HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1875

Írás összesen: 48822

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-09-15 10:23:01

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: onsaiFeltöltés dátuma: 2007-08-21

Sose szólj be varázslónak

- Hé, a tetves anyádat lökdösd, ne engem! - csattantam álmomból fölriadva. A ló és a lovasa egy pillanatig kidülledt szemmel meredt rám, majd az előbbi nyihogva fölágaskodott, az utóbbi meg ordítva leesett.
- Te beszélsz! - jelentette ki vádlón Alder herceg, miközben feltápászkodott a porból.
- Mégis, hogy tudna egy gyík beszélni? Alaposan beverhetted a fejed!
- Nem, ép eszemnél vagyok. Te viszont beszélsz - makacskodott. Alaposan megnéztem magas homlokát, barna szemét, no meg a szétnyíló ingen át kivillanó csupasz mellkast. Micsoda hapsi!
- Egyáltalán, mit keresel errefelé? Na, persze, azon kívül, hogy gyanútlan gyíkokat molesztálsz ló itatás címén?
- Vigyázz a szádra, pondró, vagy....
- ..vagy megkeserülöm, tudom. Szóval mi szél hozott erre, hercegem?
- Apám olyan százrőfös vásznat akar, amit át tud húzni a gyűrűjén.
- Dilis öreged van - bólogattam.
- Sértegeted Ottoman királyt? - kapott a kardjához, ám nem húzta elő. Gondolom, a Becsületkódexben nem szerepelt fegyvertelen gyíkokra vonatkozó kitétel.
- Dehogy, herceg! Sőt, szívesen lennék a segítségedre. Jó tett helyébe jót várj... meg ilyen izék. Az istenek ...ööö...engem hoztak utadba, hogy...
Felvonta a szemöldökét.
- Erős kétségeim vannak kijelentésed igazságtartalmát illetően.
Azannya! Ilyen szépen még sose mondták, hogy hazudsz, ócska ribanc. Engedtem magamnak egy olvadozó pillantást, de aztán sürgősen megragadtam a lábát. Mármint a szerencse lábát.
- Bölcs herceg, csak nyomoromat akartam leplezni. Apád varázslója megorrolt rám, és azóta ily formában tengődöm. Engedj szolgálatodra lennem, kérlek!
- Wox? Ő sose tenne ilyesmit - jelentette ki méltóságteljesen és lezárva a beszélgetést az erdőszélen várakozó hátasához indult. Leugrottam a patak menti kőről, és utána szaladtam.
- Mi?! Az a gladiátorba oltott barom jól kicseszett velem! Már a kinézete is törvénytelen! Egy varázsló legyen fehér szakállú vén csont, különben honnét tudja a szegény aljanép, hogy ki a csoda?! Pár nyamvadt bogyóért...
Döbbenten sarkon pördült:
- TE ETTED MEG A RIBIZLIT? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint ha hullagyalázásról lenne szó.
- Ööö...ha jobban meggondolom, mégse. Nem, abszolúte nem! - hadartam, és iszkoltam vissza a biztonságos kövek felé.
A herceg felkacagott.
- Gyere vissza, kicsi gyík! Nem bántalak. Wox tényleg dühös volt. Három évbe telt, mire a tengerentúlról meghozták a tövet! Annyit dajkálta, de miattad meg se kóstolhatta az első termést.
- Savanyú volt - vontam vállat. - Herceg, ha segítek neked, szót emelsz értem? Persze nem mintha nem lenne frankó gyíkként...Egész jól eltelt ez a három hónap, a kaja, a ruha, meg a szállás ingyenes, csak hát ugye a gólyák... meg már vége a nyárnak...
- Nos, megpróbálom, de nem ígérhetek semmit - biccentett mosolyogva. - Tudsz valahol ily szőttest?
- Nem, de vékony fonalat igen. A pókokét.
- Ostobaság! Hogy veszed rá őket?

- Értem a nyelvüket. Nézd hercegem, lehet, hogy csak egy ócska kis tolvaj vagyok, de azt még én is tudom, hogy az érdek a lényeg! Mire vágynak a pókok? Nagy, szaftos döglegyekre! Egy büdös tetemnek biztos megörülnének, hiszen az tucatjával vonzza a legyeket. Egy próbát megér!
A herceg hitetlenkedve megcsóválta a fejét, de azért útra kelt velem. Fölültetett a ló nyakára, aminek az ostoba pára eleinte nem örült, de a herceg mordulására meghunyászkodott.

Egy sereg pók élt az erdőben, hamar megegyeztünk velük. Tíz nap alatt megszőtték a vásznat, és még össze sem nyálazták. Valójában egy óriási, százszor százrőfös pókháló volt, mert csak ezt az egy mintát ismerték, hiába adtam jobbnál jobb tippeket nekik. Szerintem nagyon ronda lett, de Alder herceg szerint fő, hogy nem ragad. Hát, nem tudom, én biztos föl nem venném. Az egyetlen probléma a kutyatetem helye volt. A pókok azt akarták, hogy rakjuk föl egy fára, nehogy a farkasok elorozzák. Alder becsületére legyen mondva, fölmászott a bűzlő, férges hússal a vállán, bár elég sápadt volt az arca.
A várakozás alatt a közeli faluról meséltem Aldernek. Meg a parasztlányról, aki vízbe akarta ölni magát. Azt hitte, a patak szelleme vagyok, mikor megszólaltam, hogy ne tegye. Várjon pár napot, és az uzsorás nem akarja majd nőül venni, sőt apja tartozását is elengedi. Alder nevetve hallgatta, ahogy elmentem kísérteni az uzsoráshoz.
Esténként a tábortűz fényénél megkért, meséljek még. Történeteket mondtam gólyákról, bogarakról, míg a herceg elszunnyadt. Nappal oly ritkán felvillanó mosolya álmában a szája köré ült.

Mikor készen lett a szőttes, Alder méltóságteljesen meghajolt előttem:
- Köszönöm, te gyík, amit tettél értem. Atyám megígérte, hogy azé lesz a királyság, aki kiállja a próbát. Amint megkoronáznak, megparancsolom Woxnak, hogy...
- Hé, azt hittem magaddal viszel!
- Én? - döbbent meg a feje búbjától egészen a lábujjáig.
- Ó, tudod mit, menj a búsba! - kiáltottam, és mérgesen egy kő alá futottam. Szégyelltem magam. Hogy juthatott ilyen ostobaság az eszembe!
- Majd küldöm a varázslót! - kiáltotta és megsarkantyúzta a lovát. Csak azért sem néztem utána.

