HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-10-18

Havasi gyopár 33.

4.


"Penuel" -ismételgetem magamban, -Penuel, az Isten arca.
Íróasztalomon fekszik a Biblia. Fellapoztam a Bibliát minap, kikerestem a Teremtés Könyvének idevonatkozó részletét. Nagyon tanulságos könyv ez. Mi is ugyanúgy harcolunk az Úrral, ahogy Jákob tette: Szemerédi János, Kassai Karolina, Csetényi Barna és jómagam, aki ezt a történetet írom és szeretnék benne és általa kilyukadni valahova, egy biztos pontra, ahonnan azt mondhatom embertársaimnak: "ne csüggedjetek, van remény".
Azt mondja az Írás: "Íme egy férfi küzdött vele egész virradatig. Amikor látta, hogy nem tud erőt venni rajta, megérintette csípőjének inát, s a vele való küzdelemben kificamodott Jákob csípőjének ina. Aztán arra kérte, eressze el, mert elérkezett már a hajnal! Ö azt felelte: Nem eresztelek el, amíg meg nem áldasz. Erre a férfi megkérdezte: Mi a neved? Ő azt felelte? Jákob. Jákob megkérdezte tőle: Mondd meg nekem, mi a neved? Az így felelt: Miért kérdezed a nevemet? És azzal megáldotta őt azon a helyen. Erre Jákob elnevezte azt a helyet Penuelnek, /Isten arcának/ mondván: Színről-színre láttam itt Istent, mégis megmenekült a lelkem."

Színről-színre látta Jákob Istent, ahogy mi is "látjuk", tapasztaljuk sújtó, vagy áldó kezét hasztalan, értelmetlen, céltalan harcainkban. Vajon helyesen tette-e Szemerédi János, hogy felvette a kesztyűt és sorompóba lépett sorsát, elrendelését megfordítani? Hogy proli létére egy, egykor nagypolgár, de a történet idején már deklasszált családfő, régimódi hitben, letűnt eszményekben nevelkedő leányát kívánta esztelenségében barátjának? Hogy szélmalom-harcba kezdett Kassai Karolináért?
"Isten útjai kifürkészhetetlenek" -mondom magamban én, akinek hite ingatag, aki nem is tudom, hogy hiszek-e egyáltalán Istenben. Az Ószövetség Istene -ez derül ki a Bibliából- minden bűnös törekvést megáldott, ami céljaival egy irányba hatott. Hóna alá nyúlt Jákobnak, a csaló, hitszegő, vérfertőző, ingatag, minden erkölcsi korlátot áthágó, minden mértéket elvető Jákobnak, megígérte neki, hogy utódait nagy néppé, teszi, ágyékából királyok, fejedelmek fognak majd származni.
Ki tudja mi Isten szándéka? A kőtáblákra írt parancsolatokon, és a röghöz kötött emberi okoskodáson úgy tűnik, túlmutat Isten szándéka.

-Kati nagyon szeretett moziba járni, -fecsegett Eta néni. -A Szemerédi gyereket is állandó jelleggel magával hurcolta.
Szalontüdőt mert a tányéromba, zsemlegombócot tett mellé, leste a hatást, mit szólok hozzá. Gyermekkorom egyik kedvenc étele a szalontüdő, anyám nem csinálta soha, pedig a szegények étele volt az, néhány forintért lehetett kapni a hentesnél tüdőt és a zsemle se került többe negyven fillérnél. Eta néni hetente egyszer, szombaton szalontüdőt főzött és beszólt értem: Józsika gyere csak át, kapsz valami finomat!
Megkóstoltam, fenséges volt az íze, pont olyan pikánsan savanykás, mint amilyenre emlékeztem kiskoromból.

