HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1885

Írás összesen: 49083

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: José AlvaradoFeltöltés dátuma: 2007-10-06

Krimen szenátor története I. Fejezet

Mészöly Gábor Emmánuel

Krimen Szenátor története


I. Fejezet

Krimen szenátor kilépett a tárgyalóból. Ki volt borulva. A környezetvédelemről szóló törvényjavaslatát még meghallgatni sem voltak hajlandók. Annyit mondtak, hogy a haladás útjába nem állhatnak holmi majmok, meg papagájok. Dühös volt. Leszegett fejjel, vakon lépdelt át a hosszú folyosókon. A kongresszus épülete előtt limuzin várta. Beült a hátsó ülésre, és szólt a sofőrnek, hogy a lakására menjenek. Az elektromos motornak szinte nem is volt hangja, ahogy elindult. Közben még mindig az járt a fejében, hogy az ostobaság és a mohóság miért járnak ennyire együtt a világban. Hazaért. Az épület recepción szólt a portásnak, hogy rendeljen neki egy vacsorát. Iszonyatosan irritálta most a folyamatosan vigyorgó kis kínai portás. Valahogy az ilyen emberektől a hideg kirázta. A lifttel fölment a százhuszonkettedik emeletre. Ez volt az épület teteje. Az ablaka kis tetőkertre nézett. Ez mindig megnyugtatta, de most kevés volt. Az üzenetrögzítő visszajátszó gombját lenyomta. A felvételen egy barátja hangja hallatszott igencsak ingerülten.
- Hogy képzeled, hogy csak így elkezdesz nyíltan vitatkozni egy herceggel? Kiosztottad, hogy nem ért semmihez, meg hogy az intelligenciahányadosa a padló alatt van. Hiába van igazad, nem mehetsz ajtóstul a házba. Csak egy gróf vagy és huszonöt éves. A koalícióülésen a neved: kuss. Ha szavazás van, neked együtt kell szavaznod az elnökkel. Ennyi a dolgod, semmi több. Még egyszer nem húzlak ki a szarból! Albert főherceg majdnem megfojtott, olyan ideges volt. Ne csináld ezt velünk! - A vonal itt lebontott. Erre Krimen nagyon felkapta a vizet. Még hogy ő nem tudja hol a helye. Az a herceg nem is érettségizett. A rangja alapján volt ott, ahol. Egy diplomás környezetbiológust oktatott ki a környezetvédelemről. Tudta mi lesz a dolga. Ha nem sikerül, akkor soha nem is sikerülhet. Közben odalépett a számítógép konzoljához. Olvasta a híreket. A nyolcadik teszt is sikertelenül zárult a csillagközi térhajtómű használatára. Eddig egyetlen hajó jutott át a téren, de az is eltűnt, amikor bezárult a féregjárat. Nem adott hírt magáról eddig. Sokfelé voltak találgatások, mi történhetett. Volt, aki azt mondta, hogy minden hajó megsemmisült, csak egyszerű kormányhazugság, hogy egy átjutott, a finanszírozás megtartására. Megint mások idegenek közbeszólására gyanakodtak, akik megakadályozzák a Föld kapcsolatfelvételét a külvilággal. Megint mások azt mondták, hogy a naprendszer körzetében olyan téranomáliák vannak, amelyek megakadályozzák a térhajlítást a térségen belül. Nem érdekelték ezek a hírek. Tovább lapozott. Egy filmsztárnak gyermeke született. Érdektelen. Még volt néhány kisebb hír, és egy táncoló kacsával végződött. Még véletlenül sem volt olyan cikk, aminek bármi köze lett volna az égetően szükséges környezetvédelmi törvényhez. Megcsóválta a fejét, majd lefeküdt aludni. A megrendelt ételről el is felejtkezett. Negyed óra múlva ijedten ébredt fel, ahogy csengettek a lakás ajtaján. Álmosan kisétált, és a bejáratnál átvette az ebédet. A futár kezébe nyomott egy papírpénzt találomra a tárcájából, majd bevágta az ajtót. A kifutófiú egy pillanatig dermedten állt a százdolláros bankjeggyel a kezében, majd gyorsan a lifthez osont, nehogy a megrendelő meggondolja magát és csak a vételárat fizesse ki. Krimen visszafeküdt az ételt a konyhaasztalra dobva. Forgolódott. Nem tudott aludni. Több órányi vergődés után felkelt. Ránézett az órára. Fél kettő volt. Egyszerűen nem volt álmos. Visszatért a számítógéphez. Megnyitotta a szövegszerkesztőt és a tudományos anyagait és elkezdett írni. Olyan beszédet állított össze, ami azokat is megfogja, akik a legnagyobb befektetői a Brazíliai energiaipari gyáraknak. Aprólékosan dolgozott, minden számot kétszer ellenőrzött. Az érveket mindenkinek meg kell értenie. Ez