HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 27

Tagok összesen: 1854

Írás összesen: 47711

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: ArmandFeltöltés dátuma: 2007-10-18

VIII.: Új élet I.

Most, hogy így végiggondolom, igazán remek fél év van mögöttem... Csodás. De tényleg. Pontosan ott vagyok, ahol fél évvel ezelőtt, és úgy érzem magam, mint aki álmodta az egészet. Ennél hülyébb álmot nem láttam még az biztos, de ahogy itt fekszem az ágyamon, hajnalban, ébren, majd megdöglök a fáradtságtól, minden csontom fáj, és tízszer annyira gyűlölöm az apám, mint mikor ide kerültem, még így is túlságosan valóságosnak tűnik ahhoz, hogy puszta álom legyen... Bár az lenne... Istenem, mikor lesz már vége? Mennyire jó lenne felébredni... Akármennyit préselek ki magamból, akármit csinálok, ezeknek mindig több és több kell... Hiába fedezek fel újabbnál újabb képességeket magamban, hiába nőtt az erőm a duplájára, hiába tanultam meg százféle fegyverrel harcolni, hiába tudom tökéletesen irányítani a képességeim garmadáját, még mindig nem elég... Az idegeimre mennek ezzel a fegyelem, erő, hidegvér szöveggel... Minden kiképzőm ezt nyomatja nekem. Bár, mit is csodálkozom... Egy hét kínzás után olyan idegrohamot kaptam, hogy a nagycsarnok hét köréből hármat tűzvihar söpört el, úgy kellett őket újjáépíteni... De legalább rájöttem, hogy a tüzet magamtól elválasztva is tudom irányítani. Tábortűzből sárkány, sárkánytűzből gyufaláng, amit akarok. Na ez után a kis érzelmi kitörésem után egy hetet töltöttem Alexszel önkontrollt tanulva. Brutális volt, egyszerűen, minden ingerre tökéletesen hidegen, és gépiesen kellett reagálnom, a mindenféle elképzelt helyzetbe belerakva magam... Emellett harcművészeti és fegyveres kiképzésben is részesültem. Kardok, lándzsák, dárdák, íjak, fejszék, buzogányok, távol keleti fegyverek, pallosok, minden amit valaha az ember vérontásra használt megfordult a kezemben. Volt amit élveztem is, például azt az orbitális pallost, amit két tanonc hozott a gyakorlótérre, sűrű nyögések közepette. Mikor átvettem tőlük, és fél kézzel megpörgettem a fejem fölött, hát olyat néztek, hogy azt sem tudtam hova legyek. Meg volt két automata pisztoly, amikkel képtelenség mellélőni. Szenzációs érzés volt azokat forgatni. Aztán persze amikor nem ezeket tanultam, Alexet kellett laposra kalapálnom, megfelelő mértékű óvatossággal. Lassan haladt, egyszerre mindig egy képességre koncentrált, és mikor azt látta, hogy annak tökéletes ura vagyok, akkor kezdett bele csak valami bonyolultabba. Teleportáció, tűzgolyók, tűzből kézifegyverek, különböző formák, majd a teljes tűzzé válás. Füstté válás, újra megszilárdulás, repülés, majd csak ezek után engedett alakot váltani. Félt tőlem, láttam a szemében, és pokoli érzés volt. Csak az volt a rosszabb, hogy hosszú hetekig én is féltem saját magamtól. Az Alexszel töltött idő viszont ráébresztett arra, hogy semmi okom rá, hogy ne bízzak a képességeimben. Ahogy egyre tovább haladtunk, Alex olyan dolgokat talált ki, amik nekem eszembe sem jutottak volna. Egy alkalommal, fogta, és levágta két ujjam.

- Mi a jó istent művelsz? - ordítok rá.
- Levágtam az ujjaid, zsenikém.
- Ó, csak nem?! Most mi a frászt fogok csinálni? Három ujjal nem lehet kardot forgatni, kiesik a kezemből!
- Rakd vissza őket! - úgy néz rám, mintha tökéletesen magától értetődő lenne a dolog...
- És mégis hogy, Mester? - csak akkor szólítom mesternek, mikor gúnyolódom vele. Soha máskor, és ezzel ő is tisztában van.
- Figyelj, te tudod a teljes testedet füstté meg tűzzé változtatni, ne mondd nekem, hogy nem tudod egybe visszaváltoztatni!
Mondd valamit... Eszembe sem jutott eddig, hogy megpróbáljam a testem átformálni, pedig valószínűleg sikerülne, hiszen a füst olyan formát vesz fel, amilyet akarok. Én viszont ösztönösen a sajátomat veszem fel, és úgy szilárdulok meg, mikor pedig... igen, a formálódás és a materializálódás nem egy lépés.
- Te, most mit szórakozol? Azt mondtam, rakd vissza az ujjaid, ha tudod - párszor füstté váltam, majd megjelentem előtte újra.
- Most mit vagy ilyen türelmetlen? Most próbálok ilyet először!
- Jól van, jól van! Csak húzzunk bele!
- Sietsz valahová?
- Nem, csak... nem aludtam túl sokat az éjjel, és fáradt vagyok. Minél előbb végzek veled annál hamarabb jutok ágyba.
- Értem. Ha gondolod, elmehetsz. Engem nem zavar, hogy kapok egy félig szabad napot - na kösz... Azért ez nem esett jól. Oké, hogy fáradt vagy, meg elfoglalt, de attól még nem kéne a képembe vágnod, hogy rohadtul nincs kedved hozzám... Tegnap előtt éjjel legalábbis rohadtul nem úgy tűnt...
- Gondoltam. Idefigyelsz egyáltalán?
- Az idegeimre mész, te rabszolgahajcsár! - ezzel eltűnök, és minden erőmmel az ő arcára koncentrálok. Nem esik nehezemre felidézni a teste részeit, a hajlatokat, a kerek melleket, a feszes feneket, a gyönyörű, vörös hajat, az ajkait...
- A rohadt életbe mi a frászt csinálsz !? - telitalálat. Ahogy megjelenek előtte az ő alakját felvéve, szinte tökéletes másolatként, akár egy tükörkép, kiveri a víz.
- Alakot váltok - karba teszem a kezem, és fél lábra helyezett súlyponttal megállok előtte pont úgy, ahogy ő az előbb állt előttem.
- De hogy? - az arca tökéletesen leírja a döbbenetét. Úgy bámul, hogy még csak nem is pislog.
- A koncepció ugyanaz, mint az ujjakkal lett volna - meglengetem előtte a kezem - látod, vissza is raktam őket. De ahogy nem csak a testrészeim rendezgethetem, vagy kapcsolhatom vissza a testemhez, a testem formáját is megváltoztathatom, az utolsó sejt elrendezéséig. Vicces nem? Így gyakorlatilag bárkit lemásolhatok, teljesen, hibátlanul...
- De miért pont engem?
- Bah! - egy kis koncentrálás árán Ventarivá alakulok - Mert Ventarit elsőre kicsit túl nagy falatnak éreztem...
- Nem jó vicc... - visszaveszem a saját alakom. Úgy cserélgetem őket, mint a ruhát, harmadik próbálkozásra alig két másodpercbe telik.
- Mi nem tetszik rajta?
- Azt mondtam, rakd vissza az ujjaid, nem azt, hogy másolj le!
- Na kösz a lelkesedést, komolyan elegem van belőled! Valld be, hogy megijedtél, valld be, hogy megdöbbentél, mondj amit akarsz, csak ne lefitymáld amit csinálok, főleg ha ötször annyit teljesítek, mint amit elvártál! Azt mondtad, rakjam vissza azt a két ujjat, erre én rájöttem, hogy úgy alakítom át a testem, ahogy akarom! Ha kell, darabokra esek szét! Jól jön, ha nincs kihez mit hozzávágni! - és ezzel tiszta dühből hozzávágom a bal karom. Most mit vágsz olyan fejet, mint aki minimum... hát nem is tudom mit lát. Nem hiszem, hogy sok olyan dolog lenne, amin az átlag ember ne döbbenne meg a végletekig, vagy rémülne halálra, de te még nem láttad.
- Sajnálom. Csak tudod, elég ijesztő, ha az ember magával áll szemben.
- Tényleg rossz vicc volt.
- Igen.
- Nincs harag?
- Nincs - Naponta százszor és még száz a tizenkilencediken-szer veszünk össze ilyen hülyeségeken. Abból, hogy a nap nagy részét együtt töltjük, szinte egyenesen az következik, hogy nem igazán van mit mesélnünk a másiknak, és két lelakott, leharcolt, hullafáradt ember nem igazán fog mélyenszántó filozófiai okfejtéseket lebonyolítani...

