- Nem az enyém? - kérdezte ámulattal vegyes csodálkozással.
- Nem.
- Hát, ki az atyaúristené?
- Pontosan az övé... - válaszolta amaz, kikukkantva az asztal lapja alól...
- Kié?
- Az Övé... az Úristené lesz.
- Aha... - nyugtázta Bogaras testvére különös bogarát, majd így folytatta. - Ebben a hónapban pang az ingatlanpiac. Gondoltam, hasznosan töltöm el a szabadságom. Fodrászhoz megyek. Kinézek a vásárba a hétvégén. Meglátogatom az ismerőseim. Hónapok óta nem beszélgettem senkivel egy jóízűt...
- Azt jól teszed. Már hiányoltak a többiek...
- Otthon voltam - mondta Bogaras sértődötten. - Bármikor jöhettek volna.
- Várták, hogy te keresd őket - mondta Lenke. - Tőlük sem várhatod el, hogy mindig elsőként lépjenek...
- Én otthon voltam... - motyogta el a férfi még egyszer.
- Az egészséged?
- Ver még a vén motor - mondta, és erőtlenül a mellkasára ütött.
- Szeded még a gyógyszereid?
Bogaras a kérdésre egy ocsmány fintorral felelt:
- Muszáj. Minden nap kétszer... Kilenckor lesz esedékes...
- Aha - válaszolta érdektelenül Lenke. - De az úr...
- Mi van vele?
- Igazán ő volt. Végre egy igazi megrendelés...Egy angyala járt nálam...
- Baromság! - üvöltötte Bogaras, és kirontott a cukrászdából.


----- ----- ----- ----- -----

Odakinn egy pillanat műve volt, és elállt az eső.
Bogaras vásárolt egy újságot, és átböngészte a híreket. A gyászjelentésekkel kezdte, majd a TV-műsorral folytatta. Sokan meghaltak, és még több halált mutat majd a televízió, ha hazamegy, és bekapcsolja - de miért is ne tenné! Valahogy örömet szerzett neki a tudat, hogy mennyien értek egy-egy nap az életük végére, és ő még mindig itt volt, senki nem állhatott útjába! Megállt a járda, és egy tócsa közepén, és neki kezdett egy érdekesebbnek ígérkező hír jeleinek kiböngészéséhez. A tócsa kövér cseppekben kezdett lassan odébb kúszni, mielőtt elkezdhetett volna beleivódni Bogaras műbőr cipőjének anyagába.
Az újság jelei lassan képekké rendeződtek, hogy az olvasási nehézségekkel küzdő Bogaras is megérthesse a benne megbúvó lényegét.
Háta mögött hosszú cseppekben kezdett neki az eső,pacákkal tarkítva meg a hátrahagyott, tintatúltengésben szenvedő lapokat.
Bogaras kilépett, és pár másodperc múlva, már benn is volt Hektor boltjában.
Lenkével mindig megjárta. Az asszony sosem tudta jókedvre deríteni. De majd Hektor!

Hektor gyerekkori jó barátja volt. Együtt végezték el az általános iskolát, s mikor Hektor tovább tanult, Bogaras pedig otthon maradt, hogy segédkezzen apja gazdaságában sem szakadt meg a baráti viszony.
Hektor kitanulta a szabóságot, és egy kisebb üzletet nyitott a belvárosban, Lenkéhez hasonlóan.
- Hogy, s mint, barátom? - üdvözölte Hektor szélesre tárt karokkal.
Bogaras bosszankodva lesepert pár ráhullott esőcseppet szövetkabátjáról, és egy zsebkendővel letörölgette az arcát. Odakinn csak akkor kezdett neki istenigazából.
Hektor lesegítette róla a kabátot, és a fogasra akasztotta.
A szék, amelyre Bogaras leült észrevétlen vette fel Bogaras ülepének alakját.
- Hogysmint - kérdezte Bogaras.
- Megvagyok, köszönöm kérdésed. És te, Arnold?
- Ugyancsak...
Aztán csak álltak - egymással szemben - és hallgattak. Hosszú másodperceket nyelt el az idő, mire a szabó végre megszólalt:
- És a munka?
- Megyeget... - morogta Bogaras.
- Nálam is - motyogta vissza Hektor, és ismét hallgattak.
Végtelennek tűnt a csend. Bogaras már azon volt, hogy veszi a kabátját, és távozik, de nem akarta ő végérvényesen lezárni a beszélgetést, így csak állt és bámult barátjára.

