HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47188

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-06

Anyuka és a szellemek 13.

M Á S O D I K S Z I N T


A P O K O L T O R N Á C Á N




I.






A szellemidézés december 17-én pénteken történt, s négy napra rá, 21.-én kedden már vizsgáznom kellett állattanból. Béka-boncolásból elégségest kaptam, nem volt hát adminisztratív akadálya, hogy a kollokviumot letegyem. Tíz órára értem ki az egyetemre, de még ez is túl korai időpontnak tűnt számomra, hogy sorompóba álljak. Tudtam az anyagot a magam módján, bár óvatosan kell bánnom az efféle sommás megállapításokkal, van-e ember a föld kerekén, aki azt meri állítani egy kollokvium előtt, pláne egy állattan kollokvium előtt, hogy ő tudja az anyagot? A fél évfolyam a tanszék előtt tolongott, otthagytam őket, körbeloholtam a folyosót és lementem a túloldali lépcsőházban a félemeletre. Feketét ittam a büfében a Lenin-szobor talapzatára könyökölve, pogácsát rágicsáltam hozzá. Összefutottam ott TOTÓ-val. TOTÓ képe vörös színben játszott, erdészetből vizsgázott másodéven. Felkísértem TOTÓ-t a tanszékre, az erdészeti tanszék egy emelettel feljebb székelt. Amíg mentünk felfele a főlépcsőház márványba játszó lépcsősorán, életre szóló bölcs tanácsot kaptam TOTÓ-tól.
-Az első vizsgát mindig halaszd el, -intett TOTÓ, megtorpanva a legeslegutolsó lépcsőfok előtt.
-Ez megnyugtat, önbizalmat ad, olyan érzés költözik beléd, hogy a nehezén már túl vagy, nyolc helyett már csak hét van hátra.
-És ha a másodikon meg kivágnak? -vetettem fel. -Arra mit nyögsz?
-Semmi, -pislogott TOTÓ. -Akkor már két vizsgán vagy túl, az előtted álló hat röhögésnek fog tűnni.
-Röhögésnek?
-Igen, -erősítette meg TOTÓ, -röhögésnek.
Suta dolog volt a lépcső tetején ácsorogni, az arra haladók megbámultak minket. Arra haladt ez idő tájt a rektor is, magas-rangú vendégekkel, és a sleppel. Mi nem tértünk ki, nekik kellett kunkort tenni, hogy kikerüljenek.
-Fellépsz rá? -böktem meg a haver vállát. -Mielőtt még az amúri partizánok is ideérnének.
-Mire lépjek fel? TOTÓ tanácstalanul bámult rám.
-Hát a lépcsőfokra, erre, elmebeteg!
-Erre? -csodálkozott TOTÓ.
-Erre, -mondtam. -Az egyik lábad már rég rajta van.
-Rajta?
-Rajta.
-Lépjek föl rá mégis, aszondod?
TOTÓ megfontoltan felemelte a másik lábát, és azt is felrakta az egyik mellé. Lihegett. -Ez, az! A lépcsőfokok azért vannak, hogy mi emberek fellépjünk rájuk. Az egész élet erről szól. Mész szépen felfele, rakosgatod a hülye lábad egyik lépcsőfokról a másikra, egyikről a másikra. Egy ideig felfele mész, aztán meg, Ürgüplü, szépen lassan lefele.
Nem sikerült megfejtenem, miről beszél TOTÓ, de ez, ebben a pillanatban nem is érdekelt. Felértünk az emeletre, balra fordultunk, a tanszék irányába. Ahogy odaértünk, nyílott az ajtó, s üdvözült képpel lépett ki egy kicsi, golyófejű emberke.
-Mi az ábra? -röffentett rá valaki, a várakozók közül. -Kirúgtak?
A golyófejű felemelte az indexét és vidáman meglengette. -Kettes, -kiáltotta, -erdészetből nem lehet megbukni!
TOTÓ következett. Rebbenő szemmel intett búcsút, s eltűnt az ajtó mögött.
Fél órát vártam TOTÓ-ra.
Zavart, savanyú képpel érkezett vissza a mi világunkba. Rosszat sejtettem.
-Kirúgtak, -mondta lakonikusan az izgatott faggatózásra.
-Hogy történhetett meg ilyesmi? -érdeklődtek többen egyszerre. -Erdészetből még soha nem rúgtak ki senkit, mióta világ a világ!
-Engem most mégis kirúgtak!

