HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 128

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49222

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2007-07-17

A farkasember

1

Alain Dextra egy előkelő származású, nemes szívű, derék lovag volt, akit a király is roppant kedvelt. De volt egy titka, amit senkinek se mondhatott el...
A lovag egy fiatal várúrnőt vett feleségül. A hölgyet Armandine Arnoux-nak hívták. De ő sem tudott a férfi titkáról. Megtartották az esküvőt és a nászéjszaka is remek volt, ám másnap a lovagot mély szomorúság kerítette hatalmába, s a napnyugtával elment, és 3 napig vissza se tért. Mikor visszatért, jókedélyű volt, mint aki súlyos gondtól menekült meg. Armandine is megkönnyebbült, mikor a lovag megjött. Átölelte, belenézett annak barna szemeibe. Alain megsimogatta a nő hosszú haját, és belemosolygott annak világoszöld szemeibe.
- Hol járt Alain? Tudja mennyire aggódtam?
- Igen, és kérem bocsásson meg.
Azzal elment a szobájába. Ahogy múltak a hetek, az asszony egyre nyugtalanabb lett férje titokzatos eltűnései miatt. Egy nap aztán magyarázatot kért Alain-tól.
- Kérem, mondja el, miért tűnik el 3 teljes napra, s mért olyan szomorú eltűnése előtti napon?
A lovag réveteg szemeket meresztett a kérdésre, de nem felelt, csak a fejét rázta.
Armandine nagyon aggódott. Ezért többször is visszatért a kérdésre, de mindig csak azt a választ kapta:
- Nem lehet!
Végül egy nap a felindultságtól remegő férfi nem tudott többé ellenállni a kérésnek.
- Bár tudom, hogy véget vetek a boldogságomnak, és hogy Ön el fog fordulni tőlem, s undorodik majd tőlem...
- Nem Alain! Ez nem igaz!
- ... mégis meg teszem. Íme a titok: Tudja-e Ön hogy Bretagne-ban kit neveznek bisclaveret-nek? Nos a farkasembert. Szörnyű, de igaz: én minden héten bisclaveret-vé válok. Ilyenkor a szomszédos erdőben rejtőzködök, és vadállatként élek.
Armandine-t halálra rémítette ez a történet. Hátrált két lépést.
- Mondja, hogy ez nem igaz! Mondja, hogy ez egy rossz álom.
- Nem álom ez úrnőm.
Ezek után még többet akart tudni, de a lovag nem mutatott hajlandóságot arra, hogy beszéljen róla.
- Kérem Alain! Félek, hogy nem bízik bennem! Mondja el, hogy hová rejti a ruháit!
- Ha nem találnám meg emberi öltözékemet, nem tudnék visszaváltozni! Sajnálom Armandine! Nem lehet!
De végül addig mondogatta az asszony, hogy ismét megtört a jég és a szerencsétlen férfi elmondta ezt a titkát is feleségének. Bár ne tette volna!
- A szomszédos erdőben lévő öreg kápolnánál van egy útkereszteződés. Ott hever egy nagy kő. Az alá rejtem őket.
Alain szívét nem nyomta többé a titok súlya. De fájdalom! Elvesztette hölgye szerelmét! A félelemtől halálra vált asszonyt egyre csak az a gondolat foglalkoztatta, hogy miként szabadulhatna meg az átoksújtotta férfitól. Végül talált rá megoldást. Volt egy másik lovag, aki szintén neki udvarolt. Ezt a lovagot Edmond Rougeraud-nak hívták. Egy közeli fogadóban találkozott vele, négy héttel azután, hogy meg tudta Alain titkát.
- Armandine! Úrnőm! Maga csodálatosan néz ki!
- Segítsen nekem Edmond! Szükségem van Önre, s a segítségére!
- Talán a férjével van baj?
- Igen.
Azzal elmondta neki Alain titkát.
- Lopja el a ruháit, s én két hónap múlva feleségül megyek Önhöz.
Edmond-nak tetszett az ötlet.
- Megegyeztünk!
- Helyes!- mosolyodott el Armandine.
Két hét múlva egy éjjel Edmond követte Alain-t az erdőbe. Figyelte a közeli bokrokból, ahogy a kápolnához ér, levetkőzik, felemeli a kápolna mellett fekvő, nagy lapos követ s beteszi a ruháit a kő alá. Majd a hold által alkotott közeli gyűrűhöz indult. Edmond lélegzett-visszafojtva lapult a bokorba, és várta az eseményeket. Alain arca hirtelen megnyúlt, fülei kihegyesedtek, fülei közt fekete szőr jelent meg, rajta apró, szabályos vékony csíkokkal. Hátát és nyakát fekete, hasát, karját és lábát sárga szőr borította be. Keze és lába mancsokká korcsosult, rajta éles karmokkal, hosszú, fekete farka nőtt, végén fehér bojttal. Edmond látta, ahogy eltűnik a bokrok között. Ekkor előjött a rejtekéről, odament a kőhöz, fölemelte, és kiszedte alóla a ruhákat. De nem tudta, hogy a bokrok közül egy sárga szempár figyeli. Mikor elindult a lovag a szempár is követte. Mikor kiértek az erdőből a szempár még mindig követte, s együtt mentek a réten. Itt azonban már teljes pompájában fénylett a hold, s egy hatalmas farkas alakját lehetett látni. Edmond nem vette észre az utána lopakodó vadat, egyrészt a saját sikere felett érzett örömében, másrészt a magas fű miatt. A lovag- nyomában a lopakodó vaddal- elment Armandine váráig. Belovagolt a kapun, de a farkas ide már nem követte. A holdat viharfelhők takarták el, s a farkas Armandine kivilágított ablakát figyelte. Ott épp csókot váltott a nő
és a szeretője. A vad mikor a csók elcsattant, felvonyított. A két ember felkapta a fejét. Kinéztek. A farkas lelapult, így nem láthatták. Armandine becsukta az ablak zsalugáterét. Ekkor a farkas felült, és hátborzongató, rosszindulatú vicsorgásban tört ki. Ha ember lett volna, ezt mondta volna:
"Ezért megfizetsz, asszony!"
Ezután elügetett a vár alól. De minden éjjel visszatért, és vonyításával rettegésben tartotta Armandine-t. Szegény asszony éjszakánként felriadt, s azonnal az jutott eszébe, hogy farkassá változott férje vonyít az ablaka alatt. Az éjszakai vonyításba szinte belebolondult. Edmond hiába tett kísérleteket asszonya megnyugtatására, de az állandóan nyugtalan volt, s nyugtalansága csak fokozódott a hetek, hónapok múlásával. Félt és bántotta a lelkiismeret.


