3.


"Isten gyakran változtatott az Emberhez való viszonyán", -mondta Csetényi Barna, -"ha Ön figyelmesen olvassa a Bibliát, különösen az ószövetségről szóló részeket, amelyek lényegében a Tóra öt könyvének több ezer éves sorain alapulnak, kiszedheti belőle. Túlcsorduló szeretetből megalkotja az Embert, saját képére alkotja, mindent megad neki, babázik vele. Aztán megharagszik rá, s eltaszítja őt magától, csak azért, mert az Ember és az Asszony eszik annak a fának a gyümölcséből, amelyből nem lenne szabad enniük, melyet egyébként ö maga teremtett oda a kert közepébe. Miért tette oda a Paradicsomba a Tudás Fáját és az Örök Élet fáját? -kérdezem én. Egy szerető atyának nem az lenne-e a kötelessége, hogy elzárja gyermekei elől a gyorsan ölő mérget? Később megbocsát. Elfogadja Ábel áldozatát, a füstölgő, megfeketedett húst és nem fogadja el Káin áldozatát, aki a föld terményeinek elégetésével akar neki kedveskedni. Ha elfogadná, nem születne meg a féltékenység, nem történne meg az első gyilkosság, amikor testvért gyilkol testvérkéz. Vízözönnel pusztítja el az emberiséget és minden testet, amit teremtett, s amiről korábban azt látta, hogy jó, -s mégis, micsoda ellentmondás, meghagyja Noé és háza-népe életét, azt mondja nekik a vízözön után: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet. Azt mondja: én az Úr vagyok, a ti Istenetek. Aki állatot üt agyon, adjon másikat helyette, aki embert üt agyon, lakoljon. Egyenlő ítélet legyen nálatok, -mondja. Aki átkozza Istenét, viselje bűnét, s aki káromolja az Úr nevét, halállal lakoljon: kövekkel verje agyon az egész közösség. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Frigyládát küld választott népének, kivezeti őket az egyiptomi rabságból, hogy aztán a rómaiak karmai közé taszítsa őket, még nagyobb nyomorúságba, mint Egyiptomban voltak. Szertelen, önző, bosszúálló kényúr Isten, az ószövetség Istene, hangulatváltozásai nagyon is emberiek, már úgy értem Kaposi úr, hogy az Úr ebben a régi időszakban úgy viselkedik, mintha ember lenne, éktelen haragra gerjed valami miatt, aztán lehiggad és megbocsát, majd megint megharagszik."

-Hogy jön ez ide? -kérdeztem. -Kassai Karolina, ha hitt Istenben, márpedig az alapján, amiket eddig megtudtam róla, nyilvánvaló, hogy hitt benne, nyilván a szerető és megbocsátó Istent hitte és szerette.

-De a két Isten ugyanaz, -erősködött Csetényi Barna. -Az ószövetség haragvó, indulatoktól fűtött Istene ugyanaz az Isten, aki később a fiát küldi el, hogy engesztelő áldozatként saját kereszthalálával váltsa meg a föld népét. Kassai Karolina, vagy ahogy mi neveztük az évfolyamon: Vadmacska, csak egy Istent szerethetett!

-És, mi következik ebből?

-Nem érti, Kaposi úr? De fafejűek maguk amerikaiak. Nézze, hadd magyarázzam meg. Vadmacska , ha akarta volna, sok mindenre felmentést kaphatott volna Istenétől. Értelmezhette volna úgy a Bibliát, hogy Isten kedve szerint mérlegel, mikor, kinél, mit enged, vagy tilt meg. Isten nem a tettet nézi, hanem az okokat és a célokat.

-Értem, -mondtam, pedig nem értettem. Én a Bibliát mindig is nagyon ellentmondásosnak tartottam, és nem láttam értelmét, hogy néhány kiragadott részlet mentén közelítsük meg Kassai Karolina Szemerédi Jánossal szembeni magatartásának indítékait. Ideje volt mennem, megígértem Eta néninek, hogy nála vacsorázom. Csetényi Barna elkísért egy darabon, beszélgettünk, de csak közömbös dolgokról esett szó, Istenről, Szemerédi Jánosról, Kassai Karolináról nem. A Dob utca sarkán váltunk el, ő villamossal ment tovább én busszal.