Szóval, maradt a veszekedés. Tekintve hogy más elfoglaltságunk nem igazán maradt, rohadt sokat veszekedtünk, rohadt sokat csépeltük egymást, eközben mindketten erősebbek lettünk, én pedig sokkal tapasztaltabb. Emlékszem, volt olyan, hogy mikor épp bevittem volna neki a döntő csapást egy közelharci meccsen, elhajolt a kard elől, leguggolt elém, én, aki azt vártam, hogy a kard majd megállít, előredőltem, elvesztettem az egyensúlyom, ő pedig úgy rúgott hasba, hogy közben fel sem emelkedett guggolásból, én viszont annál inkább... Majdnem öt métert repültem. De most, túl vagyunk rajta. Ami azt illeti, örülök neki, mert...
- Russel, gyere! Dolgunk van! - Alex áll az ajtóban, a szokott civil szerelésében. Fekete top, fekete, hosszú ujjú inggel, és fekete bőrkabát, ami a bokájáig ér. Bő, fekete nadrág, amolyan DC-s deszkás-stílusban, ehhez pedig fekete motoros-csizma a nadrág alá rejtve. A tavaszi időjáráshoz tökéletesen illik, és dögösebb, mint akit valaha láttam. Én fekete farmerben, egyszerű, fehér pólóban és hosszú ujjú fekete ingben rohangálok, szintén motoros-csizmát viselve. Annak ellenére, hogy tudok teleportálni és repülni, mindig mindenhova motorral megyek. Egyszerűen csak mert élvezem.
- Hova? Megint valami démon?
- Állítólag az.
- Megint tőlünk szökött meg?
- Igen. De gyere már te lusta dög!
- Jól van, jól van! - lassan felkászálódom, még vetek egy pillantást a kelő napra a falnyi ablakomból, és még egyszer eldöntöm, hogy komolyan rendet rakok Ventari fejében azzal az öt órás ébresztővel kapcsolatban.