2

Lassan egy év telt el azóta, hogy Alain farkasemberré változott. A környéken gyakran egy fekete-sárga színű farkas jelent meg. Armandine nyájait gyakran megháborgatta, és elhurcolt sok bárányt. De akik nem tartoztak a várúrnő hatása alá, azokat segítette, persze látatlanul. Az elkódorgott juhot visszahajtotta, a többi farkast elűzte. Az átutazók néha látták az állatot. Egy este két 8 év körüli kislány hajtotta át az erdőn a süldőit. Hirtelen egy medve ugrott az ösvényre, és rátámadt a süldőkre. Nyolcat megölt, és hármat széttépet, de ez kevés volt neki, mert a két halálra rémült gyereket is meg akarta támadni, de egy árny ugrott az ösvényre, és megtámadta a medvét. Morgás és fájdalmas vakkantás hallatszott, de végül elszaladt a medve. Az árny ekkor a két megrémült gyerek felé fordult, s elővillantak parázsló, sárga szemei. Odaügetett hozzájuk és megnyalogatta a kezüket. A két kislány csak mos látta, hogy ez egy farkas. Megsimogatták, és a nyolc halott és a három szétmarcangolt süldőre néztek, és sírni kezdtek. Az állat odadörgölőzött hozzájuk, mintha azt mondta volna:
"Ne féljetek! A szüleitek is meg fogják érteni"
Azzal otthagyta őket. A gyerekek integettek neki, majd tovább indultak.
Egy nap azonban a király jött vadászni az erdőbe. Hat kopó jött vele, és egy sereg szolga. Alighogy leoldották a kopókról a pórázt, azok felriasztottak egy hatalmas farkast. Egész nap hajszolták, s a vad elveszni látszott. Ekkor odaszaladt a királyhoz és nyaldosni kezdte a lábát. Az igen meglepődött ezen a szokatlan viselkedésen, és így szólt a kíséretéhez:
- Nézzétek! Ez az állat akár csak egy ember kegyelemért esedezik. Megkegyelmezek neki!
A kutyákat pórázra fogták, s elindultak. A farkas szorosan a király lovának nyomában haladt. Az udvar népe félve nézte a vadat, amely a király oldalán ment a palotába. A trónteremben a király leányai várták apjukat. A 16 éves Justine karjában a 3 hónapos Anastasine. Justine aggódva nézte a farkast, mely leült a király trónjának lábánál. Az is leült a székébe.
- Mi a baj leányom?
- A farkas.
- Ne félj, nem fog bántani. Szelíd!
- Igazán nem?
- Igazán nem!
- Átvennéd tőlem Anastasine-t?
A király legkisebb lányát átvette. Justine letérdelt a farkas elé, és kinyújtotta a kezét. Az megszagolta, majd megnyalta. A vad barátságosan csóválta a farkát. A lány felállt.
- No látod? Nem bánt!
- Igen. Mi lenne, ha Saxnot-nak neveznénk?
- Jó. Saxnot.
Ettől kezdve a farkas a palotában élt. A hercegnőkkel hamar megbarátkozott, s eljátszadozott, de a király állandó kísérője lett. Később a két hercegnőt is kísérgette.
Egy éjszaka azonban betörtek a palotába. Saxnot, aki épp őrjáratozott, meghallotta őket, és elindult felfedezni a betörők bejutási helyét. Meg is találta: a nyugati folyosó középső ablaka volt, mely tárva-nyitva állt. A betörő a folyosó vége felé iszkolt, ám nem számolt a mögötte lopakodó Saxnot-tal. Az állat egyetlen puha ugrással a földre döntötte a férfit, és dühösen belemart. A kiabálásra és morgásra a közelben lévő őrök berohantak. Leszedték róla Saxnot-ot és a betörőt megmotozták. Öt kést találtak a férfinál. Letartóztatták, s bebörtönözték. Másnap a király és Justine előtt állt.