-Egyszer is valami szovjet filmet néztek meg. Emlékszem, utána a jány bejött hozzám. Virslit főztem éppen, finom igazi bőrős-virslit, feltettem neki is egy adagot. Szerette Kati a bőrös-virslit, jó csípős mustárral ette, azt tettem elébe és puha bélű kenyeret. Mondta Kati a film címét, de arra már nem emlékszem. A Honvédban voltak a Rákóczi út és a Huszár utca sarkán, várjunk csak nem, a Bástyába mentek aznap, tudja Józsikám a Híradó mozival szembe.
Kati nevetett és azt mondta: "hátul ültünk Eta néni, csak oda kaptunk jegyet, de jó volt úgy, mert rosszalkodtuk ám egy kicsit, és ott nem látta senki, hogy rosszalkodunk, mert nem ült mellettünk, annyira hátul senki."

-Nocsak, -mondtam erre én, -mondta Eta néni.

"Ja, rosszalkodtunk, de nem nagyon, tetszik tudni. Összebújtunk kicsit, János benyúlt a pulóverem alá, én meg...szóval én se maradtam tétlen, nem mesélem el, mit csináltam, nem akarom megint megbotránkoztatni Eta nénit. Vagy elmeséljem?"

-Inkább a filmet meséld, te jány!

"A filmet? Na, hát ez egy nagyon szép szerelmes film volt Eta néni. Egy fiúról szólt és egy lányról. Már ippeg kezdtek összejönni, vagyis hát még nem tartottak sehol csak kokettáltak egymással, amikor hirtelen kitört a háború. A fiút, Aljosa volt a neve, behívták katonának. A kertkapuban búcsúzkodtak, a fiú megcsókolta a lányt, ez volt a leges legelső csókjuk és azt mondta neki, visszajön, várjon rá, mármint a lány, tetszik tudni. Aztán fogta a katonaládáját és elment, de a sarokról még visszaintett, én meg sírtam, mert eszembe jutott, hogyan mentem én el Szeledről régen, amikor még majdhogynem kislány voltam, én is integettem valakinek a sarokról...na mindegy, szóval sírtam, a János meg aztat kérdezte, miért sírsz Kata, simogatott, ott járt a keze ahol addig is, és oldalt megcsókolta az arcom"

-Kihűl a virsli, egyél is közbe te jány, ne csak a szád járjon! -mondtam neki, -mondta Eta néni.

"Jó, hogy tetszik szólni, tényleg. Na aztán mutatták a csatát, jöttek a német tankok, a partizánok meg az erdőbű' kézigránátokkal támadták őket. De azér'csak jöttek, néha felrobbant egy-egy közülük, de jöttek. Nagyon sokan voltak, elborították a földet. A tankokkal szemben álltak a szovjetek árkai, benne hasalt az Aljosa, meg a többiek, a mieink. A szovjetek még nem lőttek, mert a parancsnok azt mondta a katonáknak, csak akkor szabad lőni, ha a tankok már közel lesznek. Egyszer aztán elkiáltotta magát végre: tűz és ekkor elkezdett mindenki lőni, az Aljosa is, az ő arcát mutatta legtöbbször a vetítőgép. Persze, úgy képzelje Eta néni, a tankok visszalőttek, lehetett látni, ahogy a fedezékek gerendái a földhányással szanaszét repülnek. Végül áttörtek a német tankok és a mieinknek futni kellett. Mindenki elfutott, csak az Aljosa nem, ő lőtt tovább, volt egy dobtáras géppisztoly a nyakában, azzal lőtte a német tankokat. Az egyik tank, az egy rettenetes jelenet volt, Eta néni, egyenesen neki tartott és bár Aljosa lőtte, ahogy bírta, nem robbant fel, mint a többi, csak jött, jött egyre közelebb, már látszott oldalán a fekete kereszt és egy másik kockán meg az, hogyan forognak a lánctalpak az árok felett, amiben a fiú feküdt, szétszórva mindent.

-Egyél, egyél, -bíztattam, -mondta Eta néni. Tudja Józsikám, ha belemelegedett a mesélésbe, nem ismert sem Istent, sem embert.