a történet már kétszáz évvel ezelőtt is problémát okozott. Akkor sem foglalkozott vele senki, mert azt mondták: "Mit érdekel minket mi lesz a dédunokáink életében.". De most már nem ez volt a helyzet. Az ember pusztító hatásai évről évre jobban látszottak. A politikusok csak legyintettek: "A fejlődésnek nem lehet az útjába állni.". De ez már nem működhet így tovább. Kisétált az ablakhoz. Az erkélyről körülnézett. Fekete füst takarta északon a hegyeket. Nem látszott belőlük semmi ott, ahol a Kongresszusi várost kiszolgálására épített ipari negyed volt. Dél és nyugat felé a város végeláthatatlan szürke tömegei tornyosultak. Keletre az óceán kéksége, de a part közelében az is szürke. A szennyvizek akadálytalanul ömlöttek a vízbe. Ahogy kinézett a korlát mögül, nem látta az utcát. Bűzös felhőkbe burkolózott a hatvanadik szinttől lefelé. Elképzelte azoknak az embereknek az életét, akik az alsóbb szinteken élnek. Rosszul lett a gondolattól, hogy milyen lehet a mocsok odalent. Az autója egy zárt parkolóból indult, de amikor kiért az utcára, azokat az útvonalakat követte, amiket rendszeresen takarítottak, és minden sarkon rendőr állt. De tudta, hogy a sugárutak máza alatt ott van a sikátorok mocska. Megfordult, visszatért a géphez. Még egyszer átolvasott mindent. Elgondolkodott azon, hogy neki vannak-e tévképzetei, vagy tényleg ennyire közömbösek az emberek az őket körülvevő világgal szemben, ha őnekik nem származik belőle gondjuk. Reménykedett benne, hogy talán egy-két ember van, aki hasonlóképpen gondolkozik, mint ő. Nem lehet, hogy mindenki ennyire közömbös. Visszatért a lakásba. Kinyitotta a bárszekrényt és elővett egy üveg whiskyt. Valódi volt nem szintetikus. Húsz éves, első osztály minőség. Kitöltött egy pohárral, majd belekortyolt. Az alkohol kellemesen melengette a hajnali levegő csípőssége után. "Ez legalább a régi" gondolta magában. Észrevette a már rég kihűlt ételt. Betette a sütőbe, beállította három percre, majd visszatért a hálószobába. Kinézett az ablakon. A nap első sugarai besütöttek a keleti üvegfalon. Mosolyogva nézte a felemelkedő fénykorongot. Éles hang hasított a fülébe. A sütő jelzett. Behozta az ételt és hozzákezdett. Amikor az első falatot a szájába vette jött rá, hogy lassan huszonnégy órája nem evett egy falatot sem. Lassan evett, gondolkodott. Az óra sípolására riadt fel. A tányér ott feküdt előtte a szőnyegen. Ő eldőlt és elaludt. Rászakadt a fáradság. Tudta, a szenátusi ülés két óra múlva kezdődik. Átöltözött. Szenátusi köpenyét is felvette. Eddig sosem hordta, pedig joga volt rá. Most viszont úgy érezte, szükség van a tekintélyelvre. Kilépett a lakásból, az automata vissza is zárta az ajtót. Beszállt a csőliftbe. A gyomra ideges hullámokat vetett, ahogy a parányi fémkarika felgyorsult az épület oldalán. Jól látta, ahogy belezuhan a felhőbe, majd a földbe, és végül megérkezett a garázsszintre. Limuzinja a legelőnyösebb helyen volt. A hátsó ülésbe pattant, és szólt a sofőrnek, hogy a szenátus épületébe vigye a megszokott útvonalon. Nagy sebességgel robogtak át a legsűrűbben lakot részeken, szinte belecsapódtak a székház épületébe. Sietve ment be a terembe. A konzoljához lépve sietve tette be az adatlemezeket az olvasóba, és állította be a vetítést. Tudta, hogy a rendszergazda az ülés megkezdése előtt egy órával lezárja a főszervert. Épp nyolc óra volt, amikor végzett. A képernyők leblokkoltak. Kiment a büfébe. Vett egy italt, majd leült egy bárszékhez. Két örökké vigyorgó zsíros hajú szenátor jött oda hozzá és a legújabb térhajlító fejlesztéseiről kezdtek el affektálós hangon csevegni. Nem bírta. Hátat fordított nekik. Ekkor odajött hozzá egyik társa. Csak csóválta a fejét, olyan elnéző mosollyal, mint amikor a kisgyerek cukorkát lop és rajtakapják a szülei. A férfi fiatalabb volt nála két évvel, de otthonosan mozgott ebben a világban. Lehengerlő volt, és behízelegte magát mindig azoknak az árnyékába, akik erősek voltak. Krimen barátjának tartotta, bár egymás ellenkezői voltak. Krimen inkább egyenes, zárkózott és precíz volt. Undorította néha egy kicsit barátja stílusa, de tudta, a fiú többre fogja vinni, mint ő valaha is. Intett és bementek. A lassan szálingóztak a politikusok. Lassan telt meg az ezerkétszázötven főt befogadó ovális terem. Ezen az ülésen mindenkinek kötelező volt jelen lenni. A házelnök felállt.