- Mutatok valamit! - mondta Hektor, azzal elsietett a raktárba.
Egy barna kordbársony zakóval tért vissza, hozzá barna kordbársony nadrággal. A halcsont gombok is barnák voltak. Csodálatos darab volt:
- Egy új vevőmnek lesz...
- Kinek? - kérdezte Bogaras, rá sem pillantva barátja munkájára. Az utcán hömpölygő vizet figyelte. Egy ázott kutya húzódott a bolt eresze alá a hideg cseppek elől.
Utálta a kutyákat. Kivéve egyet. Az apja kutyáját. Mikor különköltözött anyjával és Lenkével, gyakran járt át hétvégeken az öreghez, és maradt is egész szombat-vasárnap, csak hogy a kutyával játszhasson, biciklizhessen, hempereghessen a porban meg a levelesben.
De az a kutya már rég a múltté volt, Bogaras pedig egyel sem szándékozott közelebbi ismeretséget kötni...
- Eddig sosem láttam - ébresztették Hektor szavai elmélázásából. - Alacsony, vézna kis ember. Hosszú, ősz bajsza, és kecskeszakálla van. Hatvannak becsülném... ha nem tudnám kicsoda...
- És ez neki lesz? - kérdezte Bogaras, még mindig a hömpölygő vizet bámulva. Megállás nélkül szakadt.
Erős viszketést érzett a bal farpofáján. Nem volt más vágya, mint hogy vakarózhasson. (És hogy minél előbb elmehessen innen.)
Bal kezét becsúsztatta nadrágzsebébe, és jóleső lustasággal megdörzsölte a farpofáját. - Ahogy kihúzta a kezét, benne maradt orvosságos doboza, melyből épp most kellett egy szemet bevennie.
- Ki az? - kérdezte Bogaras. - A vevőd...
Kilencet ütött az óra.
- Hát, ez az! - mondta Hektor. - Úgy sem hinnéd el...
- Azért mondd csak...
- Azt mondta, egy angyal... És én el is hittem neki.
- Angyalok nem léteznek. - mondta Bogaras, és visszacsúsztatta az életmentő orvosságot rejtő dobozt a zsebébe. - Remélem, előre kifizettetted...
- Semmi szükség nem volt rá. Megbízom benne... - Hektor ruhakefét vett a kezébe, és finoman lekefélte az öltönyt.
- Megbízol? - kérdezte Bogaras úr hitetlenkedve. - Egy angyalban? Azaz, egy alakban, aki angyalnak nevezi magát?
- Mi mást tehetnék? - kérdezett vissza Hektor, és lesepert pár szöszt a barna zakó válláról...

- Mennem kellene, de irdatlanul szakad... - mondta Bogaras. Kezébe vette ernyőjét, a padlóhoz szegezte csúcsát, és megpörgette, úgy, összecsukott állapotában. - Mostanában gyakrabban esik.
A szabó nem válaszolt. A halcsont gombokat vizsgálta. Az egyikről lefejtette a cérnát, és újjal helyettesítette.
- Megyek. - jelentette ki Bogaras, és az ajtó felé indult. - Habár...
Ugyan úgy tűnt volt valami átmenet, de az igazság az, hogy egyik pillanatról a másikra napfény özönlötte el az egész teret. A város körül még mindig ott sötételledtek a fellegek, ám a téren minden ragyogott.
- Na végre... - morogta maga elé Bogaras úr, és összecsavarta ernyője vásznát. - Csak tudnám, ezt minek cipelem...