TOTÓ szomorúnak látszott. Tovább akart menni, de évfolyamtársai nem engedték el. Hohó! Szó sem lehet róla. Előbb, tessék szépen beszámolni, mi, hogyan történt. Az eset tanulsága közkincs!
-Rendben van, -adta meg magát TOTÓ az unszolásra. -Ürgüplü.
-A tarvágások utáni újra-telepítés technikai megoldásait húztam, -kezdte, -ez volt az első tétel, ez volt a legszélén. Tartottam magam a szokáshoz, mindig a legszéléről húzni, lehetőleg balszélről, ha van még balszél. Honnan tudhattam volna, marha, mi van ráírva, ha egyszer le volt fordítva a cédula? Nos, elkezdtem szépen mesélni a dolgokat, mit, hogyan csinálnék, beszéltem, beszéltem, de láttam a profon, nem kajálja, amit mondok.
Mi baja lehet? -tépelődtem magamban, -hiszen hát nem mondok én marhaságokat! A talajt fel kell szántani, el kell boronálni, le kell simítani, s aztán, jöhet bele a kukorica.
-A kukorica? -Janika vetette közbe, Janika konkrétan úgy nézett ki lenszőke hajával, mint Ludas Matyi a Ludas Matyi című filmből.
-Ezt kérdezte a prof is, -mondta TOTÓ. "Hallagató Úr! Hogy gyön ide a kukorica? Ez itt, az Erdészet Tanszék!"
-És aztán? Mi volt aztán? -egy újabb hang szólalt meg a TOTÓ-t hallgató tömegből.
-Semmi, -mondta TOTÓ. -Nem értettem kristálytisztán hová akar kilyukadni a Némethy.
Aztán, merthogy én hallgattam, mint szar a fűben, elővette az indexemet és belelapozott.
-Nézze, adok magának még egy lehetőséget, -sóhajtott fel anyám nevéhez érve. Szermelinczkenitchy a muter leánykori neve. Szermelinzkenitchy Helga. -Egy mentőkérdést, -mondta a prof. -Mit telepítene mondjuk, na mondjuk... eróziótól lepusztított, középkötött, löszös domboldalra?
A másodévesek felhördültek.
-Akácost! -lihegte maga elé üdvözülten egy elálló-fülű csúnya nagy lány a csoportosulás közepén. -Komolyan eztet kérdezte a Némethy tőled? Mázlista!
TOTÓ fagyos tekintetet vetett a lányra. -Utólag már én is okos vagyok!
-Mert te mit süttyögtél? -a leányzó nem tágított. Ahogy a száját kitátotta, észrevettem, nem csak a füle, lapát-fogai is szerteszét állnak.
-Mit? Hát azt, hogy barackost.
-Barackost?! Ez meghibbant. Mért pont barackost?
-Mért pont barackot. Mért pont barackot. Pont ezt szögezte a mellemnek a Némethy is!
-És te? Te mit válaszoltál?
-Hát...hogy azért...mert, azért mert...sárgarépát nem jó dombra ültetni!