Ahogy odaérünk az eligazításra, Russel még alszik. Hogy nem tudta megszokni az itteni életet, nem tudom. Engem ennyi év után már kilő az ágy magából reggel ötkor, fél hatra pedig teljes készenlétben vagyok. Na igen, de én hét éve vagyok itt, ő meg egy fél. Tizennégy éves korom óta itt dekkolok... Istenem, gyakorlatilag itt nőttem fel. Ezek a falak, minden repedésük egy-egy emlék... De arra az életben nem gondoltam volna, hogy pasit is idevalósit találok magamnak. Elég vicces, hogy egy olyan csaj, mint én 21 évesen normális pasira és normális életre vágyik, miközben a főnökét bámulja, aki mellesleg kentaur... Akkora sóhajok szakadnak fel belőlem, hogy azt már Ventari sem nézi jó szemmel. Olyan, mintha az apám lenne. Ennyi hatalmat, ennyi erőt, valakit, aki ennyire tiszteletet sugároz, nem lehet nem megbecsülni és elismerni. Azt mondta, mióta beszélt Matuzsálemmel, ő sem számolja a korát.
- Alex, velünk vagy? - Harel néz rám kérdőn. Amióta Ő lett a testőrök parancsnoka, elég idegesítő. Hát igen, azok után, amit az edzéseken műveltem Russellel... Meg Ventarinak az sem tetszett, hogy a testőrparancsnokát gyengéd szálak fűzik a legnagyobb veszélyhez, ami a Menedéket eddig fenyegette. Szóval, lefokozott. Vagyis...Kirúgott a testőrségből, egy pillanat alatt. Az erőm viszont, valami furcsa módon megmaradt. Ugyanúgy képes vagyok mágiát használni mint ezelőtt, és ugyanolyan gyors és erős vagyok. Érdekes, hiszen Ventari elvégezte rajtam az elbocsátást, mégis, megmaradtam ilyennek. Hát, ennyit a normális életről.
- Ja, igen, persze.
- Szóval, van itt egy kis problémánk, ugyanis egy pár démon bukkant fel nem is olyan régen a belvárosban. Össze-vissza randalíroznak, újságosbódékat robbantanak fel, szóval, a szokásos ramazuri. A baj csak az, hogy...
- ...hogy megint a Menedékből léptek meg. Esküszöm, ha nem mondanám mióta itt vagyok, hogy kezdenetek kell valamit ezekkel a férgekkel, most tök meglepett arcot vágnék - Ehhez képest Russel arca olyan, mint aki alszik. A szeme félig lecsukva, az egyik széken ül, hátradől, a lábát a pultra rakja, és egy hatalmasat ásít. Amióta az a kis incidens történt, ami a teljes elmúlt félév eseményeinek kiváltója volt, azt szajkózza, hogy a démonok megbízhatatlanok, önfejűek, agresszívek, és hogy nem lenne szabad bennük egy fél percig sem megbízni. Az a baj, hogy a Menedékbeli démonok alátámasztani látszanak mostanában ezt a teóriát... - De ti nem...Mert kell nekik adni egy esélyt. Hát megkapták az egy esélyt, az fix. Arról én gondoskodom, hogy csak egyet.
- Az önbíráskodásod eddig nem igazán vezetett eredményre. Mondd már meg nekem Russel, hogy hallgassunk ki egy jól átsült démonhullát, amit szépen kipreparáltál, azért, "Mert így nem okoz több gondot" - Harel olyan gúnyos fejet vág, hogy azt sem tudom, most sírjak, vagy nevessek. Fájdalmasan idióta feje van, de fájdalmasan igaza is egyben...
- Na jó, ha annyira szeretnéd, hozok neked egyet véresre átsütve, oké?
- Russel, nekünk egy használható démon kell, egy élő! Ha ma megint anélkül jöttök vissza, kénytelen leszek levenni titeket az ügyről, és egy másik IOC-st rárakni az ügyre - Istenem, ez a hivatalosság, az agyamra megy. Investigators of Outer Cases - ez a neve annak a kb. tucatnyi embernek, akik az olyan feladatokat kapják, amikkel nagyobb zűr van a menedéken kívül. Például a robbantgató démonokat.
- Oké, oké, kapsz egyet - nyugtatja Russel Harel-t. Sajnos imádja kihasználni az egyetlen lehetőséget arra, hogy jól elpáholja kedvenc démonjait - Csak kicsit lesz megpirítva...
- Russel, komolyan elegem van belőled!
- Főnök, nyugi. Kapsz egy használható démont. Pont.
- Alex, minden világos? Tartsd kordában ezt az eszelőst.
- Még jó. Nélkülem a fél város romokban állna... - és tényleg. Néha olyan akciókba fog az ifjú titánunk, hogy a hátamon feláll a szőr. Tűzgolyók, kisbolygó méretben, az épületek tartóoszlopain hajigálja keresztül az ellenfeleit, vagy épp csak úgy viccből rájuk dönt egy falat. Az idegeimre megy néha.