----- ----- ----- ----- -----

Kivette zsebéből az óráját, és elégedetten nyugtázta, hogy még csak negyed tíz múlott néhány perccel.
Már túl volt két látogatáson, és még csak most nyíltak az üzletek a soron. Nem voltak ugyan a legszívmelengetőbb látogatások, nem vezettek eredményre sem érzelmi, sem üzleti téren, de túl volt rajtuk. Lefutotta a kötelező köreit e két ember irányába. Most ők következtek: remélte minél később, bokros teendőik erdejében elkeveredve a valóságtól, melynek Bogaras is szerves részét képezte.
Egy pillanatra megtorpant az iroda előtt, és erős kísértést érzett, hogy csak úgy benézzen, és megnézze, hogy mennek a dolgok nélküle, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és tovább sétált...

De akkor, hová menjen?
Részletesen eltervezte szabadsága minden egyes pillanatát: reggeli, reggeli séta, meglátogatni Lenkét, Hektort, megkeresni a borbélyt...
Eddig jutott.
Nem voltak ismerősei, és az irodai teendőkön kívül nem igazán töltötte ki igazán semmi a napjait.

Taxiba szállt a belvárosban, hogy kivitesse magát a kertvárosba.
- Halleluja! - kiáltotta a taxisofőr, és két kezét merev tenyérrel emelte az égre. - Végre egy élő, lélegző ember!
- Parancsol? - kérdezte Bogaras meglepetten a taxis üdvrivalgásán.
- Semmi. Elnézést... csak végre egy vendég.
- Nem kértem Taxit - morogta Bogaras, de ez a kellemetlen alak már ki is pattant a sárga taxiból, és már ajtót is nyitott neki...
Lassan elindultak, és maguk mögött hagyták a belváros forgatagát.
A köpcös férfi óvatosan, és ráérősen vezetett. Nem siette el az utat, csak magában mosolygott, és egy tükör alá függesztett rózsafüzért pöckölgetett szórakozottan.
Bogaras úr kivételesen nem bánta, hogy lassan ment. Pénze volt elég, a borbély meg csak tíz után nyitott. Nem akart elsőnek érkezni.
Úgy döntött, ha már a vezetővel nem beszélgethet, mégis csak hasznosan tölti el az idejét, és a tájban gyönyörködik majd.
Nem ment. De hasznos volt.
Kilenc eladó telek és ingatlan helyrajzi számát jegyezte fel, és írta mellé észrevételeit, és az elérhetőségüket a cég számára.
- Itt is volnánk. - mondta a taxis, és kinyitotta neki az ajtót. Egy pillanatra megakadt a keze, mert az ajtó mintha egy másodperccel előbb nyílt volna, mint ahogy felhúzta a fogantyúját, de betudta annyinak, hogy mindössze két órát aludt az elmúlt hetvenkét órában.

- Mennyivel tartozom? - kérdezte Bogaras, és az apróval tömött zsebében kezdett kotorászni.
- Ez ingyen volt. Egy úr fizette... - mondta a taxis, és behúzta az autó hátsó ajtaját.
- Egy úr?
- Igen. Azt mondta, a következő utas költségeit is állom...
Bogaras egy darabig gondolkodott, majd megtalálta a gyenge pontot a taxis meséjében:
- És honnan tudja az az alak, hogy meddig utazom?
- A Malom utca és a Liszt köz sarkához. Addig szól a fuvar.
Kimutatott a sarki táblára.

Bogaras úr, csak most vette észre, hogy nem is a borbélyig vitte a taxi, hanem megállt az üzlet előtt úgy háromszáz méternyire.
- Na, Isten áldja... - mondta a taxis, és elhajtott.

Bogaras megpörgette esernyőjét (hegyét a járdának szegezve, összecsukott állapotában), és az eget kezdte vizsgálni. Esnie kellene - gondolta, és lehunyta a szemét.
Egy sarkon posztoló hirdetőtábla megemelte egyik lábát, és egy lépésnyivel beljebb lépett az út széléről:
SOHA VISSZA NEM TÉRŐ ALKALOM! SZOMBAT ESTE HATKOR A MALOM MÖGÖTTI RÉTEN ÉLŐBEN A BUDAPESTI NAGYCIRKUSZ MŰSORA.
Elővétel, szenzáció, zenebohócok, erőművészek, akrobata csimpánzok...
Bogaras megkerülte a táblát, és lesétált a borbélyig.

