Ábránd kergetés I.

István és Gizella hátat fordít nekem,
miközben írom hozzád szép levelem.
Az érzelem ismét szárnyára kapott,
A gondolat megint felzaklatott.
Tudom, fáj Neked, hogy vagyok, létezem,
bevallom a személyed az életemben lételem...
Miért is szeretlek?
A kérdés, helytálló!
Talán, mert jó vagy és izgató, kéjesen csábító?
Tudod leginkább kedvesem, azért szeretlek,
mert nővé váltam általad egy bársonyos éjjelen...(2006.09.26)

Ábránd kergetése II.

István és Gizella szembe néz velem,
miközben felhők tornyosulnak felettem,
az érzelem, kéjesen odavág a falhoz,
az elmém vészt neszelve, kiáltozva átkoz.
Tudom eljátszottam a csodát, a képtelent,
már a könny sem éri utol a végtelent.
Miért is szeretlek?
A kérdés vészjósló.
Talán mert félek, hogy ez az utolsó...
Őrültként markolom jeges szívedet,
s eszeveszettül kutatlak, kereslek... (2007.09.26)

Ábránd kergetése III.

István és Gizella némán állnak, csendben,
bűnösként osonok az éj köntösében,
fájdalom mardos riadt szívemben,
kínpadra vonszoló vád - bűnös szégyenem.
Tudom vesztem lett a szó, az ömlengő érzelem,
lábbal tapos földbe gyászos végzetem.
Mégis szeretlek?
Zavartan nevetek...
utolsó esély volt, hogy öleljek,
s amilyen közönnyel Te ezt elvetted...
Téged - szívem - ezért nagyon megvetlek.
Ég Veled!

Ábrándot többé nem kergetek!

(2007.09.28)