HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 47091

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Finta Kata
2018-10-10 18:41:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-04

Anyuka és a szellemek 12.

XII.




Egyetemvárostól északkelet felé, legyező-alakban szétterülve kiterjedt erdőségek húzódnak. Az erdő közepén mélyvizű tavacska tükre fénylik, afféle tengerszem, legalább is arra üt. Az erdészház a tóparton trónol, széles teraszáról fejest lehetne ugrani a sötétzöld, titokzatosan locsogó vízbe. Az erdészházat ordas gerendákból rótták össze egykori építői. Az erdészház az egyetemé. Kéményén nyáron gólya fészkel. Az erdészházat külön dékáni engedéllyel a hallgatók is használhatják. Hogyan, hogyan nem, Főrend megszerezte ezt az engedélyt. Itt tartottuk a szeanszot, mert bár a társalgóban szögletes volt az asztal és nem kerek, ahogy Bubu szerint elő lett volna írva egy ilyen jellegű összejövetelhez, egyéb feltételeknek azonban tökéletesen megfelelt.
Fél nyolc körül járhatott az idő, amikor a rengetegből három imbolygó alak bukkant ki a holdsütötte tisztásra. Az egyik én voltam. A másik Bubu. A harmadiknak nevére nem emlékszem, ez egy évfolyamtársunk volt, akivel a "Selyemszalon" előtt futottunk össze a tágas délután folyamán, nagyon be volt már akkor rúgva, éppen kifele tartott, mi pedig befele. Megvárt minket, s közben fogyasztott még egy rumot és még egy sört. Kiderült, Főrend őt is meghívta. Összevártuk egymást. Társaságban kellemesebb.
Jenőt, nevezzük Jenőnek az ismeretlen hallgatót, mert hát valahogy csak el kell nevezni őt is, támogatni kellett az ösvényen idefele, mert megbotlott minden valamire való gyökérben. Bubu támogatta Jenőt, hogyne támogatta volna, majd pont Bubu lesz az, aki nem támogat egy rászoruló részeget, és a részeg is támogatta Bubut, mert hát Bubu részéről is felmerült az igény.
Az ismeretlen hallgató, akit Jenőnek hívtak, egy meglehetősen kövér egyén, rövidnadrágban, és strandpapucsban bóklászott, felsőtestét combközépig érő orkándzseki fedte. Kibukkant a holdsütötte tisztásra és felbukott egy gyökérben. Felült, meglátta a lányokat a teraszon.

-Hüvelyek is lesznek? -kérdezte az ismeretlen hallgató. -Nem volt róla szó, hogy Főrend hüvelyeket is meghív.
-Mi bajod a hüvelyekkel, hülye állat -érdeklődtem. -A hüvelyek is emberek.
-Azok, -motyogta a részeg egyén, akit Jenőnek hívtak. Emberek hát. Hukk. De milyenek. És...és... a kutyafáját... semmi keresnivalójuk egy szeanszon. Semmi, hukk.

A gerendaház, sejtelmes fények alatt közelebb kúszva, körülölelt megnyugtató sötétjével. Befogadott, magába szívott minket, engem, Bubut és a részeget, akit, mint ahogy már említettem, önkényesen Jenőnek kereszteltünk el. Ő az Ismeretlen Hallgató. Sírjára egykoron virágkoszorút dob majd a világűrből kegyelettel az eljövő generáció.
Megbotlott a küszöbön. Elesett volna, ha nem áll ott Főrend, és el nem kapja.
-Na végre, tik is befutottatok, -mondta enyhe korholással a hangjában Főrend. -Már azt hittem lekésitek a csatlakozást.
-A csatlakozást?
-Na, ez csak amolyan szóvirág, -nyugtatott meg Főrend, s beterelt szépen, s beterelte Bubut is. -Nem kell szó szerint érteni, nem olyan ez mintha...mintha...édes istenem...mintha vonatot késnél le például, vagy földalatti villamost. Arról van csak szó, pusztán csak arról...-Főrend belezavarodott. Rémülten néztem. -Arról van csak szó...
-Nem érdekes, legyintettem el a dolgot. Féltem Főrendtől ebben a pillanatban. Feldúltnak találtam. Szemében az őrület lángja lobogott.