- Megnyitom a 2189. április 18-i világszenátusi ülést. Üdvozlök mindenkit a világ minden részéből a kétszázkettedik ilyen ülésen. - Kis szünetet tartott - A mai napi ülésünk témája a költségvetési hiány problémája lesz. Akinek van napirenden kvüli bejelenteni valója kérem jelezze! - Levegőt se vett, folytatta volna a mondandóját, de a képernyőn megjelenő sárga jelzés annyira meglepte, hogy félre nyelte a levegőt krákogni kezdett. Egy percbe is beletelt, míg az alsó sorokból valaki lement és tiszteletlenül hátbavagdosta. Amint levegőt kapott, megtámaszkodott és szót adott Edward Krimennek. Az kényelmes felállt, a mikrofonját bekapcsolva beszélni kezdett.
- A javaslat, amit elővennék, a legsürgősebb intézkedésekre vonatkozik, amit a koalícióülés elvetett. - A terem felmorajlott. Akik tudták, miről van szó egymás szavába vágva kiabáltak. Fiatal barátja tehetetlenül és megdöbbenve nézett rá. Már elkezdte. Kicsit hosszabb szünetet hagyott, mint akart eredetileg, de most már folytatnia kellett. - A délamerikai energiaipari létestmények hatásai hónapokon belüllátszani fognak az egész bolygó klímáján. Tudom, hogy a gazdaságunk is hadilábakon áll, az űripari fejlesztések lefoglalják energiánk hatvankét százalékát, de, ha ezek az üzemek elkészülnek, néhány éven belül nem lesz oxigén a bolygónkon. És akkor mindegy, hogy mennyi energiát használunk fel, és hova osztjuk el, mert tíz éven belül megfulladunk. Bolygónk népessége harmincöt milliárd fő. A planéta nem képes befogadni ennyi embert... - Folytatta volna, de ekkor odért hozzá két biztonsági őr. Az eggyik kikapcsolta a mikorfonját, a másik megfogta a karját és a fülébe súgott.
- Jobban teszi, ha most velünk jön. - A másik oldalról három embert szintén elvezettek. Krimen lehajtott fejjel távozott. Tudta: Ügye most omlott porba. Esélye sem lesz többet rá, hogy előhozza a témát, és nem is lesz, aki meg merné tenni. Kivezettk a teremből és egy autóba tuszkolták. Nyoma sem volt megszokott kényelmének. A limuzin hátsó ülésein párnázat helyett csak kemény műanyag padok voltak. Az ablakok nem sötéttett pexiből voltak, hanem ténylegesen átláthatatlan anyagból. Nem látott ki, merre viszik. A sofőr felé a szokásos elhúzható falap helyett egy fémrács volt. A sofőr fekete öltönyös ügynök volt. Nem rendőr. Ismerte a kormány módszereit. Nem ilyendt meg. Nyugodtan ült, amíg ki nem nyílt az ajtó. Előtte három öltönyös őr állt. Egy mélygarázsban voltak. Kilépett a betonpadlóra. Sejtette, hogy hol van. A titkosszolgálat főépületében. Szó nélkül vezették fel egy lépcsőn. Hosszú folyosókon mentek végig, míg egy cellához nem értek. Belépett. Rázárták az ajtót. Bent minden krómacél volt. Az ágy, az asztal, a parányi szék, a falak, a padló, de még a toalett is. Leült. Rendezte a gondolatait. Hibásan állt hozzá a problémához. Fejjel ment a falnak. De tisztában volt azzal, hogy ideje nincs. Egy hét múlva beindítják az üzemeket. Egy hónap múlva szemmel látható változások kezdenek kibontakozni. Egy év múlva nem lesz kék folt az égen. Öt év múlva pedig élhetetlenné válik a bolygó. Elfogy az oxigén nagy része, a hőmérséklet pedig az üvegházgázok nagy száma miatt meg fogja haladni az ötven-száz celsius fokot. Akkor aztán villogtathatják, hogy az földön kétszáz kilowattóra az egy főre jutó energia termelés. Elfeküdt. De túl ideges volt. Felkelt. Elkezdett fel alá sétálni a szűk cellában. Órákig csak járkált és gondolkozott. Visszafeküdt az ágyra. Abban a pillanatban el is aludt. Rászakadt az elmúlt néhány nap minden fáradtsága. Mikor kinyitotta a szemét, nem tudta, mennyi idő telhetett el. Leült az asztalhoz. Elővette jegyzetfüzetét és a tollát. Elkezdett írni. Nem tudta, miről, mit. Csak tette egymás után a szavakat, anélkül, hogy gondolkodott volna rajtuk. Elkezdett egy naplót írni.