- Remek, tűnés.
- Kösz a jókívánságokat!
- Russel!
- Mi van, Harel?
- Kéz és lábtörést! A szó legszorosabb értelmében.
- Igazán kösz, de ez eléggé bukta.
- Az idegeimre mentek! Menjünk! - kihajítom Russelt az ajtón. Igazából az idegesíti Harelben, hogy jóban vagyok vele. Igazán kellemes társaság, bár néha igazán unalmas, és korántsem olyan szórakoztató, vagy meglepő mint Russel. Sőt, néha elég idegesítő tud lenni, főleg a fennhéjázása és a fölényeskedése nem hiányzik. De Russelt folyton a féltékenység rágja miatta. Istenem, bár higgadna le egyszer! A sírba fognak vinni, ha így folytatják. Ahogy belépünk a liftbe, Russel minden csontját végigropogtatja, pedig tudja, hogy gyűlölöm. Mindig is rühelltem, de soha nem tudott leszokni róla. Akárhányszor csak elhagyjuk a Menedéket, ő ezzel nyit, majd a fülébe kerül az mp3 lejátszó, és onnantól csak Ő, a rock, meg a motorja. Én meg próbáljak meg lépést tartani a ritmusra vett kanyarjaival.

A tököm tele van Harellel. Egészen komolyan, ha már a libbenő hajszálát - a nénikédet fordulsz elém index nélkül - meglátom, már felmegy bennem a pumpa, és ennek nem sok köze van Alexhez. Persze, jóban vannak, de Alex bőven bebizonyította, hogy a büdös életben nem kezdene Harellel, azt meg tízszer annyira, hogy engem soha nem dobna. Bár néha egymás idegein táncolunk, mégis, soha semmi rosszat nem tennénk a másiknak. Soha nem éreztem még ilyet... De Harel meg a démonai, komolyan, most fel tudnék robbanni. Csak az a baj, hogy vinném a környéket magammal, az meg nem lenne annyira előnyös. Így is szép kis ramazurit tudok csinálni. Hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy éppenséggel egy tízmilliós nagyváros közepén dobálózom mindenféle olyan dologgal, amivel nem sokan szoktak rajtam kívül. Persze, Harel ebbe is beleszól, lenne képe elvárni, hogy szép szóval magyarázzam bilincsbe azokat a tetveket, miután így kitoltak velem. Persze, piros mi? Na tudod kivel szórakozz... Egy jobbra dől, egy balra, és már át is csúsztam. Alex vajon tartja a lépést? Á, kit érdekel. Per pillanat csak az érdekel, hogy szétkenjem azt a pár disznót New York járdáján. Persze, csak félig átsütni őket... Rendben Harel, legyen ahogy akarod. Akkor csak félig sütöm át őket. Lerakom a motort két utcával a tér előtt, amit Harel említett. Kiveszem a fülemből a zenét, és oldalt fordulva figyelem, ahogy alex átveti a lábát a motor felett. Ebben a nadrágban épphogy felsejlenek annak a formás fenekének a körvonalai... De rég is voltunk már együtt... Fenébe is, nem most kéne erről álmodoznom!
- Készen állsz?
- A kérdés az, hogy te készen állsz-e arra, hogy ne süsd őket ropogósra - szkeptikus. Mindig szkeptikus. Mindig megsütöm őket. Oké, joggal nem hiszi el, hogy ezúttal marad belőlük egyben is.
- Nyugi, menni fog. Elegem van Harelből meg az atyáskodásából. Ha ezzel leszerelhetem, hát megéri.
- Remélem, hogy most az egyszer tartod magad a szavadhoz.
- Kisasszony, kérem, ne legyen velem ilyen szigorú. Hisz tudja, hogy milyen hirtelen személyiség vagyok!
- Hagyd ezt. Menjünk - mi a fene baja lehet? Esküszöm, mint akit most szúrtam hátba a nagykéssel. Érdekesen viselkedik. Ahogy sétálunk egymás mellett, hozzám se szól. Nem értelek szívem, nem értelek. Rég voltunk együtt, oké, de nem ennyire. Mostanában csináltam pár felelőtlen baromságot, kicsit a fejembe szállt a hatalom, ez is stimmt, de ez nem ekkora gáz, könyörgöm. Előbbit behozzuk, utóbbi meg csak attól függ, mennyire kontrollálom magam. Ami ha azt vesszük, hogy kibírtam az elmúlt heteket anélkül, hogy egyszer is hozzád nyúltam volna, hát nagyon is jól megy. Na intézzük el ezt egyszer, s mindenkorra, és rakjuk helyre ennek a csajnak a rólunk kialakított világképét.

