19. fejezet
Tűz az égen.

Az idő Tyr-nek és Antoniának is felgyorsult. Tyr hamarosan azon kapta magát, hogy Hél trónja előtt áll ismét, és arra vár, hogy megadják a jelet az életre-halálra menő párviadalához a démonnal, míg Antonia egyszer csak ott volt a főiskolán, és épp a szobáját foglalja el az apja segítségével. Hamarosan egyedül maradt, és el kezdett rendezkedni. Nem volt szobatársa, így az egész kis odú az övé volt. Elpakolta a ruháit, majd körülnézett. A szobája nyugati fekvésű volt, falai kellemes krémszínűek, két fehér asztal, és két zöld huzatú heverő volt benne. Odasétált az ablakhoz, mely épp a főiskola udvarára nyílt. Látta a gyönyörű virágágyásokat, gondozott tujákat, és más fákat. A nap épp az ég tetején trónolt. Úgy döntött, körbesétál, és felfedezi a terepet. Lement az udvarra, majd be a tanulmányi épületben. Órarendje nála volt, mivel még nyáron felvette a tárgyakat, arra gondolva, hogy az első héten zsúfolásig lesz a könyvtár, ahol fel lehetne venni a tárgyakat. Megkereste a tantermeket, ahol az órái lesznek, így felfedezte, és megjegyezte a helyet, hogy ne kelljen bóklásznia hétfőn. Ahogy haladt a folyosókon meg akadt a szeme egy képen. Gyönyörű festmény volt, mely a rajz tanszék falán függött, és egy férfit ábrázolt, ahogy egy farkas elé tartja a kezét. A lány megbabonázottan figyelte a képet, agyát megrohamozták a Tyr-rel kapcsolatos emlékek. Könnyek gyűltek a szemébe, majd futásnak eredt a folyosón, lerohant a végén lévő lépcsőn, és meg sem állt a kollégiumi szobájáig. Rávetette magát az ágyára és sírni kezdett.
- Hol vagy már, Tyr? Miért nem jössz? Miért hagysz kétségek között?- zokogta.
De a kérdésre senki sem felelt. Fél óra múlva összeszedte magát, arcot mosott, és megfogadta, hogy a rajz tanszéknek még a közelébe se megy.
"Miért kellett azt az átkozott képet kirakniuk? Miért?"- gondolta dühösen. Ám hamarosan elhessegette a gondolatot, és nekilátott, hogy előkészítse a hétfőre szükséges füzeteit. Vitt még egy kis noteszt, amibe bele fogja írni a könyveket, és más egyéb információt.
Ez alatt az Alvilágban Tyr és a démon közt megkezdődött a harc.
- Nos akkor elmondom mik a feltételek!- szólalt meg Hél.- Az első komolyabb sebesülésig fog tartani, aki hamarabb megszerzi a sérülést, az veszít! Rendben?
- Rendben!- bólintott a két ellenfél.
- Sok szerencsét, harcosok!
A démon habozás nélkül ugrott Tyr-nek, aki pontosan ezt akarta. Kemény és kegyetlen volt köztük a harc, és a férfi mindent megtett, hogy távol tartsa magától a démont, aki azonban úgy látszott, rövid úton akarta elintézni a férfit. Tyr kezdte unni egy óra múlva ezt az egyoldalú játékot, ezért ő vette át a kezdeményezést. Összeakaszkodtak, majd egyetlen gyors támadással átszúrta a démon szívét. Az arcába fröcskölt a fekete színű vér, és a férfi elfintorodott a bűzétől. Olyan szaga volt, mintha rothadna.
"Ez nagyon undorító!"- gondolta utálkozva.
- Azt hiszem, győztem! Kérem a jutalmamat!- szólt a démonhoz.
Az dühösen nézett a férfira, de megadóan hagyta, hogy visszavegye a hatalmát. Hél csak ennyit mondott a férfinak:
- Menj, szabad vagy! A kapunál nem fognak megállítani az őrök!