Jelzem ez a görgőcsapágyas roller, amit végül megkaptam Szemerédi Jánostól, nagyszerű találmány volt. Gyárakból menekítették ki a csapágyat, azon az alapon, hogy minden a nép tulajdona, a csapágy is. Betették az aktatáska aljába és vitték. Akkoriban még nem volt divat a portán a motozás, széthordták a gyárat szegtől a zsanérig. A roller úgy készült, hogy János keresett két megfelelő méretű fadarabot tengelynek, ezt kalapáccsal átütötte a csapágy közepén, s az egyiket jó erős szögekkel felerősítette egy deszkára. Már csak kormányt kellett fabrikálni, ide került a másik csapágy, és össze kellett kapcsolni a két darabot, mármint a kormány gyanánt szolgáló deszkát, és azt, amelyiken a rollert hajtó áll, egy erős, teherbíró a zsanérral. Szemerédi elbíbelődött ezzel a művelettel egy ideig, én meg néztem, az orrom piros volt, kezem elgémberedett a konyha előtt, a kövön guggolva.
Végül kész lett a roller és én, éktelen zörgést csapva kipróbáltam. Eta néni kiugrott a szomszédból és visítva követelte, hogy azonnal hagyjam abba, és a Tóth bácsi is felfelé kajabált az emeletre, hogy feljön és ellátja a bajom. Na, így mentek a dolgok egy rendes proli házban, 55-ben. Meg még ígyebbül. Emlékszem egy lakógyűlésre, tavasz volt már akkor, úgy emlékszem, az emberek kiskabátban, az asszonyok pulóverben üldögéltek az udvaron körbeállított székeken. A házmesterlakás előtt volt a pódium, azon állt Tóth bácsi és beszélt valamiről, amit én nem értettem, de valami versenyről volt szó, munkaversenyről, meg felajánlásokról. Előjött aztán valahonnan /gondolom a kis folyosóról, ami a viceházmester-lakáshoz vezetett/ Eta néni, hozott egy gyertyát, s az asztalra tette. Házmester Kati jelbeszéddel bíztatta, fújja el a gyertyát, mert felkelt a nap. Igazság szerint abban az órában már éppen lemenni készült a nap, de, hát ez játék volt, azt játszották, feljön a nap, s valakinek el kell fújnia a gyertyát. Csakhogy, Eta néninek be volt dagadva a képe a jobb oldalon, azt játszotta, csak a másik oldalon tudott fújni. Fújta is oldalra a levegőt, el a gyertya mellett, mi, nézőközönség meg dőltünk a röhögéstől. Én is, annyira vicces volt Eta néni, ahogy kivörösödve erőlködött. Na jöjjön be valaki más, intett Házmester Kati. Kiment ez az Eta néni, és bejött egy másik Eta néni, akinek most a változatosság kedvéért a bal orcája volt bedagadva. Fújt a boldogtalan a bucira dagadt orcájával, ahogy csak tudott, de a gyertya vidáman lobogott tovább. Ekkor odalépett Tóth bácsi és egyetlen sikeres, jól irányzott fújással eloltotta a gyertyát. Hát ilyenek voltak a népek abban a fényes jövővel kecsegtető 55-ös évben. Tudtak nevetni, tudtak játszani. És, persze, ha kellett, tudtak okosak, komolyak, megfontoltak lenni, ha az ország sorsa úgy kívánta.
Emlékszem egy másik lakógyűlésre, ez egy alkalmatos helyiségben volt megtartva, nem az udvaron, de már nem tudom hol. Én négykézláb a székek között mászkáltam. Többen rám szóltak, de én csak mászkáltam, nem hagytam abba, nagyon rossz kisfiú voltam.
A szónok mondta a magáét az ország dolgát, mindannyiunk dolgát.
"A vas és acél országa leszünk", -mondta a szónok, és a felnőttek dörgő vastapssal feleltek.
"Kollektivizáljuk a mezőgazdaságot", -folytatta a szónok, "véget vetünk a kulák vircsaftnak"
Ütemes taps volt a válasz, felhőtlen boldogsággal skandáltuk a népvezér nevét. Én is, rám is átragadt a felnőttek jókedve.
"Kommunizmus egyenlő szovjethatalom és az ország villamosítása. Minden kis tanyára kivisszük az áramot"
Emlékszem, mindent megbeszéltünk akkor, illetve, hát, az akkori, okos komoly felnőttek mindent megbeszéltek, elrendezték az ország dolgát.
Egyszer csak felállt Szemerédi János.
"Én, mint ifjúkommunista, -mondta a János, "ígéretet teszek arra, hogy még jobban fogok tanulni, még többet fogok dolgozni a köz javára"
Folytatta, mert ez a perc a nagy felvállalások perce volt, de, hogy mit mondott még, arra már nem emlékszem, arra azonban igen, hogy ekkor kimásztam a székek alól, nagy bátran odamentem a pódiumhoz, felléptem rá, s apám, s anyám legnagyobb megrökönyödésére azt mondtam:
"Én is ígérem, hogy én is jobban fogok tanulni, és viselkedni, hogy méltó lehessek kisdobosi sípomhoz."
Pár pillanatnyi döbbent csönd után Eta néni az első sorban felkiáltott:

