bőrödbe tépje vágyait
kegyetlen legyen azt kívánod
térdre hullsz előtte
ha kell önmagad megalázod

eldobod minden kincsedet
nem is volt talán
ami fontos
úgyis magától rád talál

sosem vagy egyedül
mindig körülötted érzed
bár merre is jársz
mindenhol megidézed

foltos őszi parkban
a lépteit keresed
hangjának véled a szellőt
és utcákon át kergeted

arcát látod
víz tükrére vésve
reszkető bőröd
emlékszik még tenyerére

úgy lépsz a köveken
mintha Ő is hallaná
úgy simítod ruhád
mintha Ő is láthatná

hozzá álmodod magad éjszaka
érte ébreszt a reggel
nappal neki mosolyogsz
rá nevetsz fátyolos szemekkel

csak szorítását éreznéd
egyetlen érintését
csak megszolgálhatnád
vad ölelését

tépje a bőrödbe vágyait
írja testedre a múlhatatlan kéjt
tegye gyönyörré a fájdalmat
idézze nappal is az éjt

emléke életen túl veled marad
feledni soha nem lehet
érte élsz újra meg újra
minden földi életet