2189. április 19.
Bent ülök egy cellában valószínűleg a titkosszolgálat főépületében. Hogy hogyan jutottam idáig? Nem tudom megmondani pontosan. De én még láttam azt, amit itt az emberek többsége már soha nem fog. Zöld mezőket hektárnyi területen és kék vizet. Nem az óceán mostani kékjét. Valódi tiszta kéket. A tiszta víz valószínűtlen türkiszét. Biztos volt benne, hogy mindezek örökre eltűntek az emberiség számára. De vajon miért mindenki ennyire rövidlátó. Az egykor oly erős környezetvédelmi erők hová lettek a mai világban. Az olaj korával az ő koruk is leáldozott. Akkor azt mondták a XXI. Század közepén, hogy mostantól minden környezetbarát elektromos lesz. Aztán megkezdődött az űrkorszak fénykora az új technológiák születésével. Olyan szénalapú energiahordozókat fedeztek fel az aszteroida övezetben, melyek hatásosabbak voltak bármely addigi üzemanyagnál. Viszont az ezt felhasználó óriási megaüzemek olyan brutális menniségben juttatták a levegőbe a tiszta szén dioxidot, hogy a levegő hőmérséklete meredeken nőtt. A jégsapkák teljes mértékben leolvadtak. Az antarktiszon éptették az első megaüzemet, mely a földrész területének felét elfoglalta. Most pedig feléptettek mégegyet, a Braziliai őserdők helyére. A fák által lebontott széndioxid helyén megjelenő oxigénről lemondhatunk. A föld már most is oxigén behozatalra szorul egyéb bolyókról. Én figyelmeztettem őket. Megmondtam mi lesz a vége. Sötét fülekre találtam. Most aztán majd megtapasztaljuk milyen szűk a naprendszer.

