A fiatal sportolók - szerencsére nem túl gyakran előforduló - hirtelen halála mindig nagy visszhangot kelt, hiszen a sportolókat az egészséges életmód képviselőinek tekintjük. De nézzük csak, hogyan dobog egy sportoló szíve? Miként okozhat szívbetegséget a sportolás?
Ma Magyarországon szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben. Ezek közül a legfenyegetőbb a szívinfarktus, az érelmeszesedés és a trombózis. A kockázati tényezők közé tartozik a magas vérnyomás és koleszterinszint, az elhízás, a dohányzás és a testmozgás hiánya. A sportolók ugyan egészségesen étkeznek, nem dohányoznak, és rendszeresen mozognak, a versenyszerű sportolás hatására azonban a szív alkalmazkodik a jelentősen megnövekedett igényekhez, ennek következtében nagyfokú morfológiai és működésbeli eltérések alakulnak ki. Ezeket nevezzük összefoglalóan sportszív-szindrómának.
A fizikai terhelésnek általában két formáját különítik el. A tartós, jelentős perctérfogat- és szívfrekvencia-növekedéssel, de viszonylag kis vérnyomás-emelkedéssel járó, állóképességet igénylő, dinamikus, és a rövid idejű erőkifejtést igénylő, jelentős vérnyomás-emelkedést okozó statikus terhelést. Az első típus jellegzetes sportága a hosszútávfutás, a másik csoportba például a súlyemelés tartozik. A sportágak legtöbbjében azonban mindkét típusú terhelés érvényesül. A rendszeres sportolás a bal kamra tömegét növeli, azaz hipertrófiát okoz. A dinamikus sportot űzők esetében a bal kamra térfogata is növekszik (a tömeghez hasonlóan 36-45 százalékkal), de a két értékaránya alig változik. Az erősportok a bal kamra belső átmérőjén ugyan nem változtatnak, ám az izomtömeg akár 70 százalékkal is nőhet. A két terhelést ötvöző sportágak esetében köztes értéket kapunk.
Fontos kérdés, hogy a szív eleve nagy volt-e, vagy csak a terhelés hatására nagyobbodott meg. Egy versenyúszókkal végzett vizsgálattal igazolták, hogy az edzések hatására a szívfal vastagsága nőtt, majd az edzések abbahagyása után jelentős csökkenés volt észlelhető.
A sportszív-szindrómát nehéz elkülöníteni a sportolók hirtelen halálát okozó hipertrófiás szívizom-elfajulástól (HCM). A HCM okozta hirtelen a fiatal, panaszmentes egyéneknél a leggyakoribb - sportolóknál és nem sportolóknál egyaránt. Gyakran közepes vagy erős terhelés közben lép fel. Nehezíti a diagnózist és a megelőzést, hogy az örökletes HCM-ben szenvedő gyerekeknél a bal kamra megvastagodása csak 14 éves kor után jelentkezik.
A következő betegségcsoport, a sportolók szívbillentyű-betegségeinek felismerése is problémát jelent, mert a terheléshez való alkalmazkodás esetenként kóros eltéréseket utánozhat: például a szívben olyan "ártatlan" zörejek jelentkeznek, melyeket nem könnyű elkülöníteni a kóros jelenségektől. Kezelésüket pedig nehezíti, hogy nem léteznek olyan vizsgálatok, melyek a különböző kezelési stratégiákat értékelik.
A fiatal sportolókat érintő hirtelen halálesetek 4 százalékáért az aortaszűkület a felelős. A súlyos aortaszűkületben szenvedő betegeknél a terhelés szívrohamot és hirtelen halált is okozhat, az érintett sportolók nem versenyezhetnek, aortabillentyű-beültetést kell végezni rajtuk. Nagyon fontos, hogy a sportolók idejében orvoshoz forduljanak, és kiderüljön: szükség van-e billentyűműtétre. Nem szabad azonban elhamarkodni a döntést, mert a beavatkozás igen nagy kockázattal jár, és amellett, hogy a billentyűprotézisek élettartama korlátozott, bizonyos fajta billentyűk beültetése után élethosszig tartó véralvadásgátló-kezelés szükséges. A műtét kedvező hatásai csak hosszabb távon jelentkeznek, és az eredeti, ép billentyű többnyire nem pótolható tökéletesen. A sportolók hozzáállása is nehezíti a döntést. Egyesek még életük veszélyeztetése árán is hallgatnak panaszaikról, hogy elkerüljék a műtétet, míg mások azonnali beavatkozást szeretnének, mert a várakozás sportteljesítményük csökkenésével jár.
A rendszeres testmozgás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ugyanakkor régóta tudjuk azt is, hogy a versenyszerű sportolás nem az egészségről szól, a sportolók túlhajtott életmódja nem lehet követendő példa az átlagemberek számára. A legfontosabb szerintem az, hogy megtaláljuk az arany középutat, és egy sikeres pályafutás után hosszú, mozgásban továbbra is gazdag, egészséges életet éljünk.