HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 32

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47768

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: DoreenFeltöltés dátuma: 2007-07-29

Princess von Meerbach, avagy: Még nincs vége (5.)

"Halott kedves csontja, áldozat vére mossa.."

Ne, nee! Nem lehet! Gina nem kelhet megint életre! Remegve, össze-vissza kavargó gondolatokkal, és megkötött kezekkel szedtem a lábam a herceg előtt. Jobbomon Attila kullogott, de nem mertünk egymásra nézni. Nem értettem, miért akarja a herceg visszahozni a bajor hercegnőt az élők soraiba, de bármi is állt mögötte, nem jelentett jót! Régen elhagytuk a szobát. Felérve, az elágazásnál lefordultunk az egyik mellékjáratba. Az út kanyargott, s a levegőben égett szag terjengett. A herceg a vállamat markolta, úgy irányított, ha lassítottam, erőteljesen meglódított. Zakatolt az agyam, honnét szerezhetnénk segítséget. Igazából erre nem láttam esélyt. Késő éjjel volt, mindenki aludt, s azt sem tudhattuk, milyen messze járunk saját lakosztályunktól. Nem láttam értelmét segítségért kiabálni, felesleges és ostoba malőr lett volna. Szó nélkül, lehajtott fejjel mentünk, amerre a herceg és csatlósa vezényeltek minket. Előre féltem attól, ami ránk várt, mert nem kevésbé lehetett rettenetes, mint legutóbbi találkozásunk Ginával.

