HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1844

Írás összesen: 46510

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-10-12

Anyuka és a szellemek 7.

VI.




Kuka, társai közé vegyülve, hideglelős lélekkel béka-boncoláshoz készülődött az Állattam Tanszék üvegszekrényei előtt. Fogalma sem volt arról, mert hát, hogy is lehetett volna róla fogalma, milyen események játszódtak le 522 évvel korábban, egy nyirkos, november-végi napon a Bistra patak melletti erdőségben. Pedig, érdekes lett volna számára, ha tudja: a várnai csatából menekülő francia lovag az ő ük-ük apja volt!
Kuka a folyosón várt a többiekkel, hogy a tanársegéd beeressze a laborba.
Kuka nem tudta, hogy a múlt cselekményei átnyúlhatnak a jövőbe.
Ez majd csak később derül ki, jóval később.





VII.




A Retyezát-hegység oldalába észak-nyugat felől, mintegy ék alakban hosszúkás, elkeskenyedő völgy hatolt be, a háromszög felső csúcsa egészen a nyers sziklákig ért fel. Óriás kitátott szájára hasonlított a hegygerinc sziklás taraja, a mögötte látható távoli csúcsokat szikrázóan fehér hótakaró borította az azúrkék ég alatt. Sötét, titokzatos erdő vette körbe a völgyet, ember nem látta vadonság, jó rejtőzködő hely annak, aki el akar bújni a világ elől. Kevesen ismerték a vadon titkát, de azok a kevesek, pengő arannyal fizettek érte. A völgy végébe rakott kicsi tanyában lakott a boszorka és tizenöt éves leány-unokája. Jóslatért, ráolvasásért, gyógyító fűért, kenőcsért nagyurak és csatlósaik felkeresték békeidőben, mit se törődve Kálmán király avult ítéletével, amelyben feketén, fehéren ki lett mondva, hogy: "boszorkányok márpedig nincsenek".

Boszorkányok pedig mindig voltak. A nagy király előtt is voltak, és lesznek utána is, ki tudja meddig még, talán évszázadokig, mert mindig akad közöttük egy, aki tovább adja az arra hivatott, rátermett utódnak a tudást.

A két férfi, akiket a Bistra patak völgyéből ismerünk, errefelé tartott a fogollyal. De hogy megváltozott a külsejük! Daróc helyett bő lebernyeget viseltek, görög kereskedőnek nézhette volna őket a hozzáértő szem, avagy töröknek éppen, a két viseletet alig lehetett megkülönböztetni. Mi dolguk volt arra?
A következő kis beszélgetésből rögtön kiderül!

-Oszt bizonyos Ön abban, Kegyelmes Úr, hogy ez itten, ama megveszekedett völgy lesz-é? -nyűgösködött a kisebbik. -Nem akaródzna még egyszer eltévedni. Szerencsecsillagunk immáron nyugot felől ragyog, arra kék hát mennünk, ha fejeinket nem akarjuk elveszíteni!

-Kicsiny ember kicsiny hit, -fitymálta a társa. -Csak tarcson ki kegyelmed.

-De hát..

-Mit, de hát!

-De hát, minek ezt odavinni? Hál már csak benne a lélek.

-Itt mégse hagyhassuk!

-Nem is, csak ha...

A barát elefánt testét meghazudtoló könnyedséggel perdült meg.

-Csak, ha?! De nagy pogány kigyelmed pap létire!

Keservesen erőlködtek felfelé a meredek, köves kaptatón. A lovakat kötőféken vezették. A francia fiú mozdulatlanul hevert az egyik gebe nyergéhez kötözve. Nem azért kötözték oda, hogy meg ne szökjön, inkább azért, hogy le ne essen a szerencsétlen. A lovag már csak hörgött, beszélni nem lehetett vele.

-No. Messze van-e még az a tanya?

-Nincsen. A tohonya szerzetes-kereskedő megállt, lihegett. Széles orcájáról dőlt a víz. Durrantott egyet a fenekével, homloka verítékét kabátujjába törölte.

-Nézz előre, testvér. Ládd-e, ott kanyarodik az ösvény, annál a sziklánál. A mögött, ha kibukkanunk a rétre, látni fogjuk a kalyibát.

-Arrul vagyunk híresek, -vigyorodott el a kis magyar. -Oszt monggya meg ke, de őszintén: mennyit kér érte?
-Ezér, ni? -A tohonya hátrafelé bökött hosszú ujjával. -Eztet monggya?
-No, majd felgyógyítcsák. S jó lesz a ház körül.
-Egy francia lovag? Ne gyerekeskedjen kigyelmed?
-Mér? Nem esik tán le a gyűrű az ujjárul!
-Messze van az gyógyulás, -köpött ki a barát. -Lehet, hogy a holnapot sem éri meg!
-Mégis cipekedünk vele három nap óta!
Turhát köpött a barát.
-Keresztyénhez mi más illik?