Az aranyló nyár őszbe fordult. Mindennap vártam a varázslót, és szerelmesen álmodoztam, majd ha visszaváltozom, elmegyek Alder elé. Illőn megköszönöm, amit tett, és ő majd rám néz és...
Hát igen. Nyom pár aranyat egy közepesen csinos tolvajlány markába. A rideg valóság mindig visszarántott.
A valóság közben tényleg rideg lett. A hajnali ködfoltok egyre tovább időztek, néha már déltájt is fáztam. Mozdulataim lassabbá váltak, és hízott bennem a félelem a téltől, a haláltól. Már ennivalóm is alig akadt.
Egy ilyen őszi napon tért vissza a herceg. A patakparti kövön üldögéltem, próbáltam az erőtlen nap melegét testembe gyűjteni.
- Látom, nem lettél király. - sóhajtottam, mikor odaért. Szomorúan intett, majd mellém telepedett a kövekre.
- Nem. Sőt, már a bátyáim is dühösek rám. Azt mondták, csak adom apám alá a lovat.
- Mit kíván már megint?
- Egy régi legendában diónyi kutyákról olvasott. Állítólag a törpék tartanak ilyet. Reménytelen. Sajnálom, hogy becsaptalak kicsi gyík - mondta, és megcirógatott.
- Ribi a nevem - nyögtem érintésétől zavarba jőve.

- Az enyém Alder.
- Tudom. Sokszor láttalak kilovagolni, mikor még ember voltam. Egy fecske azt fecsegte a nyáron, hogy északon megdobálta pár törpekölök. Talán utána kéne járnod.
Alder hitetlenkedve rám nevetett.
- Valóban léteznek törpék? Ribi, nem is tudom, mi lenne velem nélküled!
Óvatosan fölvett meleg tenyerébe, és vidáman a lóhoz indult. Szívesen mondtam volna valami csúnyát, meg hogy tegyen le, én nem megyek. Ám az igazság az, hogy olyan jó volt hozzábújni. Feltett a ló nyakára, és ő is felpattant, majd vágtattunk észak felé. Hetekig haladtunk, rengeteg embert és állatot megkérdeztünk, de nem tudtak segíteni. Lassan híre ment a vidéken, hogy egy herceg és egy beszélő gyík járja a környéket. A falvak népe összecsődült, mindenki engem akart látni. Végül már úgy éreztem magam, mint a mutatványosok majma. Attól kezdve megmakacsoltam magam, és hallgattam nyilvánosan, persze Aldernek minden este meséltem.. Mulatságos volt, hogy mennyire másként látjuk a világot.

Alderben a figyelmét szerettem a legjobban. Aki beszélt vele, úgy érezte a világ közepévé vált, oly mélyen rá és csak rá figyelt. Nem válogatott, legyen az paraszt, elöljáró, vagy rongyos koldus. Alder elgondolkozott a baján.
Ahogy észak felé haladtunk, megfigyeltem, hogy a gazdag udvarházakban egyre bonyolultabb díszítésűek a szőttesek, és a bronzból készült dolgok is oly aprólékos, finom munkával készültek, melyet még a király városában sem látni. Fölkutattuk a kereskedőt, ki mindezeket árulta. Szemrebbenés nélkül hazudott nekünk, még Alder csengő aranyai sem oldották meg a nyelvét. Bár a feleségén, és a lányán jól látszott, hogy szívesen mondanának többet. Az ostoba herceg észre sem vette, szép szál termete milyen hatást kelt.
Ideje volt, hogy a kezembe vegyem a dolgokat. Elmentem az írnokhoz (na jó, ő azt hitte, hogy a nagyapja szelleme vagyok) és írattam vele egy levelet.
Másnap este a kereskedő nyájas mosollyal jött el. Megtudtuk, hogy egy évszázada egy ötvös mester dühében kivonult torz fiával a rengetegbe. A falu gúnya űzte őket oda, ahogy később számos más csonkán születettet, vagy törpenövésűt a környező vidékekről. Egy kis kézműves falu bújt meg a vadonban. A kereskedőcsalád volt az egyetlen kapocs köztük és a világ között. A szép árukért sót, és más hasznos dolgot kaptak. Ha nyomorék gyerekről hallottak, felkutatták, és az éj leple alatt magukkal vitték, egy jobb életet adva neki.
Alder elmesélte neki, hogy diónyi kutyát keres, és a kereskedő útra kelt. Szerintem szemét dolog volt, hogy minket nem vitt, és biztos a hasznát féltette, de Alder persze más véleményen volt. A kereskedő felesége mindennap megvendégelte őt ebéddel, hiába morogtam, hogy jobban tenné, ha nem menne. Nem akarta megsérteni a "jóasszonyt". Szóval így unatkoztunk vagy egy hetet, mire megjött a kutya.

- Ez...nem él - nyögte Alder, mikor már percek óta bámulta a diónyi ebet. Szerintem a "te mocskos kurafi, milyen ócska rézvacakkal akarod kiszúrni a szemem?" monddat sokkal helyénvalóbb lett volna.
- Sajnálom, herceg, csak ez a játék kutya volt. De felhúzható, és mozog. Hercegséged ilyen ügyes szerkezetet még nem látott! - dicsérte a kereskedő, és megtekerte a kis szobor oldalán a pöcköt. Az állatka elkezdett körbe-körbe menni, miközben mozgott a lába és még a száját is tátogatta, mintha ugatni akarna. Aldernek nagyon tetszett.
- Mit kóstál ez a kis jószág?
- Ugyan, a leendő vőmtől csak nem fogadhatok el pénzt! - szerénykedett a kereskedő.
- Pardon? - akadt föl Alder szemöldöke, úgy mennyezet magasságban. - Bocsáss meg, de nem értem.

