HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-10-27

Anyuka és a szellemek 10.

X.





Két gyötrelmesen hosszú napot kellett kibírnom péntekig. Ó, hogy vártam én azt az estét, a szellemekkel való találkozást! Elhatároztam, ha tényleg megjelennek, és beszélhetek velük, nem szállok le a nyakukról, addig faggatom majd őket, amíg választ nem kapok összes kételyeimre. Hogy esetleg kudarcot vallunk a szellemidézéssel, - az meg se fordult a fejemben. Ilyesmire nem is akartam gondolni. Vakon bíztam Főrendben. Főrend a leghatározottabban állította, hogy vannak szellemek, s ha ő ilyen biztos benne, kételkedhetek-e én? A könyvtárbéli levélváltás óta, a szellemidézés többé már nem volt játék és nem volt marháskodás. Főrend lehet, hogy behülyítette Smaragdellát, Muszkuluszt, Zengő Gyulát, Tojáspipit és a Falusi Lányt, de soha nem fog behülyíteni engem, a barátját. Hosszas töprengést követően Bubut beavattam a dologba, ő hasonlóképpen vélekedett.
"Főrend személye garancia arra, hogy a szellemidézés sikerül" -hüppögte túl a vasúti kocsi zötykölődését. Mint egy vén, bölcs bagoly, óvatosan vastag szemüvege mögé húzódva ízlelgette a szót, miközben a buzi Elekkel kokettált: "Főrend maga a garancia. Főrend megbízható komoly ember"

Telegdesi előadása alatt azzal foglalkoztam, hogy kérdéseket gyártottam, gondosan összeírtam őket egy kockás papírra, aztán a papírlapot dühösen apró fecnikre téptem, s a táskám oldalzsebébe gyömöszöltem. Mire a professzor végzett a Dicotyledoneaeék osztályába sorolt Papilinaceae-fajok ismertetésével, az oldalzseb megtelt. A tanszékvezető indulatosan ordítozott, jól érzékelhetően nem bírta megemészteni, hogy a maghéj elfásodott szklerenchimasejtekből áll. A mag felületén lévő kutikula-réteget meg egyenesen kikérte magának. Én persze nem sokat foglalkoztam vele, hogy drámát csinál szerencsétlen, jobb sorsra érdemes pillangósvirágúakból, ez az egész az ő hitbizománya volt. A tízórás szünetben, megihletve a családba tartozó fajok és alfajok költőien csengő elnevezéseitől /Coronilla, Robinia, Arachis, Astragalus / mentőötletem támadt. Anyuka, ha megkérem, biztosan segíteni fog a kérdések összeállításában. Kihez forduljak, ha nem őhozzá? Átmentem a terem túlsó felébe, ahol a kilences csoportbeliek szoktak tanyázni, s mintha csak véletlenül történne, csatlakoztam társaságukhoz. Addig ügyeskedtem, addig kellemkedtem, mígnem Anyuka meg nem kérdezte, mit akarok. A figyelem ekkorra már elterelődött rólunk, mert Kolczonay a csoport üdvöskéje fejenállást produkált a két padsor között, s egy fogadásnak eleget téve kitartotta másfél percig.
-Szeretnék veled találkozni, Anyuka, -súgtam oda a kedvező lélektani pillanatot kihasználva, mert a lány nevetve tapsolt a többiekkel együtt.
-Velem? -lágyan búgott, muzsikált a hangja. -Nem tévesztesz össze valaki mással? Szép Piroskával, Kővári Lilivel?
-Semmi tévedés, veled szeretnék!
-Vőlegényem van, -mondta Anyuka incselkedve, s felmutatta aranygyűrűvel ékesített kezét. -Hogyan számolok el előtte a randiról?
-Ó Anyuka! Ez nem olyan randi!
-Nem? Hát akkor milyen, Kuk i?