"Aljosa, nem ijedt meg, amikor a tank elment felette megjelent neki a lány képe. Nagyon érdekesen volt megcsinálva, egyszerre látszódott a vásznon a lány arca és a fiú szeme, ahogy nézi a lány arcát és a tank kereke, vagy mije alulról, olyan izé felhőkkel az égen. Nagyon szép és megkapó jelenet volt, hogy a fiú abban a pillanatban, amikor a tank majnem eltaposta, a lányra gondolt. Ez olyan erőt adott neki, Eta néni, úgy képzelje, hogy lekapcsolta övéről a kézigránátot, amiről majnem megfeledkezett és felrobbantotta vele a tankot. A többiek pedig, akik már túlmentek ezen az egyen, látták mi van, megfordultak és jöttek vissza, de Aljosa most már nem engedte őket közel, egymás után lőtte ki a német tankokat. Persze nagyon megdicsérték érte, a parancsnoka, amikor vége lett a csatának és a mieink visszaverték a németeket, a mellére tűzött egy ilyen nagy izét, tudja, plecsnit és hazaengedte három nap jutalomszabadságra. Aljosa meg persze hazament és feleségül vette azt a lányt, akit szeretett és akit ott kellett hagynia, amikor bevonult, a Maruszját, és boldogok voltak és az esküvő után a Maruszja papája Aljosa vállára tette a kezét és azt mondta mindenki színe előtt: ilyen föld ez a mi orosz földünk, ilyen hősöket terem. Én nem értettem mire akart ez vonatkozni, de János hazafelé megmagyarázta, akkor értettem, amikor magyarázta, de most már megint nem emlékszem, mi volt az.

-Jánosnak tetszett a film? -kérdeztem Katitól, -mondta Eta néni.

"Ó, igen. Csak egyvalami nem tetszett neki, azt mondta, az nem életszerű, vagy micsoda, hogy egyvalaki, egy szem géppisztollyal kilövi a tankokat. -Nem is töltött, -nevetett a János, -csak lőtt."

-Kivigyem a virslidet megmelegíteni, -kérdeztem tőle, -mondta Eta néni.

"Nem, ne tessék fáradni, megeszem most már így" -válaszolta, "az én hibám, hogy kihűlt."

-Látja Józsikám, így teltek a napok azon a télen. Azért mesélem neked, hogy lásd, nincs igaza a Tóth úrnak, amikor azt állítja , hogy Katinak 55-ben még nem tetszett a János, és nem is jöttek össze csak később. Én már csak tudom, mi, hogyan történt, elvégre hozzám jártak be, nem őhozzá!

Azon a napon, amikor a szalontüdőt ettem Eta néninél, mást is megtudtam tőle.

-A fényes szelek nemzedékéhez tartoztak ők ketten, -mondta Eta néni, miután kihordta a konyhába a tányérokat és visszaült mellém az asztalhoz. -Emlékszik még a fényes szelekre, Józsikám? /Hol tegezett, hol magázott, ezt hajlott korának tudtam be, nem haragudtam érte, nálunk Amerikában egyik sem létezik./
-Jaj, hogy emlékezne, mekkora butaságokat tudok kérdezni, maga még kisfiú volt akkor. Volt egy ének is, hogy is volt csak?
Énekelni kezdett, nekem pedig, ahogy énekelt beugrott egyszerre csak a dal:

"Sej a mi lobogónkat
fényes szellők fújják.
Sej, az van arra írva,
éljen a szabadság"

A második strófát már együtt énekeltem vele. Nagy szám lehettünk így együtt, a testes, nagydarab amerikai vastag hanggal és a kicsi, kövér öregasszony vékony, cincogó hanggal.

"Sej szellők, fényes szellők,
fújjátok, fújjátok,
holnapra megforgatjuk
az egész világot"

Meghatódott, könnybe lábadt a szeme. Feltápászkodott, hozott az almáriumból likőrt, apró poharakat tett az asztalra. Zöld színe volt a likőrjének, -diólikőr, -gondoltam, -s mikor megízleltem észleltem kesernyés ízén, hogy tényleg diólikőr, amit iszom. Persze sűrítményből készült, nem igazi dióból, azt is éreztem, de jól nevelt ember lévén nem mondtam Eta néninek.