TOTÓ balsikere érthetően engem is megviselt. Határozottan rossz ómen volt TOTÓ karója. Szorongva mentem át a túlsó szárnyra. Az állattan tanszék előtt nem-kevésbé baljóslatú hírek vártak. Bubut negyed órával ezelőtt vágták ki, már el s húzott. Nem ment át Tenyészállat, megbukott Nagy Szerszám, és Zengő Gyula, az eminens. Főrend, Tojáspipi, Falusi Lány egset kaptak, az övéké legalább görbült a tetején. Egyedül Elek ért el az eddig vizsgázottak közül közepes érdemjegyet, de Elek, amikor kijött, halál sápadt volt, és csak annyit tudott kinyögni: "gyerekek, ez nagyon komoly, ez véresen komoly"
A folyosó-fordulóban, ablak-párkányra támaszkodva fél-könyökkel Lili ácsorgott feketében, előtte keresztbe-vetett lábakkal, pimasz-hanyagul Szép Piroska. Valamiről beszélgettek, és édesen nevetgéltek közben, ahogy a lányok szoktak nevetgélni, ha a fiúkról esik szó. Reméltem, nem én vagyok a téma. A szellemidézés emléke még elevenen kísértett, de ahogy egyre messzebb sodródtam tőle időben, úgy vált egyre erősebbé a meggyőződés: Főrend, Bubu, Lili, Jenő és a többiek csapdát állítottak pénteken. Mindenki benne volt az összeesküvésben, mindenki az én rovásomra mulatott azon az estén. Lili észre vette, hogy ott ácsorgok a folyosó közepén. Intett, menjek oda hozzájuk, s Szép Piroska is megfordult 190 centijével, és ő is integetett. Hátat adtam nekik. Valami megszakadt bennem abban a pillanatban. Vagy valami a helyére került. Négy nap telt csak el, de ez a négy nap megváltoztatott. Ráadásul, itt ugattak fejem felett a vizsgaidőszak veszett ebei. Nem mentem oda a lányokhoz. A szerelem, ami a szívemben lángolt, s ami felváltva, hol Szép Piroska, hol Kővári Lili iránt lobbant fel, egy nagy kőtömb belsejébe lett bezárva, s a kőtömböt az Ismeretlen Hallgató a szakadék szélére gördítette.

Anyuka sietett el mellettem, visszanézett, megtorpant,

-Kuk-i?!
-Igen, én vagyok, -ismertem be.

Anyukával sem találkoztam péntek óta, nem tartottam be neki tett ígéretemet, hogy beszámolok a szellem-idézésről.

-Vizsgáztál már? -kérdezte Anyuka.

Nem feleltem, csak a fejem ráztam.

-Én most megyek, -intett Anyuka Laczkóffy ajtaja felé. -Akarod, hogy...
-Nem, köszönöm.
-Megvársz?
-Kénytelen leszek, -mormoltam, -ha vizsgázni akarok.

Elsietett, s eltűnt a professzor előszobájában.
Vártam. Telt az idő.
Veszeli Andrea egssel jött ki, Muszkulusz úgyszintén. Aztán újra változott a kép: kirúgták Kún Bélát és Szamuely Tibort a nyolcas csoportból és Rátharthy Szimena sem járt jobban. A tanszék éhes gyomra elnyelte Kővári Lilit, s nem sokra rá Szép Piroskát. És hullottak tovább a fejek. Nem ment át Stradivári, pedig ő szépen tudott szájharmónikázni, Laczkóffy kivágta Kovács Ottót, Nagy Tamást a kettes csoportból, s Einsteint a hármasból. Szegény Einsteint nagyon sajnáltam. Nem volt elég az, hogy ötéves korában levágta a lábát a talajmaró, most állattanból is megbukott. Einstein majdnem sírt, de volt benne annyi férfi gőg, hogy ellökje a kezem, amikor vigasztalni akartam. -Minden relatív, hülye Kuk a, -ugatott rám, -a bukásból is lehet tanulni.

