HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49093

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: EghainFeltöltés dátuma: 2007-10-09

(Még nincs cím) - 2. fejezet

Az ördög fia



A borús, szomorú, talán vészjósló idő másnap is megmaradt. A szél ugyanúgy süvített, ugyanúgy pörgette a leveleket a járdán, amikor Anna belépett az iskola kapuján. Szemével rögtön Eriket kereste. A hatalmas sárga épület bejárata azonban kihaltan tátongott. A lány ránézett az órájára. Késésben volt, de ez most egy cseppet sem érdekelte. Lassú, kimért léptekkel ment fel a széles kőlépcsőn, elhaladva az osztálytablók előtt. Az egykori diákok portréi üveges szemekkel meredtek rá. Anna még sosem nézte meg őket közelebbről. Néhányan, dacolva az iskola befejezése iránt érzett általános közmegelégedéssel és jókedvvel, komoran és mogorván meredtek a kamera lencséjébe. Anna elgondolkodott rajta, vajon mire gondolhattak éppen...
Lépteket hallott a folyosóról. Azt hitte, valamelyik tanára igyekszik órára, ezért behúzódott a könyvtárba vezető kétszárnyú ajtó mögé. Várakozásával ellentétben azonban nem egy tanerő, hanem az ominózus megfigyelt alany, Erik lépdelt fel a lépcsőn.
Anna nem habozott. Hangtalan léptekkel utána osont. Arra számított, hogy a fiú nem órára megy. Sejtése be is igazolódott. Erik nem fordult be a lépcsőfordulón balra, hanem tovább mászta a fokokat, egyenesen a kollégiumi szobák felé. Mikor a zárt folyosóajtóhoz ért, farmerja zsebéből vékony drótot húzott elő, és babrálni kezdett a kulcslyukkal. Pár másodperc múlva az üvegbetétes ajtó kitárult előtte, ő pedig belépett rajta. Anna gyorsan utána futott, de mire a folyosóra ért, már nem látta a fiút. "Bemehetett valamelyik szobába." -gondolta, és már fordult volna meg, amikor a szemben lévő, résnyire nyitott ajtó mögül hangokat hallott. Közelebb lopódzott, és fülelt.
- Tegnap már megmondtam a haverodnak, hogy ne próbálkozzatok. Azt akarod, hogy Denevér megtudja, mit műveltek?
- De Holló nem is tudja, hogy én is benne vagyok.
- Ő nem tudja, de te tudod, hogy ő benne van. Előnyben vagy vele szemben. Egyelőre. De ha nem vigyázol...
- Veled aztán nem lehet szórakozni. Mióta tanulod a szakmát?
- Az nem rád tartozik.
- Na, komolyan, csak érdekel. Rég nem találkoztam ilyen profi vadásszal, mint amilyen te vagy.
- Megvan a cím?
- Meglesz.
- Helyes. És legközelebb légy szíves, nyisd ki nekem ezt az ajtót. Kicsit kellemetlen feltörni, úgy érzem magam, mint egy bűnöző.
- Meglesz. Holnap gyere vissza ugyanekkor.
- És most hova menjek? Feltűnő lenne, ha csak úgy besétálnék órára.
- Mondd azt, hogy rosszul voltál. Meg fogják érteni. Csak menj már, mert gyanúba keversz.
Anna az utolsó pillanatban csusszant be a szomszédos szobába. Erik majdnem meglátta. Ahogy becsapódott mögötte a kollégiumi folyosó ajtaja, a lány már ugrott is ki rejtekhelyéről. Nem sikerült időben elkapnia a kilincset, a huzat becsapta az ajtót. Fülsiketítő csattanás visszhangzott az épületben. Anna hallotta a közeledő lépteket, ezért még egy ajtóval arrébb osont. Abból a szobából, amelyikben Erik beszélgetett -vagyis inkább fenyegetett -egy tömzsi, kövér, szemüveges férfi csoszogott ki. Homlokán verejtékcseppek csillogtak, keze remegett. Gyanakodva benézett a terembe, majd sarkon fordult, és köpenyét suhogtatva elvonult.
Anna felsóhajtott. Amilyen gyorsan csak tudott, eliszkolt a kollégiumból. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, és ezúttal rá sem hederített a tablókról mogorván rávicsorgó fotókra. Csak azért rimánkodott, hogy ne fusson össze Erikkel. Gond nélkül elérte az osztálya ajtaját, nekidőlt az ajtónak, és belökte.