Ennyit elégnek talált. Elrakta a jegyzetfüzetet és visszafeküdt a keskeny priccsre. Gondolkodott, kinek írja a naplót. Nem tudta. De valahogy az motoszkált a fejében, hogyha innen nem jut ki élve, valamit hagyni akart maga után. Visszagondolt gyerekorára. Angliában született, az egykor fejlődő ország a globalizálódott világban elvesztette súlyát, és ez megkímélte az ipari fejlesztések rombolásától. Tíz évvel azelőtt ott még látott kék vízet és egybefüggő mezőket. Nem is tudott elképzelni szebbet, mint kiülni egy sziklára és nézni az Atlanti óceánt. Gondolkodott. Nem tudta, mióta van bennt, de legalább huszonnégy órája. Nem kapott enni, inni. Szomjas volt. Fejében gondolatok kavarogtak. Még három embert vittek ki vele együtt. Azokkal vajon mi történt? Vajon itt vannak az épületben? Valószínű volt. Nem tudta mivel lekötni magát. Ismét elaludt. Arra ébredt, hogy kinyílik a cella ajtaja. Egy ügynök jött be.
- Jöjjön velünk! - Mondta parancsoló hangnemben. Krimen felállt. Magasabb volt az öltönyös embernél és erősebb testalkatú is. Fölé magasodott.
- Hova visznek? - Kérdezte olyan hangnemben, amit nem sokan hagytak volna válasz nélkül. Az ügynök viszont nem ilyedt meg.
- Én a feladatomat teljesítem. Nem tudom hova fogják átszállítani, de ha tudnám, sincs felhatalmazásom további információt kiadni. - Ezzel a kétértelmű válasszal megfordult és elindult. Krimen megcsóválta a fejét, de követte vezetőjét. A liftből a mélygarázsba léptek ki. Körülötte már többen álltak csőre töltött fegyverrel. Mintha félni kellett volna attól, hogy elmenekül. Pedig ilyesmi eszében sem volt. Tudta, a bolygón nem menekülhet sehová, ahová a felszíni azonosító szenzorok ne látnának el. Teljesen felesleges lett volna ellenállnia. De azok, akik kiküldték a "testőrségét", nem a realitások foglalkoztatták, hanem az erődemonstráció. A limuzin, amibe beletuszkolták páncélozott volt. Felismerte. A föld egyesült kormányának elnökéé volt. Csak őneki gyártották ezt a típust. Pár ember utazhatott vele. A first lady, illetve a legközelebbi tanácsadók és a legbefolyásosabb bankárok és iparosok, akik még a világ urának is parancsoltak, mert tizenkét ember kezében volt a földön fellelhető és pénzben kifejezhető tőkéjének negyvenöt százaléka. Betuszkolták az autóba. Felzümmögtek az erős elektromos motorok, és elindultak. Sötét volt, a külső fény pillanatokon belül bántónak érződött, ahogy kiemelkedtek a garázsból az utcára. Valami zavaró érzése volt. Mintha figyelnék. Megpróbált nem odafigyelni sem az érzésre, sem az autó homályba burkolózó belsejére. Az ablakon kifelé nézett. Nem tudta vajon miért rakták ebbe a fényűző autóba, azt sem, miért kíséri őket egy rendőrségi század és legalább hat-hét titkosszolgálati autó. Merengését egy hang szakította félbe.
- Edward, Edward! Mennyi bajt okozol te nekünk! - A fény felerősödött, és meglátta, ki ül vele szemben. Az elnök nagypapa külsejű biztonsági főtanácsadója. Rangja minden tisztviselő fölé emelte, kivétel az elnököt. Azt mondták róla, hogy noha ritkán jelenik meg, ő irányítja a Naprendszer Urát is. Most inkább úgy tűnt, mint egy nagybácsi, aki eltévedt báránykájára szomorkodva néz. Krimen ismerte már a főtanácsadó módszereit, ezért nem hitt ebben a Krisztusi tekintetben, de valahogy mégis hatott rá. Úgy érezte kicsit, mintha tényleg ő követte volna el a hibát, és csak ő lenne a bajkeverő.