- Mit akartál itt?- kérdezte a király.
- Semmit, felséges úr.- motyogta az.
- Ne hazudj! Felelj, bitang!- kiáltott rá a lány.
- Téged és atyádat kellett volna megölnöm.
- Kik a megbízóid?
- Ezt nem mondhatom el!
- Márpedig el fogod! Vigyétek! Egy kis kínzás, s megered a nyelved!
A katonák megragadták, és elvitték.
- Ki ez a férfi?
- Gustave Leurtillios, hercegnőm.
- Úgy! Hallottam már róla. Valami bérgyilkos?
- Justine! Eredj, foglalkozz Anastasine-nal! Vidd Saxnot-ot is!
- Igen, apám. Saxnot!
A farkas, aki eddig a király székénél ült, most felpattant és elment.
Egy nap azonban egy csapat lovag érkezett hitveseikkel. Egy 26 éves, félhosszú, fekete hajú lovagnak megtetszett a sötétszőke hajú, zöld szemű Justine. A hercegnőnek is megtetszett a lovag. Saxnot azonban láthatólag elszomorodott, mikor meglátta a szép hölgyeket, a fényes páncélokba öltözött lovagokat, a lovakat és a fegyvereket. A király is észre vette a vad elszomorodását, s valami gyanú ébred a fejében. Fogalma sem volt miért, de úgy érezte, hogy ez a farkas nem is farkas! De akkor mi? Mikor visszavonult a szobájába ezen a problémán kezdte törni a fejét. Tapasztalt vadász révén tudta, hogy egy vadállat holtáig küzd, és nem kezdi nyaldosni az ember lábát. Furcsa. Na és a szelídsége! Azonnal szelíd lett! Bámulatos! Most meg a lovagok! Vajon miért? Ki ez vagy mi ez? Lehet, hogy ez a farkas az egy éve nyomtalanul eltűnt Alain? De nem! Az lehetetlen! Vagy mégis? Ilyen gondolatokkal a fejében aludt el. Fáradtan ébredt. Ma sok dolga lesz. Itt lesznek a környék bárói, s ő velük kell ma tanácskoznia. Öreg már ő ehhez. Márcsak Justine-t kéne férjhez adnia, s visszavonulhatna. Délelőtt megérkeztek a bárók. A király fogadta őket. A trónterem falánál ott sorakoztak a lovagok hitveseikkel. Saxnot ott feküdt a király és Justine között, s figyelte a hajbókoló bárókat, majd a lovagokat. Mikor Edmond Rougeraud és Armandine Arnoux hódolt előtte, s ekkor váratlan esemény történt. Az eddig békésen heverő Saxnot felpattant, s minden figyelmeztetés nélkül Edmond-ra vetette magát, s mindenki megdöbbenésére csúnyán megmarta. Armandine sikoltozni kezdett, mire a vad felé fordult, majd rá vetette magát. Leharapta a nő orrát.
- Saxnot!- kiáltott rá Justine. A farkas ránézett, és a lány látta a gyűlölködő pillantását. A hercegnőt megrémítette ez a pillantás. A farkas leugrott áldozatáról, s kisétált a teremből.
- Bocsássanak meg! Soha sem viselkedett így! Lássák el őket!
A nőt és a férfit orvosok vették gondjukba. A délelőtti program megszakadt. Mikor a király egyedül maradt a tanácsosaival egyikük szóvá tette a támadást.
- Felség! E jámbor állat soha nem tanúsított ily kegyetlenséget. Az a lovag, aki az első támadás áldozata lett, a második támadást átélt asszony második férje. Ez az asszony, pedig annak az egy éve nyomaveszett lovagnak volt asszonya, aki felségednek oly kedves volt. Vetesse Felséged tömlöcbe a nőt, s kérjen tőle magyarázatot.



