14. fejezet
Örökös szerződés

Antonia kissé megrökönyödött, Tyr kegyetlensége láttán, de megnyugodott, hogy ő nem lesz ennek az isteni kegyetlenségnek az áldozata. Tyr továbbra is tanította, és ő sem okozott csalódást, aminek Tyr örült a legjobban. Augusztus közepe volt, tikkasztó a meleg, ám az edzést váratlan viharok is megszakították.
- Na már csak ez hiányzott!- morogta a férfi, mikor egy edzés kellős közepén váratlanul kitört az égi háború, és az eső elől a teraszra húzódtak.
- A szentek elég parázs kedvükben vannak ma úgy látszik.- jegyezte meg a lány, miközben a teraszról nézték, ahogy az eső áztatja a világot.
Tyr elhúzta erre a kijelentésre a száját, és unottan nézett ki az esőbe.
- Azt hiszem a mai edzésnek vége!- jelentette ki kis hallgatás után.
Antonia bólintott. Mindketten fáradtak voltak, és az eső is elálmosította őket. Hallgatták a mennydörgést, majd a lány felállt.
- Megyek vacsorát főzni!- jelentette ki, és bement.
Tyr továbbra is ült a teraszon, és nézte a vihart. Freyja odabújt a férfi lábához, és melegítette, ami Tyr-nek furcsa mód jól esett.
- Mi van, kutya? Te se szereted, mi?- nézett le a férfi, és megvakargatta a füle tövét, mire a kutya farkcsóválva helyeselt. Tyr elgondolkodva figyelte a vad vihart.
A csatamezőkön, mikor a harcosok csatáztak, a zaj erre a tompa, gurgulázó mennydörgésre hasonlított, váltakozó erősséggel persze. Furcsa volt ennek a természeti jelenségnek a révén visszahallani ezt a hangot. Elmosolyodott, és ezt gondolta:
˝Rég volt, mikor csatamezőn jártam! Szinte már unom, hogy nem tehetem azt, amihez a legjobban értek, bár Antonia tanítása elfoglalja minden időmet, de azért hiányzik.˝
Aznap éjjel ismét eljött a démon. Antonia és a férfi felkészülten várták. Tyr csak ennyit súgott a lánynak, mikor szemtől-szemben álltak ellenségükkel:
- Bizonyísd be, hogy te vagy a legjobb! Használd az életösztönödet!
A lány nem is bólintott, hanem támadott. Kiürítette az agyát, és csak a megérzéseire, és az ösztönére támaszkodott. Nem gondolkodott cseleken vagy stratégiákon, csak mérlegelt, és az ösztönei súgta ˝tanácsokra˝ hagyatkozott, de úgy érezte, hogy ide nem is kell több. Tyr figyelte, hogy ezzel az ötlettel mire megy a lány. Úgy tűnt a terv beválik, ám a démon idő közben ráébredt, hogy puszta életerőből fakadó a támadás, amit ellene indítanak, ezért meg kellett zavarnia a lány biológiáját, és fel kellett borítania az ösztöneit. Téves információkat kezdett el küldeni a lány teste felé, mire az hallucinálni kezdett, majd pár perccel később Tyr ellen fordult.
˝Mi az ördögöt művel ez? Miért támad engem? ˝- ijedt meg a férfi, ám aztán rájött, hogy a démon az oka mindennek. Ezért gyorsan ˝leszerelte˝ Antoniát, egy jól irányzott csapással, majd maga ment, hogy megküzdjön ellenfelével.
- Miért küldöd ezt a kis csitrit ellenem, mikor rég tudod, hogy nem rá vadászom? r11; kérdezte a nő, mikor összeakaszkodtak a férfivel.
- Miért kire vadászol?
- Természetesen rád!
- Szóval engem akarsz ˝meghódítani˝? Sajnálom, én nem vagyok olyan könnyű préda, mint hiszed!
- Igazán? Eddig te se produkáltál jobbat, mint a kis barátnőd!
- Úgy gondolod, édesem? Akkor most kapsz tőlem valamit, amit nem köszönsz meg!