- Befelé! - Rivallt rám a herceg. Megérkeztünk a mellékfolyosó végére, ahol egy nyitott vasajtó jelezte, hogy elértük éjszakai utunk célját. Lélegzet visszafojtva léptem át az ajtó küszöbét. A herceg és Gerhart egy szokatlan, misztikus kisugárzású terembe vezetett minket. A falon megkopott óriásfestmények pihentek, a rajtuk lévő alakok, tárgyak mind-mind a termékenységet szimbolizálták. Isteneket, istennőket ábrázoltak, akik maguk is ezt a példát mutatták. A képek alatt, a földből fehér márvány katedra emelkedett ki, két oldalán apró lépcsőkkel, közepén, szintúgy márványból, fekete, oltárszerű asztal. A rajta elhelyezett ezüsttál és az a mellett lévő, bársony anyagba tekert ezüsttőr láttán elkapott a rosszullét. Megint bevillant az álmaimból ismert rémkép, amint Gina felhasítja a csuklómat, és én nem tehetek semmit... Rolf becsukta az ajtót, s előrement, míg bennünket Gerharttal hagyott. Igaz, meg voltunk kötözve, a férfi árgus szemekkel figyelt ránk. Azonban nem sokáig! A herceg váratlanul az oltárra bukott. Nehézkes, fuldokló köhögésének hangja betöltötte az egész termet. Előregörnyedve szája elé fehér ruhazsebkendőt kapott, melyet már nem egy vörös folt pettyezett. Gerhart átvágott köztem és Attila között, és gazdájához sietett. Megtámogatta a férfit, s amint az rendesen kapott levegőt, Rolf dühödten ránk nézett. Legyengült a rohamtól, egész testében reszketett. Arca eltorzult, s szája szélén megremegett egy kövér vércsepp.
- Ne késlekedjünk - nyögte rekedten. - Már nem bírom így soká! - A kopaszhoz beszélt, de végig rajtunk tartotta a szemét. Attilával, amennyire lehetett, a falhoz simultunk. Bármi is lesz most, ha Rolf visszahozza Ginát, itt újból elszabadul a pokol, cikázott át bennem a gondolat s egyben a felismerés...
Gerhart megindult felénk. Elsőként hozzám jött oda, s könyökömnél fogva odébb rángatott. Eközben a herceg óvatosan egy fekete könyvet vett elő a márványasztal mellől. Csatlósa leszedte a kezemen feszülő köteleket. Vadul kalapáló szívvel bámultam a herceget. Kinyitotta a könyvet, s lerakta az edény mellé. Kegyetlen mohóság sugárzott szemeiből, érdekes ívű bajsza alatt titokzatos, vicsorszerű mosoly bujkált. Gerhart az oltárhoz vonszolt. Valahol, a hátam mögött Attila jajdult fel, de nem tudta leküzdeni béklyóit, én pedig a félelmemet. Fellépdeltem a lépcsőkön és szembeálltam a herceggel. Tekintetem újra megbotlott az ezüsttálban és a tőrben. Rolf is odasandított, s megsimogatta az éles tárgyat.
- Hmm... milyen ismerős helyzet, ugye? - Azzal felemelte az álam. Undorodva összeszorítottam a fogaim, s elkaptam a fejem. A herceg elengedett.
- Még pár perc és elkezdhetjük - szavait ezúttal a kopaszhoz intézte. Amaz bólogatott, majd felnézett az ajtó fölé, a sarokba. Én is odafordultam, s Attila is. Ám a sarok helyén egy nagy, kör alakú kivágás tátongott. A mögött a telihold virított, ezüstösen. Már majdnem teljes egészében a kör kontúrjai mögé kúszott. Néhány pillanatnyi várakozás után fény töltötte be a helyiséget, ami rávetült a fekete oltárra is. - Elérkezett az idő! - Búgta Rolf ünnepélyesen. Megrezzentem a mondat súlyától. Amikor a herceg belepislantott a könyvbe, s kezébe vette a tőrt, szinte megállt a szívverésem. Zihálva vettem a levegőt, ide-oda forgattam a fejem, de Gerhart vasökleitől képtelen voltam megszabadulni. Rolf egy apró, aranybevonatú dobozt vett elő belső zsebéből, kinyitotta, s vigyázva a tálba rakta a benne lévő dolgot: Egy fehér, megtisztított emberi csont volt az. Elkerekedtek a szemeim. Ennek nem lesz jó vége! És igazam is lett: Gerhart kifeszítette jobb tenyerem és előre nyújtotta, a tál fölé. A herceg megfogta a karom, de mielőtt bármit is tett volna, megszólalt.
- Egy nap talán meghálálom neked... vagy nem! - S belemélyesztette a tőr hegyét a húsomba. Könnyekkel telt mindkét szemem, hiába erőlködtem, a kopasz férfi nem eresztett. Rolf nem ejtett olyan mély vágást, de a kisebb hajszálereket mind felvágta. - Elviselni a kínt, az is kész kín! - Kiáltotta a herceg. Erőszakkal ökölbe szorította a kezem, s annyi vért próbált kipréselni sebemből, amennyit csak bírt. Vérem ellepte a csontot.
- Hozd a fiút! - Adta ki a parancsot. Gerhart odalökött a hercegnek és Attiláért ment. Róla is lefejtette a köteleket, s ugyanúgy tett, mint velem. Barátom jobbját is a tál fölé tartotta, de vele már nehezebben bírt el. Attila is viaskodott, igyekezett húzni az időt, hogy ne sikerülhessen a hold fénye alatt elvégezni a rituálét. Rolf hamar megelégelte a fiú viselkedését. Lefogott, s torkomnak szegezte a tőrt.
- Na ide figyelj! Ha nem akarod, hogy a torkát is átvágjam a kis barátnődnek, maradj nyugton, kölyök! - Fenyegette meg. Megfeszítettem a nyakam, s lehunytam a szemem. Attila indulata elszállt. Gyűlölködve nézett a hercegre, meg tudta volna ölni, de végül hagyta magát. Vére lecsurgott ujjai mellett, nem szólt egy szót sem, csak felszisszent.
- Pompás! És most én következem - mormogta. Saját magát is megsebesítette. Az edény majdnem megtelt. Eltaszított magától, vissza Gerharthoz és Attilához. Ismét zsebébe nyúlt, s gyufásdobozt halászott elő. Benzin szagát éreztem. A gyufák végét azzal áztatták be. A herceg meggyújtott egyet, és beledobta az edénybe. A csont és a vér lángra kapott. Fekete lángra!
