Ülni a vízparton, mikor a nádas
Már csendes,
Hallani a gondolatokat, melyek
Szüntelen kérdeznek s felelnek.
Akkor érezni magad egyedül
Amikor a néma csend az élettel vegyül.

Közelben érezni a pillanatot,
Melyről reméled, nemcsak neked adatott
Meg ajándékul.
Percek sokaságát, melyet gyakorta
Hívunk Életnek,
Mintha, a könyv lapján a betűt olvasnád,
Hirtelen éled meg.

Szabadnak lenni ilyenkor lehet,
A Nap máskor kacag,
Most meg félig sem nevet.
Az érzelmeket, melyek csordultig töltenek,
Kiönteni vágysz, mint
Egy pohár, tiszta vizet.

Fekszel s feletted csillagok,
Jelentenek minden,
Valaha megélt pillanatot.
Érzések, érzékek, tudat és tudattalan
Mindennek, mi körülvesz, múltja van.
Behunyod szemed,
S érzed, egyre csak nő a tér,
Hol az Illat s a Hang gyengéden táncra kér.