3

Úgy is lett. Armandine-t tömlöcbe vetették, s a király lement hozzá.
- Mondja el hová tűnt Alain!
Az asszony maga elé meredt, és beszélni kezdett.
- A házasság kötésünk után 2 hónappal meg tudtam, hogy Alain farkasember. Nagy nehezen, de kiszedtem belőle. Meg tudtam, hogy ha nem találja meg a ruháit, örökre farkasember marad. Halálra rémültem, mikor meg tudtam, hogy farkasember. A második férjem gyűlöli Alain-t. Rávettem, hogy lopja el a ruháit. Miután megtette...
- Összeházasodtak. Utálat!- mondta a király. Az asszony könnyekben tört ki.
- Mit tesz velem? Semmi más mentségem nincs, minthogy megijedtem. Sajnálom.
- Ezzel nem ér el semmit! A büntetésén még gondolkodom. Addig is adja vissza Alain ruháit! Hol vannak?
- A palotámban, a hálószobámban, a ruhás ládámban.
A király ott hagyta Armandine-t. Felment a lányaihoz. A farkas is ott volt.
- Mi a baj apám?- kérdezte Justine.
- Ez a farkas nem farkas! Ez Alain Dextra.
- Kicsoda? Az lehetetlen!
- Pedig így van. Nem tűnt el. Farkasember.
- Ez képtelenség! Lehetetlen!
- Armandine Arnoux vallotta be az imént. Csak úgy változhat vissza emberré, ha visszakapja a ruháit. Emlékezz! Eddig még soha nem támadott meg senkit, most meg egyszerre két embert is! Egy állat, ok nélkül nem támad. Ezt te is tudod.
- Igen. Ez igaz. Tehát látta, hogy a nő udvarlója ellopja a ruháit?
- Igen. És ami még szörnyűbb, hogy ezt a feleségének köszönheti. Igaz Alain?
A farkas felmorrant.
- Szép. Mit mondjak, gyönyörű! Hogy tehet valaki ilyet a férjével?
- Ha itt ülünk soha nem tudjuk meg. Követet küldök, hogy hozza el a ruhát, és utána meg tudjuk magától Alain-tól.
Azzal úgy is tett. Meg hozták a ruhákat, és Saxnot elé tették, ám az nem sok figyelmet fordított rájuk.
- Vezessék egy külön szobába.- javasolta az a tanácsos, aki a délelőtti tanácsot adta. Így is lett.
A vad egyedül marad a ruháival. Ekkor ráfeküdt, s villámlott, mennydörgés rázta meg a szobát, és a következő pillanatban ott feküdt emberi mivoltában. Hosszú szőkésbarna haja borzas volt, és látni engedte halvány barna bőrét, dagadó izmait, széles vállát. Remek példánya volt a francia férfiaknak. Felkapta a ruháit, felöltözött majd lefeküdt. A király is alva találta. Nem zavarta. Mikor felébredt, lement a volt feleségéhez.
- Jó estét Armandine!- szólalt meg, mikor a cella elé ért. Sötét volt, így az asszony nem láthatta a férfit.
- Mi? Hogy? Mit keresel itt?
- Én voltam a farkas, aki megtámadott. Most pedig, hogy emberré lettem, bosszút állok rajtad és Edmond-on.
És egy gonosz kacajjal otthagyta a megrémült asszonyt. Az dermedten nézett maga elé. Alain felment a királyhoz. Az épp Armandine és Edmond tárgyalta a tanácsosaival.
- Bocsánat, hogy zavarok! Szeretnék segíteni a döntésben.
- Jöjjön közelebb fiam. Segíthet!- szólt a király.
A büntetés félóra múlva meg volt. Edmond-ot rang és birtokvesztésre, Armandine-t száműzésre és vagyonvesztésre ítélték. Este nyilvánosság előtt kihirdették.
- NE!- sikoltott Armandine, mikor meg hallotta a büntetését.- Bármit, csak száműzést ne!
- Gondoltál volna erre mikor kiagyaltad a gonosz terved.- szólt oda Justine.
Edmond csak mogorva-megvető pillantást vetett a királyra, és a hercegnőre. Alain kárörvendően nézte, ahogy Armandine könyörög. De nem volt kegyelem! Egyiküknek se!
- Tíz napja van rá, hogy eltűnjön innen. Keressenek maguknak más urat, akit szolgálhatnak. Most pedig menjenek!
A két bűnös elment. A lovagok megvetően néztek Edmond-ra, a bárók, pedig hidegen nézték a kivonulást.
Pár nap múlva Alain egy kéréssel állt a király elé.
- Felség szeretném meg kérni tőled Justine hercegnő kezét!
- Hajaj fiam, azzal elkésett! Már van kérője a lányomnak! Julien Rastignac lovag személyében!- s azzal a fekete hajú lovagra mutatott, aki megtetszett Justine-nek a megérkezése napján. Alain egy hideg, ellenséges pillantással mérte végig riválisát. Az is ugyanígy. Akkor hirtelen felbukkant a hercegnő.
- Gyere csak Justine! Még egy kérőd akadt
