Igyunk a percre

Igyunk a borúízű percre,
a mézédes pillanatra,
arra a tovatűnő-benned úszó
hamis-édes illanatra;

A vágyainkra mik sosem teljesültek,
álmodra mi sóhaj maradt;
a valószerű ködben semmivé lett
a szendergés alatt;

Lépteidban a zajra,
a sosem-volt csókod ízében
zörrenő morajra;

Egy tekintetre mit magadra vetettél,
elégett hitekre mikért
sosem szenvedhettél;

S igyunk
az órára a percre és a pillanatra
benned kelő hamis-édes illanatra,

az órára a percre és a csöndre,
fájdalommal és áhítattal tömve;

a hamiskás jóságra mivel a csöndet megbontottad,
a hazugság ízű szóra mivel
a kételyt kioltottad;

a percre melyben menedékké lett egy fénysugár,
örökké lett igaznak tűnt pedig
álom volt csupán;

Eképp igyunk most a pillanatra,
a benned rezgő hazug-édes villanatra,
s arra a percre;
melyben hangod volt a harang;
hírvivője annak mi sosem volt igaz
annak mondtad de nem öröm csak égetett viasz;

Igyunk az elmulásra,
hamis vágyaknak hullására s mégse,

igyunk inkább a fényre,
a lelkedből jött ékre,

Gondoljuk inkább hogy minden nap
elhitetett-megfizetett verejték-csoda,
hisz én maradok és te tűnsz csak tova,

Nincs semmi csak a menedékhelyem,
mit két szemed a hazugságból összeszőtt nekem;

Játszuk ezt tovább és igyunk csak arra,

hogy mindennap csoda;

HISZ ÉN MARADOK ÉS TE TŰNSZ CSAK TOVA.