HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46940

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: DaveyFeltöltés dátuma: 2007-09-22

Harc az átkozottal

Egy szép őszi napon történt. Azóta állok készen minden pillanatban, hogy felvegyem velük a harcot.
Este volt. Álmosan befeküdtem az ágyamba, s kinéztem az ablakon. A hold ezüst színű fénycsóvát indított útjára, hogy kísérje az álmomat. Az udvaron elhalt minden szó és hang. Szélcsend volt. Nem hallatszott a fák lombjának altató susogása. A szobában is csönd honolt. Már-már nyomasztó, mély és sötét csönd.
És akkor!
A hang, mely életem további folyását meghatározta, lassan a fülembe kúszott. Először fel sem figyeltem rá. Szigorúan és monotonul ott ült a háttérben, mint valami rádióinterferencia. Azt is hittem elsőre, hogy a számítógép hangfala űz csúnya játékot az érzékszerveimmel. De ez a hang mozgott. Közelített, távolodott, balra-jobbra táncolt. Hol magasabb volt, hol kissé mélyebb, s néha nem is hallottam. Ilyenkor nyugodtan belefúrtam magam a párnába, és élvezettel adtam át testem az ágynak. Szinte belesüllyedtem a puha matracba, s szemeim ösztönösen ragadtak lefelé. Nagyon álmos voltam.
De az a hang! Az minduntalan felzúgott, amikor már azt hittem, hogy átkerülök egy másik világba. Idegesen dobtam magam a másik oldalamra, s próbáltam kizárni azt az idegesítő vinnyogást, ami a háttérben szólt. De az, mintha tudta volna, hogy mi a kötelessége, közelebb lopózott hozzám. Egészen közel jött, s bátorságában még el is húzott egy hosszú nótát a fülem mellett.
"Azanyád!" — mondtam hangosan, s felültem.
De újra csönd lett. A félhomályban fülelve még a saját belső hangomat is hallottam. Érdekes zizegés volt, ami valahonnan az agyam belsejéből tűnt jönni. Olyan volt, mint a saját kis motorhangom. De ezen kívül nem hallottam mást. Szobám ajtaja félig nyitva volt. Örömmel gondoltam arra, hogy ez az idegesítő kis nyikorgás most már más tájak felé úszott el, mást boldogít.
Szinte eszméletlenül hanyatlottam vissza az ágyba. Szemhéjam olyan volt, mintha ólomsúlyokat raktak volna rá. Agyam rögtön el is kezdett működni. Még el sem aludtam rendesen, de már a napi események játszódtak le bennem. Természetesen kicsit átdolgozva, mert helyet kaptak benne már nem élő személyek is, és olyan dolgok, amik lehetetlen, hogy megtörténjenek.
Először a szobámban voltam, és valami repülő-makettet ragasztottam össze. Aztán bejött testvérem, azt mondta, hogy menjek már vele homokozni. Mondom: "Lassan 19 éves leszek, minek menjek veled homokozni?" De azért mentem, és a házból egy hatalmas erdőbe jutottam. De akkor az olyan természetesnek tűnt, mint a levegővétel. Ott álltam csak megbabonázva az erdő közepén. Egy csodálatosan szép lány jött felém hófehér ruhában. Arca olyan volt, mint egy angyalé, teste... hmm... nagyon csinos volt. Intett, s lassan elindultam felé. Közben valami fura háttérzaj ütötte meg örökké éber fülemet. Érdekes, mert sokszor meg nem hallom meg, amit nekem mondanak. Ilyenkor bezzeg...
A lány már csókra nyitotta a száját, amikor valami visszarántott a szobámba. Szemem nyitva volt. Teljesen. Agyam még nem dolgozta fel egészen, hogy mi történt, de legbelül már tudtam a kegyetlen igazságot: eljött értem. Eljött, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk ennek az egész mizériának. Itt már nem volt értelme semminek a harcon kívül. Diplomatikus úton nem lehetett megoldani a dolgot. Hogyan is lehetett volna? Egyik fél sem akart kompromisszumot kötni. Ő azt mondta volna: "A véred akarom." Én hajlottam volna arra, hogy kiengedem, ha menni akar, és nem gyilkolom le; de a vérem akkor sem voltam hajlandó nekiadni. Bármit adtam volna, miért éppen a vérem kellett? Az az enyém, abban én vagyok benne. Nem lehet az övé. Nem tágított volna. Tudtam, hogy itt nincs helye a diplomáciának. Fel kell vonultatnom minden fegyverem, amit be tudok vetni ellene. Megsértette országom határait egy betolakodó, indulhat a háború.