- Hát, a levél...hozd ide lányom! - kiáltott idegesen a pocakos atya.
- Szépséges hölgyem! - kezdte olvasni a piruló leány. - Szerelmem fellobbant, és elveszi immár az eszem. Szemed megbabonázott. Légy a feleségem! Be kell végeznem feladatomat, bármenyi időbe is teljék, de utána már csakis a tied leszek. Várj reám! Aláírás: A.
- Biztosíthatom, ez valami tévedés - felelte rekedten Alder.
Nekem ekkor sürgős dolgom támadt az istállóban, csak a hangokból követhettem az eseményeket, ami nem volt nehéz. A herceg kikelt magából, s követelte, hogy az összes írástudót hozassák oda a faluból. Az írnok elmesélte, mily furcsa dolog történt vele az éjjel, mire a kereskedő leánya elájult, hogy őt egy szellem az asszonyává akarja tenni.
Persze Alder kardcsörgetve fogadkozott mindenféle szüzek megmentésére, ami szerintem elég vicces volt, ismervén a leányt. Azután váratlanul csend lett, majd egy szolga hozta Alder csomagját. Beiszkoltam a málhazsákba. Később Alder is megjelent, és ingerülten lóra pattant. Estig dühödten vágtatott.
- Gyere elő! - parancsolta komoran, mikor végül megállt.
- Jaaj, az oldalam! Jaaj! Úgy összenyomódtam - nyöszörögtem, miközben előmásztam. Nyomatékosításul még le is potyogtam a lóról, és ott feküdtem a porban, kellően szemléltetve, hogy én szegény, haldoklom. Ám ez a gaz Alder oda se jött hozzám. Az égre nézett, meg a sötétedő erdőre, és nekiállt tüzet rakni. Hiába eresztettem meg egy-egy halódó jajt, a füle botját se mozgatta. Sőt, mintha jól szórakozott volna az istenadta!
- Meg fogsz fagyni, Ribi! - mondta, mikor már javában ropogott a tűz.
- Érdekel is az téged! - morogtam sértetten, mert tényleg átkozottul hideg volt. De hát hogy hagyhattam volna abba a haldoklást? Alder úgy látszik, megértette a dilemmám, mert kis idő múlva odajött, és meleg tenyerébe zárt.
- Soha többet ne tegyél ilyet, Ribi! Annyira kínos volt!
- Hát tudtam én, hogy olyan ostoba az a tyúk? Egy hét alatt se vett észre, hogy nem epedsz érte - motyogtam. Ő még valamit magyarázott, becsületről, meg ilyen maszlagokról, de én valahol a közepén elbóbiskoltam. Hiába, a haldoklás fárasztó dolog.

Másnap hatalmas szél kerekedett. Még Alder is pokrócot csavart a köpenye fölé, annyira csontig hatolt a jeges szél. Engem - kis gondolkozás után - az inge alá rejtett. Furcsa érzés volt a bőréhez érni. Annyira meleg volt, annyira jó. Éreztem teste illatát.
Hazafelé vettük az irányt. Alder türelmetlen volt, hajnaltól estig vágtatott. Hiába kértem, hogy fogadóról fogadóra haladjunk, mint más épeszű ember tél elején. Nem, neki sürgős volt. Azt mondta, ez a birodalom érdeke. Nem vitatkoztam, főleg, hogy az inge alatt szundikálhattam.
A palotában - Alder szerint - kitörő öröm fogadott minket. Szerintem maximum fogkitörő, legalábbis a két báty, Demer és Asel részéről. Micsoda fullánkos megjegyzésekkel tűzdelték Aldert! Sajnos, nem felelhettem meg rájuk, mert Wox rögtön megérkezés után elkapott:

- A király elmeállapota egyre romlik. Ha beszélő gyíkot lát, végérvényesen átlendülhet a másik oldalra, és akkor egyrészt testvérháború lesz, másrészt olyat teszek veled, amit megemlegetsz - lóbálta előttem vaskos mutatóujját.
- Cidrizel, hogy kisül, mit műveltél velem, mi?
- Egyszer már beszóltál egy varázslónak. Látom, nem okulsz!
Erre én jobbnak láttam befogni a szám. Aldernek azért elmondtam mindent, és sajnos egyetértett a nagydarab Woxszal. Sőt, felemelt fővel viselte, hogy gyíkos hercegnek gúnyolják. Esténként a mellkasára telepedtem, onnan meséltem neki, hogy a kulcsárné hogyan tolt ki megint a lovásszal, vagy ki dézsmálta a kamrát. Alder nem tűrte, hogy a bátyjairól, vagy az apjáról beszéljek. Pedig az apja korántsem volt olyan legendamoly, mint hitték. Sőt! Józan döntéseket hozott nap mint nap. Fura volt a délceg öregúr, de esküdni mertem volna rá, hogy nem hibbant.

- Apám kihirdette a harmadik kívánságát. - szólt egy este tűnődve Alder. - Ha ezt is teljesítem, reám hagyja a trónt.
- És minek az neked? Jó, persze, királynak lenni nagy buli, ha az ember mondjuk csóró paraszt, de te már úgyis herceg vagy. Nem nagy különbség.
- Ribi, itt nem rólam van szó, hanem rólad, vagyis a népről. Nekem mindegy, hogy király vagyok, de nektek nem. Demert behálózták a nemesek, függ tőlük, már most hatalmas birtokokat ígért a Silon háznak, amit persze más nemesi háztól óhajt elvenni. A harcokhoz férfiak kellenek, nem lesz, aki a terméssel foglalkozzon. Mellette növelni kell az adókat, a csapatok felszerelése miatt.
- És Asel?
- Őt a csak vadászat érdekli. Soha sem értett a gazdasági ügyekhez. A törvénynapokat megszüntetné, nem lenne jogorvoslat a népnek. Márpedig ha a király nem tarja kordába a nemességet, bármilyen visszaélés büntetlenül marad. Apám őrülete hatalmas esélyhez juttatta a birodalmat.
- Hozzád - bólintottam, és kivételesen nem voltam csúfondáros. - No, és mi a harmadik feladat?
- Hozzam el a legszebb leányt menyasszonyul, ki létezik a világon.
Bennem rekedt a hang. Alder megnősül? Kavarogtak az érzéseim.
- Demernek és Aselnek évek óta megvan a kiválasztottja. Demeré a Silon házból való Mariel. Ő a birodalom legszebbje. Nehéz lesz fölülmúlni. Van azonban nagyobb gond is. A Télünnepen itt fog vendégeskedni a lány, és...hogy mondjam...tényleg nem akarok megvádolni egy ártatlan szüzet...
- De?
- Furcsa görcsökben halnak meg a haragosai. Félek, ha addig nem érek vissza a menyasszonyommal, és apám nem adja át nekem a trónt, akkor...
- Akkor megmérgezi a királyt, és Demeré a korona. Na, mire vársz még! Öltözz!
- Hisz este van!
- Beugrunk a Félszemű kocsmájába, az a bárdok találkozó helye.