- Mit akarnak tenni velem? Kivégzésre megyünk? - Kérdezte egyből a közepébe vágva a szenátor, de a tanácsadó megtartotta az atyai tekintetet, szeme sem rebbent.
- Miért feltételezel te ilyesmit rólunk? Mi a megbocsájtásra esküszünk, és nem a büntetésre. Elég büntetés volt neked az elmúlt négy nap. Volt alkalmad végiggondolni mindent. Most hazaviszünk, hogy saját ágyadban aludhass, megfürödj, ehess nyugodtan! Biztos éhes vagy már. - Krimennek most esett le az álla. Csapdát érzett. Kezdett kicsúszni a lába alól a talaj. A főtanácsadó úgy tűnt, mint egy megfáradt öregember. Kétkedve kérdezett.
- Akkor hazavisznek, szemet hunynak a teljes legális felszólalásom fölött és visszaállhatok hivatalomba? - Kérdezte provokálóan.
- Nem. Természetesen nem hunyhatunk szemet a szenátusi incidens fölött. A világgazdaság pillanatnyi erőviszonyai mellett nagyon kell vigyáznunk az egyensúly megtartására. De nem fogunk megbüntetni sem. Új feladatot kap. - Krimen nem jutott szóhoz. Ezt a szemtelenséget. Hogy a gazdasági erőviszonyok. Fel akart robbanni.
- Miféle feladatot adnak? - Kérdezte gúnyosan.
- Az emberiséget kell képviseled egy új kolónián. A részleteket tizenkét nap múlva megkapod. Akkora legyél készen! Életed legnagyobb kalandjához érkeztél. Ha sikeres lesz a munkád az új kolónián, akkor visszatérhetsz. - Krimennek nem tetszett a lehetőség. Ő úgy tudta, hogy a naprendszerben mindent benépesítettek, amit fizikai lehetőségek szerint kolóniaépítésre alkalmas volt. Néhány aszteroida is kapott telepeseket. Minden egyes háznál nagyobb kavics regisztrálva volt a fél fényéves hatótávolságban.
- Van más választásom? Én inkább maradnék a földön. - A tanácsadó szája szélén egy pici remegés futott végig. Krimen valami kuncogásfélének találta.
- Nem maradhatsz a saját érdekedben. Választásod sem nagyon van. Biztosíthatlak, hogy ez a legjobb, amit tehetünk! Olyan helyet érhetsz el, ami mostani szenátori állásodnál sokkal előkelőbb. Például hogy tetszik a kolóniagróf cím? - Kérdezte legmézesmázosabb mosolyával a tanácsadó.
- Nem vágyom nagyobb rangra és címre annál, amivel megmenthetem a bolygómat. És ez a környezetvédelmi miniszter helye a földön. - Válaszolt Krimen teljes elszántsággal. Egy pillanatra még ő is azt hitte, hogy befolyásolhatják sorsát a szavai. A tanácsadó csak csöndesen üldögélt és várt, majd egy percig, mintha megfontolná a lehetőséget, majd eddigi stillusától meredeken eltérő metsző választ adott.
- A miniszteri székekben nálad sokkal okosabb és hozzáértőbb emberek vannak. Fogadd el a helyedet, és azt, hogy te most hajóra szállsz tizenkét nap múlva, mert a fejed lóghat a hóhér trófeagyűjteményében is. Csak nekem köszönheted, hogy nem vagy már régen ott! Ezen a bolygón én vagyok élet és halál ura! Megértetted? - Mondta szikrát hányó szemekkel, mikor az ajtó kinyílt, és Kriment két őr bekísérte az épület kapuján. A recepción az őr behúzta a nyakát, és épp hogy csak odaintett a szenátornak. Felvitték a lifttel, próbálta nem észrevenni, hogy megálltak két oldalt lakása ajtaja előtt és ott maradtak akkor is, amikor visszacsukta az ajtót.