Ismerős illatok lopakodtak az orrába. Otthon volt.
Ebben az utcában nevelkedett, alig harmincegynehány évvel ezelőtt. Akkoriban még por borította az utat, és kerítésen kívül nőhettek az édes gyümölcsű almafák. Azóta a határok erősen átrendeződtek: a kerítések kijjebb csúsztak, a vízelvezető árkokat betemették, és kertet csináltak belőlük. A fák is a birtokokon belül szorultak.
Csak egyetlen almát... - gondolta Bogaras, és már szinte a szájában érezte a gyümölcs lédús zamatát.
Egy szem érett alma eleresztette az ágat és a fűre hullott. Kettőt bukfencezett saját teste körül, és már kinn is volt az utcán, épp Bogaras lába előtt. Bogaras érte nyúlt.

----- ----- ----- ----- -----

Robi bácsi az üzlet bejáratánál állt, fehér kötényben, frissen vasalt ingben, ősz haját hátrasimítva. Köténye zsebében borotva és olló, sűrű fogú fésű.
Gyerekkora óta ő vágta Bogaras haját. Régi idők elevenedtek meg, valahányszor Bogaras visszatért az öreg boltjába. Az apja és Robi bácsi barátok voltak.

- Aztán, hogy megy az üzlet? . érdeklődött Robi bácsi. Kezében egy másik úriember feje körül csattogott az olló.
- Nem olyan rosszul... - kezdett hozzá Bogaras a szokásos "így megyeget az üzlet" kezdetű meséjéhez, - nem vészes, mondhatni, nem rossz, ám mehetne jobban is...
- No!
Robi bácsi benedvesítette Bogaras haját, és egyenletes, hosszú mozdulatokkal kikefélte belőle az összegyűlt csomókat.
- Nem tudom... Összeesküvést szimatolok a levegőben...
A fodrásztükör előtt pompázó liliomok sorra fújták ki magukból illatszemcséiket. Bogaras úr orra eltelt az illattal, s egy pillanatra nem is bírt mással foglalkozni, mint a gyönyörűséges illattal.
- Összeesküvés? - kérdezte Robi bácsi, csak úgy mellékesen. Borotvája lustán szántotta Bogaras nyakának pihéit.
- Az. - válaszolta Bogaras, és arrébb állította a liliomokkal teli vázát.
- És ki? Ki ellen? - kérdezte az öreg.
Bogaras egy másodpercet sem várt a válasszal:
- Ellenem, az Úristen.

Robi bácsi kezében egy pillanatra megcsúszott a borotva. Csúnya sebet ejthetett volna vendége nyakán, ha a penge nem hajtja meg magát az utolsó pillanatban, és nem vág másfelé. Vér serkent az öreg kezén.
- Oh, a mindenségit! Még soha nem vágtam meg magam!
Kihúzta a Bogaras előtt lévő asztalka fiókját, és ragtapaszt vett elő belőle.
A Bogaras nyakán maradt szőrszálak maguktól pottyantak a padlóra.
Robi bácsi ellátta a sebet, majd folytatta a munkát:
- És miből gondolod? Mármint, hogy az Úristen?
- Érzem. Mindenütt egy lépéssel előttem jár. Kisemmiz! Elveszi a rokonaim, az ismerőseim... feladatokkal. Ők is megmondták.
Az öreg borbély belemártotta a pohárba a borotváját, majd újra lehúzta Bogaras pajesza mellett:
- Miből gondolod, hogy veled van ideje foglalkozni? Szerintem ehhez ő túl elfoglalt...
- Csak azt ne, hogy maga is ismeri!

