Statisztika

Perzsel a nap. A hegyek felől félelmetes felhőket terel a szél a város fölé és száraz faleveleket
röpít a magasba, hogy aztán lehullni hagyja őket az út porába. Már nincs messze a temető. Meggyorsítom lépteimet és közben arra gondolok, nem kellene visszafordulnom? Már érezni a levegőben a vihar fenyegetését.
A temető kapujában megtorpanok...Sötét az ég, sötét a pokol, mely körülvesz. Éles fény villan és olyan erővel csattan az ég, hogy egy pillanatra megáll az élet a földön. A szél vad dühvel ölre kel a temető fáival, mintha tövestől akarná kicsavarni,hogy legyőzve őket, a földre teperje. El kell érnem a sírhoz még mielőtt zuhogni kezd! Szaporázom lépteimet .Ez az, megtaláltam! Gyorsan leteszem a csokrot a sírra. Bocsáss meg! Sietnem kell, látod, tombol a vihar!
És abban a pillanatban, ketté válik az ég és ömlik az eső .Visszafordulok. Szaladnék, de lépni se tudok a vastag vízfüggönytől, mely pillanatok alatt előmbe ereszkedik. Fuldoklom a rám zúduló víztömegtől. Tapogatózva bukdácsolok a sírok között. A víz súlyától földig hajló fák ágai is utamat állják. Villámok, mint fényes pengék hasogatják az eget, amely nyög fájdalmában. Megállok! Egy lépést se teszek többet ebben a pokolban! A féktelen zuhatag könyörtelenül korbácsolja védtelen testemet. Aztán egy nagy erejű villám fényében megpillantom a kápolnát és előtte a sétányt, melyen a kapusházhoz érhetek. Miközben újra megpróbálok előre haladni, hálás vagyok a Fennvalónak, hogy ebben a megpróbáltatásban is velem van, utat mutat.
Pár perc múlva érzem, hogy lankad a szél ereje, az esőcsapások sem perzselnek már annyira. Az ég zendülései is egyre távolodnak a város másik felén feketéllő hegyek irányába.
Kiérek az útra. Vizes cipőmmel cuppogok a sárban lefelé az úton. A vihar elült , már csak az eső esik lassan, csendesen. Lépteim biztosan vezetnek az úton hazafelé.
Nem gondolok semmire. Magamba szívom a megtisztult világ friss illatát és megborzongok a látvány gyönyörűségétől: velem szemben sokszínű szivárvány koszorúzza a délutáni kék eget.

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Tüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom