Kérek egy kisautót! hogy míg te
Állítólag az igazit hajtod,
Gügyén brummoghassak egyedül a szobámban, és
Felnézhessek Rád.
Igaz, csupán annyit kértél tőlem, hogy legyek
Öngyilkos, mielőtt még valójában megszületnék, de
Nem lettem, s emiatt, az első pár lépés után,
Hirtelen izzó pirosra váltott a
Drága elektrorendőr. Puszilom a füle tövét!,
S mindezzel eltakarom a reinkarnálódott,
Békeszerető, reményleső jelen-korcsot, mert
Már egyszer megjártam vele. Hosszan!
Most talán végre sikerült megelőznöm, hogy a te
Lábnyomod is évekig a bordaközöm nyomja.
Bár, mi is volt ez? Tulajdonképpen nem is neveztük
Néven. Féltél tőle? Nem mertél beleszabadulni, mert
Túl nehéz az, amit rám is rámakasztottál volna.
Lehet, hogy most furcsán nézel. Nekem is furcsa.
Bugyogok, s lassan kitörök, mint egy gejzír,
És ezt élvezem! Nagyon! Ezúton ezt meg is köszönném.
S azt is, hogy egy újabb vágással közelebb erőszakoltál
Az elszürkült jelhez a mondat végén.
Na ugye, messze nem ismersz te még engem! (?)