HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1883

Írás összesen: 49075

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / interjú
Szerző: Eliza BethFeltöltés dátuma: 2007-08-13

Beszélgetés


- Egy internetes fórumon találkoztam a Mesterrel... láttam a bemutatkozó oldalán, hogy nagy ember. Sorolta a díjakat, amiket kapott a munkásságáért, köztük egy Kossuth-díj! Pedig azt nem osztogatják csak úgy, semmiért.
- Egy ilyen magas elismerésért keményen meg kell dolgozni.
- Tudom. Persze, nem tapasztalatból... - mosolyogtam kesernyésen. - Szegény, nem sejtette, mit vállal, amikor szóba állt velem!
- Miért? Ennyire rossz embernek tartod magad?
- Dehogy! Annak igazán nem tartom magam. Csak hajlamos vagyok mindenkit egyformán kezelni. Számomra egy Kossuth-díjas ember is csak ember. És, amit még tudni kell rólam, hogy utálom a hazugságot, mellébeszélést. Volt részem olyan sokban életem folyamán, annyi rossz példa van előttem, hogy én semmi pénzért nem követném! Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű igazat mondani, főleg akkor, amikor kellemetlenül érint valamely téma... egyszerűbb hazudni valamit. Sokkal, de sokkal egyszerűbb!
- Te soha nem hazudsz?
- De. Néha én is megteszem. Amikor eltitkolom valaminek az árát, amit az anyukámnak veszek, és azt mondom, hogy olcsó kínai... pedig korántsem! Vagy, amikor azt mondom, hogy lefekszem aludni, aztán még órákat lógok a neten... De soha olyasmiben nem hazudok, ami eltagad valamit, amit megtettem. Amiről tudva tudom, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül, és akkor sokkal kínosabb lebukni. Magyarázkodni, hogy én nem akartam, csak...
- Szégyenkezni, és folyton azt látni, azt keresni mások szemében, hogy hisznek-e neked?
- Igen. És azt is nagyon nemszeretem, amikor valaki már képtelen követni, hogy kinek, mit mondott! Ismerek ilyen embert is, nem egyet, sajnos. Én nem kérek mást arra, hogy mondjon helyettem hazugságot, ahogy apám szokta biztatni anyámat. Ha megharagudott valakire, és az illető épp jött hozzánk valami okból, anyámnak kellett letagadnia őt. Csak arra nem gondolt, hogy akkor ne lesegessen az ablakban, ha egy perccel később azt hazudtatja, hogy nincs itthon! Ilyen "élményekkel" tele az életem! Gyűlölöm ezt!
- Nem egyszerű feladat úgy őszintének lenni, hogy a másikat ne bántsuk meg. Olyan diplomatikus csomagolásba bújtatni a mondandónkat, hogy ne vegyék sértésnek.
- Azt hiszem, nekem sem sikerült. A Mester közölte, hogy hol olvashatunk a verseiből. Egyet találtam véletlenül, bár akkor épp nem azt kerestem... és nagyon elámultam!
- Annyira jó volt, vagy annyira rossz?
- Itt bukkant felszínre eltérő műveltségi szintünk. Számomra egy vers sorai azonos számú szótagokból, és rímekből állnak. Ami szépen összecseng, és közben valamit közöl velem. Leír egy eseményt, egy érzést, egy hangulatot.... Ez vers! De az ő költeménye nem is hasonlított erre! Kedvesen elárulta, hogy tud "igazi" verset is... ami nekem is VERS lesz.
- Valóban tudott olyat?
Erre a kérdésre csak egy tanácstalan pillantással tudtam felelni. Inkább folytattam.
- Tudod, mit mondott nekem a Mester? Hogy volt idő, amikor egy antológiába csakis azok a versek kerülhettek bele, amiket ő javasolt! Amire ő igent mondott! De hát épp ilyen "hatalom"-tól szoktak elszállni az emberek! - figyelmeztettem. Ha valaki nem elég erős, nem bír ellenállni a hatalmi mámornak, és visszaél vele?
- Megnyugtatott, hogy nem "szállt el"?
- Hogyne! De nem nyugodtam meg! Kicsit sok volt nekem, amit ő büszkén közölt velem. Persze, lehet büszke, hiszen már bizonyított, ahogy egyik társunk figyelmeztetett engem. Bizonyított? Kinek? - kérdeztem én. Csak annak a rétegnek, akik értik és szeretik a verseket. Nekem nem. Nekem egy vers mondanivalója a fontos, nem a hat versláb. Legyen öt, vagy hét, legyen sánta, de szóljon a szívemhez!
- Nos, a versek valóban azért születnek, hogy közvetítsenek valamit. Érzéseket, történéseket, elvárásokat. Csak meg kell értenünk a költő szándékát.