A Fanyűvőben Alder pillanatok alatt megtudta, hogy a déli királyságban élő Caty a legszebb leányzó széles e világon. Kék szemű, szőke hajú. A gond, hogy nem óhajt férjhez menni. Atyja ennek még örül is, lévén négy fiú után született a kis édes. Hát, nem tudom, nekem rögtön ellenszenves volt, már így hallomásból is.
A bárdokat nagyon izgatta Alder kalandjai. Alaposan kifaggatták a hercegemet, és sikerült is kihúzniuk belőle minden részletet. Én meg ott dühöngtem az inge alatt, persze több eszem volt annál, semhogy elő jöjjek. Azt hiszem, megkedvelték őt. De hát miért is ne? Alder komolyan vette a lovagi eszményeket, meghalt volna értük.
Másnap útra keltünk, bár Ottokár király és Wox nagyon ellenezte. Szerették volna, ha tavasszal indulunk. Egy pillanatra úgy tűnt, az izmos varázsló szemében félelem csillan. Végül egy húszfős csapatot adtak mellénk, állítólag nem azért, hogy Aldert kísérjék, hanem a gazdag ajándékokat őrizték. Azért az igen érdekes volt, hogy a későbbi "rablótámadások" során a legények mindig Aldert védték, soha sem a kincset. Fura mód a "rablók" is inkább a herceg felé törekedtek.

Napközben a többiek miatt nem tudtunk beszélgetni, bár a fagy miatt úgyis mindig az inge alatt voltam. Esténként, a sátrában suttogtunk. Néha Alder megfeledkezett magáról, és zengő hangon felnevetett, ezért bolondnak tartották a katonák.
A száraz idő hosszan tartott, így sikerült átkelnünk a déli hegyeken. Egy hónap alatt elértük a palotát. Hatalmas ünnepséggel fogadtak minket.
Cathy gyönyörű volt, bár szerintem totál dilis. Egy selyempárnán hurcibálták utána a macskáját. Mikor észrevett, alám is rendelt egy vánkost, sőt külön etetőszemélyzetet kaptam. Ez a gaz Alder nem mentett ám meg, a szemén láttam, hogy jól szórakozik. Végül egy orv pillanatban elosontam.

- Akkora öröm, hogy a bátor Ottomán fiát fogadhatjuk! Micsoda harcos volt! Egyedül szembeszállt egy sárkánnyal! Nemcsak kiűzte a barbár hordákat, hanem élete kockáztatásával szüzeket ragadott ki mocskos kezük közül! - áradozott az esti lakomán Cathy.
Én az asztal alól hallgattam, és próbáltam halkan röhögni. Alder kínosan köszörülte a torkát, és olyasmit válaszolt a nyilvánvaló képtelenségekre, hogy ő sajnos még nem élt akkoriban. Cathyt ez nem zavarta, előadta, hogyan rontott be az égő várba egy kisdedért a nagy király, meg egymaga ötszáz barbárt levágott, míg az erősítés odaért. A bárdénekek minden sorát kívülről tudta. A vicc az volt, hogy az apja, a négy bátyja, meg a nemesurak is komoly képpel hallgatták.

- Mit gondolsz a lányról? - kérdezte este Alder, miközben a mellkasára tett. Elnyúltam a szíve fölött.
- Totál bolond, ahogy itt mindenki. Képzeld, a konyhalányok elhitték a legényeid beszélő gyíkról szóló meséjét.
- Tényleg beszélsz - mosolygott rám, és szórakozottan megcirógatott. Élvezettel tűrtem.
- Ez egyedi eset, de valljuk be nem normális. Ez a Cathy is minden marhaságban hisz.
- Ugyan már, az a fontos, hogy szép melle van, és formás csípője. Ki tud hordani pár kölköt.
- Alder, egy életre választasz társat magadnak! Jó segge van, és ennyi?
- Hogy lehetne egy nő társ? Ha idősebb leszel, te is megérted, Ribon! Az ember azért választ barátot, hogy legyen kivel beszélnie, és azért nőt, hogy nevelje a gyerekeket, és meleg legyen az ágya. A hálón és az ebédlőn kívül úgyse látom majd.
Ribon - csengett a fülemben a férfinév. Az istenekre mondom, ez iszonyúan kínos! Azt hiszi, hogy egy suhanc vagyok! Hogy lehet ez? Visszapörgettem magamban az elmúlt két hónapot.
- Valami baj van? Úgy hallgatsz, cimbora.
- Ó, csak gondolkozom. Sietnünk kell haza. Kérd meg holnap Cathy kezét, akkor még visszaérhetünk a Télünnep előtt - javasoltam gonoszul. Igen. Dobjon ki! Ha olyan hülye vagy, hogy nem látod, hogy beléd zúgtam, akkor megérdemled! Egyáltalán, miért én segítsek házasodni?
- Hogy tehetném? Alig ismer. És télvíz idején utazni...ő csak egy gyönge nő.
- Hidd el, már most tudja, hogy hozzád megy, vagy sem. Ha nem, jobb mihamarabb hazatérnünk. Gondolj apádra!

Egész éjjel forgolódtam. Aljasságom nem hagyott nyugodni. Bezzeg ő! Olyan édesdeden aludt, ahogy csak az igazak tudnak. Reggel hűlt helyét találtam. Idegesen indultam a keresésére. Az ebédlőben akadtam rá, a királyi család és az udvarhölgyek gyűrűjében.
- ...tudom. Ezért csak arra kérlek, gondolkozz el a válaszon - mondta éppen Alder.
Hogy az a...! Ezt jól elszúrtam!
Ám Cathy a mellére szorította a kezét, és esküdni mernék rá, hogy még pihegett is. Ami ugye szép mutatvány beszéd közben.
- Én lennék hát a nagy király harmadik kívánsága? Álmodni sem mertem, hogy egyszer részese lehetek egy ily csodás történetnek! Kérésed megtiszteltetés, herceg. Sőt, nem várom meg a tavaszt! Utazzunk most azonnal, látnom kell atyádat, és hallanom a szájából csodás kalandjaidat.
Tátott szájjal bámultam.
- Leányom, ne légy türelmetlen - szólt közbe mosolyogva a király. - Tavasszal útra kelünk testvéreiddel, és megüljük a hármas menyegzőt.
- Köszönöm, felség. Nekem mindenképpen vissza kell térnem a jó hírrel. Sajnálom, hogy máris magára kell hagynom gyönyörű kedvesemet.
- Ó, abba belehalok. Érzem -rebegte elhaló hangon Cathy.
Visszatartottam a kuncogást. Egy biztos, ki fogja harcolni az utazást! Úgy lett. A nap folyamán az ujja köré tekerte a családot.