- Köszönöm.
A családja csatlakozott hozzá, majd a kapunál sorra megölelték a férfit.
- Vigyázz magadra!- suttogták a fülébe.
Tyr elhagyta az Alvilágot. A kapu dörrenve csapódott be mögötte. Visszafordult, és nézte a szeretteit, aki mosolyogtak rá, ám látta, hogy Frigg, Freyja és a többi istennő sír. Mosolyogtak, de sírtak. Tyr is kisajtolt magából egy mosolyt, búcsút intett, majd ennyit mondott:
- Visszajövök értetek!
- Visszavárunk, Tyr! Ne aggódj, egy nap bevasaljuk rajtad ezt az ígéretet!- kiáltott felé Frey.
- Menj, fiú!- szólt Odin, Tyr pedig engedelmeskedett.
Fenn a földön a hideg február tartotta jeges markában a világot, nem kímélve az embereket.. A stockholmi főiskolán és a városban tombolt az influenzajárvány. Sokan voltak betegek, a diákság és a tanárok fele vagy otthon, vagy a kollégiumban nyögte a betegség kínjait. Antonia is félig eszméletlenül feküdt a kollégiumi szobájában, és három takaró alatt is vacogott. A láza elérte a 40 fokot. Volt orvosnál, de úgy látszott, a felírt gyógyszerek nem igazán akarnak segíteni. Lassan két hete, hogy beteg volt.
- Miért nem mentem haza, amikor még lehetett?- nyögte keservesen, ki tudja hányadszorra.
Ám a csenden kívül senki sem felelt. A gyógyszerek álmosították, és amúgy is fáradt volt, így majdnem elaludt, amikor hirtelen hatalmas fényesség támadt, és olyan hang söpört végig a környéken, mintha hangrobbanás történt volna.
- Mi az ördög?- ült fel ijedten a lány, és széthúzta a sötétítő függönyt, ami közvetlenül a feje mellett volt.
Ijedten nézett az égre, de ugyanakkor megdobbant a szíve. Az égen egy hatalmas lángoló valami volt, amiben a lány felismerte a Teiwaz-t. A homlokán is felizzott Tyr jele.
- Hát sikerült! Tyr visszajött!- örült a lány, és felváltva nézte az éget, és a saját homlokán lévő jelet az üvegben. Nézte, ahogy egyre nagyobbá, és tüzesebbé válik a jel. Tudta, hogy Tyr hamarosan eljön.
"Vajon hogyan fog a nyomomra akadni?"- tűnődött a lány. Egyre fáradtabbnak érezte magát, így visszafeküdt, magára húzta a takarót, és elaludt. Felette az égen még félóráig tündökölt a tüzes égi tünemény, és sok kíváncsi diák nézte az ablakból, és csak akkor szakadtak el tőle, mikor hírtelen szertefoszlott. Megindult a betegek pusmogása, hogy miért tűnt föl ez a jel, és mit jelent vajon? Egy lány, aki Antonia ikerszobatársa volt, értett a rúnákhoz, és felismerte, hogy ez a Teiwaz.
- Emlékszel arra a festményre a rajz tanszéken? Amin az a jóképű fickó egy hatalmas farkas elé tartja a kezét? Na annak a jele, ez a felfelé mutató nyíl!
- Igen. Tényleg jóképű, és milyen bátor! Nem mindenkinek van bátorsága ilyet megtenni másokért. A lányok közül mindenki megbámulja azt a festményt! Nagyon tetszik nekik!
- Valóban.- bólintott a másik.
"És ha tudnátok, milyen helyes élőben!"- gondolta Antonia, aki hallotta a beszélgetést. A lányok beszélgettek még egy kicsit a rúnákról, meg Tyr-ről, de aztán ők is elaludtak. Antonia is mély álomba zuhant, és nem is ébredt fel másnap délig.