-Nagy volt a tenni akarás az emberekben, -mondta Eta néni, még mindig könnyezve. Levette szemüvegét és köténye sarkával törölgette a bepárásodott lencsét. -Mindenki ott segített, ahol tudott. A Szemerédi gyerek néhány egyetemista társával az új földalatti fúrásánál dolgozott vasárnaponként a Kerepesi úton, Kati pedig a plébániára járt át szabadidejében ott mindig volt munka és mindig volt társaság. Volt, hogy ezüstöt pucoltak, ezüst holmi akadt elég a plébánián, máskor takarítottak, mikor milyen munka adódott. Sokan jártak oda mások is, ebből a házból is járt egy nagylány, a harmadikon lakott Eszternek hívták, a vezeték neve nem jut már eszembe, majd, ha eszembe jut megmondom, a sarokban laktak, maguk fölött. Kata jóba volt vele, sokszor együtt mentek a Rózsák terére. Egyszer említett egy másik lányt is egy egyetemistát. Hogy is hívták! Látod Józsikám, az ő nevét se tudom már. Ezt teszi a vénség, Józsikám. Ha rám hallgatsz, soha nem öregszel meg.

Nem akartam elmondani, hogy egyszer Clevlandben tettem már rá kísérletet, hogy ne öregedjek meg /elmeséltem az elején, hogyan lőttem magam főbe a nyílt utcán a barátaim szeme láttára, talán nem felejtette el az Olvasó/ -így hát csendben maradtam, már csak azért is, mert írói ösztönöm azt súgta, most valami fontos következik.

-Az a lány itt is volt néhányszor, már úgy értem, itt a házban, a Katinál. Törékeny semmitmondó kis figura volt, válláig ért Katinak. Az arca nagyon aranyos volt, tudja Józsikám, olyan kisfiús arc, és nagyon szép szeme volt neki. Elülről-hátulról jól megnéztem magamnak és azt mondtam: no, Eta, úrilány ám e' a javából.

Kortyolt a likőrből, tűnődött.

-Nem is tudom, mit akartam kihozni ebből Józsikám, -mondta, -hol is tartottam?

Nekem meg beindult a fantáziám. A meleg is ludas volt benne, Eta néni cserépkályhája ontotta hátam mögött a folyékony hőt, a likőr is ludas volt benne. Volt ereje Eta néni likőrjének.
Lelki szemeim előtt megjelent egy kép: Házmester Kati találkozik Kassai Karolinával a sekrestyében, ezüstöt pucolnak, beszélgetnek közben, s lelki füleimmel hallottam, miről beszélgetnek.

-Képzeld van egy új fiúm, -mondja Házmester Kati Kassai Karolinának, -olyan aranyos!
-Nem mondod? -néz rá kérdőn Kassai Karolina.
-De igen. Szemerédi Jánosnak hívják, egy házban lakunk, egyetemista, magas, jóképű. Lopva Szóka Balázsra, a papra sandít és súgva hozzáteszi: -már csókolóztunk is...