Kíváncsi leszek, hogy betartja-e a szavát. Miután leszállunk a motorról, direkt adom neki a morcost, hátha ez beválik, és kicsit összeszedi magát. Eddig mindig túlhevült, felpörgött, és megőrült, amivel mindenkinek csak bajt csinált. Russel imádnivaló srác, de nem hiszem, hogy valaha is felhagyna ezzel a kamaszos húsdaráló technikával. Én is ilyen voltam, még réges-régen... Aztán rájöttem, mit is jelent valójában ölni, és mennyire nem élvezhető. Ahogy hátrapislantok a vállam fölött, nem azt a megszokott, izgatott fejet látom, amit vártam. Mi van velem Russel? Csak nem azon gondolkodsz, miért lettem hirtelen ilyen mogorva? Helyes. Ahogy előrefordulok, az arcomon az a mosoly ül, amit minden győzelemmámorban úszó ember olyan jól ismer... Pedig ez még csak a dolog legeleje, és ahogy elnézem, nem is lesz könnyű dolgunk. Pár démon, mi Harel... Istenem, ezek a pasik annyira idegesítők! Na jó, akkor most két védő ráolvasás, és egy burok magam köré. Készenlétben egy elemi gömb, és az ezüst boszorkánytőr. Néhány démon mi, te szemét, te mocsok, te...
- Mi az Alex, mégsem vesszük lazára a figurát?
- Fogd be, és nyisd ki a szemed!
- Mondd már el, mi a fene bajod van velem! - Jaj, ne most! Veled semmi!
- Veled? Hogy nem látsz, vakegér! Nézz már előre!
- Azt a...
- Köszönöm - na igen, egy Warlocktól még neki is eláll a szava. Ez nem egyszerű démon, ez egy boszorkánymester. Olyan démon, aki a legmagasabb szintű idéző és fekete mágiát használja, és hajlamost mindenkit csettintésekkel földbe döngöltetni a familiárisaival.
- Szóval akkor mégsem lazázunk? - Russel még mindig komor. Nem hiszem el, hogy még ez sem dobja fel. Sosem láttam még ennyire komolynak egy "jó harc" előtt...
- Csak minél kevesebb leomló épület, és ne felejtsd el, kell egy démon élve!
- Boszorkánymester is megteszi? - hülyéskedsz, az lenne a legjobb. De nem vagy te se isten, se Superman, szóval jobb ha nem is próbálkozol.
- Viccelsz? Csak úszd meg azt a szemétládát élve! - hát akkor, lássunk neki. Utánuk fordulunk a sarkon, ahol eltűntek. Azonnal felfigyelnek ránk, a sikoltozó emberek már nem is igazán érdeklik őket. Ahogy sejtettem, a Warlock rögtön idézésbe kezd, kántálja a szavakat, izzik a karjára tetovált pentagram, tőlem meg repül az elemi gömb. Nem igazán van ideje felkapni a fejét, ahogy az kristálygömb szétrobban a lábánál, és a négy elem egyszerre rengeti meg a környezetét. Tűz égeti, szél szabdalja, a beton besüpped a lába alatt, és pillanatok alatt feldönti a kiáradó víz. Hasznos kis eszköz ez. Veled egyelőre le van a gond, lássuk a többieket. Russel ahogy elnézem már kezelésbe is vette őket de... nem robban semmi. Nincs egy szikra sem. Az öt démonból kettő fekszik. Russel teleportál, füst, majd megint, megjelenik az egyik démon előtt, annak háttal, és elemi erővel orrba könyököli. Fordulás közben ismét eltűnik, a másik előtt jelenik meg, és a fordulás befejezéseképp ötméteres ívű pályára állítja a démont, miközben ismét eltűnik, és újra felbukkan a harmadik előtt, akit nyakon ragad, majd a feje felett átlendítve az aszfalthoz csap. Eltűnik, az öt démont lángok veszik körül, és egy kupacba húzz, a Warlock köré. A máglya, ami hatukat körülveszi, legalább négy méter magas.
- Russel, mi volt ez?
- Rövid, velős, és hatásos elintézése annak, amit ránk bíztak. Öt démon, és egy Warlock kihallgatásra vár. Szerezz valamit, ami elviszi ezeket innen - Ezt komolyan nem hiszem el. Mi a fen van vele? Ahogy közelebb lépek a tűzhöz, érzem, hogy Russel jó szokása szerint kifele hideg, tehát semmit nem bánt a környezetében. Belül viszont, bátorságomon felbuzdulva az egyik démon kitörni próbál, és leégeti a fél vállát.
- Én a helyedben nem próbálkoznék - süvít újfent Russel démonhangja, és összébb húzza a máglyát a hat démon körül. Eközben Harel már vonalban van. Kérek egy szállítót, nagy nehezen lebeszélem az önfejű idiótát a portálnyitásról fényes nappal, a nyílt utcán, azok után, ami itt lefolyt úgyis memóriamódosító igézésekre lesz szükség, nehogy már még portálokat is nyitogasson. Amúgy is, hogy vágjunk be hat démont egy portálba, mikor azt sem tudjuk, hova kötötték a másik végét? Néha komolyan azt hiszem, Ventari komoly hibát követett el azzal, hogy őt tette meg parancsnoknak. Mi a fenét bámul ott az a csöves? Percek óta engem stíröl. Már hallom a hangját a szállítónak, mikor befordul az egyik sikátorba, és eltűnik. Hála az égnek. Fura, hova jut ez a világ. Jóképű harmincas pasik csövesként végzik az utcán... Régen rossz. Volt benne valami különös... Mindegy. De mi lehetett ma Russellel? Semmi akrobatika, semmi pirománia, semmi extra pusztítás, mint egy jégcsap. Teleport, bamm! Teleport, Bamm! Teleport, BAMM! Ennyi. És vége. Bődületes alakítás volt, az egyszer biztos, de semmiképp sem Russelre vall. Túlságosan hidegvérű volt. Ahogy megjön a szállító, és a testőrök körülveszik a hatos fogatot, Russel végre megint emberi alakot ölt.
- Mi a fene volt ez? - lépek oda hozzá.
- Mire gondolsz? - ahogy itt áll előttem a fekete ingben, fekete farmerben egyszerűen világít a hófehér pólója. Tökéletes párosítást alkot az ezüstszürke hajával.
- Erre az előbbi abszolút nem Russeles harcmodorra.
- Azt mondtad, semmi fölösleges vérontás. Nyugi, többet nem látod az idióta kamaszt, akinek fejébe szállt a hatalom.
- Mi van veled? - nem hiszem el, hogy ezt hallom.
- Nem ér annyit a hév, ami elkap, hogy miatta haragudj rám - olyan szelíden mosolyog... Az ember nem is gondolná, hogy valami, aminek ekkora ereje van így tud nézni. És az a felsőtest, istenem... Meg az a tojás, amit reggelire képes készíteni... Nem lehet nem imádni ezt a pasit, és kész.
- Hülye vagy. Nem haragudtam rád, egy percig se. Harelre haragudtam, amiért volt olyan lusta, hogy ne tudjon arról a boszorkánymesterről.
- Végül is, nem jelentett nagy gondot.
- Eddig...