Justine meg látta Alain-t, s elpirult. Julien hirtelen nem tűnt olyan jóképűnek és vonzónak. Alain vonzóbb volt.
- Hercegnő, kérlek, válassz közülünk! Kit szeretnél férjedül?
A hercegnő megnézte a két férfit. Tudta, hogy Alain Saxnot-ként megmentette az életét, viszont Julien-t csak pár napja ismerte. Meg rázta a fejét. Mindkettőt akarta. Rekedten mondta:
- Nem tudok választani. Sajnálom.
- Hát akkor a Lovagok Kódexéhez fordulunk! Lovagi párbaj! A szabályok ismertek! Holnap délelőtt!
A két férfi bólintott.
- Kihívom Önt, Julien Rastignac holnap párbajra! Válasszon fegyvert!
- Kard!
- Elfogadom! Holnap 10-kor?
- Helyes! Nekem is meg felel az időpont!
Másnap 10-kor a küzdőtéren megjelent a közönség, majd a lovagok. Justine apja mellett foglalt helyett. A két fél meghajolt a király és a lánya előtt.
- Kezdődjék a küzdelem!
A két lovag kivont karddal rontott egymásra. A kardok szikrázva csattantak össze. A két férfi minden erejét bele adta a harcba. Kezdetben Alain volt alul, de aztán ő kerekedett fölül. Mikor ellenfele lankadni kezdett, hirtelen kirúgta a kezéből a kardot, és elkapta. Ő volt a győztes.
- A győztes Alain Dextra!- szólt a király.- Jöjj közelebb, lovag!
A férfi odament a királyhoz. Az megfogta a csuklóját, majd a lányáét, és egymás felé nyújtotta. A két kéz találkozott, az ujjak összefűződtek. A lány és a lovag gyengéd pillantást váltottak, s a lovag elvezette kedvesét. A király mosolyogva ballagott utánuk.
"Jó férje lesz! Biztos!", gondolta, ahogy elnézte a fiatalokat. Alain és Justine boldogan mosolyogtak egymásra.
- Köszönöm Alain! Magát szeretném a férjemnek! Nemcsak azért, mert szeretem, hanem mert Saxnot-ként meg mentett engem, az apámat, és Anastasine-t.
- Hercegnőm! Én...- elakadt a szava, és megcsókolta a hercegnő kezét. Ez a csók mindent elmondott helyette. Este lakomát rendeztek, és ott Alain-nak és Justine-nak mindenki gratulált. Utolsónak Julien ment oda Alain-hoz.
- Gratulálok! Legyen boldog, és legyen sok gyermeke! Gratulálok barátom!- szólt, majd megszorította Alain kezét, s barátságosan vállon veregette. Majd Justine-nek gratulált.
Egy hónap múlva meg tartották az esküvőt. Alain a nászéjszaka végén letűnt. Másnap Justine arra ébredt, hogy férje nincs mellette.
- Alain?
- Itt vagyok! Mi a baj kedvesem?
- Csak nem tudtam hova lett.
- Kimentem lovagolni.
A férfi láthatólag fáradt volt.
- Milyen alakú a hold?
- Parancsol?
- Jól hallotta. A hold milyen alakú?
- Dagadó D betű. Attól tart, hogy teli holdkor farkasember leszek?
- Hát... Bevallom láttam magát eltűnni, és ezért kérdeztem a holdra.
- Figyeljen rám Justine. Nekem már napszálltakor el kell tűnnöm, ha farkasemberré válok. De mostmár nem vagyok az.
Justine mosolyogva bólintott. Aznap délelőtt a király hívatta Alain-t.
- Felség! Hívatott?
- Jöjj közelebb, fiam! Ülj le! Szeretnék neked valamit mondani. Tudod én már öreg vagyok, s lehet, hogy meghalok hamarosan. Azt akarom, hogy jó uralkodó légy, a nép szeressen, az ország gyarapodjon!
- Igen uram! Ígérem, hogy így lesz, és bennem nem fogsz csalódni.
A király elmosolyodott. Néhány nap múlva vadászatot rendeztek. A király Alain oldalán indult el. A kopók egy vaddisznót riasztottak fel. A kan haragjában felöklelte a kutyákat, s a király lovát is megbokrosította. Az elesett a lováról, s eltörte a gerincét. Alain vitte fel a kastélyba. Mikor a halálát érezte közeledni, hivatta Justine-t és Alain-t.
- Gyermekem! Szolgáld Alain-t hűségesen, neveld a húgod becsülettel. Alain! Légy jó uralkodó, apa és férj! Kérlek, neveld Anastasine-t, és apja helyett apja légy!
Azzal meghalt. Justine felzokogott, Alain magához ölelte.
- Ne sírj! Minden rendben lesz.
Azzal elmentek. Alain fényes temetést rendezett, majd elfoglalta a trónt Justine oldalán. Sok gyerekük lett idővel, s békességben haltak meg. Az ország gyarapodott uralkodásuk alatt, s utódaik uralkodása alatt is. De sajnos minden gyerekükből farkasember lett, ahogy az apjuk is az volt.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2010-01-18 18:14:05