- "Halott kedves csontja, áldozat vére mossa,
Tűzben égve életre kel, Princess von Meerbach jöjj újra el!"
- Rolf mély, szinte túlvilági hangja visszhangot vert a teremben. Hirtelen a kezemhez kapott, és vérző, sajgó tenyeremet a tűz lángjaiba húzta.
- Ááááá! - Sikítottam eszelősen. - Neeee! Hagyjon! - Rángatóztam. Perzselő fájdalom áradt végig jobb karomban. A lángok éhesen nyaldosták a bőröm. Attila addig kapkodott, míg Gerhart őt is a tűzhöz lökte.
- "Legyen ez most egy új kezdet, két lélek öltsön új testet,
Eggyé újra így válhat, két szív, mit átadtak a halálnak!"
- Hangzott megint a herceg mondata. Ezúttal Attila esett áldozatul. A földre zuhantam, zokogtam, nem bírtam elviselni legjobb barátom ordítását. Mikor véget ért kínzatása, a herceg hanyagul otthagyta őt is. Odamásztam mellé.
- Attila... - suttogtam. - Jól vagy? - A fiú lekuporodott a hideg cementlapra.
- Megölöm... megölöm...! - Ígérte, s feltápászkodott.
- Maradj veszteg! - Húztam vissza. - Gyere... most megszökhetünk, nem figyelnek. - De ekkor történt valami. A tűz egyre magasabbra csapott, s mialatt körbefonta a holdfény, két fehér fénylabda vált ki a lángokból. Mindegyik nőttön-nőtt, s lassan emberi formát vettek fel. Rolf és Gerhart értetlenül nézte a jelenséget, mely nemsokára földet ért. Egyforma női alakok körvonalazódtak ki. A két hercegnő! Gina és Giselle Meerbach. Attilával talpra álltunk.
- Jézusom... itt vannak... ráadásul ketten! - Szűköltem. A herceg elsápadt, s összeesett. Aztán teste kissé megemelkedett, szemei felnyíltak, száját kitátotta, s egy jól ismert emlékkép elevenedett meg újra előttünk. Fény vette körül mindenütt, úgy tűnt, lelke elakarja hagyni. Akkor jöttem rá, amire eddig nem találtam választ! Rolf lelke megszállta a herceg testét, s uralkodott rajta! Azért szólította Gerhart az őse nevén, és nem Rudolfnak! Ám az igazi Rolf most kiszabadult, hogy saját életet kapjon, s megidézte a két Meerbach hercegnő lelkét is!
Rudolf ébredezni kezdett. Intettem Attilának.
- Gyere, segítsünk neki, vigyük ki innét, ezek megölik! Mutattam Gerhartra és a három testet öltött, transzban lévő szellemre. A fiú visszatartott.
- Ne hülyéskedj! Túl gyenge, ha magunkkal visszük, csak feltart minket! - Hitetlenkedve meredtem rá.
- Hagynád meghalni? - De nem vártam meg a válaszát, előre botorkáltam, s elhúztam a herceget. A férfiú gyengélkedve felnézett rám. Nem bírt megszólalni. - Jöjjön, Herr Rudolf... mennünk kell, keljen fel! - Végezetül sem én, sem ő és sem Attila nem mozdult. A három lélek közül az egyik magához tért. Valamelyik hercegnő. Kissé bizalmatlanul felénk lépett. Attilával gyökeret vertünk. Meglátta sebzett kezünket, s úgy tűnt, megértette, mi történt. A másik kettő, Rolf és a másik hercegnő is kezdett "ébredezni". A hercegnő egész közel állt hozzánk. Arca sokkal szelídebb volt, mint testvéréé. Attila átkarolt.
- Ő...szerinted... melyik?
- Giselle? - Kérdeztem kimérten. A nő bólintott.
- Én vagyok. Honnét tudod? - Nem mondtam semmit, helyette Rolfra és Ginára sandítottam. Giselle odanézett.
- Menjetek! Nem vagytok biztonságban! - Küldött minket. - Rolf életre hívta Ginát és vele együtt engem is. Nem akarta, de... ikrek vagyunk. Ha egyikünket visszahoz, jön a másikunk is. Ha maradtok, megölnek titeket és az utódot is! - Mutatott Rudolfra. Attila felsegítette a herceget.
- Vagyis... te nem akarsz megölni, eret felvágni és vért inni, mint Gina? - Fordult a hercegnőhöz. Giselle elhűlve megrázta fejét.
- Persze, hogy nem! - Bizonygatta, s idegesen fészkelődött. - De...menjetek már! Rolf és Gina már majdnem teljesen maguknál vannak!
- Senki nem megy innét sehová! Különösen nem azok! - Fújtatta Gina, mikor meglátott minket! Mint aki újjászületett, belekarolt Rolfba. A férfi nem kevésbé osztotta kedvese véleményét.
- Gondolnom kellett volna rá, hogy te is életre kelsz Gina mellett, most már mindegy! - Giselle beleszántott vörös hajába.
- Őket hagyjátok, ez nem tartozik rájuk - figyelmeztette Rolfot. Közben háta mögött a kijárat felé bökött. Attilával közrefogtuk a herceget és az ajtóhoz botorkáltunk. Giselle követett minket. - Nem fogtok több vért ontani, erről gondoskodom! - Szoknyája rejtekéből egy feszületet vett kezébe. Gina összerándult.
- Mit akarsz azzal? - Giselle testvére és jegyese elé csúsztatta a keresztet. A tárgy lángra kapott, s a csóvák körbevették a párt. - Nee! Te bolond! Mit művelsz?!
- Hagyd abba, Giselle! - Tajtékzott Rolf. A gyűrű nem engedte tovább őket. A hercegnő megfordult.
- Gyerünk, kifelé, menjünk, ez nem tartja vissza sokáig őket! - Kinyitotta az ajtót és kiengedett minket. Egy pillanatra sem állt meg. - Utánam, gyertek! - Követtük, amilyen gyorsan csak tudtuk, ám Rudolf sokkal nehezebb volt, mint gondoltuk.
- Hová megyünk? - Szólt utána Attila.
- Ha meg akarjuk őket állítani, ki kell jutnunk a kastélyból. Van itt egy másik járat. Útközben mindent elmagyarázok, csak bízzatok bennem!