- Mi van? - egész cuki a rémület a szemében.
- Fordulj meg. - Ó hogy a francos ragya rágta bolha cifrázta szőrös seggét annak a féregnek! Harel, ha én egyszer visszamegyek... Na jó, hűtsd le magad, és gondold ki, hogy lehet a legfinomabb módszerekkel elintézni egy nyolctonnás, tízméteres, vörös, szarvas, lihegő, tűzokádó izomkolosszust. Hogy volt azzal az eddiggel, Alex?
- Oké. Úgy érzem, ez probléma.
- Határozottan jól érzed.
- Elemi gömb?
- Egy volt.
- Remek - teleportálok, és a szeme közé rúgok a dögnek, amilyen erővel csak bírok. Pont látom, ahogy Alex elkezdi szétterelni a tömeget, hogy nehogy rádőljön valakire. Azt hiszem, ettől nem kell tartania, ugyanis meg sem kottyant a monstrumnak. Mi van, ennek ötméteres ólomlemez homloka van? (Ez volt az a legkeskenyebb anyag, amit nem tudtam egy rúgással behorpasztani) Na oké, lássunk neki egy másik szemszögből. Újra teleportálok, újra rúgok, de most a térdét. Reccsenés, törés, rendben, egy elment, jöhet a bal. Amint szétrúgom a bal térdét is, a lábai felmondják a szolgálatot, és térdre zuhan előttem. Helyes, ez a megfelelő tiszteletadás. Na, akkor most fejezzük... Mi a...!? Hogy a jó életbe áll ez már... na ne, Warlock bácsink gyógyító mágiát használ? Ebből kösz, de nem kérek. Új verzió, c terv. Teleportálás, a Warlock elé, egy mozdulattal eltöröm a kezét, egy másikkal a másikat, majd egy jól irányzott ütéssel az orrnyergére harcképtelenné teszem. A fájdalomtól eszméletét veszti, és abban a pillanatban a familiáris is köddé oszlik. Hát, azt hiszem mára ennyi.
- Na, ebben volt valami fölösleges?
- Igen. Az idő, amíg leesett, hogy a mestert iktasd ki, ne a bábját.
- Te semmivel sem tudsz megelégedni, mi?
- Tudod te, mivel tudok megelégedni.
- Sss. Nyugi, este lesz időnk egymásra. Most első a kötelesség.
- Gyere - ezzel elfordul, és a zsebében kezd matarászni .A memóriamódosító igézést senki nem tudja fejből, ugyanis egyszerűen túl bonyolult ahhoz, hogy megjegyezzék.
- Soha nem fogom megérteni, miért nincsenek takarítóitok ilyen esetekre. Kéne egy külön erre szervezet csapat, akik csak azzal foglalkoznak, hogy rendbe rakják azt, amit az ügynökök kicsit átformálnak.
- Költséges lenne fenntartani - költséges! Mintha Ventarinak problémát jelentene a pénz... a világ 10 legtöbbet profitáló cégéből nyolc az ő kezében van, szóval nem hinném, hogy lehet oka panaszra.
- Mindig minden ötletemre ezt mondjátok, de Ventarinak annyi pénze van, hogy húszdollárosokkal is fűthetné a teljes menedéket...- Alex épp csak egy "Hülye vagy" jellegű pillantást vet felém, miközben az igézés kézjeleihez kántálni kezdi a szöveget. Akinek van emléke arról, amit látott, mind egy emberként fordul felé, és bámul rá. Egyet sem pislognak. Ahogy Alex befejezi az igézést, enyhe lökést érzek, és úgy tűnik, mindenki más is érezte. A kifinomultabb harmadik szemmel rendelkezők elméletileg látják is az impulzust, ami ilyenkor elhagyja az igézőt. Persze ők angyalokat is látnak, ami fizikai képtelenség. Annak ellenére, hogy az angyalok lejöhetnek a Földre Isten parancsára, fizikai lény nem látja őket, és nem is érzik befolyásukat, tehát észrevétlenek, még a legérzékenyebb harmadik szemű lényeknek is.
- Na, ezzel meg is volnánk. Húzzunk haza.
- Benne vagyok - fogom meg a kezét. Átöleli a karom, és így indulunk vissza.
- Na, hirtelen béke?
- Túlteljesítetted a legszebb elképzelésem is. Teljes siker, öt démon, egy warlock, és még egy tollpihe sem görbült el feleslegesen. Mi okom lenne nevelni téged?
- Na tudod kit nevelj! Na, most meg kiröhögsz? Tudod mit....
- Na mit? - imádom ezt a nézését. El tudok tőle olvadni, mikor ez az egészen vad arc ilyen szende szemekkel és mosollyal néz rám.
- Szeretlek
- Én is téged - na ennyit a hideg Alexről. Persze, hogy nevelési célzattal szólt be. Tudhattam volna. Most már mindegy. Felülünk a motorokra, és pillanatok alatt a Menedékben vagyunk megint. Ahhoz képest, mennyire rühelltem ezt a helyet, mikor idekerültem, most egészen otthonosnak érzem a középkori hangulatot. Bár, warlockok, démonok, hasonló entitások vadászása közepette talán találóak a horror festmények a falakon, meg a sok fegyver. Ahogy leérünk a biztonsági központba, Alex nyaka lúdbőrözni kezd. Otthonosan mozog, de utálja ezt a helyet. Néhány biztonsági kód után Harel orra előtt állunk, akin tisztán látszik, hogy majd felrobban, olyan dühös. Istenem, ilyen jó napot, még sokat, oké? Persze vigyorogva jön oda gratulálni a sikeres akcióhoz, de a lüktető ér a halántékán annyira nem bizalomgerjesztő, mint a műmosoly a két füle közt.
- No, megtudtál valamit az öt nyersen tálalt démontól, barátom? - ilyen szélesen is ritkán lát engem vigyorogni az ember, hát még hogy barátomnak szólítsam Harelt.
- Már az is boldoggá tett, hogy nem sütötted át őket, hát még, hogy eltörted pár csontjukat. A warlock nem tud beszélni, olyat bemostál neki.
- Most komolyan elégedetlenkedsz, te paraszt? - Alex elég morc. Ez a hely beteszi neki az ajtót, főleg mióta nem ő a testőrség parancsnoka, épp ezért csak ritkán jövünk le ide. Az eligazítások és megbeszélések a kastély szalonjában folynak, ugyanis a komplett testőrség odafent van elszállásolva. Rajtuk kívül néhány démonvadász lakik még fent, de senki több.
- Hé, kislány, vegyél vissza! Mi bajod van?
- Kértél démont, akit faggathatsz. Hoztunk ötöt. Warlockról árva szó nem volt, pedig ne mondd nekem, hogy nem tudtad, hogy ott lesz, ennél jobban ismerem a hírszerzést. Ráadásul semmit nem tettünk tönkre, robbantottunk vagy gyújtottunk fel...
- Akarod mondani én... - motyogok közbe.
- ...és senki nem sérült meg azokon kívül, akiknek meg kellett!
Szóval igazán lazán gratulálhatnál a sikeres akcióhoz, és pont.
- Jó, jó, ügyesek voltatok, nyugi! Nem kell így felkapni a vizet. Csak épp, így kis időbe fog telni, mire ebből információ lesz.
- Na és? Legalább lesz... Abbahagyhatnád ezt a maximalizmust, nem áll jól. Nem miattad lesz a Menedék a csúcson, ezt be kell látnod.
- Azt hiszem, neked semmi jogod ezt eldönteni - nem bírja, ha leszólom. Pedig jogos. Olvastam a Menedékről rengeteget, és volt már jobb testőrparancsnok is. De őket Ventari választja, Ventari szava pedig dogma ezeken a falakon belül. Szóval, marad Harel.
- Az lehet. De igazam van.
- Russel, menjünk, mielőtt még kapsz a képedbe. Úgy nézem nincs túl jó hangulatban.
- Tudhatnád, hogy engem nem igazán lehet megütni.
- Tudom. De menjünk - már nagyon húz kifelé, de jobb is így. Nem akarok összebalhézni Harellel, annak ellenére, hogy ha most neki is egy mozdulattal elkenném a száját, új életem legszebb napja lenne ez a mai. De semmi nem tökéletes.
- Ég önnel, parancsnok! - hajlok meg. Egészen színpadiasra sikerült.
- Viszlát, Harel.
- További sikerekben gazdag napot a párosotoknak. Ég veletek!
Még hallom, ahogy halkan szitkozódik, mikor becsusszan mögöttünk az ajtó.

