HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-10-30

Havasi gyopár 36.

7.


Egy másik alkalommal ezt találta mondani a Csetényi Barna:

-Tudja uram, hogy az isteni Kegyelem legtöbbször női alakban jelentkezik?

Csodálkoztam, hogy kerül a cipő az asztalra, / mármint ez a téma a Szemerédi János és a Kassai Karolina történetébe/ -de hagytam, hadd mondja tovább. Gyakran fárasztott azzal, hogy igen messziről kezdte el a mondandóját. Ekkorra már elég jól kiismertem, tudtam, ha sürgetni kezdeném térjen a tárgyra, megtenné, hogy inkább nem mondana semmit. Nekem az volt az érdekem, hogy beszéljen, meséljen el mindent, amit tud.

-Igen, női alakban, bármennyire furcsállja. Látom a szemén, hogy furcsállja. Van egy női név is pedig, hoppá, azzal is igazolni tudnám, ha eszembe jutna. Ejnye, most hirtelen nem jut az eszembe. Annak a névnek az a jelentése uram, hogy "isteni kegyelem". Majd utána nézek és megmondom. Szóval, oda akarok kilyukadni, hogy Isten kegyelme nálam egy bizonyos nő képében jelentkezett. Elárulom önnek, Kaposi úr, Molnár Zitának hívták azt a nőszemélyt. Attól a pillanattól kezdve szerettem, hogy először megpillantottam. Szerettem akkor is, amikor ő a kis Fodorba volt szerelmes, és szerettem, amikor a feleségem lett később, az események után. Nem volt közöttünk semmi testiség, Kaposi úr, hiába mosolyog a bajsza alatt. Ő a Fodortért volt oda, és én tiszteletben tartottam az érzéseit. Csak a barátja voltam, Kaposi úr, igen, csak a barátja! Boldogabb ember mégsem létezett a földön, közelébe lehettem az imádott lénynek, minden nap láttam, minden nap beszéltem vele.
Nem bírtam elfojtani egy kaján vigyort.
-Ellentmondásba keveredik, -figyelmeztettem, -nemrég még arról regélt nekem, hogy a szerelem nem más, mint tartós nemi vágy.

Fölényesen nevetett.

-Maga vagy nem figyel eléggé, Kaposi úr, vagy egyszerűen nem érti meg, amit mondok. Én nem azt állítottam az előbb, hogy nem kívántam a feleségemet. Férfi nem kívánhat jobban nőt, mint ahogy én kívántam a Zitát. De megtartóztattam magam, mert nem akartam elveszíteni. Tudja mit éltem át napról napra, éjszakáról éjszakára? Dehogy tudja. Egy szobában aludtunk, de külön ágyban. Néhány méterre volt tőlem, hármat kellett volna csak lépnem az ágyáig. A férfivágy lobot vetett véremben, és én reszkettem a takaró alatt, ajkamba haraptam, hogy fel ne kiáltsak, úgy tettem, mintha aludnék, de verejtékemben hánykolódtam egész éjjel.

-Hallottam már valakitől ezt az elméletet Isten női arcáról, -mondtam neki. -Én, a magam részéről vitatom, hogy Isten nő lenne. A Bibliából kiviláglik, hogy Isten férfi.
Vártam egy másodpercet, hátha reagál, aztán, látva, hogy nincs szándéka közbeszólni, folytattam.
-Megteremtette az embert, a saját képmására teremtette, -így írja a Biblia, -mondtam Csetényi Barnának. -És ki volt az első ember Csetényi úr? Emlékszik? Az első ember Ádám volt, aki férfi volt és nem nő. Ezek szerint Ádám Istenre hasonlított, mint, ahogy Isten Ádámra. A nő csak később keletkezett a férfi oldalbordájából. A nő így csak egy férfi oldalbordára hasonlíthat, Istenre semmiképpen. Jól érvelek, követhető?
-Zagyvaság, -torkolt le. Összetéveszt két dolgot: Istent és Isten kegyelmét. A kettő nem ugyanaz. Hogy is magyarázzam magának? Az ember sem ugyanaz, mint az ember gondolata. Az ember gondolata testet ölthet sok mindenben, épületekben, vasúti átjárókban, tereptárgyakban, vagy azokban a tárgyakban, amiket létrehozott, de az emberi gondolat nyilvánvalóan nem ölthet élő, eleven, emberi testet. Én nem azt magyarázom önnek, hogy Isten nő lenne, hanem azt, hogy az ő kegyelme jelentkezett nálam női alakban. Isten nem ember, ami lehetetlen az embernek, az lehetséges Istennek.

