Rohannak régi vonatok.
S a fényes ablakok,
Mint kopott kópiák,
Elfelejtett diák,
El-elkapkodják
A nappalok,
Az éjszakát.

Recsegve
Köhög
A nagy beteg:
Örök
Idő.
Menni kell.
Nincs más teendő.
Menni kell!
El innen! El!
Minél messzebbre,
S minél gyorsabban.
Már mindegy, hogy hova.
A semmibe, vagy a mindenbe
Rohanva rothad
Nesztelen testem
Utolsó elejtett mozzanata.
Aztán süket csend fülel végig.
Vakhomály tekintetek kísérik,
S a sivár sivataggá sírt szemek
Felidézik,
Mind-mind a régi emlékeket.
Egy régi megálló.
S ugyan az a nóta:
Rohanok
A száguldó
Ablakok
Után loholva;
Megint.
Hisz nincs másom.
Életem filmjét vetítik
Minden állomáson.