- Szerinted sem végeztünk mára? - kérdem Alexet, amint belépünk a szobámba. Az övé az enyém mellett van, van is közös ajtónk, na meg a fürdőszoba is az. Ledobom magam az ágyra, és hanyatt fekve bámulom a baldachint. Jól esik egy kis relax.
- Meg vagy te hülyülve? Még csak tizenegy óra...
- Mondasz valamit...
- Hát, ez van. Nem olyan egyszerű itt az élet, de ezt te is tudod jól.
- Még szép. Volt időm beletanulni - a napjaim nagy része tréninggel ment el, de mikor épp volt egy kis szabadidőm, vagy a nagycsarnokban segédkeztem valakinek, akinek a fejéről jobb esetben rémeket szoktam álmodni, vagy a könyvtárban bújtam a könyveket Diablo Steel és a Menedék története után kutatva. Nem sok hasznos infóra bukkantam, kicsit olyan, mintha a hapsi nem is élt volna ezen a világon. Egy idő után feladtam a kutatást, és csak őgyelegtem körbe a kastélyban és a Menedékben. Ez a hely olyan, mint egy földalatti város, aminek a főtere Ventari nagycsarnoka. Ugye az iránytű északi részénél lakik Ventari, az a rész az ő kis fogadócsarnoka, plusz egy csak testőröknek látható ajtó mögött ott a személyes lakosztálya is. A Keleti szárnyban laborok vannak, könyvtárak, minden fajnak más és más kulturális, tudományos kiállítása, plusz a hátsó részlegben a termelési rész, szóval az olyan kist kulturális és munkaügyi központ. A Nyugati szárny a lakónegyed. Olyan, mint egy kis földalatti város, rengeteg lakással, labirintusszerű folyosókkal, ha nem ismeri ki magát az ember, iszonyatosan el lehet tévedni, és ha túl közel mész a nem megfelelő ajtóhoz, úgy elküldenek melegebb éghajlatra, hogy leég a hajad. Vagy a szőrzeted, pikkelyed, tüskéid, vagy bőröd. Amid épp van. Szóval, a Menedékben barangolva rengeteg dolgot láttam, amit lehet, és amit soha nem hittem volna, hogy lehet, de még mindig nem gondolom, hogy mindent láttam. A Nagycsarnok ugyanis olyan szín-kavalkád, olyan hangulatos, és annyi meglepetéssel szolgál (annak ellenére, hogy egyben látja az ember az egészet. De amekkora, a részletekből semmit nem látni), hogy felfogni képtelenség. A csarnokban folyamatosan pezseg és nyüzsög az élet, mindenki megy valahová, ha magányra vágyom, a Biztonsági Központot kell igénybe vennem, de ott meg Harel nevű barátom figyel, szóval ez is kiesett. Marad a könyvtár. Viszont a csarnok varázsa elkap, és el nem ereszt, hacsak nem élsz itt évszázadok óta, úgyhogy, nekem bőven nincs min unatkozni itt. Most is, ahogy elhaladok a hetedik körben az egyik árus előtt, boldogan integet, és valami fura dialektusban franciául krákog köszönetet. A múlt héten kicsit rendbe raktam a standját, szög, kalapács, és már stabil is mint a kőszikla. A legelején volt a legdurvább. Mindenki a csicskásának nézett, menj ide, hozd el ezt, szerezz azt, csináld ezt, anyád kínja, egyszóval, egy egyszerű lóti-futi voltam. De aztán megtanultam nemet mondani, és ők megtanulták, hogy nem az vagyok, akinek először látszom. Most tisztelnek, és nem parancsolgatnak, inkább szívességet kérnek, amit én is szívesebben végzek el.
- Russel! - Jake, az egyik karbantartó srác az. Ha karbantartókat fenn tudunk tartani, miért nem tudunk takarítókat is?
- Hello Jake, mit szeretnél? - már látom, hogy valami munka van a dologban. Hegesztőpisztoly van a kezében.
- Nem hiszed el, mi történt velem. Épp az új panelek tartórúdjait szerelem fel Krstobrak kávézójában - isteni az ürge csokis fánkja, bár elég kiábrándító, amikor a nyolc karjával nyolc asztalhoz tálal egyszerre, és belegondol az ember, hogy készülhetett az a fánk... hát igen, szokni kell a furcsaságokat - szóval, hegesztek ezerrel, mikor kifogy az a nyavalyás oxigénpalack. Egy tartórúd lenne még...
- Hozzak egy másik palackot?
- Az nekem is pont öt percbe telne, de igazság szerint jó lenne, ha nem kéne kétszer cipekednem... - gyanús nekem ez a fazon...
- Szóval mit szeretnél?
- Kisujjból fel tudod ide hegeszteni ezt, igaz?
- Jake, tudod jól, hogy nem szívesen pirózok, csak ha muszáj.
- Russel, kérlek. Tudod jól, hogy meghálálom.
- Tudom. De ne terjeszd, hogy ilyen könnyen kapható vagyok - Jake tényleg hasznos tud lenni. Kéz alatt akármit meg lehet vele szereztetni, sokkal alacsonyabb áron, mint a piacon kapná az ember. Szóval, ennyit igazán megér a srác. Egyébként meg, igazán jó társaság, annak ellenére, hogy teljesen átlagos ember. Na jó, nem, de a képessége tökéletesen kontrollálhatatlan, így inkább egy pecséttel lezárták, amit csak végszükség esetén törhet fel.
- Köszönöm, Russel.
- Ne köszönd, behajtom - ezzel a végszóval a jobb karom válltól lefelé lángba borul, majd izzani kezd a mutató és középső ujjam. Lehajolok, Jake védőfelszerelésben odailleszti az elemet a helyére, én pedig egy vékony, háromezer-egyszáz fokos lángsugárral odahegesztem a fal megfelelő eleméhez. Nem is látszik, hogy a két elem valaha külön életet élt.
- Ezer hála, Russel - kezd el Jake összepakolni.
- Tudod, hogy behajtom - mosolygok.
- Csak nyugodtan!
- Szavadon foglak! Na, hello Jake!
- Viszlát, Russel.
A napom további része ilyen, és ehhez hasonló kisegítésekkel telik. Lassan halad, de az ember megszokja, és van ideje átgondolni az életét, vagy elgondolkodni azon, mi az, amit még tudni akar erről a világról. Ha pedig minden sarkon ismeretlen létformák lépnek az orrod elé, hát van min gondolkodni bőven. Egyszóval, az élet itt nyugis, és egyszerű, leszámítva a démonvadászatokat, amikből akad bőven. Istenem, de várom már, hogy itt legyen az este....

