18. fejezet
Ellentétek

Pár másodperc múlva, ami csak az Alvilágban tűnt pár másodpercnek, Tyr ismét maga elé varázsolta Antoniát, aki az udvaron állt, szemben vele az apja. Kard volt a kezükben, Antoniánál volt az őse kardja, míg a férfinál egy aranymarkolatú, szintén viking kard volt.
-Nos, készen állsz, lányom?
- Készen! Nem kell kímélned, és tőlem se várj gyengédséget, vagy kíméltet! Ha azt hiszed, hogy szórakozom, vagy komolytalannak mersz tartani, akkor megöllek, Hidd el, nem kerül semmibe! Győzzön a jobb!
- Az égiek legyenek irgalmasak hozzád!- kiáltott fel a férfi, és támadásba lendült.
Antonia is támadt. A lány nem akart vacakolni, gyorsan le akarta tudni az egész párviadalt, ám az apja keményebb ellenfélnek bizonyult, mint ahogy azt először hitte. Nem volt más választása, a Tyr-től tanult rejtett fogásokat kellett alkalmaznia, és remélte, hogy valamelyik trükknek bedől az apja, vagy nem tudja kivédeni az egyik fogást. Ám ezzel sem ment semmire, mivel úgy tűnt, ellenfele, minden fogást ismer, és igyekszik rendesen megszorongatni. Dühös volt, és elhatározta, hogy akár törik, akár szakad, legyőzi a férfit. Ekkor lépett közben a Teiwaz, és a lány segítségére sietett.
- Használd az életösztönödet, és bízd rám magad! Én segítek neked!- hallotta a fejében.
A lány kiürítette az agyát, és hagyta, hogy a rúna irányítsa a tetteit. Szemürege feketévé vált, és a kibújt belőle a vad és fékezhetetlen harcos. A Teiwaz irányította minden mozdulatát, és végül célhoz ért. Egyszerre lendültek támadásba, egy erős összeakaszkodás után, és az apja volt az, aki először támadott, ám a lány egyetlen kardcsapással felsebezte a vállát. A lány egy félárnyékos helyen ért földet az apja háta mögött, és nem fordult ellenfele felé, hanem ennyit mondott:
- Azt hiszem, itt én vagyok a győztes! Szép volt, jó volt, de hiába minden, elég jó kiképzést kaptam!
- Elismerem, te győztél!
- Nos, akkor most felhívod a nődet, és megmondod neki, hogy felbontod az eljegyzést!
- Mégis milyen indokot mondjak neki?
- Mondd azt, hogy elgondolkodtál a kapcsolatotokról, és rájöttél, hogy még mindig az első feleségedet szereted!
- Rendben. Holnap felhívom, Charlotte-ot, és megmondom neki!
- Nem holnap, ma!- parancsolt rá keményen a lány. A férfi megijedt ettől a hangnemtől, és a még benne volt még a vereség keserűsége, és felcsattant:
- No nézd csak, a nagyságos kisasszonyt! Még engem mer utasítgatni? Honnan veszi magának a...?
- Szeretnél meghalni? Én győztem, én adom az utasításokat! Mióta volt olyan háború ezen a világon, ahol a vesztes mondta meg az
győztesnek, hogy mit tegyen?- kérdezte a lány hideg hangon, és megfordult, majd kijött a holdfény által megvilágított helyre, és az apja halálra rémülten nézett rá.
- Talán valami baj van?- kérdezte hűvös nyugalommal a lány.
- Mi történt a szemeddel? Ki vagy te egyáltalán?
- A lányod vagyok, ám a többit nem mondom el! Hívd fel a nődet!
A férfi bement a házba, és a lány füle hallatára szakított Charoltte-tal, aki azonban nem nyugodott ebbe bele.
- Figyelj, elmegyek hozzád, és mindent megbeszélünk!
- Nem, hozzám nem jössz, találkozzunk inkább a főtéren.
- Jó rendben.
Ekkor a kép eltűnt Tyr szeme elől, és a férfi elégedetten bólintott.