-Hogy kerül a cipő az asztalra, -kérdeztem közbe, amikor idáig jutott. -Nézze, amit maga itt előad, ez az egész sztori, önmagáról, Molnár Zitáról és a kis Fodorról, az nagyon furcsa színezetben tünteti fel önt, kedves Csetényi úr. Lássuk csak, miket is hordott eddig össze? Szerelmes volt Molnár Zitába, az első pillanattól,- ezt állítja. Aztán egyszerre csak, mi történik, feljelenti a kis Fodort, szerelmi ellenlábasát. Kassa. Kis Fodor eltűnik, mint a sicc, szabad a pálya. Elmagyarázza nekem, hogy azért tette, mert meg akarta előzni a nagyobb bajt, meg akarta óvni Kassai Karolinát, Molnár Zitát, és elsősorban Szemerédi Jánost. Fülénél fogva iderángat valami homályos elméletet a kegyelemről, csak, hogy ezzel is igazolja a szörnyűséget, amit elkövetett. Tudja, mi lett a sorsa a letartóztatott embereknek, uram? Mi, kinti magyarok meglehetősen pontos képet kaptunk arról, mi történt velük. Miféle ember maga!? Ki maga egyáltalán?

-Készen álltak arra, hogy lecsapjanak, -válaszolta elgondolkodva. -Minden szál a kezükben volt. Ismerték a neveket, tudták, kik azok, akik más egyetemek lázadóival a kapcsolatokat tartják. Lépnem kellett, meg kellett előznöm őket. Nekem jobban hittek, beton-biztosan álltam a szemükben. Azt mondtam nekik, elég, ha a Fodort kivesszük, ő a legfontosabb személy, ő köré csoportosulnak a hőzöngők. Ez persze nem volt igaz, a kis Fodor csak egy kis pont volt, jelentéktelen figura. Az sem állta meg teljes mértékben a helyét, hogy az egyetemeken ebben az időben államellenes szervezkedés folyt. Suttogó csoportocskák persze léteztek, elnevezték magukat ennek-annak, de igazából senki nem gondolt 1955 végén, 1956 elején arra, hogy bármilyen akciót elindítson. De mindegy, ez nem lényeges. A félelem, Kaposi úr, amiről maga is hallott ott a messzi Amerikában, de amit igazából csak az érezhetett, aki itthon élt, és eszére ébredt már létezésének, olyan nagy visszatartó erő volt, amit a mai ember el sem tud képzelni. Amit én tettem, szörnyű és megbocsáthatatlan. Tudtam milyen sors vár a Fodorra, hogy megverik, megkínozzák, éheztetik, nem hagyják aludni és a végén mindent, de mindent kiszednek belőle, megtörik, megalázzák és megölik, -higgye el, megvívtam a magam harcát miatta a lelkiismeretemmel, mégis, azt mondom magának, ha ma kellene dönteni, ma sem döntenék másképp. Ha tudtam volna, hogy a Zita őt szereti, más lett volna a helyzet. De nem tudtam, akkor még nem tudtam! Sakknyelven szólva gyalogáldozat volt. Nem volt kétségem afelől, hogy előbb utóbb elfogják majd a többieket is, Molnár Zitát, és csoporttársait, Szemerédi Jánost, aki gyanús lett, mert érdeklődött Kassai Karolina után, és Kassai Karolinát. Időt akartam nyerni, Kaposi úr, kétségbeesett manőver volt a kis Fodor feljelentése. Nem bírtam volna elviselni, hogy a barátaim csontját szintúgy összetörik, mint a többiekét, őket is véres rongycsomóként rángatják majd végig a mocskos kövön. Minden perc ajándék, amit az ember a kínzókamrán kívül tölthet, ugye egyet ért velem? Nem tudtam egyebet tenni, mint, hogy időt, haladékot szerzek számukra. Ennyire voltam akkor képes, és habozás nélkül megtettem, amiről úgy gondoltam, meg kell tennem.

Elgondolkozott, nézte a mennyezet felé gomolygó kékes-szürke cigaretta füstöt. Aztán lehajtotta a fejét, hosszú ideig ült ebben a pozícióban. Hallgattam én is, nem akartam megzavarni. Sejtettem, mi megy végbe benne.

