Mint lágy habjain ezerszínű tónak,
hangod a szélben leng, akár a csónak,
nem mély magány, édes egyedüllét ölel,
s minden szavadra száz szellem felel.
Figyellek téged. Nem ismertelek soha,
néhány szót váltottunk csak mostoha
körülmények között, mégis beléd látok:
tiszta elmédet nem fogja semmi átok
Izmaid kecses játéka: hátad, lábadon;
mint egyre erősödő dallam a dobon:
hát nem fáradsz el soha? Újra felnevetsz
és eltöprengek: ki vagy? Mi lehetsz?
Szemedben tündököl ezer szivárvány,
nyakad íve finoman faragott márvány,
ujjaidban az élet lüktet, és
pilláidon az ártatlan rebbenés,
karodon vízcseppek gördülnek alá
a világ örülne, ha hangod hallaná.
Bőrödön pír lobog, kapott ajándék,
lelkedben minden tétova játék,
s játszol is, akár a kisgyerek.
Szavam, hát lásd, íme eléd pereg
mint lehullott rózsa, vagy fenyő levele,
elkapkodhatod és játszhatsz is vele,
vagy tedd el dobozba és őrizd meg míg lehet,
és engedd, én is hadd játsszam veled!