-Ez a szivar lesz a médium, -bökött előre, bele a társalgó füstös, homályos légterébe. Ujja hegyével, mintha gépfegyver csöve lenne az, az ujj, követte a részeg, rövidnadrágos egyént. -Hogy is híjják?
-Jenőnek, -válaszoltam illemtudóan. -Ő az ismeretlen hallgató, sírjára a távoli jövőből...
-Jó, jó -intett le a magas méltóság türelmetlenül. -A többit tudom. A többi blabla.

Behatoltunk az erdészház társalgójának sötét, bűzös zsibongásába. Ámultam és bámultam. Ki mindenkit hívott meg ide Főrend? Húsz, huszonöt ember nyüzsgött odabenn, de ehhez még hozzá kellett venni a teraszon kacarászó lányokat a hármas csoportból: Falusi Lányt, Tojáspipit, Veszeli Andreát és kisMuszkuluszt. KisMuszkuluszt például mi a csöcsnek ráncigálta ide Főrend? KisMuszkulusz a világ leglaposabb legtityitotyibb nője, ha megkérdezed: "hogy vagy Muszkulusz?" úgy néz rád, mint egy szíven-döfött aranyhal, pedig hát a "muszkulusz" titulus egyáltalán nem sértő, különösen őrá nézve nem, mert a "muszkulusz" pontosabban "Musz muszkulusz" latinul háziegeret jelent, s kisMuszkuluszra nézve a "háziegér" kifejezés egyenesen hízelgő. De...na mindegy. Szar az egész. Ami meg mellette van, az meg kaki.
Kíváncsi voltam, hogyan a kőbe lesz ebből szellemidézés.
Az este úgy indult, egy közönséges, vegyes-felvágott házibulival, mint más megszokott, unalmas esték. Ha nem lett volna jelen a társaságban Kővári Lili, már félidőben otthagytam volna az egészet. Nem voltam abban a hangulatban, hogy Tenyészállattal, Nagy Szerszámmal, és az ő pereputtyukkal bulizzak. Szidtam magamban Főrendet, mint a bokrot, és közben ittam és táncoltam, táncoltam és ittam. Úgy jött el éjfél, hogy a Lilinek még a mellét sem fogtam meg, és ez nagyon nagy önmegtartóztatást jelentett, hiszen a kipörgetős figuráknál magától értetődő természetességgel csúsztathatod végig tenyeredet a lányok ruganyos mellén, a lányok szeretik ezt, neked meg olymindegy, legyen meg az ő élvezetük.
Nem fogtam meg a Lili mellét, bármennyire kínálkozott a dolog. Szent esküvést kötöttem magamban: sem a Liliét, sem pedig a Szép Piroskáét nem fogom meg eladdig, amíg minden ki nem tisztázódik. /A fogadalom természetesen nem vonatkozott Szűszkurva mellének megfogására, ám ez utóbbinak a realitása az idő tájt, az abszolút zéró fok körül lebegett/
-Döntsenek a szellemek, -fogadkoztam csökönyösen, s ízléses jól-nevelten a lány karcsú dereka körül vezettem körbe a tenyeremet a kipörgetős figuráknál.
Füst és félhomály vett körül bennünket, és az erdészház társalgójának mélybarna fa-burkolata. Körben karvastagságú gyertyák égtek csonkig kovácsoltvas gyertyatartókban.
A kandallóban lobogott a tűz.
Éjfélt ütött az óra.
A zenegép magától kikapcsolt, vagy tán valaki kikapcsolta.
Főrend válla, ősz feje a tömeg fölé emelkedett, Főrend egy széken állt hogy mindenki láthassa, mindenki halhassa.
Ajkán így szólt az ige:

"A nagy asztalt húzzátok középre. Jól van. Üljön le mindenki, de csak az egyik oldalra üljetek, a fal mellé. A másik három oldalt hagyjátok szabadon. Jól van. Gyújtsatok rá mindannyian, legyen nagy füst. Akinek nincs cigarettája azt a szomszédja kínálja meg. Jól van."

