Büszkén nézett végig népén. Ő lett a kiválasztott. A próbákat végig csinálta, és mindenki megbizonyosodott róla, hogy a feladatra ő a legalkalmasabb. Egyedül a gyorsaság versenyén lett csak második, de a sokkal fontosabb tulajdonságokban az első helyen végzett. A kitartása egyedülálló, tűrőképessége a szomjúság terén úgyszintén. Ez talán a legfontosabb ahhoz, hogy át tudjon kelni a nagy pusztaságon. A túloldalt kell felderítenie, és bizony sokáig lesz kitéve a kegyetlen napsugaraknak, miközben az egybefüggő kősivatagon halad majd. Menni kell, mert szinte napok alatt vált eddigi lakóhelyük szintén sivataggá, nagy homoksivataggá. Ritkán fordul elő ezen a tájon, de volt már rá példa. Legalábbis, a régi mondák ezt erősítik meg. Őmaga még nem tapasztalta eddig, de a rendszeressé váló élelemhiány sürgetővé tette a költözést. Népe azonban nem volt ostoba, sem kalandkereső, ezért jutott neki a feladat, keresse meg az új lakhelyet, derítsen fel élelemdús területet, hogy azután mindenki felkerekedhessen, s házaikkal együtt odébbálljanak.
Szótlanul búcsúzott el mindenkitől. Csak a tekintetét kötötte össze szeretteivel, barátaival, hiszen az sem biztos, hogy visszatér. Megindult hát, és nem nézett vissza. Vagy látja őket még, vagy...de erre most inkább nem gondolt. A feladatra koncentrált, minden tudását, képességét beleadva, kihasználva. Eleinte könnyű volt az út, mivel erre már járt néhányszor, és a sűrű növényzet is eltakarta. Tudta, egyelőre veszély sem leselkedik rá, ám ahogy haladt előre, óvatosabb lett. Ismeretlenné váltak a fák, bokrok, az egész táj. Nehezebben haladt, mert nem segítették nyomok sem, és itt már akár csapdába is eshet. Nagyon meglepődött, olyan hirtelen lett vége a növényzetnek, és előtte terült el a nagy, egybefüggő, fekete kősivatag. Számára inkább síkságnak tűnt. Jól megnézte, mivel eddig még soha sem látta. Felpillantott a Napra. Szerencséje van, sok a kis felhő, ezért ritkán bukkan ki majd az úton. Nekilendült, hogy még a dél forrósága előtt a túloldalon legyen. Az óvatosságról most sem feledkezett meg. Minden idegszálával, érzékeivel figyelt.
Hosszú idő telt el, mire feltűnt a túloldal növényzete. Nagyon vágyott már a hűvösre, és talán ehet is valamit nemsokára. E gondolat új erőt adott neki. Elérte a kő végét, amikor furcsa surrogó hangot hallott. Kereste a forrását, de hirtelen elsötétült minden...
-Feltétlenül szükség volt erre? -kérdezte apa a fiát, miközben egymás mellé ért a két kerékpár. -Ki is kerülhetted volna azt a szerencsétlen csigát!