- Itt járt. Nem éppen ő; egy angyala. Épp ma délelőtt... - kezdett bele Robi bácsi. - Teljes szolgáltatást kért: hajnyírás, színezés, beretválás...
- Remek.
- De nem maradt ma sem sokáig. Sietnie kellett a kutyakozmetikába - bolhás lett a Franciskája... Visszavágtam a bajszából, meg a szakállából, és vörösesbarnára színeztem a haját. Szép borravalót adott: azt mondta, megtesz első-borbélyának a mennyországban...
- Ezt mondta?
- Ezt. Meg, hogy most nem ér rá eltrécselni, mert sok a teendője. Hogy is? Kutyakozmetika, aztán a szabó - valami öltönyügyben, - aztán a szemész, egy csontkovács, a postahivatal, a Teca Borozója...
Lependerítette Bogarasról a köpenyt, és leseperte válláról az apróbb hajakat:
- Készen is lennénk. - mondta. - Három negyven lesz.
Bogaras leszámolta a pénz, és egy kevés borravalót is csúsztatott az öregnek:
- Minden jót, Robi bácsi! - köszönt el az öregtől.
- Isten áldjon!
Bogarast egy pillanatra elfutotta a méreg, de sikerült uralkodnia magán, és csak ennyit mondott:
- Minden jót!

A nap továbbra is gyönyörűen sütött. Bogaras beszívta az alma illatát, mely az imént hullott esőtől csak még nehezebb és édesebb lett.
Mikor kilépett, még ott várta az gyümölcs. Lehajolt, a kezébe vette, és jóízűen beleharapott...
Szétáradt az íz a szájában, és egy pillanatra majdnem hogy boldog volt.

----- ----- ----- ----- -----

Négy nap telt el. Sorozatosan az angyal nyomába botlott.
Ahogy az öreg borbély is mondta: járt a csontkovácsnál (Bogaras megboldogult apjának csontkovácsánál), az állatorvosnál (Bogaras unokaöccsénél), betegeket látogatott a kórházban (nem is olyan gyakran, épp Bogaras ismerőseit); előbb vett kenyeret a sarki pékségben, előbb köszöntötte a szomszédasszonyát, előbb rendelt az étteremben, előbb küldte vissza a nyerő kuponokat a nyereményekkel kecsegtető multiknak...
Ott volt mindenhol, s ő még sem találkozhatott vele. Részévé vált az életének: a templomba járóknak hitet adott; Bogaras lépten-nyomon az általa leelőlegezett termékekbe botlott.

- Nem gondolt még rá, hogy megkeresse? - kérdezte pszichológusa, orrára biggyesztve mókás szemüvegét.
Bogaras mély levegőt vett, és lehunyta a szemét. Két karját leeresztette maga mellett, úgy, hogy ujjaival meg tudta érinteni a hűvös padlót, majd így válaszolt:
- Miért keresném? És különben is, hol keresném?
A pszichológus megkeverte a kávéját egy kis, fehér lapátkával, egyet belekortyolt, majd újra cigarettára gyújtott...

Mintha egy láthatatlan erőtér védte volna Bogaras testét, szorult kívül a vastag cigarettafüst egy burkon kívül, melynek centrumát a különös beteg képezte...
- Azt mondja, zavarja az angyal léte. Az állandó felbukkanásai...
- Mert ő nem létezik! - emelkedett meg Bogaras, majd fáradtan visszahanyatlott a díványra.
- Igen - kezdett hozzá az orvos, - szóval azt mondja, bár ön szerint nem is létezik, mégis, mindenütt ott van, mindig keresztbe tesz. Ez hogy lehet? Nincs ebben egy csavar, egészen véletlenül?
Bogaras kért egy slukkot a cigarettából, majd folyatta:
- Nem ő az. Valaki más. Egy ostoba tréfa kiagyalója...
- Tréfa?
- Az - mondta Bogaras, - de a gonoszabbik fajtából. Lassan elveszi az életemet.
- Az életét?
- Ne ismételgessen! - Bogaras hangja inkább volt megfáradt, mint igazán szemrehányó. - Elrabolja az ismerőseim idejét. Állandóan csak vele törődnek, meg a kutyájával... Igen, van egy kutyája: valami Franciska... - megtörölgette gyöngyöző homlokát, és még egy slukkot kért az orvosától.