Az emberek leültek, rágyújtottak. Engem maga Főrend kínált meg az ő cizellált, finomvonalú cigaretta-tárcájából. Tüzet is adott. Furcsa, ánizsos illatú füstje volt Főrend cigarettájának. Elbódított az első slukk. És még jobban elbódított a második. Leültem, elhelyezkedtem nagy körülményesen. Jobb könyököm mellett Főrend ült, balra Lili, kacéran kihívóan, ahogy szokott, még jobban balra a Bubu. Az ismeretlen hallgatót nem láttam, Jenő benn ült a tömegben az asztal közepén. Főrend is őt kereste tekintetével.

-Hol van a médium -kérdezte Főrend.
-Itt vagyok, -szólt valaki, s egy kövér, pogácsaképű alak középen felállt. -Én leszek a médium? Tényleg én leszek?
-Gyere ide, -rendelkezett Főrend. -Ide, középre, szembe a többiekkel.
Jenő kikászálódott a tömegből, rálépett néhány ember lábára. Lökdösték, ütlegelték. -Ne, te, ne. Állat!
-Ide ülj le, -mutatta Főrend és előzékenyen széket tolt az ismeretlen hallgató dagadó feneke alá.
Jenő hátrébb tolta székét, térdeit szétvetette. Ballonkabátja combközépig takarta a lábát, olybá tűnt, a ballonkabát alatt nem visel nadrágot. Vaskos, formátlan mankói szőrösek voltak, és vörösek a hidegtől. Lili, az ismeretlen hallgató szőrős, lila combjait nézte és nevetett.
-Lazacok, -súgta Lili hozzám hajolva. -Vajon, amit közöttük visel, az is ilyen lila és szőrös?!
A lány kérdése megbotránkoztató volt.
Körülnéztem, ki hallotta?
Bubu mással volt elfoglalva, az orrában bányászott.
Főrend még mindig a médium mellett téblábolt, a médiumot istápolta.
Megfogtam a Lili könyökét.
-Ne csináld ezt, kérlek!
-Mit?
Elkerekedő szemmel nézett rám az én Lilim.
-Mit ne csináljak, hülye Kuka?
-Nem veszed észre, milyen vagy? -hörögtem. -Hogy viselkedsz? Miket mondasz? Nem veszed észre, hogy kikezdesz mindenkivel, aki nadrágot visel?
A lány most egészen felém fordult. Kutatva nézett rám. Én magam is éreztem, hogy ezúttal kissé elvetettem a sulykot. Hát azzal kezdjen ki, akkor, aki nem visel nadrágot? Lili nem válaszolt. Egy vagy két hosszú másodperc telt el így. A lány arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Aztán elkezdett megint nevetni. S nevetett, nevetett az én Lilim.
-Kuss legyen, -hallottam meg ekkor Főrend hangját elölről. -Takarítsátok onnan el azt a demizsont. Maradjatok nyugton és figyeljetek. Visszasétált a helyéhez, az asztalfőre.
-A kísértet nem jön addig, amíg nincs teljes csend. Szívjátok a stabot, fújjátok a füstöt. És nézzetek lefele, az asztal alá, amíg nem szólok.
Megfogadtam Főrend tanácsát. Szívtam a stabot, amit tőle kaptam s egyre jobban elkábultam az édeskés füsttől. Szétestek a képek, a fülem zúgott. Telt az idő. Aztán egyszer csak...Éreztem, valami változik. Valaki, vagy valakik beléptek a terembe, jelenlétük átütő volt. A médium, aki maga is lehorgasztott fejjel szívta a bagóját, most kiegyenesedett.