Elkezdtem hát a felfegyverkezést. Úgy döntöttem, hogy gyorsan megnyerem a csatát. Nem volt kedvem hosszan elidőzni egy nyilvánvaló győzelem fölött. Óriáshatalom voltam hozzá képest. Birtokomban volt a legmodernebb technológia. Ezt akartam felhasználni. A titkos fegyvert. A csodafegyvert.
Lesiettem, s országom egy pillanatra védtelenül hagytam. De megvolt rá az okom. Az emeleti szobából szélsebesen lejutottam a nappaliba, ahol egy jól őrzött, idegenek elől elzárt területen meg is találtam a fegyvert. Úgy csillogott, mint egy Grál. Gonosz mosolyra húztam a számat. Nem kell sok neki, csak egy aprócska mozdulat. Olyan ez, mint a gomb az atombombát szállító interkontinentális rakéta indítópultján. Minden megerőltetés nélkül létrehozhatom az új világrendet. Csak egy nyomás, és a betolakodó kiűzetik hazám falai közül.
Megfogtam a fegyvert, s akkor valami egészen más futott végig idegpályáimon. Ösztönösen felmértem a pusztító eszköz súlyát és valami nem stimmelt. Túl könnyű! Lassan elvégeztem egy próbatámadást a békés nappali légtere ellen.
Semmi!
Talán valami hiba történt! Igen! Apám, a hadügyekért felelős személy, valami hibát vétett. Vagy talán nem is ő? Anyám lehetett az, aki nem igényelt újabb adagot a halálos gázból. Talán testvérem, aki előző este megvívta a saját háborúját, és nem jelentette be másnap, hogy a fegyverkészlet kiürült. Akárki is volt, holnap elszámolok vele. Felelősségre vonom! Itt az én országom a tét! Nem egyszer okozta már hanyagság egy háború vesztét, és ez most egy sorsdöntő küzdelemnek ígérkezett.
Talán vannak tartalékaink!
Lesiettem a spájzba. Itt szoktuk tárolni az ellátmányt. A fegyverek polca azonban üresen árválkodott. Egy kicsiny pók álmosan mászkált az üres helyen kifeszített parányi hálójában. A helyét kereste.
Én is aludni akarok! Az országom tiszta légterét akarom!
No jó! Akkor marad a hosszabb küzdelem.
Pillanatok alatt visszatértem a szobámba, ahol a hatalomátvétel már a küszöbön állt. De azonnal belevetettem magam a küzdelembe. A szobaajtót becsuktam, hogy senki se menekülhessen. Lámpa fel! Hajrá!
Tudtam, hogy gonosz és ravasz ellenféllel állok szemben. Két nagyon aljas tulajdonsága van:
1. képes pillanatok alatt eltűnni
2. nem akar meghalni
A szoba üres volt. Sehol semmi mozgás. Percekig figyeltem, de nem hallatszott sem menetelő sereg, sem magas hangú vadászgép. Nem volt sehol az átkozott.
Talán elmenekült. Talán úgy döntött, hogy nem kell neki a vérem... Nem! Azt nem adja fel! Egész egyszerűen felmérte, hogy itt nincs esélye.
A bennem lakozó nép hangos üdvrivalgásban tört ki. Már akkor elkezdték kinyomtatni a legújabb újságot bennem. A szalagcím: A HÁBORÚNAK VÉGE, ELJÖTT A BÉKE!!!
Mosolyogva kapcsoltam le a lámpát, és dőltem bele az ágyba. Az újságcikk elejét felolvasta valaki.
"Ma, szeptember 29-én hajnali 2 óra 56 perckor véget ért a háború..."
Én pedig visszatértem volna az erdő lágy ölére.
De nem!
A hang újra felsüvöltött. A légiriadó megszólalt azonnal. Az emberek menekültek.
Egy újság címlapja lassan pörögve megjelent a fekete háttér előtt. Rajta a felirat: HÁBORÚ!!!
Szélsebesen felkattintottam a lámpát. És ott volt! Ott húzott el az orrom előtt!
Fogtam a párnámat, és lesújtottam vele a levegőbe. Semmi értelme nem volt. Ő sokkal ügyesebb volt nálam, és kitért. Ütésem erőtlenül lassult le.
De nem adtam fel. Szememmel és fülemmel őt kerestem. Újra felbukkant. Alacsonyan támadott, és a fényben egy pillanatra feltűnt. A párnámmal feléje vetődtem, de ismét elvétettem. Felpattantam, szememmel végig őt követtem, és ismét lecsaptam. Ezúttal a polcomon lévő ólomkatonák csapatai között sikerült rendet vágnom. Óh, mennyi jó ember veszett oda egy véletlen baráti tűz miatt! Megsirattam őket később.
