Elgondolkodtam, mitől lesz egy költő "Nagy"?
Fájdalmak préselik ki belőle a szavakat,
ezért olyan bánatosak, elhagyatottak.
Lelke a sorokkal másokat támogat.

Szenvedőket bíztat, bánatot kiiktat,
a hideg lélekbe tüzet juttat.
bájitalt a szellemének ad.
A gondolat ilyenkor erőre kap.

De kérdezem én? Saját magának mit ad?
Lelkével, testével bánatot itat?
Igen, mert a szomorúság vezérli kezét,
a gyötrelem csiszolja elméjét.

Mikor boldog valaki, nem akar szavakat írni,
örömét a tüzesen forró gyönyörrel fejezi ki.
Nem kellenek hozzá betűk és hasonlatok,
mert a boldogságtól a teste szárnyra kapott.

S e csodát szerelmének átadni akkor tudja,
mikor eljön a bársonyosan buja éjszaka,
akkor eltompul számára a külvilág,
mesébe illő gyönyörökön, a mennyekbe jutnak át.

Lelke tehát a költőnek a fájdalomtól édes,
kilehelve szavait, szeretgetve véd meg.
Saját lelkét használja fel arra,
Hogy másoknak a lelkét visszaadja.

És ettől lesz Ő "Nagy"!