-Üdvözlök mindenkit, -mondta a médium elváltozott hangon. Mintha a sírból szólt volna a hang. -Kik vagytok?
-A jászcsákói Mezőgazdaságtudományi és Erdészeti Egyetem első éves hallgatói vagyunk, -adta meg a választ tisztelettudó hangon Főrend.
-Hányan vagytok? -kérdezte a kísértet.
-Hányan? -Főrend kicsit csodálkozva kérdezett vissza. -Hányan? Ejnye, no, hányan is? Azt gondolom, huszonhatan, huszonnyolcan lehetünk.
-Az nem mindegy, -zsörtölődött a kísértet. -A kutyafáját neki. Nekem pontosan kell tudnom, hogy...
-Rögtön megszámoljuk. Főrend szemmel láthatóan ideges volt a kísértet kérésétől. -Számolja meg valaki. Bubu...
Öreg barátom felállt, körülményesen lehúzkodta farmerja rongyaira elnyűtt bordó szvetterét, és mutatóujját előre nyújtva számolni kezdett: egy, kettő, három, négy... Balról jobbra haladt a Bubu. Amikor végigért a félkaréjon, huszonhétnél tartott. Már csak Jenő volt hátra. Bubu habozott beleszámolja-e Jenőt, hiszen hát Jenő volt a médium, őbeléje bújt bele a kísértet.
-Beleszámoljam őt is, Felség?
Bubu ujja moccanatlanul mutatott az ismeretlen hallgatóra, akit mi, önkényesen Jenőnek hívtunk.
Főrend nem tudta a választ. Tanácstalanul tárta szét a kezét. A kísértethez fordult.
-Ó nagybecsű...
-Tessék?!
Ó, fölséges, ó, magasságos...
-Nem kell a rizsa, -rázta meg a fejét a kísértet. -Nem kell!
-Mondja kérem egyenesen a kérdést. Aztat, amit akar. Ne cifrázza.
-Égiekkel játszó...
-A kutyafáját! Mi a kérdés?
Nem bírtam tovább. A feszültség elemi erővel fokozódott bennem. Kilövellt a kérdés számon:
-Nagyúr! Bele kell-e számolni a létszámba Jenőt, az ismeretlen hallgatót, vagy se?
A kísértet szemmel láthatóan megzakkant a kérdéstől.
-Jenőt?
Tétovázva nézett Főrendre.
-Főrend, Jenőt bele kell számolni? Ki az isten-csudája az a Jenő?
Itt tartottunk. A szeánsz a csúfos bukás felé tempózott. Senki nem tudta mit kell tenni ilyenkor. Bubu Főrendet kérdezte, a Főrend a kísértetet, és a kísértet visszadobta a labdát Főrendnek.
Főrend nem akarta vállalni a döntés ódiumát.
-Te mondd meg, -morcant rá dühösen Bubura. Minden méltósága oda volt ebben a pillanatban.
Az emberek mocorogni kezdtek, nyugtalanság támadt az asztal körül. Úgy látszott, pillanatokon belül vége lesz az egésznek. Dühös voltam, csalódott. De még reménykedtem valami csodában. És a csoda bekövetkezett. Lili állt fel az én Lilim, karcsún, édesen.
-Számold bele, hülye állat, -kiáltott rá Bubura. -Ő is csak egy ember, nem?! Toppantott a lábával az én Lilim. Szemében a harag tüze villogott. Soha nem láttam még ilyennek. Beleszerettem volna, ha már nem lettem volna addig is fülig szerelmes ebbe a kacér, önző, kihívó nőszemélybe.

