Miért van az, hogy megöl a magány,
Ha nincs velem az, kit szívem magába zárt?
Mikor nem ölelheti karom,
Mikor csak én akarom!

Ha tehetném, örökké őt ölelném,
Minden pillanatom vele tölteném!
Összeforrna szánk, s egyé olvadnánk,
Vágyaink örökké egymás vágyát oltaná!

Miért van az, hogy ezt meg nem tehetem,
Minden percemben neki nem mondhatom, szeretem!
Lelkét itt érzem szívemben, s tán ő is érzi lelkemet,
Lelkemet s dobbanó szívemet, mely azt dobogja, szeretem!

Ha tehetném, minden percem vele tölteném,
S életem, mint aranypénzt, mind reá költeném!
Ő ezt a pénzt magára fordítaná,
S ezzel életünk, mindig boldogítaná!