Egyetemváros presszójában találkoztunk. Ugyanahhoz a sarok-asztalhoz ültünk le, mint legutóbb, béka-boncolás előtt. Nem sejthette milyen ok miatt kértem randit tőle, mégis, amikor leültünk, s elrendezkedtünk, észrevettem rajta, hogy csendesen mosolyog magában. Hezitáltam, belekezdjek-e egyáltalán a témába, mert visszacsengett legutóbbi -a Főrend-féle szeanszokkal kapcsolatos- kirohanása. "Marhák", -mondta akkor lakonikusan a szellemidézőkről.
-A kísértetekről akartál beszélni, ugye? -kérdezte egyszer csak a kávéja fölött rám pillantva. -Nos, mondjad, hallgatlak.
A füstös kis helyiségben aznap délután csak a szerelmespárok ücsörögtek. Smaragdella kitartóan csókolózott az ablaknál a babájával, s mások is ebben a dologban voltak elfoglalva más asztaloknál.
Anyuka alaposan meglepett azzal, hogy kitalálta a mondandómat. Nem először fordult elő, mégis mellbevágott a dolog. Csökönyösen hallgattam, legszívesebben visszakoztam volna, de nem akartam Anyuka előtt gyávának látszani. Igazság szerint megijedtem kicsit Anyukától, átható pillantásától. Vonzódtam a társaságához, szerettem beszélgetni vele, de...de most szívesen kereket oldottam volna. Betojtam az utolsó pillanatban.
"Szégyen a futás, de hasznos" -mérlegeltem magamban egy dicstelen idő előtti távozást, és megpróbáltam kifundálni valamilyen promt kifogást.
-Nos? -Anyuka szeme felparázslott a félhomályban. -Mi a baj, Kuk i?
Átnyúlt az asztalon, kezemre tette a kezét. Tenyerének melegétől oldódni kezdett bennem a feszültség, s először akadozva, lassan, aztán egyre jobban felbátorodva kitálaltam Anyukának. Elmondtam neki mindent. A Hangot, vívódásaimat. Beszéltem a végtelen, jéghideg űrről, ami körbevesz, kishitűségemről, hiúságomról, halálfélelmemről, a kínzó testi vágyakról. Főrendről, s a meghívásról.
-Értem, -mondta tárgyilagos hangon, amikor befejeztem. Visszahúzta a kezét. Kinézett az ablakon, gondolkodott. -Szóval akkor, ha jól veszem ki szavaidból, azért akarsz találkozni a kísértetekkel, mert tőlük várod a megoldást életed nagy kérdéseire?
-Így van, -nyögtem ki. -Mondd, Anyuka, helyesen teszem?
Megrázta a fejét. Arca körül angyal-hajként lebegtek vékonyszálú hajának szálai a hátulról érkező átszűrt fényben.
-Nem fogsz találkozni velük Kuk-i.
-Nem? -Alig voltam képes kinyögni a "nem"-et. Anyuka egyetlen mondattal letaglózott. Nem fogok találkozni az izékkel, a szellemekkel? Mitől ilyen biztos benne?
-Mért nem, Anyuka?
Halkan felnevetett.
-Mert nincsenek. Mert nem léteznek, te kis szamár.
A zenegép andalító dallamot játszott, Smaragdella keze egyre lejjebb csúszott partnere derekán. Teljes volt az életkép, mert ebben a pillanatban Szivacs Kati is belépett az üvegajtón.
-Gyere el velem, -mondtam kétségbe esett ötlettel Anyukának, - Főrend biztos nem támaszt kifogást, légy ott, s győződj meg mindenről magad. A Méltóságos Úr nem állítana olyasmit, aminek az igazáról ő maga szikla-szilárdan meg ne győződött volna.

A cselekmény szálai kezdtek összegubancolódni. Szivacs Kati nem talált magának szabad helyet, mint már említettem, az asztaloknál párocskák ültek, s találomra elindult Smaragdelláék felé. Az asztallaptól nyilvánvalóan nem látta mi történik alatta, takarásban, a túloldalon. Gyanútlanul ügetett a mit sem sejtő szerelmesek irányába. Még két lépés. Már csak egy. Ó, ég! Mennyire szerencsétlen tud lenni ez a Szivacs Kati!
-Nem zavarok? -kérdezte seprű-nyél mereven, s tétova kézzel a fején lógó kóchoz kapott.
Smaragdella elszakította ajkát lovagja ajkától és fölnézett. Szorgosan matató kacsója a nadrágban maradt, azt nem volt ideje kihúzni.
-Tessék???
Szivacs Kati hirtelen felfedezte, mi az ábra. Halvány arca pipacs-pirosra gyúlt. --Bocsánat, -hebegte elkerekedő szemmel. -Én nem akartam...én...
Intettem neki, jöjjön át a mi asztalunkhoz, hiszen mi nem "úgy" voltunk együtt Anyukával, de nem vett észre, megperdült, s mint akit űznek, vad futással menekült ki a szabadba.