-Molnár Zita olyan változást hozott az életembe, amiről nem is álmodtam azelőtt, -vette fel ismét a beszélgetés fonalát. Az arca már nyugodtnak, közömbösnek tűnt, csak keze remegése mutatta a lelkében dúló vihart.
-Azelőtt, hogy ismertem volna, gyűlöltem az embereket. Férgeknek tartottam őket, elnéztem fölöttük, mintha káposzta-fejek lennének. Azt gondoltam: van néhány ember, egy-két jó barát, akikkel érdemes beszélgetni, a többi alaktalan tömeg, arctalan massza, semmi közöm hozzájuk. Először ez kezdett megváltozni. Hiába kérdez arról, miért és hogyan, nem tudok rá válaszolni. Egy biztos, nap, mint nap láttam, hogy Zita és Karolina máshogy viszonyul a többiekhez, mint én. Őrajtuk, ha vitatkoztak, vagy veszekedtek valakivel, soha nem látszott harag, vagy gyűlölködés. Veszekedtek, kiabáltak, de ezen kívül semmi. Nem biztos, hogy utánozni akartam őket, mégis ezt tettem. Ordítoztam például a Szekeressel, amikor előadta a marhaságait a vas és acél országáról, és közben egyszerre csak észrevettem, hogy igazából nem is vagyok dühös rá. Nem állítom, hogy elkezdtem szeretni, de már az is nagy eredmény volt, hogy nem gyűlöltem. Abban az időben lettem ateistából vallásos, meséltem már magának, Molnár Zita kedvéért jártam templomba, hogy lássam őt, hogy találkozzam vele. Nem akartam én az Isten-hitet, de egy enyémnél erősebb akarat akaratom ellenére megérintett. Olvasni kezdtem és logikai alapon közelítettem meg a kérdést. Előbb tudtam, és csak utána éreztem. Nem az én érdemem volt sem a tudás, sem az érzés, kívülről kaptam mindkettőt, Molnár Zita által kaptam mindkettőt.
Azt akarja kérdezni, mi lett a Fodorral? Hát, sajnos ő nem került elő. Amikor 56 őszén a politikai foglyok kiszabadultak, a kis Fodor nem volt köztük. Nyomtalanul eltűnt, mint sokan mások. Láttam, mennyire szenved a Zita és én is vele szenvedtem. Felajánlottam neki, elveszem feleségül, hogy megóvjam a küszöbönálló megtorlástól, amitől nagyon is tartania kellett. A házasság, velem, tisztázta volna. Elmondtam neki az összes kockázatot. Kicsit gondolkodott, aztán igent mondott. Mielőtt elmentünk volna a tanácshoz, hogy összeházasodjunk /templomi esküvőre az adott körülmények között természetesen nem gondoltunk/, -azt mondta nekem: "figyelj Cseba, meg kell értened valamit. Én a Gézát szeretem, és addig várok rá, amíg elő nem kerül. Érted ugye, mit akarok ezzel mondani? Ha kell, halálom napjáig várok. Most ha akarsz, visszaléphetsz, nem fogok rád haragudni"
Egy pillanatig sem hezitáltam, pedig azt közölte ezzel, hogy mi soha nem leszünk "úgy" egymással, mint férj és feleség. Átkaroltam a vállát és nevetve csak ennyit mondtam neki: "nem számít. Együtt leszünk és kész. Nekem elég ennyi"

-Mi van most vele? -kérdeztem, előre félve a választól. -Házasok még?

Szomorúan csóválta a fejét. Arcára kiült a bánat. -Meghalt, -mondta lassú szóval. Öt éve. Nagyon súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Három fiam van tőle. A fiúk növögetnek, nagyok már.

-Ezek szerint mégis... ?

-Na, igen. Tíz évig éltünk egymás mellett a nélkül, hogy egy újjal hozzáértem volna. Egyszer, karácsony volt akkor, 67 karácsonya, az éjféli mise után, amikor hazaértünk és felkapcsoltuk a villanyt az előszobában azt mondta nekem: Géza nem jön vissza, érzem, hogy meghalt. Szeretnék tőled gyereket.
Háromszor feküdtünk össze az ezt követő négy évben. A három összefekvésből három gyerek született. Ez volt az én szerelmi életem.

Buta arcot vághattam, mert nevetve hozzátette: -nem kell sajnálnia uram én magam akartam, hogy így legyen, és én teljes és tökéletes boldogságban éltem a feleségemmel.

Sára közeledett a tálcával, /időközben megtudtam a nevét/ hozta a konyakomat az ásványvízzel. Letette elém, úgy térült-fordult, hogy beláthassak a dekoltázsába. Egy ideig még tett vett az asztalon, összeszedte a kávéscsészéket, felkapta a hamutartót. Olyan közel volt hozzám, hogy hosszú combja majdnem érintette a könyökömet. Jelentőségteljes pillantást vetett rám, de, miután nem reagáltam, felfújta az arcát és elment. A csészék méltatlankodva csörömpöltek tálcáján. Nevettem magamban és azt mondtam: "látod babám így megy ez. Tegnap akartam volna, hogy velem gyere, és te úgy tettél, mintha nem vennéd a lapot, ma én teszek úgy, mint akinek rolyál-flössöt osztottak és nem kér cserét"
Csetényi Barna türelmetlenül dobolt az asztal lapján ujjaival, alig győzte kivárni, hogy figyelmem ismét feléje forduljon.