- Tett feljelentést?
- Mire fel?
- Azt mondja, egy nap arra ment haza, hogy valaki aludt az ágyában. Ez illetéktelen behatolás.
- Nem tudom bizonyítani.
- Keresse meg! Szervezzen meg vele egy találkozót!
- Mégis, hogyan?

- Nos, jövő szerdán nálam lesz. Legalábbis, be van jegyezve... Ha gondolja...
- Egy találkozót?
- Miért is ne? Tisztázhatnák a dolgukat - mondta az öreg, és egyetlen, határozott mozdulattal elnyomta a csikket a hamutálban.
- Atyaég! Ismeri?
- Hát, éppenséggel...
- Maga a pszichológusa?
A másik jól meggondolta, mielőtt válaszolt volna:
- Csak barátok vagyunk.

----- ----- ----- ----- -----

Bogaras úr rosszul aludt. És rosszul ébredt.
Egy levél várta levélszekrényében. Egy vallási felekezet megszólító levele.

Aztán megcsörrent a telefon. Odakinn még esett.
- Halló?
- Halló! Bogaras úr?
Bogaras kinyöszörgött egy ühüm-öt, aztán csak állt, némán, a készülék mellett.
A hívó is zavarban lehetett, mert nem szólt egy jó darabig.

- Szólj már bele! - üvöltötte Bogaras a kagylóba, és ki tudja miért, az ablakig húzta a zsinórt, és kibámult az esős utcára.
Senki.
- Izé, tudja, ki vagyok?
Bogaras nem várt a válasszal:
- Tudom, kinek képzeli magát...

- Mit mondott neki rólam? - kérdezte (emlékezett vissza), a pszichológusától.
- Nekem nem említette magát...

Az idegen nem tiltakozott. Egyszerű beszéde volt.
- Azt hiszem, találkoznunk kellene, hogy eloszlassunk néhány félreértést... ha nem bánja...
- Az orvosom adta meg a számom?
- Hogyan?
- Az orvosom? Ő mondta, hogy hívjon fel, nem igaz?
Újabb csend következett. A háttérben egy kutya ugatott.
- Ráér a hétvégén? - kérdezte a hang. - Mit szólna a cirkuszhoz? Én oda megyek a gyerekekkel...
- Gyerekei is vannak? - kérdezte Bogaras, erősen érezhető döbbenettel a hangjában. - Csak nem egy bohóc? Így minden világos volna.
- Nézze! - először tűnt mérgesnek az idegen hangja. - Legyen ott az előadás előtt, és keressen meg! Ha nem jön, nekem úgy is jó! De úgy hallottam, kérdései vannak.
Lettek volna kérdései, de még mennyi! Őrült ez, vagy tényleg az Úristen? Bejegyezte szombatra a találkozót: SZOMBAT ESTE. CIRKUSZ. ISTEN.

- Miről ismerem meg? Fény lengi körül, meg miegymás?
- Keressen!
- Mégis hogy...
A hívó letette.
Bogaras hátradőlt karosszékében, és gondolkozni kezdett.
Hogy is? Cirkusz? Pontosan mikor? És hol?

Szombat este, a malom mögötti réten. Úgy tülekedtek agyában a gondolatrészecskék, hogy majd kiszakították a homlokát.

----- ----- ----- ----- -----

Odakinn, a cirkuszban: látott egy barna öltönyös urat, gyerekekkel. Kecskeszakállal, bajuszkával. Aztán megpillantott még egyet! És még egyet, apró kutyával, ugyancsak barna öltönyben. Közelebb ment, és látta, hogy a gombok halcsontból készültek, és a a haja eredetileg nem barna, csak színezett. Majd újabbak és újabbak jöttek, mind idősek, mentacukrot szopogatva. Egyikük jegyet vett a pénztárnál, a másik gyerekét lovagoltatta a térdén. "Franciska!" - hallotta a háta mögül, és mikor megpördült, ismét egy barna kordbársonyzakós urat látott kutyáját az ölébe kapni...

