Vajon mi vezet el odáig egy embert, hogy nem marad más megoldás számára, mint önkezével véget vetni életének? Bár a statisztikák javuló tendenciát mutatnak, ugyanis a nyolcvanas években Magyarország öngyilkosság tekintetében a világ élvonalában helyezkedett el, azóta viszont 30%-al csökkent az öngyilkosok aránya, mégis nagyon sokan választják a problémamegoldásnak ezt a módját. Amikor ilyen esetről hallunk, olvasunk, felmerül a kérdés, valóban szükség volt erre a visszavonhatatlan és megmásíthatatlan lépésre, vagy el lehetett volna kerülni? Sokan gyávának tartják a saját életét kioltót, azt mondják, csak megfutamodik a nehézségek elől, ahelyett, hogy harcolna. Igazán gyáva, aki minden hidat felégetve maga mögött, véget vet szíve dobogásának? Hiszen nem tudhatja előre, mi történik velünk halálunk után, megsemmisülünk-e teljesen vagy lelkünk tovább él. A keresztények elítélik az öngyilkosságot, mondván, azt élet Isten ajándéka, Isten alkotott minket, méghozzá valamilyen célja volt azzal, hogy éppen akkor, éppen ide születtünk, tehát csakis Neki van joga elvenni tőlünk az életünket. Földi létünk nem céltalan, még a szenvedésnek is megvan a maga értelme, bár jelen pillanatban ezt nem látjuk be, de megölni magunkat bűn. A reinkarnáció tana szerint is értelmetlen saját magunk elpusztítása, mert lelkünk nem hal meg, csak a testünk, egy következő életben újjászületünk, de úgy, hogy a mostani megoldatlan problémáinkat magunkkal visszük, ugyanis, amit most nem tudtunk megoldani, az feldolgozatlan marad, tehát legközelebb kell megbirkóznunk vele. Ha pedig szigorú materialistaként azt valljuk, hogy a halállal mindennek vége, nem borzasztó-e végleges megsemmisülés tudata?

Az öngyilkos valóban menekülni próbál egy számára megoldatlan helyzetből. Gyakran családi konfliktusok, szerelmi csalódás vagy súlyos, gyógyíthatatlan betegség áll a háttérben. Sokan csak figyelemfelkeltésnek szánják, ezzel a módszerrel érve el, hogy végre egy kis törődést, odafigyelést csikarjanak ki másokból. Az okok között szerepel a bosszúállás is, majd én megmutatom, hogy velem nem lehet kukoricázni; engem nem lehet elhagyni; ha már nem leszek, majd sírhattok utánam stb. Ünnepekkor, különösen karácsony tájékán növekszik az öngyilkosok száma, mert a szeretet ünnepén a magányosság érzete még jobban felerősödik. Kamaszkorban a világ ellentmondásainak, az élet igazságtalanságainak felismerése egy még éretlen léleknek komoly problémát okozhat. A betegséget már említettem az okok között, legyen akár testi, akár mentális. Nem tudjuk, hogy egy daganatos beteg az utolsó stádiumban milyen szenvedéseken megy keresztül, vagy egy depressziós mekkora kínokat él át. Az eutanázia nagy port kavaró téma, talán majd egy másik cikkemben részletesebben is foglalkozom vele. Ha egy nagybeteg eltávozik közülünk, azt szokták mondani, legalább nem érez többé fájdalmat. Szorult helyzet rengeteg adódhat életünk során, bele nem láthatunk a másik emberbe, ezért nincs is jogunk elítélni, csupán lehetőségünkhöz mérten segíteni.

Az eszközök? Nem kívánom felsorolni, mert nem szeretnék tippeket adni azoknak, akiknek most egy kicsit nehezebb, de szociológusok megállapították a példamutatás szerepét. Bizonyos tájegységekre bizonyos öngyilkossági fajták jellemzőek. Ahol például már többen permetezőszert ittak, a következő áldozat is hajlamossá válhat arra, hogy ily módon vessen véget az életének. Ha valahol van egy magas ház vagy szikla, ahonnét már többen a mélységbe vetették magukat, szinte csábítja a következő jelöltet.

Mit tegyünk akkor, ha látjuk, hogy valaki öngyilkosságra készül? Egy a médiából ismert pszichiáter azt javasolja, ha látjuk az illetőt a szikla tetején, ordítsunk rá, hogy ugorjon, mert, ha komolyan gondolja, akkor úgysem tehetünk semmit, ha pedig csak zsarolni akar minket, akkor úgysem teszi meg. Szerinte, aki öngyilkossággal fenyegetőzik, az tulajdonképpen a családját, hozzátartozóit zsarolja, és nagyfokú szeretetlenséget árul el magáról, mert nem törődik azzal, hogy a szerettei mit élnek át. Egy öngyilkosság valóban nagy terhet ró a rokonokra, barátokra, mert óhatatlanul felmerül a felelősség, önvádlás gondolata, hogy vajon megtettünk-e mindent, eléggé szerettük azt, aki így hagyott itt minket. A hiánya pedig örökre elkísér .Az öngyilkossági gondolata minden esetben komolyan veendő, és segítséget igényel. Ma talán még minden jól megy, sikeresek, egészségesek vagyunk, boldog párkapcsolatban élünk, de bármikor fordulhat a kocka, az ár magával ragadhat. Ne ítéljük el tehát azt, aki bajban van, hanem figyeljünk rá, amíg még nem késő. Mert amíg élünk, addig még van esélyünk bármire. Ha betegek vagyunk, állapotunk jobbra fordulhat, munkanélküliként új pénzkereseti forrást találhatunk, ha elhagytak, bármikor találhatunk valakit, aki megért minket, láthatjuk a napot, szagolhatjuk az ibolya illatát(nem alulról), egyszóval létezik számunkra ESÉLY, de a halállal mindez megszűnik.

Végezetül néhány híres ember, akik önkezükkel vetettek véget életüknek: Kurt Cobain, Marylin Monroe, James Dean, Sylvia Plath, Viginia Woolf, Juhász Gyula, Arthur Koestler, József Attila, Latinovics Zoltán. Távozásukkal sokkal szegényebb lett a világ.