HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44921

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2007-10-27

Tizen(7)évesen - nehéz az élet?

Nehéz a sorsunk? - halljuk lépten-nyomon a panaszokat. Igaz, időnként, gondjainkat nehéz elviselnünk, mégis meg kell győznünk önmagunkat; nézzünk körül: mi van a szűkebb környezetünkben, mi történik a világban? Saját magunknak is akkor teszünk jót, ha igyekszünk mértéktartón viselkedni, a lehetőségekhez igazodni. Ez vonatkozik egyaránt a felnőttekre, de természetesen a fiatal nemzedékre is.

Kell-e panaszkodni, ha minden nap étel jut az asztalunkra, rendes ruhában járhatunk? Ma már nem számít jómódúnak, akinek televíziója van (de nem is akármilyen!), és CD, DVD és sokféle berendezés nyújt választékot meleg otthonunkban a szórakoztatásunkra. Nem teszek említést az állandóan cserélődő mobilokról, hordozható és zenét árasztó apró szerkentyűkről. De mindez sokaknak nem elég, mert folyton cserélni kell az újabb és többet tudó drága készülékekre, s ha nincs rá pénz, akkor nem jó a világ, nem jó semmi, ahogyan gyakran hallhatjuk:
- Kolléganőm családjában most cserélték le az autójukat nyolcmillióért, mi meg egy tízéves olcsó kocsit használunk - panaszkodik egy ifjú asszony.
- Barátnőm menő cuccokban jár, és olyan mobilja van, hogy a televíziót is nézheti rajta, én meg két éve használom ezt a vacakot - duzzog egy diáklány az iskolai szünetben.
Pedig mindig terített az asztaluk, rendes ruhában járnak, jól fésült frizurájukkal igazán nem látszik rajtuk, hogy nélkülöznének.

Kérem, hallgassák meg, amit elmondok, utána döntsenek arról, melyik időszakban volt nehezebb az élet: akkor, vagy mostanában?
'44. évet írtunk, és a második világháború dúlt körülöttünk. Egyre fenyegetőbben közeledett a front országhatárainkhoz. Akkor a gyönyörű tavasz után csodálatosan szép, programokkal gazdag nyár következett, kivételesen hosszú vakációval. Mi akkor voltunk fiatalok. Akkor, tizen (7) évesen, mégis örültünk az egyszerűbb lehetőségeknek, és jól éreztük magunkat az éppen adott körülmények között is.
Miért? - kérdezhetik tőlem. Fiatalon a fenyegető jelekre mi se nagyon figyeltünk. Akkor és most is a felnőttek vállára nehezedtek a gondok, és a családi terhek. Én például egy évvel érettségi előtt álltam, és a tanulásra koncentráltam.
Nyáron a város középiskoláinak rendezésében, nagy sport-ünnepélyre készültünk, ezért én is edzésekre, tánc- és zongora-órákra jártam, mivel a nagy napon 50 fős leánycsapat székelyruhában táncol majd és különféle sportbemutató lesz a városban.
Egy hónapig a kötelezően előírt üzemi gyakorlatomat töltöttem egy kedves ügyvédnőnél, aki magával vitt bírósági tárgyalásokra, és igyekezett bevezetni a törvényesség és a jog világába, közben gyakoroltuk a német nyelvet.

Azon a nyáron véletlenül ismerkedtem meg egy kellemes modorú fiatalemberrel, aki az éppen városunkban állomásozó csapat tagja volt. Amikor csak tehette, mindig beköszönt hozzánk. Barátjával járt együtt, ezért a nálunk lakó osztálytársamnak is jutott gavallér. Ha azt mondom, hogy azon a tavaszon nemcsak "ibolyaszőnyegen jártunk", hanem érzéseinkben talán a mennyekben is, alig túloznék. Kicsi (mert így neveztük el magunk között) minden szál ibolyát nekem hozott, és kézcsókkal adta át. Akkor ilyen divat járta, a fiatalemberek tisztelettel viseltettek a hölgyek iránt. Az erdei sétán is többen vettünk részt, Anyukám is velünk tartott, mivel nem illett magunkban kószálni.
A kedves fiú szerelmi közeledését hamar észrevettem, de tartózkodó voltam, igyekeztem könnyedén felfogni, séták után zenét hallgattunk, jól táncolt, és szépen harmonikázott, ezért jól éreztem magam a társaságban.
Aztán egy hónap se telt el, váratlanul elvezényelték csapatukat, még azt se tudták, hová, de gyanítani lehetett, hogy a frontra viszik őket. Gyorsan kellett búcsúznunk, forró csókot lehelt a kezemre, és könnyei hullottak rá. Engem is meghatott, sokáig szomorúan gondoltam rá. Egy hónap múlva levelet kaptam tőle. Azt írta: valóban a frontra vezényelték, s azzal búcsúzott: "Gondoljon rám, én sohasem fogom elfelejteni!"
Soha többé nem hallottam róla, de én sem felejtettem el mostanáig.