Elmeséltem Csetényi Barnának, amit a házbeliektől megtudtam Szemerédi János és Házmester Kati viszonyáról. Azt hittem, nagyon meg fog lepődni, de pont az ellenkezője történt, élénken bólogatva helyeselt. Kijelentette: ő már január elején sejtette, hogy becsajozott a János. Ő mondta így, az ő szavait adom vissza: "becsajozott a János, naná, hogy becsajozott"
Vállat vont. -Végül várható volt, mondja meg igaz lelkére Kaposi úr, maga nem így gondolja? A férfiember büntetlenül nem tehet erőszakot magán, hosszú ideig biztos, hogy nem. János egyébként is nyughatatlan fajta volt, igen, a nőkkel kapcsolatban értem. Rájöttem, mi az ábra, bár ő egy szóval sem említette, pedig máskor, Kassai Karolinával való kapcsolata előtt, eldicsekedett sikereivel.
Miből jöttem rá? Nézze, egyetlen szóval nem tudnám megmondani. De azt látni lehetett, átjött, hogy 56 elején kerüli Vadmacskát. Annyira feltűnő volt. Mondtam neki például: "nem jössz be a könyvtárba Szemi?", ő tagadólag intett: "megyek haza Cseba, otthon tanulok." Amikor a második félév elkezdődött, leköltözött a kakasülőről -ahonnan át lehetett látni a másik oldalra, Vadmacskához és csoporttársaihoz -lekötözött az első sorba. Azt mondta, amikor csodálkozva rákérdeztem, miért ül a stréberek közé, hogy ő most már tanulni akar, s ha hátul ül, nem tud az előadásra koncentrálni. Egyszer, ez világosan megmaradt az emlékezetemben, a második emeleti folyosón, a Történelem Tanszék előtt összetalálkoztunk Vadmacskával és Molnár Zitával. Ők a lépcsőház felől jöttek, mi az ellenkező oldal felől. Szívesen megálltam volna beszélgetni, máskor, ilyen alkalmakkor mindig megálltunk, őszintén bevallom, tetszett már akkor nekem Molnár Zita, sőt, így utólag azt is bevallhatom, több is volt, amit éreztem iránta, mint egyszerű tetszés, Szemerédi azonban karon ragadott, odavetett egy kurta "sziát" a lányoknak és hurcolt tovább, mintha sietős dolga lenne. Nem volt semmi dolga, csak lődörögtünk két előadás között a szünetben. Aztán hát, azt is észre lehetett venni, nagyon feltűnő volt, hogy a kedve, a hangulata milyen rapszodikusan változott azokban a napokban. Hogyan csapott át szinte egyik pillanatról a másikra a kiegyensúlyozott derűből a legvadabb dühkitörésbe. Tanúja voltam, amikor egy apróság miatt, valaki valami butaságot kérdezett tőle a lépcsőházban, az aktatáskáját vágta a tag után. Ha eltalálja, leröpül a feje a szerencsétlennek. Hát valahogy így.
-Nem kérdezte meg tőle Csetényi úr e furcsa viselkedés okát?

-Nem, -ingatta fejét az elegáns, kicsi, ősz úr. -Szemerédi János zárkózott ember volt. Ha valamiről nem akart beszélni, azt harapófogóval sem lehetett kihúzni belőle. Egyet tehettem, vártam, hátha megnyílik egyszer, s elmondja őszintén, mi bántja.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-10-20 10:01:17

Ja, azt hiszem, igen. A Biblia választ ad sok kérdésre, és fel is vet sok kérdést. A történet szereplői, úgy gondolom, a saját történetüket két síkban élik meg: a valóságos történések síkján és érzelmi-gondolati síkon. Keresik a választ életük nagy kérdéseire, pl arra, meddig tarthat (ki) egy viszonzatlan vonzalom, (szerelem?) szabad-e szeretni, milyen erkölcsi normák szerint kell élni? /Pl, fel lehet-e valakit jelenteni egy nemesebb cél érdekében?!/ A történet -elképzelt- amerikai-magyar írója maga is tanácstalan ezekben a dologban, mint ahogy mi magunk, olvasók (magamat is beleértve ebbe a körbe,(( mert visszaolvasva én magam sem értem teljesen)), hogy mi, és miért történik a szereplőkkel) -botladozunk igazságok, féligazságog hazugságok és kitalációk között. Az író /az amerikai/ csak mesél, elmélkedik, és kérdéseket vet fel, nem akarja befolyásolni az olvasót, nem akar állást foglalni. Mint gondolkodó ember elmondja a gondolatait, az olvasóra bízva, rendezzék ők magukban a többit, úgy, ahogy ők akarják.

Köszönöm, hogy olvasod, és, hogy véleményt mondasz.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)