Fel-alá sétáltam a szekrények előtt, nézegettem a halakat, a hüllőket, a ragadozó madarakat. A gyomrom liftezett. Megálltam a réti sas előtt. Azonnal észrevett, láttam büszke tekintetén: megismert a beste szárnyasa.
-Hej, ha téged húználak! -sóhajtottam a fülébe.
A rétisas nem válaszolt.
Anyuka jött ki a tanszékről. Sápadnak tűnt, de bátran mosolygott.
Elébe mentem.
-Milyen a prof?
-Rémes, -mondta Anyuka. -Minden mondatomba belekötött.
-És?
-Négyest kaptam.
-Négyest?!
Azt hittem rosszul hallok. Ha Anyuka azt állítja, hogy öt találata van a LOTTÓ-n, az se rendített volna meg jobban.
-Mázlim volt, -nevetett Anyuka, s az arca kezdte visszanyerni a színét. -Bemész?
Megvontam a vállam. -Még nem döntöttem. TOTÓ azt tanácsolta, halasszak.
Rossz helyen ácsorogtunk ott a folyosó kellős közepén, félre kellett húzódni az ide-oda hullámzó tarka forgalom elől. Kimentünk a lépcsőházba. Megálltunk a vas-korlátnál.
-Szamárság, -mondta Anyuka. -Mért halasztanál?
-Nem is tudom, -ráztam meg a fejem. -Előérzetem van. Laczkóffy ki fog rúgni.
Anyuka nem válaszolt, csak nézett, azzal az állhatatos hosszú tekintettel, amit már jól ismertem. Így fixírozott a presszóban is, pontosan ugyanígy, mielőtt kivallatott legbelsőbb titkaimról. Szólnia sem kellett, elértettem, mit akar.
-Okés, -adtam meg magam.
-Jól van. -Anyuka felsóhajtott. -Látom megjött az eszed. Melyik a kedvenc tételed?
-Melyik? A ragadozó madarak!
Gondolkodás nélkül válaszoltam, lelki szemeim előtt megjelent az óriási sas, ahogy bíztatóan bámul rám üvegszemével.
-Menj akkor és húzd ki! -mondta Anyuka, mélyen búgó hangon. Nevetett hozzá, de nagyon furcsa volt a tekintete, kiismerhetetlen színű szemét összehúzta, s mintha nem is engem nézett volna. Valahová a hátam mögé nézett Anyuka, rajtam keresztül. Mintha állt volna valaki ott.
Megfogta a kezem, ráncigálni kezdett befelé, a folyosóra. "Gyere, gyere" Engedelmesen követtem. Lapult a szekrényben a sas, a bálna, a róka és a túzok. Visszatükröződő üvegfelületek mögé rejtőztek, nem adtak arcot érzelmeiknek.
-Gyerünk -sürgetett Anyuka, -te következel.
Anyukának igaza volt, valaki kijött, nyitva maradt az előszobaajtó. A hallgatók, akik még vizsgára várakoztak, egymást taszigálták, úgy tűnt senkinek sem akaródzik bemenni.
-Hagyjátok Kukát, -kiáltotta Anyuka. -Had menjen most ő!
A tömeg szétvált előttem, előre törtünk az ajtóig. Anyuka eleresztette a kezemet, rám mosolygott: "nyugi, minden rendben lesz!"

Beléptem Laczkóffy előszobájába. Ködfátyolon keresztül, alig érzékeltem, kik vannak ott. Ott volt a tanszéki segéderő, egy bizonyos Kamilla nevű hölgy irdatlan állkapcsával, s ott volt Laky is, ült az íróasztal szélén, lógatta hosszú lábát, kávét ivott. Kopasz feje búbján játékos-kedvű csillámok hancúroztak a neon miatt. Mások is voltak még benn, de ezekre, ha agyonvágnának, se tudnék visszaemlékezni. Áthaladtam közöttük, mint tehén a csalánoson. És egyszerre benn találtam magam a prof párnázott szobájában. Hatalmas íróasztala mögött, sunnyogva ült a professzor úr, szívta vékony füstszűrős cigarettáját. Halvány-kék füstfelhő vette körül. Fel se pillantott Kővári Lili indexéből, úgy mondta ki az ítéletet: elégséges. Karja intésével odaparancsolt Lili széke mellé: "húzzon!" A tételek az íróasztal jobb sarkán hevertek, fejjel lefele. Megfogtam a legszélsőt, TOTÓ mondta, mindig a széléről kell húzni, lehetőleg a balszéléről. Remegett a kezem, szerencsétlen pillanat volt. Lili még ült, de, ahogy a tételért nyúltam lassan felemelkedett, ekkor adta át neki Laczkóffy az indexet a görbülettel. A filodendron a sarokban megvetően mosolygott erőtlen próbálkozásomon. Ó, hogy utálom én a filodendront! "Nos?!" -sürgetett Laczkóffy. "Tetszene választani?" A növényre néztem. "Nem" -rázta leveleit a gaz. Óvatosan tovább mozgattam ujjaimat oldal irányban. Egy...kettő...három...A filodendron bólogatni kezdett. Aki, azt gondolná, érzékcsalódás áldozatává váltam, téved. A virág abban a pillanatban, amikor balszélről a harmadik tételhez értem, elkezdte föl-le mozgatni a leveleit, míg előtte, az egyesnél és a kettesnél vízszintesen mozgatta, a résnyire nyitott ablak előtt, a párkányon. Megfogtam a cetlit és kiemeltem a többi közül.
-Mit húzott? -érdeklődött szenvtelenül Laczkóffy.
-Ragadozó madarak, -mutattam oda a tételt.
-Rendben van, -nyugtázta. -Üljön akkor le, s készüljön, he, he, he. Kávét nem tudok adni. Helyet kínált a sarok-garnitúra bőrfoteljében, -a kávé elfogyott, he, he, he- ebből a fotelből állt fel az előbb Szép Piroska, hogy Lilit váltsa a vallatószékben. Leültem Piroska még meleg feneke helyére, magam elé tettem az asztal üveglapjára a cédulát, lecsavartam tollam kupakját és az Á-4-es legtetejére felírtam a tétel címét: "ragadozó madarak"
A fejem üres volt, nem jutott eszembe semmi.
-Carnivora, -suttogtam magam elé.
-Pofa be, -morogta mellettem Szűz.urva. -Ne zavard a többieket!
Felírtam a papírlapra: "Carnivora"
Odamutattam Szűz.urvának.
A fejét rázta.
Elvette előlem az A-4-est, áthúzta a "Carnivora" szót, és aláfirkantotta: "Aves. Accipitriformes" Láttam a tekintetén, elrévedő szemén, nem ismert meg, hogy én vagyok az.
-Így van, -csaptam a fejemre gondolatban. -Mekkora gyökér vagyok én. Hát persze! A carnivorék rendje az emlősök osztályába tartozik, ezek ragadozó állatok, de nem ragadozó madarak!
Most már jöttek a gondolatok, áradtak. Circius, a réti héja, a sólyomfélék rendjéből, hazánkban négy alfaja él, aztán az Aquilinae-ék, és a Strigiformesek rendje és a többi.