Öcsém, mi lesz így velem? Hogy lehet New Yorkban ilyen hideg? Április van! Süssön már ki az a rohadt nap! A szagomat már nem is érzem. Talán a kartondoboz szigetel, talán a sok csöves szaga közt keveredik el, akikkel ezt a sikátort megosztom. Az ember nem is tudja, milyen nyomorult tud lenni olyan alapvető dolgok nélkül, mint a tiszta víz. Egy rohadt hét... egy rohadt hete élek az utcán, és akárhogy kerestem, nem találtam meg, hogy ki vagyok. A képem nincs benne se a rendőrségi nyilvántartásban, se az eltűnt személyek listáján. Egyáltalán, hogy a fenébe jutnak nekem eszembe ilyenek? Mindegy, rágódtam már ezen eleget. Oldalra fordulok, erre valami beleáll az oldalamba. Hát persze, a tegnap este kukázott csirkecsont maradványai. Pocsék íze volt, de legalább némi húshoz jutottam. Ha így folytatom, napokon belül kipurcanok. Esküszöm, már a Sátánnak is eladnám a lelkem, ha valami élet szerű dologba csöppenhetnék bele. Á, elegem van! Nem kucorgok itt tovább! Felkelek, és elindulok kifele a sikátorból. Gőzöm sincs, hova mehetnék, ugyanis elég érdekes elváltozások keletkeztek a bőrömön, mióta itt vagyok. Imitt amott kemény, csontszerű dudorok, és színben olyan, mintha homokszín lenne, csak zöld vonalak vannak rajta, mint valahogy úgy, mintha terepszínű mintás akarna lenni... Elég undorítóan néz ki, még jó, hogy csak a vállam, és a felkarom kezdett elváltozni. Remélem csak a csövezés tünete, és semmi komolyabb. Ahogy botorkálok kint az utcán, minden ember undorral kerül el, az orrukat húzzák, és úgy bámulnak rám, mintha egy tál friss, meleg tehénszart pakoltak volna eléjük egy flancos étteremben. Nem értik, mit keresek én ezen a világon. Pedig biztosan tudom, hogy egyszer közülük való voltam, az, aki elrohan egy büdös csöves mellett, és még csak észre sem veszi. Huligánok. Ők a legrosszabbak. Bár, legalább némi szórakozást jelent, ahogy ablakokat törnek be, meg autókat rugdosnak. Egyre több van belőlük, de folyton lefülelik őket. Fura fazonok, szürke köpenyben, eléggé kirínak a tömegből, de valami latin szöveget mormolnak, miután végeztek, és lelépnek. Az Inkvizícióra emlékeztettek, mikor először láttam őket, de utána túlságosan lefoglalt, hogy honnan tudom, mi az Inkvizíció, miközben a saját nevemre nem emlékszem. Most is itt rombolnak, van köztük egy fekete köpenyes, sötét alak is, ő igazán kirí a többi vandál közül. Csak vigyorogva bámulja, őket, meg integet az ujjával. Az emberek sikoltozva rohangálnak el, miközben azok kukákat döntögetnek, meg petárdákat robbantgatnak köztük. Néha előkerül egy-egy nagyobb lángcsóva is, gondolom a jó öreg öngyújtós-dezodoros trükkel... Már megint. Csak úgy beugranak dolgok, amikről nem tudom miért, vagy honnan tudom. Bár a nevem ugrana be így... Várjunk csak! Egy srác, meg egy csaj. Azok ketten nem menekülnek, sőt. Sokkal inkább a csoportot vették célba. Mit akarnak ezek, meg vannak hülyülve? Hatan vannak kettejükre, esélyük nincs. Bah! Ennyit erről, egy újabb verés, és kész, húzzunk innen a... MI VAN!? Hova a fenébe lett? Ott van! Az igen, na az könyöklés volt! Mi!? Hol van már megint... Ott! Azt a rohadt... hogy lehet ekkorát rúgni? Megint eltűnt! Most meg a földbe csapta bele azt a másikat! Jézus, a maradék kettő is a földön van, de mikor...? A csaj valamit hozzávágott közben a feketeruháshoz, az most a földön fekszik, de motyog valamit... Na ne... valaki megint fejberúgott az éjjel? Nem, nem szedte el senki a kartonjaim, mind megvolt... De akkor mitől hallucinálok? Ez nem lehet... A srác repked akörül a monstrum körül! Basszus mi a jó isten folyik itt!? Bamm, a feketeruhás megint a földön... és vele együtt az az izé is eltűnt. Na jó, ideje olajra lépni. Hé, a csaj ugyanazt a szöveget kántálja, mint az ezüstköpenyesek... Megint végigfut rajtam a melegség, a többi ember pedig bámul maga elé bambán, mint a szamarak. A csaj egy pillanatra a szemembe néz... na jó, menjünk. Vissza a jó kis sikátorok békés homályába. Köszönöm. Hogy mi a fene volt ez, nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy így jártam jobban. Megvan nekem a magam baja, minek foglalkozzam ilyen idióta dolgokkal, mint mindenféle...
- Boszorkánymesterek, démonok, és boszorkányok? - a szívem kihagy két ritmust, a hang, ami mögöttem szól, olyan hideg, hogy még az a kevés élet is majd elhagy, ami bennem volt.
- Ki-ki- ki maga? - dadogva tudok csak beszélni, olyan hatással van rám. Élesre vasalt, hajszálcsíkos, fekete öltöny, és patyolat tiszta lakkcipő, ami mellett a szokásos szemét és végtermék-kupacok díszelegnek. Göndör, fekete haj, fekete szem, és hosszúkás, vékony arc. Görbe orr, mélyen ülő, mégis nagy, kíváncsi szemek. A zsebén zsebóra lánca lóg, a kezén fehér kesztyű. A kezében fekete, talán ébenfa bot, aminek a gombja egy kos koponyája.
- Valaki, aki visszaadhatja az életed. Az álmaid. Valaki, aki tudja, mit láttál az előbb - válaszok? Végre!
- Mondjon el mindent, amit tud rólam! Mindent!
- Csak lassan a testtel, mindent a maga idején. Előbb te teszel nekem szívességet, hisz mint tudod, mindennek ára van.
- Mit akar tőlem? - kezdek egyre inkább kételkedni benne, hogy valaha is kiszedek valamit ebből a férfiból.
- Bosszuld meg a fiam árulását. Szenvedjen. Azt akarom, hogy szenvedjen jobban, mint ahogy valaha ember szenvedett ezen a Földön.
- Azt sem tudom, hol van a fia! Vagy, hogy néz ki egyáltalán! Legalább egy képet... - megfordul, és elindul, miközben ezeket a szavakat kiáltom utána. Nyugodtan lépdel tovább, majd lassan eltűnik, miközben egy még jegesebb hangon, mint az előző csak annyit válaszol:
- Ne keresd őt. Eljön hozzád. A miatt, ami vagy.
Mi van? Mit akar ez tőlem? Ami vagyok...? Már megint beadtak nekem valami hallucinogént. Keresek egy csendes helyet, és alszom. Ami vagyok... persze. Kit érdekelne egy koszos, new yorki csöves?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-09-12 11:50:18

Akkor most ki ez a csöves???
Alkotó
Armand
Regisztrált:
2006-08-23
Összes értékelés:
130
Időpont: 2008-02-24 21:15:23

Szóval, köszi minden hozzászólást, amit írtál!:) A folytatás már fent van:) és igen, olvastam pár könyvet Darren Shan-tól:)

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Hangjáték/Kakofónia (haibun) című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Időfogócska (haibun) című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Velencei-tónál címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) fekete-fehér című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Elveszett szonett című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Majd ha című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Elveszett szonett című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Elveszett szonett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Elveszett szonett című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Ajándék című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - A nagy ház 08. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - A nagy ház 07. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)