A kaftános kereskedőnek igaza lett. Ahogy a szikla mögött balra kanyarodva kiértek a havasi legelőre, megpillantották a távolban, szurdok szűkületében a gerendákból összerótt kicsi cotagét. Juhok legeltek körülötte szép számmal, s jó néhány kecske is velük tartott, ők sem átallották ropogtatni a friss zöld füvecskét.
Felbátorodva cseplesztettek keresztül a réten, vidáman lengették közben kalpagjukat: hó, hahó, öreganyám!
A kunyhó árnyékából nő-alak vált ki, rápisszegett a kutyákra. Fiatal lány szaladt elébük. Nyakába ugrott az elől haladó barátnak, akiről már tudjuk, nem is barát voltaképpen, s kétfelől megcsókolta orcáját: Isten hozta, Bátyámuram. De vártuk már kigyelmedet! Mit hozott nékem a severini vásárbul? Hozott é törökmézet, ahogy szokta? Tükröt fésűt, gyöngyöt, ahogy megígérte?

Bátyámuram meg se szó se beszéd, kapta ölbe a kicsi lányt, s becézte, mint a karon-ülőt. Hogy híjnye, de nagyot nőttél galambocskám, ajnye de megszépültél, gerlicém.
A kis magyar elámulva állt a mezőben mögöttük, kezében a vezeték-ló kötőfékjével, amelynek nyergében vitéz uram utazott himbálódzó fejjel.

No ez meg miféle családi jelenet?

Az örömkiáltásokra öreganyám is előkerült a kalyibából, törölte kezét a szoknyája szegélyébe.

-Az ördög hozta megint tán erre kegyelmedet!

-Rosszabb, mint az ördög, -válaszolta gondterhelten a barát, maradjunk most már ennél a titulusnál, -török a neve. De mennyünk, hát bé a házba nagyanyó, ott majd mindent kivallok.

A kisleány kíváncsian ugrabugrálta körbe a megfáradt utasokat. -Hát ez itten, la, kicsoda? -mutatott rá a lovag lecseplett testére.

-Neked hoztam, jó lesz férjnek, ha megnősz!

-Férjnek? -A lányból féktelen erővel robbant ki a jókedv. -Egy élőhalottat hoz nekem kegyelmed férjnek? Piciny ökleivel kacagva csépelte a nagy ember mellkasát.
-Majd öreganyád meggyógyícsa, -replikázott a barát. -Nemes lovag e, francia-földrül való. Rubin vagyon a kardja markolattyába, a' lesz a nászajándékod.

A kislány elpittyesztette a szája szélét.

-Nem kék ez nekem Bátyámuram, s a rubintyát is viheti, ahova akarja. Nekem, ha hoz, szépet hozzon, elevent, én csak szép emberhez megyek feleségül.

Ordával kínálták a vendéget, s frissen fejt tejjel teli csuprokat raktak elébük a durva asztalra. A két nő úgy sürgölődött körülöttük, mintha magát a királyt látnák vendégül. A francia oldalt hevert a saraglyában, a kemence közelében. Nehezen lélegzett. Bőre fehérségén átütött a láz tüze. Az öregasszony odahajolt hozzá, megnézte. Rázta a fejét.
-Nem húzza mán soká.
Forrásvízzel megitatta, kócot tett a feje alá.
Visszatért az asztalhoz, megállt a barát előtt.
-Hunnan hozta?
-A várnai csatatérről.
-Nem vót ott maga. Az igazat akarom hallani.
-Az igazat? A barát kortyolt a csuporból. -Ez az igazság. A saját lábán gyütt el, egészen idáig, a Bistra völgyéig, onnantul mi hozzuk, mert azúta nincs az eszénél.
-Elveszett a csata?
-Az el.
-Monggya tovább, ne kelljen minden szót kihúzkodni magábul.
-A csata elveszett, a király meghalt.
-Meg-e?
-Meg.
-És a vajda? János úr?
-Senki nem tud rúla.

Nehéz csend szakadt közéjük, a csendben csak a katona szaggatott zihálása hallatszott.
Az öregasszony nézte a katonát.

-Ezzel mi légyen?

-Gyógyícsa meg öreganyám, ha képes rá, -vonta meg a vállát a barát. -Még hasznukra lehet. Gazdag ember e, francia lovag. Nagyobb tán a birtoka odahaza, mint itten a királynak. Ha meg tanána hóni, temessék el tisztességgel.