-Nem tudja elképzelni ugye, miért meséltem el az én történetemet magának? -kérdezte azzal a fajta céltudatossággal, ahogy Floki kapaszkodik bele a lábtörlőbe.
-Nem, vallottam be. -Hacsak nem azért, hogy...
Ön a Szemerédi Jánosról akar írni egy fairly kis sztorit, nem de bár? Azért jött át Amerikából ide, ugye bár?
-Igen, -vallottam be. Nem ez volt a helyzet, de nem akartam bonyolítani.
-Nos, uram, az én történetem kulcs a Szemerédi János történetének megértéséhez.
-Amennyiben?
-Nézze. Karolina és János között lényegében ugyanaz játszódott le, mint köztem és a Zita között.
-Vagyis?
-Ne szóljon minduntalan közbe! Amit most elmondok magának, feltételezés, hiszen még a feleségem sem tudott semmi biztosat. Vadmacska és Szemerédi János között, úgy tűnt, gyengéd érzelmi szálak szövődtek. János érzékelte ezt, mint ahogy nagyon sokan érzékelték az évfolyamon, akik felfigyeltek szemezésükre. János nem értette, miért nem akar vele Vadmacska találkozni. Nos, az ő kapcsolatuk legalább annyira irracionális kapcsolat volt, mint az enyém Zitával. Az én jó barátom, miként minden egészséges ember egy normális, hétköznapi férfi-nő kapcsolatra vágyott, testi kapcsolatra nyilván. Kassai Karolina pedig, neveltetése, világnézete, szigorú erkölcsisége miatt, pedig azt hiszem, lelkire. Ha szerette Szemerédit, és tételezzük fel, hogy szerette, mert ennek az egésznek, mármint, hogy maga és én boncolgatjuk a dolgokat, csak akkor van értelme, ha szerette, -úgy szerethette, mint ahogy Szent Klára szerette Szent Ferencet, testiség, érzékiség nélküli rajongó szeretettel.
-De hát ez egetverő marhaság! -kiáltottam fel.
Mivel etet engem Csetényi Barna?!
-Az érzékiség nélküli szerelem, olyan, mint a liszt nélküli kenyér, -vágtam a fejéhez. -Olyan, mint a tenger, amiben nincs víz, mint a hegyek, amelyek nem emelkednek a tengerszínt fölé.
Szomorúan ingatta a fejét. Arcán csalódás tükröződött.
-Azt hittem meg fogja érteni, amit mondok. De mit várhatok egy fafejű amerikaitól!
Felkapta a ballonkabátját szék támlájáról és köszönés nélkül otthagyott.

Sokáig ültem még egymagamban a kis körúti presszó füstös, meleg zsongásában. Furcsa gondolatok röpködtek a fejemben. -Mibe vágtál bele, bolond? -tettem fel a kérdést magamnak ezerszer.
Szabad-e folytatnom ezt a történetet, melyben több a bizonytalanság, mint a bizonyosság? A Szerelemről akartam írni, mert megihletett az Orwell-könyv egy mozzanata. Emlékszik az olvasó, idéztem a bevezetőben. A lány, aki tudja, hogy SOHA nem lehet a férfié, egy levélkét küld neki titokban, a levélben egyetlen szó áll csak: "szeretlek". Megihletett a jelenet, azt hittem értem, mi a szerelem és azt hittem, visszaemlékezve a régi öregek fecsegésére Szemerédi Jánosról és egy bizonyos lányról, hogy én ennél jobbat fogok írni. Előre dörzsöltem a kezem: halálos siker lesz a könyv a két szerelmesről, akik gyűlölték egymást, esküdt ellenségei voltak egymásnak és a végén mégis... Azt hittem, én majd jobbat írok Orwellnél. Hát úgy tűnik, semmilyet sem írok. Muníció nélkül nehéz lőni. Nincs egy árva pont, ahol a lábamat megvethetném. Eta néni meséi, a házmester fantáziálása. Csetényi Barna keverése. Megcsömörlöttem Szemerédi Jánostól és Kassai Karolinától. Elhatároztam, hagyom a fenébe az egészet és visszamegyek az Államokba.
Szemerédi János és Kassai Karolina története nem létezik. Felültem a mendemondáknak.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8032
Időpont: 2007-10-31 16:12:56

Köszönöm Nektek. Van már kinek írnom

-én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2007-10-31 09:52:54

Szia!
Nagyon tetszik ez a rész is.
Szeretettel: Rozália

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)