-Kész, -mondta Anyuka fél perccel később. -Ennyi volt.
Félig megfordulva a kényelmetlen ülőkén oda néztem én is, s amit láttam, az megerősítette Anyuka szavait, tényleg vége volt abban a pillanatban lett vége. Emiatt nem kellett volna Szivacs Katinak elszaladni. Akár maradhatott volna, ha kivárja a fél percet.

Visszatértem Anyukához, az arcát fürkésztem. Szerettem volna kitalálni, mire gondol, de Anyuka árnyékba merülő arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Mosolygott, ajkai szétnyíltak kissé.
-Ez van, Kuk i, -mondta az ő kedves, mélyen búgó hangján. -A világ már csak ilyen. Nem megyek veled, mert én marhaságnak tartom az egészet. Mindazonáltal téged nem beszéllek le, lásd magad, a saját szemeddel, mi az igazság. De....-habozott, hogyan folytassa -de, ha lezajlott, majd utána, meséld el nekem, mi, s hogyan történt. S lehet, hogy majd akkor...de csak akkor, én is mondok neked valamit.

Nyugtalanul aludtam a csütörtökről péntekre virradó éjjelen.
Álmodtam, de álmom olyan rémületes volt, annyira iszonytató, hogy hangosan kiáltoztam álmomban, -saját kiabálásomra ébredtem fel végül.
Valami szégyenletes, emberhez nem méltó bűn miatt kivégeztek.
Kivégzésemen én magam voltam a hóhér, de én nem én voltam, hanem a TOTÓ. Ami a nappalok fekete-fehér valóságában komplett hülyeségnek tűnik, az, álomországban kézzelfogható, természetes realitás. A hóhér, fekete csuklyával a fején végigkísért a hosszú, didergetően hideg folyosón, s a hóhér én magam voltam, vagyis: TOTÓ. Ruha nélkül, pőrén lépkedtem a durva betonból készült pévmenten, talpam érzékeny bőrét véresre horzsolták a felület apró, éles kövecskéi. A segédek kara úgy kísért a hátam mögött, mintha kecskét hajtanának, ha megtorpantam néha egy-egy pillanatra, már taszítottak is tovább.
Kiértünk a szűk, börtönfalakkal határolt udvarra.
A kijárattal szemközt, pontosan velem szemben állt az akasztófa. Farkasszemet kellett néznem eme utolsó stációval.
Kötélhurok lógott le a fordított "L" száráról, abba kell majd a fejemet beledugnom. Alatta a dobogó, ott rúgják ki lábam alól a sámlit.
Egész testemben reszkettem a hűvös hajnali levegőn, homlokom mégis forró volt, éreztem, hogy fejemről, nyakamról, hónaljamról veríték-patakok futnak lefelé.
Szükségleteim elemi erővel törtek rám, hiába próbáltam kétségbeesett erővel összeszorítani citerázó térdeimet, összevizeltem magam, s híg bélsár ürült hátsó fertályamból.
Fellökdöstek az emelvényre. A halál csontkeze szorította össze a szívemet, amikor a hóhér, aki, TOTÓ képében én magam voltam, nyakamra tekerte a hurkot. Pap lépett mellém, tetőtől talpig feketében. Fülembe suttogott, nem értettem, mit mond. Aranyból készült keresztet tartott ajkaimhoz, hogy csókoljam meg. Megcsókoltam Krisztust, de ő nem csókolt vissza. Ráébredtem, ez azt jelenti, nem fogadnak be a Mennyek Országába, a pokolba kerülök, ott fogok égni a világ végezetéig. A pap folyvást imádkozva hátrébb lépett. Koszos, fehér keszkenővel bekötözték a szemem. A hóhér olyan közel állt hozzám, hogy éreztem erős testszagát. Aztán...aztán nagyon gyorsan megtörtént. Erőteljes rántást éreztem a nyakamon, éreztem, ahogy csigolyáim eltörnek, s vége volt. Levettem a kötelet a testről és köpenyem szegélyébe töröltem a kezem. Otthagytam a hullát a halottkémnek. Közben a másik énem, már, tudniillik, aki elhalálozott, egy sötét alagútban rohant. Nem látott semmit, de a sebességet kristálytisztán érzékelte, sötétzöld lebernyege lobogott a szélben. Nem félt, miért félt volna, hiszen, hát, ha valaki egyszer már meghalt, annak nem kell tartani újabb világi bajtól.
Az alagút végén fény derengett.
Teste fénynél sebesebben repült a fény felé.
Ahogy egyre közelebb ért, úgy lett egyre szemkápráztatóbb a ragyogás.
Most!
Egy alak vált ki a világos háttérből, kezében hosszúkás szikrázó tárgyat tartott.
Felemelte, magasra tartotta a csillagszórót, mint közlekedési rendőr a tárcsát.
Megállást jelzett.
A hulla megtorpant és gondolkodni kezdett. -Ha nem mehetek át itt, -mondta magában latolgatva a lehetőségeket, -akkor csak hátrafelé mehetek, mert nincs oldal-folyosó.
Megfordult és sietni kezdett vissza, le ne késse az esedékessé vált feltámadást.
Csak hogy, nem tudta, mi végre megy vissza! Nem bizony! TOTÓ, a hóhér várta őt, aki én voltam magam, egy hatalmas bunkóval a kezemben, mert az volt a szabály, hogy, aki véletlenségből törött nyakcsigolyával életben marad, azt bunkóval kell agyonverni.
Ekkor kezdtem el kiabálni, s ekkor ébredtem fel.