-Úgy érti, pappal temettessem?!

A barát a fejét csóválta. -Nem gondulom, hogy ez jó ötlet lenne. A papnak is eljárhat a szája. Nem olyan időket élünk, hogy kockáztatni lehetne a reszkírt. Ha meghalna, temessék el itt valahol fenn, imádkozzanak érte, a követ, a kard markolatrul, meg tartsák meg, hozományul ennek a lánynak.

Az estve csendesen telt, körbeülték az asztalt, beszélgettek, mécsvilágnál. Az öregasszony időről időre megitatta az idegen katonát valami gyanús, zöldszínű főzettel, amiről azt állította, leviszi a lázat. A legény nem volt eszméleténél, folyvást hörgött. A kisleányt minden érdekelte, ami a világban történik, mesélni kellett neki mindenről: milyen öltözetben járnak a jányok, tűznek-é pántlikát a hajukba, a legények dolmányán jobbra kanyarodik-é az aranyozott inda, avagy balra, milyen az élet a nemesi udvarházakba', miről tanulnak az oskolákban, milyenek azok a híres-neves nagyúri tánc-mulatságok. Folyt a szó, pattogott a tűz a kemencében.
Sok mihasznaság után, elérkeztek az ország dolgához. Bátyámuram váltig hangoztatta, ki kell egyezni a törökkel, bármi áron, az szolgálja az ország ügyét.

-A várnai csatavesztés óta, s tételezzük fel, hogy a francia az igazat vallotta ez ügyben, nem is maradt más lehetőség, -szipákolta.
-Ezzel a ballépéssel elvesztettük a jó békekötés esélyét, ami a diadalmas hosszú hadjárat után felcsillant!
-S mi lett vón az! -szólt közbe fitymálva a magyar.
-A szultán tavasszal százezer aranyforintot, és huszonötezer fős segédcsapatokat ajánlott fel a békéért.
-Mikor tartotta be valaha is a szultán, azt, amit ígért?
A barát öklét vágta az asztalhoz.
-Most meg mi lettünk hitszegők!
Öreganyám egyikről a másikra nézett, nem értette mirül beszélnek ezek. Az ő vad hegyeibe nem igen jutottak el a hírek.

-Miféle hitszegést emleget kigyelmed? -morcant rá a papra.

-Mifélét? -A kicsi magyar összeráncolta a homlokát. Hogyan is magyarázza, hát, egy tudatlan öregasszonynak, amit a nagyok se értenek.
-A vajda tavasszal öt csatában verte meg a dicső bégeket. Az Anatóliábul visszafutó szultánnal is elbánt. A nagyúr akkor békéért esedezett. Visszaadja Brankovicsnak Szerbiát, és fizet Magyarországnak százezer forint arany hadisarcot.
-No és?
-No és, az urak haboztak. A pápa követei habár egyre vallatták űket, készek-e kiűzni a törököt a Balkánrul. A Szentatya, szent jogara alatt egyesíteni gondúta a keleti és a nyugoti kereszténységet, ha a török visszatakarodott Ázsiába.
-Hogy gyün ide a hitszegés?
-Várgyon, nagymama. A barát a fejét vakarta. A kislány, cicával az ölében elszunyókált a sutban.
-Várgyon csak, had mondom szépen sorjában. Egyszóval. Brankovics, meg odament a vajdához, s aztat beszélé néki, hogy ha belemegy abba, hogy nem hadakozik tovább a törökkel, nekiadja kinti birtokait, Debrecent, Nyíregyházát, meg miegyebet, s fizet néki százezer arany sarcot, pontosan annyit, amennyit a török fizetett vón a magyar királynak. Ennyit ért neki a saját országa.
-És?
-És a vajda belement az alkuba, és az udvar háta mögött tárgyalni kezdett.
-Nem mongya kigyelmed?
-Dehogynem mondom. Pont errűl beszélek.
-És akkó'
-És akkó meg, gyüttek a követek a szultántú, aláírni a békepapírokat.
-Aláírták?
-Aztat alá.. .A vajda mindenkit meggyőzködött, hogy jobb ma még egy ország, mint holnap eccse, s annak az arany forintocskáknak hasznát tuggya venni az udvar.
Persze közbe meg arra gondút, hogy ű is hasznát tuggya venni, ami néki gurul Brankovicstúl.

Az öregasszony felállt. -Gyüvök mingyár, csak megitatom a vitéz urat, el ne patkújjon valahogy.
Felemelte a katona fejét, óvatosan megitatta a csuporból. Visszaosont, leült.
-Mondhassa. Hallgatom.