Még az előző nyári vakációban osztálytársam szülei meghívtak másodmagammal nyaralni. Nagyilondán ismerkedtem meg egy fiúval, aki rokonainál töltötte a szabadságát. Jól szórakoztunk, társasággal jártunk fürödni a Szamosra, a közeli fürdőhelyen egy vendéglőben esténként zenét hallgattunk és táncoltunk, sokat sétáltunk, s a három lány gyakran ébredt éjjelizenére. Egyszóval remekül éreztük magunkat, de számomra nem jelentett mást, magamban egy kellemes szórakoztató partnerként könyveltem el új ismerősömet, egyébként is igen távol laktunk egymástól, akkor én Erdélyben, ő pedig Dunántúl legnyugatibb részén.
Erről az ismeretségről azonban már nem mondhatom el, ugyanazt, mint az előbbiről. Igaz, hogy egy rövid hónap alatt átjárt bennünket a tavasz fuvallata, és ismeretségünket továbbra is, levelezés formájában fenntartottuk. Még a következő nyáron is jöttek tőle a levelek Dunántúlról, egyre forróbb érzelmekkel. Abban az időben a hadi szállítások miatt annyira zsúfolt vonatokon már alig lehetett közlekedni, azért mégis, a nyár végén meglátogatott. Két hétig rokonainál a városban tartózkodott, mi minden nap találkoztunk. Megkérte a kezem; én nem ígértem neki semmit, de nem is utasítottam el. S mivel akkor már nagyon érzékeltük a front közeledtét, megfogadtuk egymásnak, hogy továbbra is levelezünk. (De jött a front, ő Nyugaton esett fogságba, két évig semmit sem tudtunk egymásról.)

Nemsokára gyorsan kellett búcsút vennünk otthonunktól, mivel a front zaja megállás nélkül hallatszott. Menekülnünk kellett. Egy hónapig tartott az utunk, szeptember 10-én szálltunk vonatra, és október 6-án érkeztünk a lebombázott fővárosba.

Minden anyagi javunk elveszett. Ott kellett hagyunk kedves otthonunkat, út közben még a személypoggyászunkat szállító vagonokat is lekapcsolták a szerelvényről, mivel a személyek menekítése mindennél fontosabbnak számított. Csupán ami rajtunk volt, és egy-egy kézitáskába berakott aprósággal néztünk a nehéz háborús évek elé. Az én csomagom például: két váltás fehérneműt, igazolványaimat, fényképeket, fényképezőgépemet, imakönyvet és diákkori naplóimat tartalmazta. S bár egész életünkben nem tudtuk az elveszetteket pótolni, mégsem azt sirattuk, inkább annak örültünk, hogy a "békekötés" után apám, és egyik bátyám a katonaságból, legidősebb bátyám pedig - igaz, csak háromévi keserves orosz fogság után, de épségben hazaérkezett. Igen örültünk annak, hogy mindnyájan élve megúsztuk a háború, a front szörnyűségeit, ami nem adatott meg mindenkinek.

Ezzel nem azt akarom ecsetelni, hogy mindaz, amit át kellett élnünk, az lenne természetes, és most, "békében-demokráciában" nincsenek gondok és nehézségek. Most is vannak, csak, egészen másfélék. De nem szabad minden gondot tragédiának felfogni, azt például, ha anyuka és apuka nem tudja megvenni azt a menő cuccot, amit a barátnő visel, vagy egy új számítógépet, vagy a legdrágább mobilt, vagy érettségi után az autót, ha lusta csemetéjének sikerül valahogyan átvészeli a tanulással járó gondokat. Vagy ha nem engedik el tinédzser leánykájukat egyedül a diszkóba, és előírják a hazatérés időpontját, akkor sem kell a szülőket hibáztatni. Nem sorolom.
Igen, a fiataloknak is el kellene gondolkodni azon, mit jelent szüleiknek a család fenntartása, és néha meg kell elégedni a család pénztárcájához mérten a szerényebb ajándékokkal, és cuccokkal is...
Legyünk mindig megértőbbek és szerényebbek.
Én is átéltem a háború és az utána következő évtizedek sok-sok nyomorúságát, mégis úgy gondolok vissza fiatal éveimre, hogy szép volt, és jó volt tizenévesnek lenni.
Néha nem árt arra gondolni, hogy volt olyan időszak, amikor egy tizenéves lány háború után két éven át félcipőben-tavaszikabátban fagyoskodta át a telet, mert a család örült, ha minden nap jutott ennivaló az asztalra...
Arra is figyelni kellene, felnőttnek és fiatalnak, hogy nem csak háború alatt volt nélkülözés. Most is vannak országok, ahol nincs pénz a betegségek megelőzésére, gyakran élelemre sem jut, ahol az emberek és gyerekek nyomorognak és az éhezésbe néha bele is halnak.