Három nap múlva útra keltünk. Most nem Alder inge alatt utaztam, hanem a hatszemélyes hintóban egy kis selyemmel bélelt dobozban, épp úgy, mint a macska. Hallgattam Cathy és a két udvarhölgy csevegését, ahogy Ottomán királyról álmodoztak. Alder esténként a hölgyekkel vacsorázott a fűtött sátorban. A lányok mindenféle ostobaságról fecsegtek, Alder meg udvariasan válaszolgatott. Szerintem állatira unta. Szórakozottan simogatott, és azt várta, mikor engedi végre az illem, hogy megszökjön.
A hegyeken átkelve iszonyatos havazás tört ránk, két hétig lépésben haladtunk. Persze a hintó tucatnyi préme nem engedte be a zimankót. Mire az esti táborhelyhez értünk, a sátrat fölállították, és a kis vaskályhát is megrakták a szolgák. Vajon, mit érezhettek a dermedt kezek? Gyűlöltem ilyenkor Cathyt.

Mikor hazaértünk, Ottoman király hatalmas ünnepséggel fogadott minket, egy hetes bált rendelt Cathy tiszteletére. A táncoló párokat bámultam, mikor Wox intett, hogy kövessem. Kivételesen nem félmeztelen volt, hanem gazdagon díszített, fekete varázslóöltözet feszült izmos vállán. Egy üres szobába vezetett, és rögtön a tárgyra tért:
- A király holnap kidoboltatja, hogy Alder teljesítette a próbákat, és nyáron megkoronázzák.
- Örülök - feleltem szűkszavún. Wox fekete szeme mintha átdöfött volna:
- Két hónap múlva megtartjuk az esküvőket. Ottomán mindenképpen a Virágünnepen akarja, már a futárokat is körbeküldte. Ha nem okozol galibát, akkor utána visszaváltoztatlak, de ha megszólalsz, vagy bármi bajt keversz...
- Tudom, tudom, írmagom se marad, meg minden - sóhajtottam unottan. - Nem lehetne inkább most?
- Nem. Alder mindenképpen látni akarja a visszaváltozásodat. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy fiúnak hisz. Ugye te se akarod, hogy ostoba gondolatai támadjanak? Ha nem veszi el Cathyt, akkor háború lesz - gúnyosan elmosolyodott. - No, persze, nem mintha olyan mutatós lennél, de Alder képes puszta hálából nőül venni. A pénz miatt ne aggódj, gazdagon megjutalmazlak.
Keserűn bólintottam. Wox még küldött egy fagyos pillantást felém, majd sarkon fordult, és távozott.
Nehéz szívvel mentem vissza a bálterembe. Cathy épp Alderrel táncolt. Szőke hajzuhataga vöröses fényt kapott a fáklyáktól. Gyönyörű volt. Szívem sajdult Alder mosolyától. Kavarogtak a gondolataim, ahogy őket bámultam. Később, mikor már a fáklyák leégtek, és újakat tettek a szolgák, már csak a szomorúság honol bensőmben. Talán el is szundíthattam, mert arra eszméltem, hogy egy meleg tenyér átfogja a derekam.
- Ribi! De jó, hogy itt vagy! Hiányoztál, cimbora! - suttogta Alder. Fölvitt a szobájába, majd vetkőzni kezdett.
- Végre itthon! Már úgy vártam, hogy egy jót beszélgessünk. Jó, tudom, hideg volt, azért nem jöttél át a sátramba, ne is mentegetőzz, igazad van! Nyolc emberem belázasodott, és a fele állat elhullott ezen az átkozott úton.
- Nem is tudtam, ez szörnyű!
- Muszáj volt. Demer hibázott. Azt hitte, ráér tavasszal összeszedni a seregeit - sóhajtott, miközben levette a nadrágját. Megütközve néztem. Azután észrevettem a kandalló mellé készített vizes lavórt.
- Jó hírem van! Wox azt mondta, hogy a Tavaszünnep után megfelelő lesz a bolygóállás, és emberré tud változtatni.
Még hogy bolygóállás!
- Ööö...igen, mondta nekem is - préseltem ki magamból némi lelkesedést. Alder közben elkezdte lecsutakolni magát, izmos fenekét mutatva felém. Nem álltam meg kukucskálás nélkül. Hiába voltam tizenhat, sokat nem tudtam a férfiakról.
- Ha vége a lakodalomnak, elmegyünk pár hétre vadászni. Jól fog esni az a kis nyugalom.
- És Cathy? Itt hagyod a friss asszonyod?
- Mit csináljak vele? - fordult meg. Zavaromban szóhoz sem jutottam.
- Tudom, mit gondolsz: a nő, mint társ. Ébredj föl, Ribi! Ilyesmi csak a legendákban van. Ne aggódj, ha Cathy unatkozna, majd apám elszórakoztatja, mindketten szeretik a bárdénekeket. Ma oly hallgatag vagy, mesélj, hogy tetszett a bál?
Hetet-havat összehordtam, csakhogy ne legyen csönd. Alder nadrágot húzott, majd megfogott, és odavitt az ágyhoz. A mellkasára tett, hogy ne fázzak a hűlő falak között. Végül elszunnyadt a meséimen, és én megkönnyebbülten elhallgattam.