A kis magyar a szakállában babrált. -Hol is tartottam? Társára nézett. -Ejnye, no. Olyan a fejem, mint a szita, kicsurog belűle a gondulat.

-Ulászló maga, nem írta alá a szerződést, -vette át a szót a barát, -ezt a vajdára hagyta, s Brankovicsra. De még meg sem száradt a ténta a papíruson, formai okokra hivatkozva, érvénytelennek nyilvánította a szerződést. A hadak összvetrombitálása megkezdődött, hiába tépte a haját a szerb fejedelem.

Az öregasszony hallgatott, nézte a vendéget.

-Ez vezetett hát ide.
-Ez, -mondta a kereskedő, akit a leányka "Bátyámuramnak" szólított.
-Ez, -bólogatott szaporán a kicsi magyar is.

-Lefekszem akkó', -mondta az öregasszony. -Ami megtörtént, az megtörtént. Azon nem lehet mán segíteni. Münk itten biztonságba vagyunk, ezekben az erdőkben száz éve nem járt idegen. Ha mégis idevetődik egy pogány-portya, a kutyák messzirül jelzik. A titkos utat megettünk, fel a szorosba, nem tanájják meg soha.

A barát tisztelete jeléül durrantott egy hangosat. Kistermetű társa kirúgta maga alól a széket, felállt.

-Unokája magának ez a leány Nénémasszony?

A nő élesen nézett vissza. -Nem.
-Nem-é?
-Mondom, hogy nem. György barát hozta volt ide tíz éve.
-Ki az Isten csudája az a György barát?
-Én vagyok, -sütötte le szemét Bátyámuram.
-Nofene. Nem ismertem kendet ezen a néven.
-Eeeee.... Szóval az úgy van...
-Haggya, nem érdekes. Oda akarok kilyukadni, meg van é keresztelve ez a leány itten, avagy úgy él-e, bűnben, mint a pogány.

Az öregasszony a barátra nézett, a barát a vállát vonogatta.

-Nem tudom, -mondta, habozva. A rabszolga piacrul váltottam meg, annak idején pár forintokér. Ottan nem keresztelnek. Asse tudom, ki borja.

-Úgy!
-De úgy ám!

A kicsi erre nem tudott semmi kádenciát mondani. Amit mondhatott volna, túl kemény lett volna vendégként. Nem vagdalkozhat, még a hit dolgába sem. De forogtak fejében azért a gondolatok.
-Hol alhatunk meg, Kegyelmes Néném, -kérdezte végül halk szóval, megtörve a közébük esett rosszízű hallgatást.
-Mennyenek kentek az istállóba, -intett az asszony. -György barát ismeri a járást, elkalauzolja magát.
Ottan nem fognak fázni iccaka.
Bétették csendesen az ajtót, fel ne ébresszék a leánykát és a cicát, s nekiindultak a fényes csillagok alatt megkeresni az istállót.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-04-20 13:03:06

Kivancsian varom a folytatast. Marmint hogy mi inditotta el a tortenet megirasat. A folytatast olvasom , mostmar lelkiismeret furdalas nelkul, munkaidoben. :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7931
Időpont: 2009-04-17 20:19:10

Majd megírom, mi indított el, hogy ezt a történetet megírtam Ez nagyon érdekes sztori. Volt egy tenisz tanítványom, tőle hallottam valamit. Majd folytatom.
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-04-17 13:57:32

Ezt imadom.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7931
Időpont: 2007-10-15 11:40:43

Köszönöm, Rozália, nagyon jól esett! -én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-10-13 20:38:51

Szia!
Kérdezted, hogy limonádénak tartom-e, amit írsz, vagy pedig van-e valamilyen mondanivalója. Nos, a nyelvezete, a párbeszédek, a valóság és a fantázia keveréke szerintem felemeli a limonádé szintjéről, bár limonádés elemeket is találunk benne.
Pédául a szókincsed mindenképpen igényességre vall. Az abszolút limonádékat el sem tudom olvasni, mert annyira semmitmondóak, hogy egyszerűen zavarnak.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 33. fejezet című alkotáshoz

mandolinos alkotást töltött fel Helene Branco: Képednél, Szűzanyám címmel a várólistára

horge alkotást töltött fel Aranyból feketébe címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nyári zápor című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mólón című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - Angyalszárnyak XI. című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Dunán címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Abszurd bakancslista című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Abszurd bakancslista című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Magyar eutanázia című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) In memoriam H. B. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Sír ma Valcum című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A lóápoló 9. fejezet című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Nemlétezés című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - Angyalszárnyak XI. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)