"Ügyes voltál, kölyök!"- gondolta elégedetten. Elhagyta a termet, és megkereste Odint.
- Talán ideje lenne elkezdeni gyakorolni!- szólalt meg, mikor megtalálta az öreget.
- Igazad van, így is túl sok időt fecséreltünk el Antoniára.
Elkezdtek edzeni, és Odin sok új trükköt tanított a fiának. Egész álló nap gyakoroltak, mindketten kimerülten, de elégedetten hagyták abba.
- Jól van, fiú, mostmár győzni fogsz, de ravaszul kell játszanod a démon ellen. Engedd, hogy ő kezdeményezzen, sugalld neki azt a látszatot, hogy tud ellened győzni, és a viadal legvégén állj át védekezésből támadásra.
- Értettem! Nem rossz taktika! Elnyerte a tetszésemet!
- Örülök, hogy tetszik. A meglepetésre kell építened, és minden a legnagyobb rendben lesz, hidd el!
- Köszönöm, Öreg!
- Nincs mit, fiú! Nem kell aggódnod, tudom, hogy be fog válni a tervem!
- Remélem is!
Azzal visszament a tóhoz, és újra figyelni kezdte Antoniát, aki épp egy levelet bontogatott, majd felkiáltott:
- De jó, felvettem!
- Hová vettek fel, lányom?- kérdezte az apja, aki épp a konyhában volt, és segített a főzésben.
- A stockholmi Tanárképző Főiskolára!
- Szívből gratulálok! Mikor kezdődik a tanév?
- Szeptember 14-én. Úgy örülök!
- Elhiszem, de ez nagyon messze van! Kollégiumban fogsz lakni?
- Igen. Írják, hogy felvettek a kollégiumba is!
- Akkor megnyugodtam. Haza fogsz járni hétvégén?
- Az attól függ, hogy lesz-e kiért hazajönnöm! Üres lakásba miért jöjjek haza?
- Az is igaz. Beszélek a főnökkel, hogy csak az országban akarok dolgozni, így lesz, akiért haza gyere!
- Apa! Te szereted a munkádat, miért tennéd ezt?
- Mert be szeretném pótolni az elmulasztott időket, és igazad van, valóban nem törődtem veled eleget, mivel csak a karrierem érdekelt, de rájöttem, hogy mekkorát hibáztam, és szeretném jóvátenni!
- Köszönöm, apa! Ez nagyon kedves tőled!
- Ugyan lányom!- legyintett a férfi, majd minden figyelmét a levesnek szentelte, ami előtte egy hatalmas lábosban főtt.
Antonia is besegített a főzésben, majd leültek ebédelni. Tyr ekkor ismét elszakította a figyelmét a víztükörtől, és ment. Megtudta, hová fog menni a lány. Elég volt ennyi, már csak azt kell kitalálnia, hogyan értesítse a lányt, ha visszatér a földre, no meg, hogyan szerzi vissza a hatalmát attól az átkozott démontól. Hirtelen egy hang szólította meg.
- Na mi újság, leskelődtél a kislány után?
Tyr oldalra nézett, és az egyik falnál egy jóképű, vele egyidős, hosszú szőke hajú fiatalembert állt, karba font kézzel a falnak támaszkodva.
- Szia, Frey! Mióta vagy itt?
- Nem túl rég! Nagyon szereted azt a lányt, ugye?
- Igen. Három hónap alatt eléggé megszerettem. Rendes, becsületes lány.
- Ha te mondod, én nem igazán figyeltem földi kalandozásaidat, ám azt látom, hogy szinte már a sajátodnak érzed.
- Így van, szinte a sajátomnak éreztem. Megkedveltem, talán túlságosan is.
- Nem baj, barátom, nem baj!- mosolygott Frey, majd odalépett a férfihoz, és a vállára tette a kezét.- Gyere, pihenj le, hosszú lesz a holnapi nap!
- Igen, igazad van!- nevetett fel Tyr, de a szívében átsuhant a félelem, és a remény.
Győznie kell, és győzni fog! Nem hagyja Antoniát cserben! Nem lesz szószegő, vissza fog térni!