válasz Arthemis (2010-01-12 00:53:20) üzenetére
Köszönöm szépen!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-01-12 00:53:20

Teljesen más farkasembert hoztál itt létre, mint ami a köztudatban van és ez tetszett.
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2009-02-12 11:56:28

Köszönöm szépen!
Alkotó
sankaszka
Regisztrált:
2007-06-16
Összes értékelés:
458
Időpont: 2009-02-12 01:02:49

Egyszeruen,IMADOM,ezt a tortenetet,mindig imadtam valamiert a FARKAS lelket...tisztelettel,szeretettel,a messzi tavolbol...
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2007-12-23 17:52:27

Tetszett, gratu!
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2007-10-08 09:28:03

Kösy szépen, kedves Beliliafesz!:-)
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-02
Összes értékelés:
160
Időpont: 2007-09-28 02:02:10

Szia

Igazi fantázia szülte mese, a maga műfajában tökéletesen megállja a helyét! Szórakoztató volt, nekem összességében tetszett!
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2007-09-20 11:03:56

Légyszi írjatok rá, kritit! Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Szondi Márk alkotást töltött fel A Szakértő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Megfogantam és a Cseppecske című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Suhanó árnyak címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Hátra arc című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

leslie b shepherd alkotást töltött fel Viszony címmel

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Szomorú Teadélután címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

Csonka Mária bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)