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2013-01-19 11:21:16

válasz T. Pandur Judit (2013-01-18 23:33:07) üzenetére
Kedves Judit!
Lám, keresgéltél a korábban föltett prózáim között. Bizony korábban más világ volt. Az emberek szerényebben éltek, kevesebbel is beérték, s a kevés is elegendőnek bizonyult, másként éltünk, másként gondolkodtunk. Kevés helyen dúskáltak a javakban.
S lám, én mégis találok szépet, jót, kedveset, visszagondolva a nehéz időkre. De ami különösen hiányzik ma, akkor az emberek egymáshoz közlebb érezték magukat, egymás életét figyelték, barátkoztak, míg most sok helyen még a szomszédok sem ismerik meg egymást... Elhidegülnek az emberek egymástól, nem törődnek másokkal, a szegényekkel, az elesettekkel. Embertelen világ van mostanában, engem ez zavar legjobbn.
Köszönöm, hogy itt jártál, s elolvastad korabeli történetekről szóló írásomat.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2013-01-19 11:06:09

válasz Szikra (2008-01-02 12:55:30) üzenetére

Köszönöm a látogatást. Nagyon régen tettem föl, ezért kérem elnézésedet, hogy nem látogattam el ide, nem vettem észre, hogy nálam jártál. Köszönöm a gondolataidat, amelyekkel kiegészítetted korabeli írásomat.
Szeretettel: Kata
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4417
Időpont: 2013-01-18 23:33:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! A problémák nem tizen(7)évesen kezdődnek! Te (valószínűleg) egészen kisgyermek korodtól egészen más nevelést kaptál, mint a mai tizenévesek. Régen, ha egy kisgyerek azt mondta, hogy "akarom", akkor nem kapta meg, amit szeretett volna. Csak, ha azt mondta, hogy "kérem szépen". Ha olyan dolgot kért, amire a szülő nem akart költeni, akkor azt mondta, hogy "ha majd dolgozol, és te keresed meg rá a pénzt, akkor majd megveheted magadnak, nekem erre nincs pénzem", és nem volt apelláta. Hisztiről szó sem lehetett, mert kapott egy hideg vizes arcmosást. A felnőttek megkövetelték a tiszteletet, az ő akaratuk tiszteletben tartását, és megtanították erre a gyerekeiket. Ma meg minden szülő attól retteg, hogy ha nem ad meg mindent erején felül a gyerekének, akkor a gyerek nem fogja őt szeretni, ezért pici korától kezdve túl engedékeny a gyerekkel. Ezt meg nem lehet abbahagyni egyik percről a másikra, ha a gyerek tizenéves lesz. Judit
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-02
Összes értékelés:
52
Időpont: 2008-01-02 12:55:30

Milyen igaz! Az a baj ma a korosztályommal (s mi tagadás, velem is) hogy túlságosan elkényelmesedtünk, miközben lehet látni a tévében a katasztófákat, szomorú sorsokat. Szeretjük homokba dugni a fejünk, elrejtőzni a rossztól, mert nem akarunk nélkülözni, nélkülözést látni... Pedig kéne. Tanulni lehetne belőle, mert tanulni kell, mindig, mindenből. Még a legutolsó virágsziromból is, mert annak is van története, amiből lehet tanulni...
Türelem kéne a mai világba, és megértés, nagyon-nagyon sok, és épp ez, ami kiveszni készül... Akkor nyugodtabbak lennénk, és tudnánk a legapróbb dolgoknak is örülni.
Remélem témánál maradtam, de ha nem, akkor is jó: jó, mert bizonyítja, hogy jó az írás, gondolata van, gondolatot ad, perget, és minden gondolat egy-egy ajándék.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-11-19 10:22:28

válasz Rozán Eszter (2007-10-30 10:30:51) üzenetére
Kedves Rozália!
Igazad van, de az élet nehéz útjain ki kell tartani, ez a rendeltetésünk. Kösz, hogy elolvastad az írásomat.
Szia!
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-11-19 10:17:58

Köszönöm, hogy meglátogattál és elolvastad az írásomat. Üdv. Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-11-12 17:21:08

válasz Mishu (2007-11-08 12:48:34) üzenetére
Kedves Mária-Marika-vagy Mishu? Ahogyan jobban szereted, hogy szólítanak.