A következő napokban visszatért a jókedvem. Győzött a természetem, és nem aggódtam a jövő miatt. Elvégre, mikor élvezzem ki, hogy egy igazi palotában lakom, ha nem most? Alderrel minden este jól eldumáltunk, lassan a mosdásai sem zavartak.
Egy nap kilovagolt a városba, és utána komor léptekkel tért vissza a vacsorához. Szórakozottan válaszolt, ha kérdezték, végül kimentette magát, és a szobájába ment. Követtem, kíváncsi voltam, mi baja. Nem köntörfalazott.
- A bárdoknál jártam, megjutalmaztam őket a segítségükért. Szóba kerültél te is. Ők csak egy Ribi nevű tolvajt ismertek, és az lány. Mit jelentsen ez?
Hallgattam. Egyre jobban elkomorult. Végül kiment, és bevágta maga mögött a nehéz tölgyfa ajtót.
Egész éjjel vártam, százszor megfogalmazva a mondatokat, amikkel kimagyarázkodom. Végül hajnal felé a keresésére indultam. Az ebédlőben feküdt, arcra borulva, a többi részeg nemes között. Legszívesebben kirohantam volna a kastélyból, el minél messzebb, de kint nyüzsögtek a vadászebek.
A palota hűvös volt, hiszen a hatalmas termekben csak este rakták meg a tüzet, akárcsak a férfiak szobájában. Egyedül a nők kandallója lobogott folyamatosan, de most nem volt kedvem Cathyhez beosonni. Végül a konyhába iszkoltam, és megkapaszkodtam a plafon repedéseibe. A szolgálók már megrakták a kemencét, és kenyérdagasztáshoz készülődtek. Fázós tagjaim végre megmelegedtek.

Napokig a konyhában laktam. Élveztem a meleget, ennivalót meg könnyedén tudtam szerezni. Negyvenen dolgoztak itt, szóval nem unatkoztam, pletykákkal is el voltam látva. Hallottam, hogy Alder kerestet, de nem akartam a szeme elé kerülni. Mit kezdtünk volna egymással? Szánalmas történet, ahol egy szerelmes tolvajlány a hercegre vágyik.
- A király! A király! - kiáltozták rémülten a szolgálók az egyik délelőtt. És valóban maga Ottokár jött le a konyhára, jobbján Alderrel. Közelebb másztam, hogy jobban halljak.
- Felség! - hebegte a főszakács zavartan gyűrögetve a pecsétes kötényét.
- Csak folytassátok a munkát! A fiam gyíkját keressük, ha nem tépték szét a kutyák, bizonyára valami meleg, párás helyen bújt meg. No, nézd csak Alder! Ott, a plafonon!
Mindenki rám bámult. Alder örömmel felkiáltott:
- Ribi, gyere! Már mindenütt kerestelek!
Haboztam. Bár ne tettem volna! Alder letérdelt a mocsokba. Arra a padlóra, ahová a csirkebelet dobják a marakodó kutyáknak.
- Bocsáss meg, kérlek, hogy megbántottalak! Szégyellem, hogy így elvesztettem a fejem.
Hát én úgy megdöbbentem, hogy még a falat is elengedtem. Szerencsére Alder elkapott, átfogta a testem és csak úgy kutyafuttában szólt vissza a meghökkent Ottománnak:
- Köszönöm atyám!
Az első üres szobába betért, becsukta az ajtót, és a szeme elé emelt.
- Bocsáss meg nekem! Annyira hirtelen ért, nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy lány vagy.
- Nem, én akarok bocsánatot kérni. Föl sem merült bennem, hogy srácnak hiszel, egészen addig, míg Ribonnak nem szólítottál. Képzelheted, hogy megdöbbentem!
- Hiányzott a hangod, Ribike! Már az úton is, de ott lekötött az elemekkel való csatározás. Üres nélküled a napom, te vagy a legjobb barátom, szeretném, ha újra velem laknál...vagyis...nyittatok neked szobát, ha ...
- Egy gyíknak? Az vicces lenne! Ugyan, maradjon minden a régiben! - nevettem.

