Mikor kábulatomból felébredtem,
Láttam, hogy ki fehéredtem,
Egy fénytől mely onnan jött,
Hol e szárnyas gyönyör álmom felett őrködött!

Arca fehér, mint a hó,
De halvány fénye akár a tó,
Kék volt, s fel sem fogtam, amit tettem,
De számat az ajkához érintettem!

Meg sem rebbent szép pillája amint elhúztam magam,
Csak az arcát fordította felém, s "meglehelte" a nyakam!

Megláttam szemét,
Melyen mélykék könnycseppek ültek,
S ezek az én lelkemben is,
Mélységes mély bánatot szültek!

Szemem becsukva fekszem a fűben,
Mint bábu ki meg halt,
S összezárt számon keresztül a tűzbe,
Dúdolom ezt a dalt!

A gyönyörű angyal észre vett,
És suhanva hozzám lépkedett,
Kezét a fejemre tette,
S bánatomnak rögtön elejét vette!

Szép volt ő, mint a pirosló hajnal,
Ott állt előttem kibontott hosszú hajjal,
Fejét a mellemre hajtva zokogott csendben,
S én álltam az édes könnyeket rendben!

Ó gyönyörű angyal szeretlek,
És hidd el soha sem feledlek,
Míg világ a világ,
Míg ragyog a hó,
Míg beszél a szó,
Míg csillog a tó,
Míg édes a só
Míg csendes a szél,
Míg fél csak a fél,
Míg érez a szív,
Míg a jöjj szava hív,
Míg az ember érez,
S a sebesült vérez,
Míg éget a tűz,
Míg csendes ki űz,
Míg duzzad a lég,
Míg felhős az ég,
Míg láthat a szem,
Amíg megteszem!

Gyönyörű angyal hiányzol
De te sosem hibázol,
De fehér fényeddel alázol,
És tudom, hogy nálad a fehér is gyászol,
Egy jobb világot mi elbukott,
A szeretet mely eldugott,
S az életet mely hasztalan,
Ezért nem élsz boldogan!

Gyönyörű angyal!