Nincs, aki őt pótolhatja.
Aki hiányát olthatja.
Ezért fülébe súgom halkan:
Édesanya csupán egy van.

Anya, aki süteményt készít.
Anya, ki homokvárat épít.
Anya, ki kétszer meséli a mesét.
Anya, ki részeként érzi gyermekét.

Anya, aki követi összes léptem.
Anya, ki óvja, védi egész éltem.
Anya, ki a szíve alatt hordott.
Anya, ki versem alatt zokogott.

Vigasztal, ha eltörik a mécses,
pedig a baj nem is olyan vészes.
Marasztal, a legkisebb dolgokért,
ő az, ki minden helyzetet megért.

Anya, a testet öltött lelki erő,
nem hagyja, hogy sírni lássam.
Mert ő erősebb mindenkinél,
ezért nem hagyja mást lássak.

Anya, aki mindenkit szívén visel.
Mindenkit gondoz, mindenkire figyel.
De szüksége van rám, hisz kell egy támasz neki,
mert mi lesz ha túl nehezek lesznek terhei?

Anya! Tudd, mindig itt vagyok veled!
Még ha nem is érzed, fogom kezed!
Kísérlek, segítek, lélegzek s úgy érzek, akár te!
Szeretlek, tisztellek és vérzek veled együtt örökre!