Hozzászólásoddal teljesen egyetértek. Amit én elmondtam, azt nem leckének, nem kioktatásnak szántam. Azt is tudom, sokan, nagyon sokan vannak most is olyan nehéz helyzetben, amit nehéz elviselni, s akik ha panaszkodnak, azokat mindenki meg is érti, én pedig főleg, mivel a nehéz sorsot mindig megértettem, mivel én is átéltem súlyos éveket, hosszú időket...

Én azt akrtam kifejezni, kidomborÍtani írásomban, hogy ne panaszkodjanak elkényeztetett fruskák (nindegy, hogy lányok vagy fiúk) szüleiknek, akik ha nem is luxus körülmények között élnek, de nem nélkülöznek. Értsék meg szüleik küzdelmét, akik igyekeznek (legtöbben) mindent megadni - ami fontos - gyermekeiknek, de luxuscikkekre nekik nem telik.

A fiatalokat is megértem - bizonyos mértékig, mivel oly nagy a különbség emberek-családok anyagi helyzete között. Nehéz elnézni hivalkodó, jó körülmények között élő iskolatársaik flancos ruháit, drága mobiljait, egyéb értékeit. Vannak, akik minden luxust megadnak, helytelenül, a gyermekeiknek, akik az iskolában azokkal kérkedve felkeltik mások figyelmét, bennük irigységet szítva, akik aztán otthon szüleiket ostromolják fölösleges, nélkülözhető flencos ruhákért, miegymásért, amit képtelenek előteremteni. Én a helyükben nem engednék meg iskolai közösségekben luxus-ruhákat és tárgyak viselését-behordását. Nem oda való.

Főleg olyan szülőknek nehéz az élete, ha gyermekük otthon követelődzik, ahol valamelyeik kereső munkanélküliként tengeti életét. Röviden: én igazán ilyen értelemben tettem közzé nézeteimet, s csak azok vegyék magukra a talán erős kritikámat, akik megérdemlik.
Örülök, hogy megosztottad velem véleményemet, és köszönöm, hogy meglátogattál.
Alkotó
Mishu
Regisztrált:
2006-06-08
Összes értékelés:
503
Időpont: 2007-11-08 12:48:34

Szia Kata!

Mint minden írásod, ez is tetszett. Szeretem olvasni, ahogy írsz. Mindig bevezetsz egy új, számomra ismeretlen világba. Ez a világ, néha nem szép, de te széppé teszed, mert mindenben megtalálod a pozitív dolgokat.
De, szeretném elmondani a véleményemet a témáról. Engem is idegesít az emberek állandó panaszkodása, de... Van az úgy, mikor látjuk, hogy a másiknak mennyi van. És hiába van ételem, italom, ruhám, akkor is szeretném azt a valamit. Mert másnak van, és jó nekik, hogy van. (Persze ezt sem kell túlzásba vinni)
Bizonyára egy világháborút nem lehet felülmúlni szörnyűségekben. Az életed nehéz lehetett. Azonban szerintem most is vannak olyan helyzetek, amik nehezek számunkra. Nem mérhető a te helyzetedhez, csak... Pl.: Van egy nagypapám, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem ragoznám, hogy mennyi mindent csináltunk együtt. És most öt hónapja fekszik az ágyban, már mozogni sem bír, etetem... Édesanyám minden nap dolgozik, gyakran 12-16 órákat. Édesapám munkanélküli. Nagymamám szintén beteg. És nap, mint nap végig kell nézzem, ahogy a szeretett nagyapám, élő halottként tengeti napjait. Néha nem ismer meg, pelenkázni kell... És lehet, hogy van étel az asztalomon, de hogy a jövő hónapban lesz e, azt még nem tudom...
Szóval, hidd el, azok az idők (a tiéd) szörnyűen nezek voltak, de most is vannak elkeserítő emberi sorsok. És ezzel nem a családomra célotam. Nagyon sokan vannak így, vagy még rosszabbul. Minden kornak megvan a maga baja, a maga nehézsége.
Doratea! Miért a lányokkal a fegyemezelenek? Szerintem ugyan olyanok. Fiú és lány... mindegyik között találsz kivételt, és ellenpéldát. De szerintem a lányok nem fegyelmezetlenebbek, mint a fiúk...

Ez hosszúra sikerült!
Ne haragud, hogy ilyen hosszan beszéltem, az amúgy csodálatos írásodról.