Kidolgoztam a tételt és hátra dőltem a bőrfotelben. Volt időm nézelődni, Szűz.urva felelt éppen. Az ablakból, Laczkóffy feje felett csak a szürke, télies égboltot láttam, az áttetsző fátyolon sólyom kecses röpte villant keresztül. Horváth Tivadar sziszegett rám a díványról: -mit tudsz, testvér az ízeltlábúakról? Papírja üres volt. Tivi kétségbeesett tekintetéből a hajótöröttek agóniája üvöltözött. Nem tudtam segíteni neki, hagynom kellett elmerülni. Szűz.urva ebben a pillanatban felállt, Laczkóffy odatolta az indexét. Nem láttam, milyen érdemjegyet írt be a tanszékvezető. Én következtem. Elmentem Szűz.urva mellett, érzékeltem a lány hófehér mellének villanását blúza feszülő nyílásában két tündéri gomblyuk között, de nem tudatosult, mit jelent ez. Transzban voltam, lebegtem.
-Foglaljon helyet, hallgató úr. Csak nyugodtan kérem, nem kell izgulni.
Lerogytam a székre, átadtam az indexemet a professzornak. Laczkóffy belenézett.
-Á, ez tehát az első vizsgája?
-Igen, -leheltem.
-Jól van. Mit húzott?
Átnyújtottam a cédulát az asztal felett.
-Ragadozó madarak? No, ez szép tétel. Ezerháromszázhúsz terminus technikus szerepel benne latinul-magyarul. Ha ezeket mind felmondja, he, he, he, mást nem is kell mondania, átengedem.
Nem tudtam nevetni a tanár viccén. Komoly pofámat látva ő is elkomorult, hivatalos kifejezést öltött.
-Hallgatom.
Ránéztem a papírosra. Szemem sarkából észleltem, a filodendron bíztatóan bólogat.
-Aves, -mondtam, -Accepitriformes. Madarak, ragadozó-madarak rendje.
A professzor bólintott. -Tovább...
-Circius, réti héja.
A fejem világos volt, eszem vágott, mint a borotva. Beszélni kezdtem. Ismertettem a faj kialakulásának történetét, táplálék-láncban betöltött szerepét. Félóránál is többet beszéltem a héjáról.
-Jól van elég, -mondta a professzor. -Azt mondja meg, kérem, hány alfaja létezik a Strigiformes féléknek.
-Háromszáz, -vágtam rá, -soroljam őket, professzor úr?
Laczkóffy kutatva nézett a szemembe. -Nem szükséges. Nos...ezzel akkor meg is lennénk. Fáradjon, kérem át a boncasztalhoz, s tárja föl nekem a preparált canis húgyhólyagját!
A tanársegéd a kutya mellett állt, kezében a szikével. Nem láttam, mikor jött be. Rám villantotta a mosoly halvány szikráját, amikor melléje értem. Szemtanúja volt a bunyónak, a Baross Tanszéken. A pultnál állt takarásban, a többi részeg között, mi nem láttuk, hogy ott áll. Kisüstit ivott éppen, amikor nyakon vágtam a kopaszt. Kedvelt az eset óta. Szemet hunyt a béka-boncoláson, átengedett csonttanból.
Elvettem tőle a sebészkést, tétováztam. Laky a professzor íróasztala felé pislantott. Laczkóffy unottan bámult maga elé. A tanársegéd megfogta a kezemet és húzni kezdte. A szikét a kutya két hátsó lába közé illesztette, bevágott. A hasüreg feltárult, kibuggyant az állat ezüstös húgyhólyagja.
Laczkóffy odavetette a fejét. Bólintott. Felemeltem a véres kést, és, ahogy a vívók szoktak, tisztelegtem vele.
-Ne bohóckodjon, -szólt rám a tanszékvezető. -Jelesre vizsgázott. Fogja az indexét, és vigye, mielőtt még meggondolom magam.

