Fekszem az ágyon és pereg az álmom
Én vagyok benne, ha jól látom
Elhagyta énem a nehéz porhüvelyét
A korlátlan térben megtalálta helyét

Nem fűzi gúzsba már semmilyen dogma
Lehet holnap, tegnap, avagy már ma
Az idő itt nem játszik fontos szerepet
Az EGO teljesen átveszi a terepet

Lehetek azzá kit remélni sem mertem
Ott termek, ahová még sohasem mentem
S teszi velem, amit nappal elfojtottam
Kimondatja azt, amit ébren elharaptam

Egyszer szégyellem, ott fenn mit is merek
Vagy mondom: BOCSÁNAT, mit ébren sosem teszek
Nincsen álca többé, nincs a rút áhitat
A spontán nyíltság mindent átitat

A bilincs is leesik a vágyó kezemről
S valós könny hull le a bezárt szememről
Hihetetlen, de újra gyermeki lény lettem
Amikor még tisztán a szívemből szerettem

Megnyugtat a tudat, van még bennem lélek
Kár, hogy felébredve nem e szerint élek!

...

S mikor már kezdem magam végre jól érezni
A nap akkor akar a hegy mögül felnézni
Szemhéjon keresztül behatol a fejbe
Repteti az álmom az aludttejbe

Az őszinteség mellett még mardos az éhségem
De közben az elveszett szép álmot keresem
Megtalálom, ahová a nap űzte belőlem
Viszontlátom a hűs, fehér tejtermékben