Másnap, pszichológusa szája szabályos "o"-t formázva várt a fejleményekre.
- Hogy ott volt-e? - kérdezte Bogaras. - Ön szerint?
- Miért nem beszélt vele? - kérdezte a férfi újabb cigarettára gyújtva.
- Melyikükkel? - kérdezett vissza Bogaras szomorúan. - És ha rosszat szólítok meg? Ön szerint, ott volt?

- Nem tudom.
- És most? Most éppen itt van?
Ismét Bogarast kezdte figyelni. Valami nem stimmelt.
- És most? - kérdezte meg ismét Bogaras, most már valamivel erőteljesebben. - Most, ebben a szent pillanatban, itt van?
A pszichológus a kandallóhoz sétált, és fát dobott a tűzre; csak háttal válaszolta:
- Isten mindig, mindenütt ott van.
- Mindenütt? Ezek szerint ott járt! - kiáltott fel Bogaras.
- Bizonyosan... talán - kezdett bele óvatosan orvosa, - ott volt. Ám, hogy melyikük képében... nehéz volna megmondani.

Apró nyiladék keletkezett Bogaras páncélján. Orrába tolakodott a cigarettafüst, és összerántotta edzetlen tüdejét. A nap erősebben tűzött a szemébe, a reluxa rácsai között, és úgy érezte - abban a pillanatban -, talán megtalálja.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-02-10 00:45:26

Tetszik az írásodban az egyediség és a sajátos nézőpont. A téma lerágott csont lehene, mégis sikerült valami újat kihoznod belőle.
Alkotó
Regisztrált:
2006-05-21
Összes értékelés:
440
Időpont: 2007-09-04 22:18:57

Kedves Kuvik,

Igazad volt, nagyon-nagyon tetszik. Tematikailag is igazán érdekes, az Istenkeresés egyedi megragadása, illetve ahogy meg van írva, nos, az külön öröm volt számomra, az életrekelő tárgyak nagyon közel álltak hozzám. Ahogy a világ idomult Bogarashoz, az igazán bájos. Emellett nagyon jót mosolyogtam ezen:
"Őrült ez, vagy tényleg az Úristen? Bejegyezte szombatra a találkozót: SZOMBAT ESTE. CIRKUSZ. ISTEN."
Zseniális.

Csak ismételni tudom magam: köszönöm az élményt, és gratulálok!

macs
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8418
Időpont: 2007-07-10 07:41:32

Sztem jó mottó lenne! Bár ez elé az írás elé nem kell feltétlenül mottó.
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-07-09 21:32:52

Köszönöm. Lehet, beszúrom mottónak! Mit gondoltok?
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8418
Időpont: 2007-07-09 19:19:44

Szia Kuvik! Csak most tudtam végigolvasni ezt az írásoddat! Engem nagyon megfogott. "Nem a való hát, hanem annak égi mása, lesz, mtől függ az ének varázsa"-tökéletesen illenek ide Arany János sorai. Gondolatokat ébreszt. Nagyon mély. Deep impacct...
Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-07-08 15:38:48

Kedves Gyömbér!

Ismét csak megörvendeztettek szavaid.
Az "emberi" jelző szinte mindig megjelenik kritikádban. Ezért külön köszönet! Ezáltal érzem, hogy sikerült adni...

Köszönettel: Kuvik
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3797
Időpont: 2007-07-08 11:46:11

Hát ez fantasztikus!!!!
Gratulálok! Fantáziadús, lendületes, ötletes, és "istenien emberi"!
Nagyon, nagyon jó volt olvasni! (Ki is nyomtattam magamnak!)

Üdv: Gyömbér

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Űrszemét címmel

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch:Ärgerlich című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Babérjait fonja a látszat című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tíz lépés című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch:Ärgerlich című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) határtalan hit című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Szavadon merengek című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Wilhelm Busch:Ärgerlich címmel a várólistára

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Évszakok című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Babérjait fonja a látszat című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Vigyázat, bohóc című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Vigyázat, bohóc című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Vigyázat, bohóc című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)