Azzal ismét aktiválta a Hagalazt, majd a kardjával szíven szúrta a nőt, és belevezette a pusztító erőt. Tina ekkor úgy érezte, menten darabokra szakad a teste, ám a démon erősebb volt, és nem engedte. Keményen mentette a menthetőt, ám ő is elgyengült, hisz a pusztításnak ő sem volt képes sokáig ellenállni. Dühösen visszavágott az istennek, aki ájultan nyúlt el a padlón. A démon zihált egy kicsit, körbenézett, és megakadt a szeme az ájultan fekvő Antonián, akit Tyr akart megvédeni, úgy, hogy leütötte. Állt még egy kicsit, majd odalépett a lányhoz, a vállára vette, és eltűnt. Szegény lány most nagy bajba került. Egy raktárépületben jelent meg a nő a lánnyal, és a hatalmas terem északi végében álló padlótól a mennyezetig érő, régi rácsos ládatartóban helyezte el a lányt. Leterített egy pokrócot, és arra fektette ájult áldozatát, majd belakatolta az ajtaját.
- Innen nincs menekvés, kicsim!- mosolygott a nő.
Otthagyta a lányt, aki félóra múlva magához tért, és csodálkozva nézett körül.
- Hol vagyok?- kérdezte, de nem válaszolt rá senki, és a vele szemben lévő ablakon beszűrődött a hajnal első sugara.
Ekkor a félelem hasított bele, hisz rájött, hogy a démon foglya, aki valószínűleg már elment, hogy Tina élhesse a saját életét. Tyr is magához tért, és aggódva kereste a lányt, de aztán rájött, hogy a démon magával vitte.
- Átkozott! Ha bántani meri a lányt, akkor megölöm!- mordult fel zordan.
Meg kell találnia, mielőtt valami olyan baj történne, ami a lány életébe kerülne. Gondolkodni kezdett, hogyha ő lenne a démon, hová rejtené el azt, akit meg akar ölni. Valami olyan helyre, ami félreesik mindentől, ahol a madár se jár. Elkezdett kutatni ilyen helyek után a fejében lévő térképen. Elég jól ismerte a várost, így hamar rájött, hogy a régi kikötő ideális hely. Elhatározta, hogy körbeszimatol egy kicsit. A házat még emberként, ám a kertet már kutyaként hagyta el, és elrohant a kikötő irányába. A régi kikötő a város keleti felén terült el. Tyr kissé idegesen lépkedett a raktárak között, miközben szimatolta a töredezett, gazos járdát, és a földet szimatolta. Hegyezte a fülét, és a levegőt is szimatolta, mivel a földön a pár napos eső szagán kívül nem volt friss nyom, de ez is cserbenhagyta.
˝Lehet, hogy rossz helyen keresgélek?˝- tűnődött. Körbenézett, és megakadt a szeme a nagy ládákon, amikben régen a halakat szállították, és most ott árválkodtak a raktárak előtt, és egészen a raktár ablakáig értek, ahogy a munkások egymásra tették őket. Tyr felmászott ezekre a ládára, és benézett az első raktár ablakán. Teljesen üres volt. Lemászott, és tovább indult. A kikötő legszélén álló raktárban talált rá a lányra, aki pont az ablakkal szemben álló ˝ketrecben˝ volt. Vakkantott, mire a lány felkapta a fejét, és azonnal meglátta a kutyát.
- Tyr?- kérdezte hitetlenkedve.
A kutya bemászott az ablakon, és egyetlen ugrással lent volt. Ugrás közben visszaváltozott, és eredeti alakjában ért földet.
- Jól vagy? Nem bántott?- lépett a lányhoz Tyr.
- Nincs semmi bajom. Veled minden rendben?
- Velem is minden rendben van, ne aggódj, inkább azon törd a fejed, hogy juthatnál ki innen.
- Nekem jobb ötletem van! Itt fogjuk elpusztítani a démont, de nekem itt kell maradnom, hisz nem szabad tudnia, hogy itt jártál! Este biztos visszajön, hogy megnézze megvagyok-e még, és te is itt fogod várni.
- Nem is rossz ötlet! Nem fázol?
- Elég hideg van.- felelte csendesen a lány, mire a férfi levette a kabátját, és odaadta a lánynak, aki belebújt.
- Köszi szépen.
- Nincs mit.- mondta Tyr, majd lehajolt, és elővett egy kést a nadrágjából.- Add a kezed!
Antonia odanyújtotta a kezét, és a férfi felhasította a tenyerét, majd a sajátját is. Tenyerüket összeérintették, majd a férfi ennyit mondott:
- Testvéremnek fogadlak!
- Testvéremnek fogadlak!- ismételte a lány is, majd a férfi elment.
˝Jól van, most már Antoniáról mindig tudni fogok!- gondolta.
˝Hálás köszönetem, Tyr!˝- gondolta Antonia.