Megnéztem az órámat, hajnali fél négyet mutatatott. Tudtam: alvásról már szó sem lehet. Kisvillanyt gyújtottam, s annak világánál megkerestem a földön zoknimat, gatyámat. Magamra öltöttem ezeket a ruhadarabokat, s kimentem a dolgomat elvégezni. Hólyagomat kiürítve lehúztam a WC-t, aztán végig botorkáltam a hosszú előszobán a konyháig. Meggyújtottam a gázt, s feltettem melegedni a kávét. Amíg melegedett, odaálltam a nagy előszoba-tükör elé. Arcom gyűrött volt, szemem karikás, beesett. De a testem remek formát mutatott most is, a testemben soha nem kellett csalódnom. Letoltam a kisgatyámat, s megnéztem magam gatya nélkül. A látvány megnyugtatott. Fegyverem harciasan ágaskodik. Hasam lapos és izmos, derekam karcsú, fenekem formás. Egy deka felesleg sincs rajtam. Mért nem kellek akkor a lányoknak?
A kávé forrni kezdett, hallottam, ahogy sistereg. Levettem a tűzhelyről, elzártam a csapot. Tálcára tettem az alumínium kiöntőt, melléje csészét, füles-bögrében tejet, szelet kenyeret, vajat és lekvárt. Bevittem a tálcát a TV-szobába, lepakoltam mindent a kerek asztalra. Reggelizni kezdtem 4-órakor, hajnalban. Bekapcsoltam a TV-t, de csak sercegés jött belőle, nem volt még adás. Kakilnom kellett, kimentem a WC-re. Kétszeri nekifutásra elvégeztem, kitürültem a fenekemet, bedobtam a használt papírt a csészébe, lehúztam a bélsárral együtt, és légfrissítővel befújtam a helyiséget.
Fél öt körül lezuhanyoztam, és dúdolgatva, dalolgatva meg is borotválkoztam a forró vízsugár alatt. Nem kellett rohannom.
-Kényelmesen elérem az öt óra tízes vonatot, -morfondíroztam magamban. -Ha már így alakult, ahogy alakult, ma végre időben vagyok ahhoz, hogy kiérjek a tangazdaságba a reggeli lovas-edzésre! Talán Lili is ott lesz. És talán Lili rám mosolyog majd szép szemével.



Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-10-30 17:24:40

Ó, köszönöm, ez nagyon jól esik, de nem biztos, hogy igaz. De nagyon örülök, hogy olvasod!!!

szia: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-10-30 10:26:43

Szia!
Továbbra is olvasom írásaidat, ez a rész is tetszik. Határozottan állítom, hogy tehetséges vagy.
Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)