Kimondok egy szót, bármit is, leírva hideg, semmit nem jelent, legalábbis nekem.
Értelmet ennek az adhat, ha a többit Te mellé képzeled, határa a végtelen.
Kimondok egy szót, és teszek mellé egy gondolatot, értelmet váltott, már más, megváltozott.
És akkor a legszebb, ha gondolat, melyet mellé tettem, azt Te is így képzelted...

Nézhetek Rád kérdőn, vagy szerelemmel, ezerfélén, látod és érzékeled, mint pók a puha hálót.
Próbálod megérteni a szemek szavát, lehet kínos, de lehet privát, én hiszem a szemek szavát.
Válaszul Te is visszanézel, tudatván azt, hogy mit is érzel, akár lövellő pillantással.
Kérdés... ki az őszinte? Ez mind a szemek tükre, de ha torzít, akkor a lélek sérve.

Megérinthetlek forrón, vágyón, érzékien, de kezem simíthat máshogy is, bántón is.
Az érintés magában semmi, érezni kell, a benne lévő erőt, hogy hogyan kell érezve tenni.
Ha már érzed, és vágyod, hogy érezze a Párod, tedd úgy, hogy legyen bár bátortalan,
De a Kedves borzongjon alatta, és ezt várja mindig, mint a folyó, mely parttalan.

A gondolat, mely eszedbe jut, néha megrémít, láttad már így?
Szégyelled magad, bár épp lehet, hogy szereted önmagad, de ez nem az igazi való.
Az igaz gondolat az ami mindenkit megragad, sugárzik, rádragad, fellegekbe emel.
És akkor látszik igazán mit is gondoltál, mikor ezt értékelik, és szóródik a boldogság.

Az érzelemben benne vannak a szavak, ott él benne a pillantás az érintés és a gondolat.
Jövőd sem múlik máson, mind egy kedves szón, egy mosolyon mely a szemeidben éled,
Egy finom simításon, ami olyan mint a bársony, és a gondolaton mely finom, és nem ásít.
Szeretni jó, és kell, bármikor érzed, hogy kicsit megérint, azonnal szeress vissza.

Ennyi csak az élet titka....