tökéletes letisztultság karcolódik
az üvegre,
a lustán siető tömegbe bámulok
mélán,
elkerülhetetlen, látom, el kell
menni a végletekig,
csak nézem ahogy a színes
bizalom-szilánkok
az asztalomon hevernek,
nem lesz belőlük
vár
se erős falú, se gyenge
és én nem leszek
királylány,
aki a várban vár,
kétfelé szakad a szívem, és
mindkét félen ugrál
valaki
az egyik eddig reszketve
csókolta szívemről a bizalmat,
kapott és adott
de most visszalopta, én meg
erősszakkal
veszem vissza;
a másik mindent megért
volna,
ha nem kacagja ki az erőfeszítést
és nem burkolózik saját
jól kitalált,
erőből összevarrt,
elutasítás-lepedőjébe, és nem
zár
kulcsra minden ajtót.

tökéletes letisztultság.
akkor most talán
nincs
tovább.