- Mesterünk a fórumban panaszkodott, hogy egyik ismert színművészünk milyen pocsékul adta vissza a művét. Írásjel nélküli vers! Ki hallott már ilyet? Én mindenesetre nem. De ez az én hibám, hiányosságom! Én sem lehetek tökéletes, ahogy más sem. Ráadásul merészeltem a védelmembe venni az előadót, mert hát miért kellene egy írásjel nélküli verset pontosan úgy értelmezni az előadónak, mint a szerzőnek? Hogyha példának okáért ezt írja:
A macska farka bánatosan lóg
szemembe virít a nap lenyugvó fénye
táguló szemekkel nézem
az alkonyt
Na, ez éktelen pocsék lett, de hát én nem is vagyok költő, viszont szándékom szerint remekül visszaadja, mire gondolok.
- Hm... Értem én! Hova is tenném azt a hiányzó vesszőt? A "szemembe" elé vagy utána? Valóban gondolatolvasó-képzőbe kellene járnia annak az előadóművésznek, aki a szerző minden egyes szavát annak szándéka szerint akarja közvetíteni.
- Annyira egyszerű dolgok ezek... én imádom az almát, a szép piros, ropogós, kicsit savanykás jonatánalmát. Nekem az "alma" szó ezt jelenti. Ahogy átsimítom a tenyeremmel, hogy szép fényes legyen a pirosabbik oldala. A másik fele kicsit zöldebb színbe megy át fokozatosan. Ahogy az orromhoz emelem, hogy érezzem az illatát. Azt az összetéveszthetetlen, friss gyümölcsillatot, amitől máris megindul a nyálképződés a számban. Ahogy roppan a fogaim között, amikor beleharapok. Ahogy az édes-savanykás leve szétterjed a nyelvemen, az ízlelőbimbóimon. Hogy addig rágom, míg van valami a számban, míg szinte szétolvad az ínyemen. És csak ezután harapok újra.
- Nekem azt jeleni, hogy csenevész, vérszegény kisgyerekként rámparancsoltak: tessék megenni az almát, a héját is, tele van vitaminnal! Szükséged van rá! És én megettem, muszájból, undorral. Azóta már felnőttem, de ha almát látok, elhúzom a számat és elfordulok.
- Hogyan is értelmezhetne két különböző ember valamit ugyanúgy?
- Még az sem törvényszerű, hogy ha egy mester tanítványul fogad valakit, az a tanítvány méltó lesz a mesteréhez.
- Vagy van olyan tehetséges, hogy méltó lesz, és túl is szárnyalja. Mindkettő megtörténhet!
- Hogy lesz valakiből költő? Vajon lehet-e ezt tanulni-tanítani? Az alapokat mindenképp, hisz honnan tudná egy fiatal, talán még zsenge gyermekkorú emberke, hogy létezik hexameter? Hogy mi az a hat versláb? Meg a jambus? Ő csak azt érzi, hogy írni akar, mert mondandója van. Ezeket meg kell tanítani neki! De rákényszeríteni valakire, aki nem fogékony iránta? Úgyis lehetetlen!
- Régvolt irodalomóra jut eszembe. Magoljuk a verseket, mert muszáj. Elemezzük. Sosem értettem, miért akarnak olyasmit ráerőszakolni a költőre, ami talán eszébe sem jutott. Egyszerűen leírta, hogy "csodaszép hajnalra virradtunk", és a tanár el akarja hitetni velünk, hogy valójában egy új évszázadot köszöntött...
- Lehet.
- De lehet az is, hogy nem! Én szerettem a gyönyörű hasonlatokat, de ellenérzést keltett bennem, hogy másként próbálták magyarázni. Miért nem élhetem át azokat az érzéseket, amiket felhozott bennem? Hogy a tanár mást érez? Na és? Szabad neki! De nekem is lehessen véleményem!
- Talán emiatt olvasok inkább könyvet? Szórakoztatót! Mert azt nem magyarázzák. Meghagyják nekem a jogot, hogy úgy értsem, ahogy akarom.
- A Mester elküldte nekem egyik kötetét, hogy jobb képet kaphassak róla. Megígértem, hogy elolvasom. Loptam magamnak időt, és megtettem. Kerestem az ígért "igazi" verseket... de olyat, ami számomra is "igazi", nem találtam. Pedig nagyon akartam, mert szerettem volna valami kedveset írni válaszul. Hogy tetszett. És idézetekkel alátámasztani, hogy melyik az. De a sors nem ezt rendelte.
- Semmi olyat nem találtál benne, amiről őszintén állíthattad: Tetszett!
- Keveset! Igen, igaziak voltak a versek. Ha szigorúan, csakis a költészet szabályait nézzük. A Mester mestere volt a hexametereknek. Nem hibádzott egyetlen versláb sem, bár nem néztem utána... minek, úgysem értek hozzá. Elhiszem neki.
- Valamiért oda kellett, hogy ítéljék azokat a díjakat!