A Büdös Lyukban ünnepeltünk.
Én voltam a középpontban, mindenki engem ölelgetett.
TOTÓ klimpírozott a zongorán, lenszőke haja csatakosan tapadt piros homlokára.
Átkaroltam Lili vállát jobbról, s átkarolta azt a vállat Bubu is. Szép Piroska mellettem ült, a másik oldalon, kezét könnyedén a combomon nyugtatta. Véres Elek áthajolt a lány fölött, a kadarka kilöttyent poharából, s újra megcsókolt: gratulálok, ez véresen komoly. S jöttek a többiek, hosszú, tömött sorban. Dombi Pista, Nagy Szerszám, Kolczonay, Muszkulusz és Főrend. Tucatszor kellett elmesélnem mennybemenetelem hiteles történetét. Szűz.urva Tenyészállat ölében fészkelődött, orgazmusa volt, száját tátva felejtette, úgy hallgatta a mesét.
-Aszondod, be se akartál menni? -kiáltott fel hitetlenkedve Szűz.urva.
-Azt, bizony -bólogattam.
-Aszondod, Anyuka beszélt rá?
-Azt.
-És, hogy az Aves-t akartad húzni, s végül azt is húztad?
-Nem az Aves-t, -javítottam ki, - emlékezz csak, hanem az Accipitriformest.
-De kihúztad?
-Ki!
Szűz.urva felállt Tenyészállat öléből, és előre jött az asztalig. Tenyerével letámaszkodott s erősen a szemembe nézve kérdezte:
-Azt mered állítani, hülye Kuk-a, hogy egyszerűen csak rákoncentráltál a tételre és kihúztad?!
-Igen, azt, -kiabáltam vissza. -Ez a teljes igazság.
A filodendron szerepéről nem beszélhettem, így a teljes igazság persze csak féligazság volt.
Szűz.urva inge szétnyílt, a felső két gombot soha nem gombolta be, láttam a lány elbűvölően szép mellét.
-Megtanítasz majd rá, hogyan kell...?
Megkerülte az asztalt, ami mögött ültünk, hozzám lépett és szájon csókolt.
-Ó!
Lili nevetett, és vele nevetett Szép Piroska.
TOTÓ új dalba kezdett a pódiumon.


"Lillian, te vagy az álmom,
Rólad álmodok,
Hozzád imádkozok...
Nem lehet téged elfelejteni...
Szeretnék mindent újra kezdeni
De ez nem rajtam múlik csupán...!"