Bubu megadta magát. -Rendben. Akkor huszonnyolc.
-Okés, -vigyorgott a kísértet. -Fontos volt tudni...mert, -megnézte az óráját- mert most van ugye nullaóra huszonhárom perc. Na már most, huszonnyolc ember, az huszonnyolc kérdést jelent. Tételezzük fel, hogy egy kérdés, a szokásos hezitációkkal és pontosításokkal uszkve kettő percig tart. Azért mondok kettőt, s nem egynegyvenhetet, mert így könnyebb kalkulálni. Tehát kettő. Na, már mostan, a válaszok is eltarthatnak ugyanennyi ideig, vagyis, válaszonként szintúgy két perccel számolhatunk. Egy-egy ember esetén az annyi, mint...annyi, mint...A kísértet gondolkodott. -Gyerekek, nincs valakinél egy zsebszámológép?
Adtak neki. Jenő letette a gépet az asztal sima, fényes lapjára és beütötte a számokat. -Az annyi, mint, huszonnyolcszor négy perc, -elhallgatott, nézte a kijelzőt, -száztizenkettő perc.
A terem felmorajlott.
-Kuss, -mondta a kísértet. -Még nem fejeztem be. Száztizenkettő perc, az majdnem két óra. Hulladékidőkkel, ha mondjuk valakinek hugyozni kell közben, vagy ilyesmi, két óra, vagy több is annál. A kérdések és feleletek tehát eltarthatnak...eltarthatnak uszkve félháromig, háromig.
Rázta a fejét, gondban volt. Egyik strandpapucsba bújtatott lábát feltette a székre, hogy jobban tudjon koncentrálni.
-De, mi van akkor, hukk, ha, nem kétszer-kettő, hanem ...mondjuk...kétszer három percig tart a kérdés és a rá adandó válasz. Mi van akkor? Akkor már nyilvánvalóan nem fog beleférni az időbe.
Leült, ölébe vette a kalkulátort, nyomogatni kezdte a gombokat. A nyugtalanság fokozódott. Tojáspipi csókolózni kezdett Tenyészállattal, Vidéki Lány becsúsztatta a kezét Nagy Szerszám sliccén. KisMuszkulusz sírni kezdett.
-Ebből elég, -állt fel Főrend. -Azonnal kezd el, hülye állat! Kezd már! Vége a cirkusznak, és vége az én türelmemnek is.
-Ahogy akarod, kérlek. A kísértet meghunyászkodott. Letette a kalkulátort az asztalra, csak úgy csattant.
-Nos, én készen vagyok. Várom az első kérdést. De, akinek hugyozni kell, az inkább most menjen ki hugyozni, ne az előadás közepén hugyozzon...