További ihletgazdak perceket, és szép napot!

Mishu
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-10-30 22:08:09

válasz Rozán Eszter (2007-10-30 10:30:51) üzenetére
Kedves Eszer!
Jól látod a dolgokat, persze, nem is rejtegetem, ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, de amit elrendeltek nekünk valahol, az ellen sem tehetünk semmit. A titkomat már megosztottam, s mivel nem akarok ismételni, olvasd el azt, amit válaszként Boer-nek is leírtam. Minden gondban-bajban éreztem, hogy Valaki-Valami megegített, ha beleestem a mélybe, kihózott onnan. Ennyi.
Kösz, hogy itt voltál.
Szia! Kata
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2007-10-30 10:30:51

Szia!
Már régebbi írásaidból is kiderült, de ez a mostani is megerősítette, hogy nem volt könnyű életed. Ennek ellenére megpróbáltál a nehézségekben is kitartani, és a szorongattatások közepette is megtalálni az élet szépségét, ami követésre méltó.
Rozália
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-10-29 22:08:56

Kedves Tamás!
Nem is azt akartam közölni olvasóimmal, hogy könnyű volt átélni azokat az időket...
Mert nem volt könnyű. Nehéz, nagyon nehéz, néha, vagy inkább gyakran keserves volt. De valahogy abban az időben az emberek, sokan jobban tudtak bízni a jövőben, a Teremtő irgalmasságában, és ez éltetőleg hatott ránk.
Én például - bár nem szÍvesen írok le ilyesmit, nem nagyon szerettem Adyt (ennek ellenére nem vitatom nagyságát), mégis tőle választottam életem mottójául egy vers-idézetet. Biztosan ismered: Mikor elhagytak, amikor a lelkem, stb...
Nagyon gyakran idéztem és mondtam el magamban, mert szükség volt rá, és hiszem, hogy segített rajtam (nem Ady, hanem az imádságnak is beillő idézete)!
Nagyon örülök, hogy tetszett az írásom.
Ha időd engedi, nézz bele az eddig már megjelent DIGI-köteteimbe is. Nemsokára szeretném ugyanitt kiadatni a több mint évszázadot átölelő Életem regényét is (persze, abban benne van édespám első világháborús életkezdése is...) Olyan nagy a terjedelme, hogy fejezetenként lehet csak szó a kiadásáról, ami úgyis meghaladja a 12 kötetet.
Bocs, hogy ilyen hosszúra nyúlt a válaszom.
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat.
Üdvözlettel: Finta Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11507
Időpont: 2007-10-29 21:55:11

válasz doratea (2007-10-28 13:53:48) üzenetére
Kedves Dorotea! (Mivel nem adtad meg a keresztnevedet, csak így tudlak megszólítani.)
Bizony, bármilyen nehéz időket kellett az én korosztályomnak megélnie, nem volt könnyű, de iskolapéldának igazán jó volt. Az ember a kevesebbet, a kicsit jobban tudja értékelni, mint a mai világban, amikor még a kisebb jövedelmű szülők is sokkal többet nyújtanak a gyerekeknek, mint amire tulajdonképpen szükségük volna.
Több jó szóra, példára és nevelésre, arra igazán rászolgálnának. Borzasztó, amit néha tapasztal fiataloknál (tisztelet a sajnos, elég ritka kivételnek!)
Örülök, hogy tetszett az írásom. Ha szeretek a hasonló "régimódi történet"-eket, akkor az üzenj az e-mailemre, és elküldöm neked azokat a hosszabb lélegzetű munkáimat is, ami hűen tükrözi "azokat az időket"!
Üdvözlettel: Kata
Alkotó
doratea
Regisztrált:
2006-11-25
Összes értékelés:
423
Időpont: 2007-10-28 13:53:48

....Kedves Finta Kata:):)......elmentettem az írásodt,mert szívemből szóltál!!!!....sajnos az iskolai példamutatás szerintem a O-n van!!!!!!....ha a pedagógus cigit kér szünetben a diáktól!!!!....és mé sok egyébb!!!...ebben nagyon pesszimista vagyok!....pusztába kiáltott szó minden,ami valamilyen fegyelemre, önuralomra,..tanítaná elsősorban a LÁNYOKAT!!!!....nagyon örülök írásodnak!!!:):):):).....üdv...doratea

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel A betűk megnövésére várva címmel

Tóni bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Karodba zárva... című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Baltazár című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Párizsi nyár című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Érdemes-e? című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Éjszaka című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vége a nyárnak című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Múlik a nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ihlet-füzér című alkotáshoz

barnaby alkotást töltött fel Éjszaka címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)