Néha rám tör az hogy mennék,
Nem kell más, és nem kell emlék,
Nem kell nő, és nem kell senki,
Már csak ez hajt, az hogy menni!

Kérlek tűnj el, én nem várom,
Tőled azt hogy mellém álljon,
Zsongó lelked, úgysem érted,
Azt hogy egyszer úgyis véged!

Addig élhetsz, élhetsz látod!
Egyszer majd úgyis megbánod,
Majd ha fentről hullasz lentre,
s nem lesz majd ki vissza tenne!

Bárcsak meglelném a csendet,
Mely egy mély álomba enged,
Minél messzebb, s minél lejjebb,
És csak ringatná e testet.

És ott nem lesz zaj, sem város,
Nem lesz pénz, mert úgy is káros,
Nem lesz senki, s nem fog fájni,
Az hogy nem fogsz mellém állni!