Ám nem maradt. Minden megváltozott. Alder soha többet nem mosdott előttem, és megparancsolta a szolgáknak, hogy folyamatosan lobogjon a tűz a kandallóban. Így állandóan izzadt a szobában, de még az ingét sem vette le. Sőt ruhástul aludt. Úgy tettem, mintha nem látnám, és azt sem, hogy megrezdül, mikor a mellkasára telepszem.
Legfurcsább a simogatása volt. Régebben szórakozottan, oda sem figyelve tette. Most viszont először csak a fejemet merte, később egy ujjal újra az egész testemet végig cirógatta. Ilyenkor kitágult a pupillája, láttam benne önmagam. Néha hirtelen felállt, és azt mondta, aludjak, ő jár még egyet odakünn. Szomorúsága nem hagyott nyugodni.
- Alder, mi bajod van ilyenkor? - kérdeztem egy ízben.
- Ne haragudj, Ribike, de nekem ez nem megy.
- Micsoda?
- Hogy a barátomnak tekintselek. Szeretlek. Soha sem szerettem így leányt, és tudom, soha sem fogok - nyögte vöröslő arccal, és gyors léptekkel az ajtó felé indult. Utána szóltam:
- Ja, csak ennyi? Én is beléd vagyok zúgva. Na és?
Örültem, hogy zöld vagyok, és nem tudok pirulni. Hányaveti hangom nem árulta el, hogy torkomba dobog a szívem. Alder egy pillanatig földbegyökerezett lábbal állt, majd hangosat kiáltva fölkapott, és körbepördült a szobán.
- Ribike, légy a feleségem!
-Alder, várj! Tegyél le! Ez nem így működik! Muszáj elvenned Cathyt!
- Semmit sem muszáj!
- Fele olyan szép sem vagyok! Különben is, Wox sohasem változtat vissza, ha ezt megtudja!
- Akkor keresünk másik varázslót. Ribi, szeretlek, és ha te is ezt érzed...
- Nem erről van szó!
Nem fejezhettem be, mert kopogás hallatszott. Egy cseléd volt.
- Bocsásson meg herceg, de kiáltást hallottam. Minden rendben?
- Persze, csak nőül kértem Ribit - felelte Alder lelkesen.
- Igen? Ööö...gratulálok, uram - csuklott az asszony, majd sürgősen behúzta az ajtót.
- Megőrültél?!
- Nem. Azt várod tőlem, hogy egy álomvilágban élő, unalmas hercegnőcskét válasszak a helyett, akivel boldog lehetnék? Irányítsak egy országot, ha még a magam sorsát sem tudom? Nézd, az hogy gyík vagy, csak egy probléma, amit türelemmel meg tudunk oldani.
Zaj hallatszott a folyosóról. Az ingerült király jelent meg. Wox modortalanul becsapta maga mögött az ajtót, kirekesztve Alder két bátyját, és számos kíváncsi nemest.
- Fiam, egy szolgáló azzal az ostobasággal jött, hogy megkérted a gyíkod kezét! Itt sem lennék, ha nem magam láttam volna, hogy térden állva könyörögsz annak az állatnak! Ugye csak valami tréfa ez az egész?
- Sajnálom, apám, de nem. Nőül kértem Ribikét.
Szólni akartam, de elkaptam Wox fenyegető pillantását. Kicsit megemelte a bal kezét, emlékeztetve a zöld fényre, mi legutóbb kicsapott belőle.
- Alder, már régóta hallom a pletykákat, hogy furcsán viselkedsz. A katonák mesélték, hogy magadban nevetgéltél a sátradban, meg ilyesmi... Nézd, tudom, hogy azt hiszed, hálával tartozol, ennek az állatnak...
- Nem csak hiszem, így van. Nélküle nem teljesítettem volna a próbáidat.
- Amit most mondok, azért tudom, megneheztelsz majd. Ám ne feledd, a birodalomért tettem! A tanulatlan nép mindig hitt a legendákban, és ez a hiszékenység hatalmas erő. Évek óta gondolkozom a kiskapun, mi megfosztja a tróntól méltatlan bátyádat, és téged helyez oda. Végül e mellett döntöttem.
- Bocsáss meg, de ...
- A próbák nem voltak valósak, Wox segített neked különféle alakokban. Hosszú évek munkája a vászon és a kutya, amit hoztál. Az ő kezét dicsérik.
- Milyen alakban? Talán a kutyatetem volt, mit felvonszoltunk a fára?! - csattantam föl, megfeledkezve magamról. Wox szinte átnyársalt fekete szemével.
- Ez a gyík beszél - szaladt föl Ottomán szemöldöke.
- Apám, ő Ribike, ki a segítségemre volt a feladatok során. Wox változtatta át.
- Mert fölfalta a ribizlit! - hörrent a varázsló.
- Savanyú vacak volt! - tiltakoztam.
- Elég legyen! Wox magyarázatot! Hogy került a tervünkbe egy gyík? Pláne egy kutyatetem?
- Felség, én vártam a fiát a Nagy tavaknál, de nem lovagolt odáig! Hány évet dolgoztam azon a selymen! A kincstár ékessége lehetne! Erre jön ez a szemtelen lány, és ócska pókfonálból szövet valamit! Na, és a kutya! Egy eleven állat helyett ideállítanak valami gépezettel!
- Várj! Úgy érted, a fiam valóban teljesítette a feladatokat?
Wox dühösen fújt, és nem felelt. A király viszont hatalmas nevetésben tört ki. Még a könnye is kicsordult közben.

- Apám, akkor áldásodat adod ránk?
- Nem tehetem, Alder, bármenyire szeretném is. Ha mindez tél elején történik, még lett volna idő békés úton elintézni a jegyesség felbontását. Azonban a hágók már járhatók, a déli seregek könnyedén átkelnek. Nézd, miért nem veszed el Cathyt, és tartod meg ágyasnak a lányt? Az őseinknél volt ilyesmire példa.
- Apám, kérlek! - botránkozott meg Alder.
- Hé, mi lenne, ha végre valaki megkérdezné, hogy én mit akarok?! Szerintem, Alder vedd el azt a libát, aki úgyis az apádba van belezúgva! Jól megérdemlik egymást! Engem meg változtassatok vissza, és majd találok egy rendes srácot, aki többre becsül egy ágymelegítőnél!
- Tessék? - hökkent meg Ottomán.
- Nemet mondok!
- Hogy érted azt, hogy Cathy...?
- Ja, hogy szerelmes? Azt mindenki tudja. Miért? Azt hitte felséged, hogy Alder két szép szeme miatt tett meg ekkora utat? Vagy tán vele tölt annyi időt a könyvtárban? Neki pirul? Neki kacag?
Három férfi meredt rám döbbenten. Azután egyszerre kezdtek beszélni. Alder felháborodottan védte a leány becsületét, Ottomán a sajátját, Wox meg engem szidott, hogy éket akarok verni apa és fia közé. Végül Ottomán csendet teremtett.
- Elég! Válasszuk külön a problémákat. Alder, nőül veszed Cathyt?
- Nem. Vagy Ribike, vagy senki! - felelte eltökélten a herceg.
- Kisasszony, megtudhatnám, mi kifogása van a fiam ellen?
- Meg se várta, hogy igent mondjak! Azon kívül ijesztően primitív nézetei vannak a nőkről, ráadásul még soha sem látott emberként, mi lesz, ha... - hallgattam el zavartan. Igazából ez volt a legfőbb félelmem.
A férfiak összepillantottak, és felnevettek.
- Bízz bennem! - mondta Alder, és megcirógatta a fejem. Kinyújtottam rá a nyelvem, majd végigszaladtam a karján, és bebújtam az inge alá. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.
- Mi legyen Cathyvel? - dörmögte Wox.
- Bármekkora áldozat is, az ország érdeke előrébb való az önös vágyaknál. Még én vagyok a király, meg fogom tenni a szükséges lépéseket - felelte kimérten Ottomán, és nem szakadt rá az ég. Sőt, Alder még egy bűnbánó "bocsáss meg"-et is rebegett neki.

Így esett, hogy a hármas esküvő helyett négyes lett.
Aldert már csak bolond hercegként emlegették. A testvérei naponta megalázták, a szolgák tessék-lássék teljesítették a parancsát. Ottomán megkért hallgassak nyilvánosan, nehogy gond legyen a déli királlyal.
Cathy teljesen kivirult a vőlegénycserétől, sugárzóbb volt a szépsége, mint valaha. Ottomán jól palástolta a boldogságát, de egy ízben rajtakaptam, hogy a könyvtárablakból gyönyörködik a hóvirágot szedő lányban. Még hogy önfeláldozás!