De most nem volt idő keseregni. Győzni kellett. Menni tovább, még ha kilátástalan volt is a küzdelem. Sokkal agyafúrtabb ellenfél volt ő, mint ahogy gondoltam.
A könyvespolc könyvei is felborultak miatta. A számítógép monitorja is kapott egy taslit a párnával. De a betolakodó nevetve kitért minden csapás elől. Úgy éreztem magam, mintha egy reménytelen küzdelem részese lennék. Akárhová ütöttem, ő már máshol volt, akár egy elektron az atommag körül. Csak megbecsülni tudtam, hogy hol lehet.
Eszemet vesztve pörögtem a szobában, zúztam, csaptam, törtem, szaggattam mindent, ami csak az utamba került. Ő pedig körbe nevetett.
Aztán úgy döntöttem, taktikát váltok. Leültem az ágyam szélére, és figyelni kezdtem. Lehetetlen, hogy ne kövessen el hibát! Egyszer, majd, valamikor. Nem lehet, hogy ilyen sokáig bírja. Neki is szüksége van arra, hogy újrarendezze sorait.
Percekig még a hangját sem lehetett hallani, majd kihívóan elrepült mellettem. Nem mozdultam. Vártam.
És elkövette a hibát! Leszállt a falra. Elfáradt. Egyszer mindenki elfárad.
Lassan felemelkedtem az ágyról, a párnámat két csücskénél fogva két kézbe vettem.
Most csak te és én! Itt vagyunk ezen a holdvilágos éjen, hogy megküzdjünk. Mindkettőnket ugyanazok az ősi ösztönök vezérelnek. Te fajt fenntartani akarsz, én aludni. Ebből a szobából csak egyikünk kerülhet ki élve, és az nem te leszel. Most már nem! Vége! Nézz szembe a halállal! Mondj el egy imát a saját nyelveden!
Lesújtottam. A párna hangosan csattant a falon, s a betolakodó összezúzott, szétlapított testtel hullott alá. Legyőzetett.
Bennem újra megszólalt a nép. Örömujjongásuk megtöltötte az étert. Az újság újra kijött. VÉGE A HÁBORÚNAK!!! EZÚTTAL TÉNYLEG!!!
Álmos szemekkel, de harctól fáradt testtel megpihentem. Erről eszembe jutott egy Vince Lombardi idézet: "Meggyőződésem, hogy minden férfi számára az igazi beteljesülés az, ha kemény küzdelem árán eléri kitűzött célját, majd megfáradva, mégis diadalittasan fekszik el a csatatéren."
Győztes lelkem testemmel együtt úszott az ágy puha matracára. Már sehol sem volt a betolakodó. Néma csönd honolt szobám légterében. Igen, megvédtem a területem! Az én territóriumom! Isten vagyok itt!
Szemem lassan lecsuktam, s elmerültem a csöndben. Aludni kellene. Lassan... húzott az örvény... vonzott a matrac... mindjárt... már csak pár pillanat.
Píííp-píííp-píííp...
Az ébresztőóra kétségbeesett, idegesítő, sivító hangon szólalt meg. Hiszen már hétfő van! Iskolába kell mennem.
De az az óra... Mit képzel az magáról?! Belehasít, beleüvölt a fülembe. Pedig ennyire voltam az álomtól, a megérdemelt pihenéstől. No majd délután megkeresem a felelősöket. De előtte...
Fogaim csikorgatva megmarkoltam a párnámat, és...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Davey
Regisztrált:
2007-08-18
Összes értékelés:
236
Időpont: 2007-09-28 10:24:50

Kegyetlen küzdelmek tudnak lenni ezek! :D
Alkotó
Davey
Regisztrált:
2007-08-18
Összes értékelés:
236
Időpont: 2007-09-22 19:55:37

Köszönöm szépen! Hát igen, az a párna nem sokáig húzta utána. Volt még 1-2 ilyen kalandom később is. :)
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
198
Időpont: 2007-09-22 15:09:44

Tetszett, gratu!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éjszakai sünvadászat címmel a várólistára

Bálint István bejegyzést írt a(z) Megérinthetlek-e valaha 18+ című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Ősztemető - 2018 címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Őszi dal címmel

túlparti alkotást töltött fel Útinapló V. Harmadik nap – délután címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

majusfa bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)