Szeretném hozzátenni, hogy az írásban szereplő rituálé nem kíván kifigurázni vagy célozni egy vallási ágra sem!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-30
Összes értékelés:
778
Időpont: 2007-07-31 20:11:57

Szia Zsolt! Nagyon örülök, hogy tetszik, és hogy olvasol! Igyekszem összekuszálni a szálakat, és kellő képpen hatni arra, aki olvassa. Köszönöm, hogy itt jártál!

üdv.: Dorina
Alkotó
Nyári Zsolt
Regisztrált:
2007-07-21
Összes értékelés:
617
Időpont: 2007-07-31 00:38:07

Kedves Doreen!
Ugye lesz folytatása minél előbb?!?
ÉLvezettel olvastam, s minél inkább beleástam magam, annál inkább tűntem el az evilágból...Végre egy nekem való olvasnivaló!
Köszönöm, hogy olvashattalak,s gratulálok!
Szeretettel Üdvözöl,
Zsolt

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Éjjeli hangverseny című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Éji rém című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A nagy duett című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Saskó Éva alkotást töltött fel Melódia címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Lábad nyomán nyár sompolyog... című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel A zene hatása címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nyírfák alatt című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Egyhangú című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság II. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Sóhajt a rét című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Virtuális világ című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Kikelet aroma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)