Gilbert Ferdn nyugtalanul ült le a székre. A legutóbbi feladatát hiánytalanul teljesítette, ki is fizették, de mégis valami ott motoszkált a fejében. Túl sokat tudott. Ő végezte a kormánynak a legdurvább piszkos munkákat, ő volt a legjobb fejvadász a földön, de a legújabb képzési rendszer sok mindenen változtatott. Közel olyan pontosak voltak az akadémiáról kikerülő zöldfülűek, mint ő, és a mesterséges inplantátumok- amiket ő elítélt, és ezért sosem vállalt fel - megnövelt képességű ifjak is sok mindent tudtak, amit már nem mindig tudott kompenzálni tapasztalatával és kiváló veleszületett képességeivel. Tudta, nemsokára félre fogják állítani. Már három hete nem érkezett semmilyen utasítás. A bérelt űrhajó papírjait elintézte, nem volt az előző küldetéséhez használt kis kétszemélyes komppal több gondja. Megvolt a legújabb személyazonossága is. Hajából kimosta a festéket, és leszedette szakállát is. Szeme fölött a fehér forradást alapozóval eltűntette. Már régen meg kellett volna kapnia az új feladatot. Hallott a szenátusi incidensről is. Oda sem küldték el őt. Pedig ilyen esetben ő tüntette el a nem kívánatos politikusokat. Fellépett az internetre és ismét frissítette e-mail fiókját. Továbbra is üres volt. Nem értette. Csak dühöngött magában. Mérgében odament a hűtőszekrényhez és kivett belőle egy adag instant húst, és berakta a mikrohullámú sütőbe. Tizenöt másodperc múlva kész ételt vett ki. Kapkodva kezdett enni. Mindig ezt tette, amikor nem tudott megnyugodni, de meg sem látszott rajta. Alkata még mindig szikár és szálkás volt. Egy csepp zsír sem volt rajta, csak színtiszta ín és izom. Huszonkilenc évesen a kiöregedés és fásultság jeleit kezdte érezni magán. Emlékezett még rá, amikor először embert ölt. Azt a felpörgetett vérszomjat, amivel egy teljes tárat beleeresztett szerencsétlen bankárba. Azt az érzést, amikor felpörgött benne az adrenalin, hogy negyvenöt másodperc múlva eltűnjön a helyszínről. Most már nem érzett semmit. Inkább használt bombát, mint golyót, azt távirányítással felrobbantotta, kényelmesen távozott. Kiégett. Szíve üres volt és szürke. Már nem várt semmire, és nem is kapott semmit. Senkije nem volt, vagyona pedig már lassan annyi, hogy abból élete végéig megélhetett volna, ha ki lehetett volna szállni, de költeni nem tudott, mert kelthetett feltünést. Mások egy év alatt kerestek annyit, amennyit ő egy hét alatt, mégis azok vették a családi házat, meg a saját autót, ő meg csak egy koszos albérleti szobában élt, bérelte mindenét, mert sajátot vett volna, akkor valamihez lekötötte volna magát. Azt nem tehette meg. Soha. Nem bánta az elején. Tetszett is neki. De a helyzet komorodott, ahogy az ég szürkült, és a felhőkarcolók magasodtak, ő pedig süllyedt. Befejezte az evést, és lefeküdt. Már nem is csodálkozott, amikor lábak dobogását hallotta a folyósón. Ügynökök robbantak be a lakásba, Pisztolyt kapott, kettőt lelőtt, a harmadik kiütötte a kezéből a fegyvert. Annak eltörte a gerincét. A negyedik a háta mögé került. Pördült és lendületből átütötte a merész ifjú torkát. Csípést érzett a hátában. Érezte, ez egy sokkolóbot volt. Bénítólövedék érkezett a gerincébe. Elfeketedett a világ. Többet nem moccant.

2007

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-11-26 17:23:08

Látom itt már továbbírtad amit elkezdtél...és a jövöbeli élet hihetetlenül hasonlít a mostanihoz: ha nem azt gondolod és mondod amit kell, nem fogad el senki...
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-16
Összes értékelés:
59
Időpont: 2007-10-17 16:44:42

Köszi Tibi!
Hát igen. Egyébiránt a történetben vajmi kevés jelentősége lesz Krimen poziciójának, ez csak a történet indító rugója...:D

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Globális helyzet címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A strákocsis fuvaros címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel Hang-jegyes címmel

Klára bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/8 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Rózsa lakodalom című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Sivatagi reggel című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel PABLO ROTEMBERG - La Wagner címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Télváró című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Lelj reményt! című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Krémesség című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)