A Virágünnep előestéjén Wox hivatott minket. Látványos hókuszpókuszokat művelt, végül valami csillogó port szórt rám.
Nem változtam vissza.
- Ne aggódjatok, még bekövetkezhet. Bizonyára az asztrális hullámaid nem megfelelőek, de ha rendeződnek, akkor emberré válsz. Reméljük, segítenek az istenek! - magyarázta álszent képpel. Aldert átverhette, de én jól láttam, hogy a fekete szemek mélyén káröröm csillan. Hiába, tehetetlen voltam.
Másnap életem legszörnyűbb napja következett. Megházasodtam.
Piszkosul égő volt a három gyönyörű pár után bevonulni a hatalmas templomba. Alder vállán ültem, fejemen egy idétlen apró fátyollal. Amerre elhaladtunk újjal mutogattak ránk a gyerekek, összesúgtak és kuncogtak a felnőttek. Alder arca végig feszült volt.
Csak egy emlékem maradt meg az esketésből. Alder nem csókolt meg, nem akarta a bámész népnek megadni ezt az örömöt. Igaza volt, nekem mégis rosszul esett.
A lakodalom sem volt különb. Demer, Asel, és Cathy bátyjai mocskosabbnál mocskosabb vicceket sütöttek el. Alder kőarccal evett, én meg a kínok kínját álltam ki, hogy ne szóljak be. Végül, Cathy apja ide vagy oda, nem bírtam tovább, és jól megmondtam a véleményemet. Ahogy túl lettek az első megdöbbenésen, még jobban cikizni kezdték Aldert, hogy vajon mit kezd velem a nászéjszakán. Egyedül Cathy találta romantikusnak az egészet.

Éjfél előtt szolgálók jöttek a menyasszonyokért, hogy előkészítsenek minket a nászéjre. Azt hiszem, kissé modortalanul küldtem el az enyémet, de akkor már torkig voltam.
- Bocsássatok meg, de mi nyugovóra térünk. -állt föl Alder. Ez volt az első mondata ma este.
- Sajnálom, hogy nem működött a varázslat, pedig a por és a csók együtt mindig hatni szokott - jegyezte meg látszólag szórakozottan Wox.
- Milyen csók? - kérdezte döbbenten Alder, de már a tenyerébe is vett. Kiszúrtam Wox szélesülő vigyorát.
- Ne! - kiáltottam, de hiába. Alder megcsókolt. A következő pillanatban tényleg ott álltam teljes emberi mivoltomban.
Tök pucéran.
- Te kéjsóvár paraszt! Szeretted volna, ha a templomban meztelenedek, mi?! - ordítottam Woxra, és felbőszülve azon, hogy izmos testemet bámulja, kirántottam az asztalterítőt a tálak alól. Szerencsére a hatalmas ovális asztalt ölnyi széles, díszes anyagok borították, szóval sikerült leszedni, bár borultak a kupák mindenkire.
- Tagadhatatlanul bájos a menyasszony, nem? - kurjantott Wox. A férfiak röhögtek, én meg hozzávágtam a varázslóhoz egy szószos tálat. Zokon vehette, mert már emelte villámszóró bal kezét.
- Ne! - kiáltott rémülten Alder.
Azonnal vetődtem. A zöld villanást visszatükrözték az aranyserlegek.
Hirtelen néma csönd lett. Hátranéztem. Alder mérhetetlenül megrökönyödött arcát láttam meg elsőnek. Bizonyára testével védelmezett.
Kitört belőlem a kacagás, és velem együtt a könnyei potyogtak az egész násznépnek.
Alder ugyanis hatalmas, gyöngyökkel borított menyasszonyi ruhában pompázott. Fülében öklömnyi aranyfüggők, nyakán, karján több sávban ékszerek.
Ő sem bírta megállni nevetés nélkül, miközben uszályával betakart, majd felnyalábolt és kisétált velem.
Mi tagadás, emlékezetes nász volt, hírünk valóban hetedhét országra szólt.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-03-23
Összes értékelés:
66
Időpont: 2008-03-26 10:56:22

Örülök, hogy élvezted. :)
Szenior tag
Kalina
Regisztrált:
2005-10-07
Összes értékelés:
587
Időpont: 2008-03-24 11:42:35

:D Végre egy mese felnőtteknek:) Ribi... ezt aztán jól kitaláltad!
Nagyon tetszett, ahogy felépítetted a történetet, ahogy ábrázoltad a karaktereket, majdhogynem kiléptek a történetből; és a csavar a végén:D Nagyon jól szórakoztam az olvasása közben, köszönöm az élményt!
Alkotó
Regisztrált:
2007-03-23
Összes értékelés:
66
Időpont: 2007-08-23 11:34:09

A király neve elírás...azt hiszem, két név lehetett bennem. Nagyon fura, eddig észre sem vettem, pedig sokszor visszaolvasom, átjavítom a dolgaimat. Köszi, hogy szóltál!

Érdekes az is, hogy ilyennek látod a varázslót, megleptél vele. Ez a tök jó az írásban, az olvasó nem pont ugyanazt látja...:D

Köszönöm, a hozzászólást!
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-08-23 09:17:51

A klasszikus minta - egyéni tálalásban.

Valamiért Ribi karaktere felettébb szórakoztató! Talán az esetlensége, az, ami olyan megragadó benne. Ahogy próbál menekülni az újabb, s újabb csávákból, mindemellett a (lehetőségekhez mérten) legjobban alkalmazkodni az épp aktuális helyzethez (mintha épp az aktuális pillanat lenne a csúcspont, aminél már nem jöhet rosszabb)...
Amolyan Ravasz Cugel-es figurának érzem (Neked talán írhatom, hisz' otthon mozogsz a műfajban); persze a Jack Vance-es fajtából, nem a Shea félére gondolok...

Ottomán néhol Ottokár! Vagy Ottokár Otomán! Csak a név gyakoriságából következtetek az Ottománra, mint helyes névre. Vagy szándékos? 2 nevet használ?

És a huncut, bohó, hisztis varázsló! Jópofa, hogy a végén (utolsó varázslatával) mégis csak segíteni akar! Jól szórakoztam! Gratulálok:

Kuvik

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Maradék országban címmel a várólistára

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utolsó kérés című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Kisüt a nap, emberek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Riadva című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vigyázz magadra Ernő bácsi című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tiszai P. Imre emlékének című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ne félj! című alkotáshoz

Futóinda bejegyzést írt a(z) Utakon című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Áldott állapot című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) BűvÖlet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)