A fájdalmam irdatlan és kis híján halálos volt.
A betegség megölte majdnem mindenem az életem, a reményem.
A kegyetlen küzdelmet sokszor feladtam s néha egy könnycseppért,
egy nézésért egy érintésért s más szívekért maradtam.

Lassan, mint a vihar előtti szél jött vissza a remény, s suttogta halkan
itt vagyok csak várj a bajban, s elérlek remélem,de sok a gond az életben.
Vártam, bár már azt hittem, hogy betegségem soha fel nem adja.
S bár tudom az enyém még bennem lapul, felette állok és talán rajta is maradok.

A gyógyulás új szemeket adott, s már mindent másképp látok.
Más lett a szeretet és más a barátság, s a szerelem sem már egy járvány
Más a reggelem, a napom, a boldogságot egy egyszerű élettől kapom.
A végtelenből véges lett s az elérhetetlenből elérhető.
A remény ami bennünk él kialudhat, de újra lobbanva új életet hozhat.