Öregen, egy kopott karosszékben ülve,
Kényelmesen, a foszlott támlának dőlve,
Elmerengsz a régi korok hajnalán,
Elidőzöl ifjú korod tavaszán.

Öregen, egy száraz kekszet majszolgatva,
Üldögélsz, régi képeket felvillantva;
Arcokat látsz egykori életedből.
Előúsznak emlékeid tengeréből.

Öregen, megsárgult fényképeket nézve,
A rég eltűnt barátokat felidélzve,
Halkan könnyezel. Válladon ősz hajad,
Egykori színe mára emlék maradt.

Öregen, foszlott pokrócba takarva,
Ujjaddal egy cirmos hátát vakarva,
Éled az egyre változó világot.
A te korod elmúlt. Már csak messzi álom.

Öregen, a keretes képeket látva,
Felidézed fiaid, s az unokákat.
Vágysz a hangjukra, érinteni őket...
De ritkán jönnek. Messze laknak tőled.

Öregen, kinézve a poros ablakon,
Gyerekeket látsz játszani az udvaron.
Egy copfos kislány olyan mint te voltál.
De régen...azóta oly sokat változtál.

Öregen, a játszadozó gyerekeket nézve,
Felfigyelsz egy rozsdaszínű falevélre.
Egszercsak halkan lehullik a fáról.
Megremegsz. Titkon már utána vágyódsz.