Megroppant egy régi bútor
a szobában, vagy valahol
távol a sötét világban.
Ellőtték puskaporukat
a szellemek, és a halál
elvitte az öreg papát:
kihúzta nehéz testéből,
mint a kardot hüvelyéből,
omló lelke fény-fonalát.

Elment, kinek menni kellett,
árnyuk a sötétbe olvadt;
s kutyák zaja nem remegtet
többé széles ablakokat.
Csönd született Hang anyától,
Sötét a Fény haragjából.
Kopogó metalény alszik
lambériák teste alatt,
hisz már csak az Este maradt.

De ő úgy, hogy látja végét:
fény tölti fel hideg testét,
s harmat száll mint holt-mosó víz.
Az álomvilág visszahív
minden lelket, aki itt él.
Csak egy busz magányos léte
zúg, s bontja meg a menetszél
a Csönd sűrű szerkezetét.
Álmodom az Este végét.