- Elnézést, tanárnő, nem éreztem jól magam reggel -hadarta gyorsan, fel sem fogva, hogy azt a hazugságot használta, amelyet valószínűleg Erik is épp abban a percben mondott fel a saját tanárának. Az osztályfőnök, aki épp matekórát tartott az osztály egyik felének, kelletlenül bólintott, és intett Annának, hogy üljön le. A lány szót fogadott, és lehuppant a kényelmes, puha székbe. Még mindig felületesen lélegzett. Kriszti és Viki elhűlve meredtek rá.
- Mi történt? -kérdezte Kriszti, de nem kapott választ. "Majd szünetben!" -írta a könyv oldalára ceruzával Anna, és utána gyorsan le is radírozta, mintha terhelő bizonyíték lenne a kollégiumi kiruccanására nézve.
A falon lógó nagy, sárga óra mutatója még soha nem haladt ilyen lassan. Anna úgy érezte, ez az óra egy örökkévalóságig tart. Hiába hányta-vetette meg magában százszor is a fent hallott beszélgetést, nem tudott mentő körülményt felhozni Erik számára. Úgy tűnt, a fiú bűnöző, legalábbis annak készül. "De ha kiderül, hogy tényleg piszkos ügyekben érdekelt..." -gondolta Anna, -"...akkor én kiszállok. Nem keresem magamnak a bajt. Így is épp elégszer rajtakaphattak volna, ahogy leskelődöm utána. Ennyi volt, nem érdekel, mit csinál. Az ő dolga."
Ez valamicskét megnyugtatta. Illetve Anna szerette volna azt hinni, hogy megnyugtatja. Mestere volt érzelmei elfojtásának, de nem gyakorolta túl sokat ezt a képességét. Tudta magáról ugyanis, hogy hiába nyomja el magában pillanatnyilag a rossz gondolatokat, azok felhalmozódnak, majd egyszercsak kitörnek, nagyobb erővel és hévvel, mintha azonnal kiadta volna őket magából. Így kénytelen volt belátni, hogy igenis érdekli, mit csinál Erik, miért fenyegette meg immár két napon belül a második embert, akivel titkos találkát folytatott valamilyen cím kiderítése kapcsán. Az ügy egyrészt halálra rémítette, főleg akkor, amikor elképzelte, hogy mi történhetett volna, ha Erik észreveszi, ahogy szaglászik utána; másrészt határtalan izgalomba hozta, mint annak idején Sherlock Holmes-t, vagy Mrs. Marple-t egy-egy eset. Úgy érezte, sorsdöntő fordulatot vett az élete, és kiszakadt a mindennapok szürkeségéből, mint amikor kisiskolás korában a barátaival a kedvenc meséiket imitálták az udvaron. Akkor is, ahogy most is, az lehetett, aki akart, nem szabtak határt a valóság kőfalai, amelyeket sem megkerülni, sem ledönteni nem lehetett. Két érzés viaskodott benne, hol egyik kerekedett felül, hol a másik: félt és örült. Félt hogy lebukik, és örült, hogy végre él.
Felharsant a csengő, Kriszti és Viki azonnal felé fordultak.
- Nem voltál rosszul -mondta Viki.
- Nem.
- Akkor hol voltál?
- Sápadt vagy.
- Az vagyok? -Anna felállt a helyéről, és a tükörhöz sétált. Mintha nem önmagát látta volna viszont. Aki a tükörből ránézett, egy falfehér, reszketeg, tizenéves lány volt. Nem ilyennek ismerte magát.
- Gyertek -mondta, és intett barátainak. Azok követték. Anna az udvarra ment, és megállt a fal tövében. Hátát a sárga vakolatnak támasztotta, és nagyot sóhajtott.
- Gond van. Erikkel.
- Máris gondjaitok vannak?
- Meg akar ölni valakit, Viki.
A két lány egy pillanatig megdermedt. Egymásra néztek, majd Kriszti Anna homlokához tette a kezét.
- Pedig nem vagy lázas -mondta, és megvonta a vállát.