"Éljen Rákosi!!!"

A szót elkapta a tömeg, zengett-zúgott az éljenzés, dübörgött a vastaps.

"Éljen Rákosi, éljen Rákosi!!"

Odahaza elkapott jó anyám. Bújtam pedig előle, érzékeltem, hogy zokon vette felszólalásomat.
-Figyelj csak kisfiam...ha még egyszer meg mersz szólalni, amikor a felnőttek beszélnek a gyűlésen, miszlikbe aprítalak, megértetted?!
-Igen Anya, -válaszoltam, s már iszkoltam kifele az előszobába, mert gyorsan eljárt anyám keze. Fogtam a görgőcsapágyas rollert, kivittem a gangra és elkezdtem róni a köröket, róttam mindaddig, amíg Tóth bácsi lentről rám nem kajabált.

Eta néni szerint Szemerédi János ebben az időben kezdett kocsmázni és verekedni. Egyszer úgy jött haza, hogy véres volt a feje, Tóth bácsi részesítette elsősegélyben. Házmester Katinak sokan csapták a szelet, állítólag Kati miatt verték meg a Szemerédi Jánost. Persze, mindenki máshogy emlékszik a történtekre, amit Tóth bácsi mesél, az nem egyezik az Eta néni verziójával, Szabó néni a harmadikról pedig /90 is elmúlt már a boldogtalan/ hol ezt mondja, hol azt.
Legtöbbször Eta nénivel beszélgetek ezekről a régi dolgokról. Eta nénit élvezet hallgatni. Hallgatom és közben azon tanakodom, mit higgyek el meséiből és mit ne.
-Maga alatt volt a János a félévi vizsgák után, -mondja Eta néni. -Én sejtettem, hogy nem áll jól a szénája, s igazam lett, Kati egyszer elmesélte, hogy valami vizsgát, egy kojjokvijumot, vagy mija csudát meg kellett ismételnie. Azután egy jó ideig nem járt be az egyetemre, csak csavargott össze-vissza. Összejöttek a Katival, ez a jány mindent kifecsegett, azt is hogyan csinyátták az ágyban.

-No és hogyan? -ugrattam az öregasszonyt.

Megfenyegetett az ujjával. -Gonosz ember vagy te Józsikám. Neked is csak a szexen jár az eszed, mint minden férfinak. Hát, szóval elmondta nekem milyen is a Szemerédi jános, amikor nincs rajta semmi. -Görcsös a teste Eta néni, -mondta nekem-, ha maga azt látná! Megmozdul a karja vagy a lába, s már görcsbe rándulnak rajta az izmok. Túl izmos, hogy is mondjam,...csúnya, egyszerűen csúnya. Ott van például a hasa. Nincs is hasa. Amikor felül, összegyűrődik az egész, keresztirányú barázdák szabdalják. De a legmókásabb tetszik tudni az izéje, már úgy értem az a valamije, tetszik tudni mije. Elkezdte mesélni nekem Józsikám, milyen a Szemerédi János izéje. Nem vagyok egy prűd nőszemély, ismersz, de ez már nekem is sok volt. Azt mondtam neki, nézd Kata, ne is haragudj, de nem vagyok kíváncsi a Szemerédi János izéjére.