Rövid gondolatok a halálról, a részvétről és mindarról, ami keresztként kijutott nekünk.


Látom ma a szemedben a fájdalmat és szégyenkezve süllyednék a föld alá mert nem tudom; hogy törölhetném le az arcodról a könnyeket.Tehetetlen dühömben falakat döntenék és üveget törnék de ebben a fásult csendben csak nézek rád tehetetlenül.
Nem ismerem a fájdalmadat, hiába hazudnék magamnak; ilyen mélyen a kínjaidat nem érzékelhetem soha.Látlak és észlellek, megváltozatatnám a fájdalmat hogy varázsütésre minden jó legyen megint.. Megváltoztatnám a fájdalmat és belesajdul a szívem, de nem lehet.
Beszélgetnek egymással a lelkeink és tudom, hogy ez a seb mindig ezer sebből vérzik, és a kín is kikerülhetetlenül mindig megmarad. Ahogy nézlek és beszélsz hozzám lassan én is felfogom. Benne van a bánat a mozdulatban, mellyel a kávéscsészéért nyúlsz és mindenhová elkíséri a lépeid. Visszhangént követi a szavaidat és ott bújkál a reggeli bódulatban, amellyel beveted az ágyadat.


Elvesztetted a fiadat, én pedig az ostoba csöndben csak nézek rád tehetetlenül.
Szenvednek körülöttem az emberek, és én majd belehalok de csak nézek tétlenül.
Tudom, ki az a kisfiú, akinek az édesanyját agydaganat vitte el és tudom, kinek az édesanyja ugrott egy autó elé.Tudom, hogy a fiad belehalt, hogy a jeges vízbe ugrott a párját menteni. Tudom, hogy nem tudlak megmenteni.


Jogunk van a másik emberrel ellentéteset mondani, jogunk van kikerülni, de annyi kegyetlen dolog történik velünk ebben az életben, hogy egymással gúnyosnak lenni nincs jogunk soha.

Most beszélgetünk; Most itt vagyok veled. Most átölellek és csókot lehelek az arcodra megint. Érzem a sebeidet és tudom, hogy egymással az embereknek nem szabadna gúnyosnak lenniük soha.
Most szeretlek, Most itt vagyok; és talán ha mással nem is, ezzel enyhítek valamelyest a fájdalmadon.


Szeretlek és féltelek pokolian. Nem merek a holnapra gondolni, még évekkel előre sem. Nem tudlak megváltani; csak nézni rád merev tétlenségben; borús-révedőn. Megtartom a kávét tartó kezed és megvetem veled az ágyadat.
A most hatalmába menekülök, fonja körénk a pillanat óvó karjait.Elmúló szemetek vagyunk a szélben,a létünk rabjai.
Mégis remélek valamit és melletted vagyok, talán így megtalálhatnak a most hatalmának védő karjai.


Rám nézel; féltesz és kérdezel te is.
Ne ígérd hogy soha semmi baj nem ér, hisz ezt a keresztet ledönteni te sem tudod.
Csak azt kérem, hogy legyél itt és Most velem,add a tekineted és a jóságodat. Engedd, hogy Most jó legyen nekünk.


Csak maradj most velem, és engedd; hogy a Most hatalma itt legyen velünk.


( 2007. július 22.)