- Így van! Nos, telisteli volt a kötet hexameterrel, meg szonettel. Meg még ki tudja, mivel? Én sajnos képtelen vagyok megkülönböztetni őket egymástól. Gyanítom, rettentően rossz tanítvány lennék, ha esze van valakinek, el sem vállalna...!
- De neked is van annyi, hogy nem kezdesz hozzá. Ismerlek, beleőszülne a tanítód!
- Rosszabb! Nem lenne, ami megőszüljön neki, mert kitépné szálanként a haját, látva a tehetségtelenségemet.
- Tényleg tehetségtelennek tartod magad? Egyáltalán, mit jelent neked ez a szó?
- Tehetség? Hol vagy? Hol van az a belső tűz, ami felemel, és kiemel az átlagemberek tömegéből? Ami úgy vezetné tollam a papíron, hogy szemem nem győzné követni a sorokat, melyeket lejegyzek önfeledten. Hol van a megértés, az őszinte adni-akarás, ami önzetlen, és nem vár dicséretet, díjat, de még hálás pillantást sem? Hol van az alázat, mi önzetlenné tesz, ami megvéd engem attól, hogy másokat bíráljak jogtalan? És hol van a hit, ami képessé tesz az alázatra?
- Mindezek benned vannak. A szavaidban, az írásaidban, a személyiségedben, a lelkedben.
- Gyanítom, az ÉLET volt mesterem, kemény leckéket kaptam tőle, és megedződtem. Nem hajtottam fejet alázattal, harcosan felemeltem inkább, és szemébe néztem a sorsnak. Küzdöttem, viaskodtam, néha önmagammal, gyakrabban másokkal, és közben elveszett a hitem. Hitem az emberekben, a jóságban, önzetlenségben. Segítőkészségben. Egyáltalán van jogunk ezen a földön élni?
- Tönkretenni, lerombolni, kizsákmányolni kincseit? Egymást irtani, háborúzni?
- És mégis! Vagy épp ezért? Megmaradtam hiszékeny gyermeklélekkel, úgy gondolom, ha én őszinte vagyok, akkor más is. Ha én adok, akkor más is. Igyekszem segíteni, ma én neked, holnap te valaki másnak...
- És nem csak anyagi téren, lelkiekben sokkal fontosabb mellé állni az elesettnek.
- Talán emiatt volt számomra visszatetsző, hogy a Mester felsorolta a kitüntetéseit? Ha csak egyet említ, a többit a későbbi beszélgetések során is elárulhatja... sokkal rokonszenvesebb lett volna, nem hat kérkedésnek: Lám, érezd magad megtisztelve, te kis kezdő, hogy szóba állok veled, én, a MESTER!
- Ő nem vállalta, hogy ugyanolyan őszintén megírja a véleményét?
- Inkább megszakította a kapcsolatot "örökre", ahogy írta...
- Miért?
- Képtelen volt megvédeni a saját álláspontját? Azt nem hinném, hogy kifogyott volna az érvekből. Udvarias akart lenni? Nehogy véletlenül megbántson, mint én őt, bár szándéktalanul? Vagy egész egyszerűen úgy gondolta, hogy nála klasszisokkal gyengébb IQ-val rendelkező emberrel nem vitatkozik?
- Szerinted melyik változat lehet igaz?
- Nem tudom. Talán egyik sem. De nem érzem magam ostobábbnak nála, csak más dolgok foglalkoztatnak. Mást tartok fontosnak az életemben. Ő profi költő. Én amatőr író. Szórakoztató irodalom, vagyis inkább romantikus ponyvaregény. Ez az én világom. Ezt szeretem, mint még sokan mások.
- A Mester valószínűleg nem értené, mit lehet szeretni egy ponyván. Én fogadni mernék, van ugyanakkora rajongótábora a szerelmes könyveknek, mint a hexametereknek!
- Akkor az én szempontomból nézve, hogy ő van kívül, és én belül egy körön, egy másik körön, ő lett az, akinek alacsonyabb az IQ-ja? Dehogy! Csak ugyanolyan laikus köztünk, mint én az ő köreiben. Ennyi.
- Mester, vagy tanítvány vagy? Jobb, ha beletörődsz... MINDKETTŐ! Amíg élsz, folyton tanulsz, és csak néha tanítasz...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Marcsy alkotást töltött fel Monoton címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) kétbék szarkazmussal című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) fénytörés című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Égei-tenger című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = K címmel

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A pórul járt Csuka című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Megkondul a széltől címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Égei-tenger című alkotáshoz

zsarátnok bejegyzést írt a(z) Este Pesten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)