- Komolyan beszélek. Tegnap délután hallottam, ahogy halálosan megfenyegetett valakit. Beszéltek valami Denevérről... meg Hollóról. Szerintem valami maffia-dolog lehet. Ja, és ma reggel követtem...
- Denevért vagy Hollót? -kérdezte csúfondárosan Viki. Annát dühítette a hangnem.
- Eriket. Felment a kollégiumba. Pontosabban betört, mert az ajtó kulcsra volt zárva. És ott is beszélt valakivel, akit szintén megfenyegetett. És mindkét esetben valami címet emlegettek.
- Címet? -Viki elmosolyodott.
- Nem hiszel nekem? Viki, nem hazudok!
- Tudom, hogy nem. Nem lehet, hogy eltúlzol valamit?
Anna kétségbeesetten nézett Krisztire, de a lány sem állt mellé. Csak félszegen rugdosta a betont a cipőjével.
- Jó, akkor bebizonyítom. Legyetek ott délután az ebédlő ajtajában. Követjük Eriket, és majd meglátjátok, hogy igazam van.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet...
- Viki, ha nem hiszel nekem, be kell bizonyítanom. Nem beszélek félre. Nem viccnek hangzott az a fenyegetés, higgyétek el.
- Jó reggelt, lányok!
Mindhárman megdermedtek. Erik sétált feléjük a fel-feltámadó széltől lobogó hajjal. Barna szeme, mint mindig, most is élettelien csillogott, arcán ott ült a flegma, magabiztos mosoly. Anna is vigyort erőltetett magára, és úgy tett, mintha nem tudna semmiről.
- Jó reggelt, Erik. Mi a helyzet?
- Ezt én akartam kérdezni. Megtaláltad tegnap a kulcsodat?
- A kulcsomat? Ja, igen. Ott volt a padomban. Ahogy mondtad.
- Látod, már találtunk egy közös vonást kettőnkben. Mindketten előszeretettel hagyjuk a padunkban a kulcsunkat.
- Nagy előrelépés -mosolygott Anna, de közben arra gondolt, valószínűleg nincs olyan dolog, amiben ő és ez a sátán fia hasonlítanának. -És... hogy tetszik az iskola? Hallottam, hogy új vagy itt.
- Igen. Hát... egyelőre tetszik. Bár itt is tanulni kell, úgyhogy nem lesz a kedvencem... Szívesen leragadtam volna az általános alsó tagozatánál. Ott még nem igazán kellett tanulni ahhoz, hogy jó jegyeket szerezzen az ember.
- Hát nem nagyon. De azért azzal a tudással nem is érettségiztél volna le.
- Nem nagyon -Erik zsebre tette a kezét, és összehúzott szemmel nézett a lányra.
- Anna... öhm... lehet, hogy furán hangzik, mert még nem is ismerlek, de... nem jönnél el velem este valahová? Moziba, vagy egy kávéra, ahogy gondolod... csak szeretnélek jobban megismerni.
Anna az oldalában érezte Kriszti könyökét. Nem volt azonban szüksége a lány figyelmeztetésére, anélkül is tudta, mi a dolga.
- Sajnálom, Erik, de nem megy. Rendes fiú vagy, meg minden, de... most nem igazán akarok randizgatni. Lefoglal a tanulás.
- Oh... megértem. Oké -Anna, annak ellenére, hogy pillanatnyilag nagyon félt a fiútól, megszánta. De azért annyira nem, hogy igent mondjon neki. -Akkor... majd még biztos összefutunk. Jó tanulást -tette hozzá, nem minden él nélkül, búcsút intett, és elsétált.
- Ha nem maga lenne az ördög fia, minden vágyam lenne randizni vele -sóhajtott Anna, majd barátnői nyomában visszament az épületbe.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Eghain
Regisztrált:
2007-03-20
Összes értékelés:
105
Időpont: 2007-10-10 17:25:29

Ismét köszönöm! =)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Krizantém II. című alkotáshoz

Balog Marianna bejegyzést írt a(z) Széllel szálló emlékfoszlány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Fritz kalandjai: Tudod mit...? címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Rózsalakodalom című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Óh világ, ébredj! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)