És elkezdődött. Olyan volt, mint szétfoszló rémálom-töredékek kusza halmaza. Talán Főrend cigarettájától voltam ennyire kábult, vagy a jócskán elfogyasztott alkoholtól. De a delírium tremensen is átütött a felismerés: a kérdések ál-kérdések, és a válaszok ál-válaszok! A karéj jobb oldala kezdett, gyorsan haladtak énfelém.
"Átmegyek-e állattanból" -kérdezte valaki.
"Természetesen" -bólogatott a kísértet. "Állattanból át lehet menni, ha az ember meg tudja latinul mondani, mi az a nagyforgató"
"Elveszett a logarlécem. Megtalálom-e valaha?"
"Meg" -mondta a kísértet. "Nézd meg az én szobámban az íróasztal alatt."
"Mi a legfontosabb az életben?" -ezt Tojáspipi vezette elő.
"Az életben a halál a legfontosabb" -foglalt állást a kísértet.
"Miért" -kérdezett vissza Tojáspipi mellől a Falusi Lány.
"Mert" -mondta a kísértet. "Juss el oda, és megtudod"
Szédültem, fájt a fejem és hánynom kellett. Hősiesen küszködtem vele, visszatartottam, visszanyeltem. Zuhogtak az egyszavas kérdések, tompán koppantak rá a kísértet válaszai.
"Boldog leszek?"
"Boldog"
"Elérem a..."
"El"
"Meg-e fog...?"
"Meg"
Bubu következett. S Bubu most olyasmit produkált, amire senki nem számított. Piros-sárga csíkos zsebkendőt kotort elő farmernadrágja zsebéből, szája elé tartotta. -Mama én félek -sipákolta Bubu éles hangon a piros-sárga zsebkendőn keresztül. -Mama én nagyon félek!
A kísértet, akit civilben Jenőnek hívtak, s aki voltaképpen nem volt más, mint az ismeretlen hallgató, türelmetlenül toppantott strandpapucsba bújtatott lábával az asztal alatt.
-A kérdést akarom hallani!
-Mama én félek, nagyon félek -sívította Bubu.
-Ez hülye, -illesztette mutatóujját halántékához a kísértet. -Na, menjünk szépen tovább. Te, ott. A kísértet rám mutatott hernyószerű, dagadt és szőrös mutatóujjával, azzal, amelyikkel az előzőekben a homlokát kopogtatta. -Te, hogy is hínnak!
-Kuka -súgott Főrend.
-Kuka. Hülye állat. Te gyössz most.
Nekem meg hirtelenjében torkomra forrt a szó, a szépen elkészített mondatok, huss, egy pillanat alatt elrepültek.
-Nos, -sürgetett a kísértet, -nos?
Lili bökött meg, az én Lilim.
-Gyerünk, Kuk-i, kérdezd meg tőle!
-Mit?
-Mit?! Lili ráncigálni kezdte a karomat. -Ne légy már ilyen szerencsétlen. Kérdezd meg, amit akartál. Amiért idejöttél.
-Jó! Buzgón bólogattam. -Nagyúr! Azt szeretném megkérdezni, hogy...azt...hogy...
A légy szárnyának zizzenését meg lehetett volna hallani a teremben, ha december tizenhetedikén lett volna légy egyáltalán. Mindenki engem nézett, az arcok felém fordultak.
-Nos? -a kísértet felemelte egyik szemöldökét. -Az hüvelyekről akartál kérdezni, nemdebár?
-A hüvelyekről? Ne értettem mire céloz Jenő. El voltam butulva, egész egyszerűen beállt az agyam.
-Nos?
Lilire néztem. Csalódottnak tűnt.
-Kérdezd meg a szellemtől, hogy melyik lánnyal...-elakadt, nem tudta folytatni az én Lilim.
-Kérdezd meg ettől a hülyétől, -bökött oldalba Bubu balkézről, -mármint...izé...szóval ettől a kísértettől, kit kell megkefélned és mért!
A terem morajlani kezdett, mint az óceán Florida partjainál a langyos nyári szél első érintésére.
-Kérdezd meg, kérdezd meg!
Tekintetemet odafúrtam a Lili szemébe. Más lány lesütötte volna a szemét, de ő nem. Állta a pillantásomat dacosan, felvetett fővel nézett vissza. Ilyen volt. Kacér, kihívó. Csak játszott a férfiakkal. Nem akartam újra koppanni nála, olyan hatalmasan tornyosult bennem ez az érzés, hogy még a részeg kábulatot is kiszorította. Józan lettem hirtelen. Hohó, itt valami készül. Mire megy ki a játék?
-Azt akarja megkérdezni, ó szellem -csattant fel a lány hangja ebben a pillanatban -azt akarja tudni, engem keféljen-e meg, vagy a Szép Piroskát?
Felugrottam, Lilire meredtem. Ez túl sok volt. Mi ütött ebbe a lányba? Tátogott a szám, de hang nem jött ki rajta.
-Nem inkább Anyukát?
Részegen csukló hang szólt közbe a fél-karéj túlsó széléről.
Röhögés.
-Anyukát!!!
Akkorát ordítottam, mint a dúvad.
-Anyukát mondtál fickó??? Ezért megfizetsz!
Felugrottam, s dühtől vakon, süketen előrevetettem magam. Átgázoltam néhány lábon, egy tésztaként fehérlő arc lebegett szemeim előtt, ő volt a közbeszóló. Már majdnem elértem, már majdnem sikerült öklömmel belevágni abba a tészta képbe, amikor elgáncsoltak. Arccal lefele hevertem a mocskos padlón, karjaimat hátra tekerték. Ketten-hárman ültek a hátamon, leszorítottak, földhöz szögeztek.
-Haggyátok, -hallottam meg ekkor Főrend hűvös hangját, közvetlen közelről. -Eresszétek el!
Valaki sírt mellettem, kisMuszkulusz lehetett.
Tenyészállat felállt rólam, Nagy Szerszám eleresztette a karomat.
Négykézlábra álltam, s onnan keservesen egy szék ülőkéjébe kapaszkodva, talpra. Az orrom vérzett, hátráltam a túlerő elől, de verekedni akartam.
-Hadd menjen -szólt Főrend. -Méltóságos uram, nem lenne méltó...
Űzött vadként néztem körbe. Lilit kerestem a tekintetemmel, de nem láttam a fekete hajú lányt.
-Semmi baj, -súgta Főrend. -Menj most...
A kísértet, akit én az erdőben idefele jövet minden megváltó ok nélkül Jenőnek kereszteltem el, de aki végül is nem volt más, mint az Ismeretlen Hallgató, udvariasan félreállt, hogy szabad utat engedjen az ajtó felé.
Elmentem mellette, elértem a kilincset. Lenyomtam és kiléptem a holdfényes éjszakába.




Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2009-04-17 20:14:35

Köszönöm Virág. Te vagy nagyon klassz!
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2009-04-17 15:18:21

Nagyon jo ez az egesz, iro ur.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2007-11-08 09:01:17

Először is: nem vagy amatőr, sem mint író, sem, mint olvasó!!! A Te elismerésed, véleményed nagyon sokat jelent nekem, hogy úgy mondjam: iránymutató.
Az "igazság pillanata" persze majd csak az utolsó oldalakon érkezik el egy (nem várt?) fordulattal. Kíváncsi leszek, mit szólsz majd hozzá?
De most még messze vagyunk...
Kukára addig még vár egy két rázós menet.
Szia, és köszönöm!!!! -én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2007-11-06 15:25:38

Köszönöm, hogy ezt írtad. El nem tudtam volna képzelni, hogy valaki felfedez benne mást is, mint léha süketelést. Nagyon aranyos vagy. Nem tudom megérdemeltem-e a dícséretet, rászolgáltam-e az elismerésedre?

Szia: én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2007-11-05 17:31:36

Pedig féltem a kemény /és igazságos / kritikától, mi lesz, ha kedved szottyan ebbe a történetbe is belenézni. Vannak benne kicsit durva részek, kőkemény, tök-gáz szövegekkel. De meg kell mondanom, van egy hátsó szándékom vele, ki akarok lyukadni valahova, illetve azt szeretném, ha az olvasó lyukadna ki oda, ahova szeretném, hogy kilyukadjon. Mindegy, belebonyolódtam. De, ha végigköveted az Anyukát /lesz türelmed a hülyeségeimhez/ -majd kérdezek valamit.
Köszönöm, hogy olvasod, nem is reméltem...tényleg.

Szia: én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2007-11-05 07:59:23

Köszönöm Kuvik! Hamarosan felteszem a következő részt!

Szia: én
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7985
Időpont: 2007-11-05 07:59:20

Köszönöm Kuvik! Hamarosan felteszem a következő részt!

Szia: én
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2007-11-04 18:29:27

Idézi itt-ott a 22-es csapdáját. Jók a párbeszédek, és tényleg fordulatos!
Kíváncsian várom a folytatást!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Wilhelm Busch: Kár nevetned címmel a várólistára

aphrodite alkotást töltött fel Vasutas-szerelem címmel a várólistára

aphrodite bejegyzést írt a(z) Szerelem-érzés című alkotáshoz

aphrodite bejegyzést írt a(z) A HR-es dal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Temetés című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/9 című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/8 című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Nyárvégi éj című alkotáshoz

sankaszka alkotást töltött fel Mediterrán Visszatérés és egymásra találás címmel a várólistára

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/8 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/7 című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Ég veled! 15/9 címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)