...És telt a délután. Szállt az ének. Vedeltük a kadarkát.
Később, lenn az állomáson azt mondtam Szép Piroskának:
-Ne tartsunk Piroska egy kétszemélyes házibulit?
Felém fordult, hűvös méltósággal nézett le rám 190 centijének magasából.
-Hol akarod nagyfiú?
-Nálunk, odahaza, -vágtam ki, illetve... nem is én voltam az, aki merészen így beszélt, a Hang szólt belőlem. "Üres a kégli" -mondta torokhangon a Hang.
-Okés, -nevetett a lány. -Miért ne? Táncolni fogunk?
-Hát persze.
-Jó számaid vannak?
-Nagyon jók.
Közelebb lépett, már csaknem érintettük egymást.
-Italod van odahaza?
-Van, -mondtam. -Sör.
-A sör nem jó. Piroska megrázta sötétvörös hajkoronáját. -Bulira nem jó a sör. Bepisilek tőle. Tudod mit? Vegyünk a Selyemszalonban egy üveg vodkát. Van nálam huszonhárom forint, ezzel be tudok szállni. Nálad mennyi van?
Belekotortam a zsebembe. Három gyűrött papírpénzt találtam, s némi aprót. A papírok húszasok voltak, a meztelen, kalapácsos emberrel. Piroska kivette kezemből a pénzt és megnézte. Nevetett.
-A lényeget persze eltakarják!
-Te mindig a lényeget akarod megragadni, Piroska?
A Hang volt a közbeszóló, én nem mertem volna Szép Piroskát ilyen durván provokálni.
-Naná, -felelt meg hetykén Szép Piroska a Hangnak. -Csakis!

Ültünk egymás mellett a kupéban, szopogattuk a vodkát. A lány hosszú, formás combjai kibuggyantak a miniszoknyából. Kivirágzott a fonnyadt délután. Kevesen utaztak befele, a város fele, futott a táj.
Velünk szemben nagybajuszú ember ült, újságot olvasott. Ránk nézett, aztán visszasüppedt az újságjába.
"Szegények" -mondta a paraszt tekintete. "Ezek aszni mennek. Hogy fogja csinálni ez a nagydarab lány ezzel a kicsi emberrel?"

Szép Piroska combjai között feküdtem, egyik kezemben a lány alma-melle. Nyomkodtam befelé a karót, ahogy csak bírtam. Hosszú ideje küszködtünk már egymással, de nem jutottunk egyről a kettőre. Az első felvonás, a kézimunka, elégé vadra sikeredett, de, ez a második, ez, minden képzeletet felülmúlt.
-Még, még, még! Ne hagyd abba, hülye Kuk-a! -kiáltotta Szép Piroska, és karcsú teste csavarodott, vonaglott alattam. Nem bírtam tovább. Kiszálltam, hiába fogta a fenekemet.
-Csináljuk máshogy, -kértem, -így nem bírok elmenni.
-Én se, -ismerte be lihegve. -Azt hiszem...azt hiszem...túl sok vodkát ittunk.
Felült, megérintett. -Így jó? -kérdezte. _-Jó, ha ilyen finoman csinálom?
-Jó, -mondtam, s néztem a kezét.
-Légyszi, te is! -kérlelt. -Csak lassan. Ne siess. Ó, Istenem, talán még sikerülhet...
És, ahogy a fű nő észrevétlenül, visszajött az érzés. Egymás mellett ültünk a heverő szélén, lábaink keresztbe-kasul összegabalyodva. Erősen lihegtünk mindketten.
-Most, most...
Piroska gyorsította az ütemet, de puhán, lágyan járt a keze fel-le.
-Most, mindjárt...-sóhajtotta.
Egyszerre azonban abbahagyta, s az én kezemet is félrelökte. Felugrott, kiszaladt a mellékhelyiségbe. Hallottam, hogy öklendezik, aztán sugárban hányt.
Teltek a percek. Nagy-sokára visszajött Szép Piroska. Halvány volt az arca, de megpróbált mosolyogni.
-Ne haragudj, -kérlelt szelíden, és leült mellém az ágyra. Lágy emlője előre biccent. -Én vagyok a hibás. Nem lett volna szabad vodkát innom.
-Most már mindegy, -válaszoltam csalódottan. -Lehet, hogy nekem sem lett volna szabad.
-Akarod, hogy folytassam? -kérdezte. -Legalább neked legyen jó!
Lefelé nézett, nevetgélni kezdett. -Lám, a nagyfiú, most már nem is olyan nagyfiú!
Megköszöntem Szép Piroska ajánlkozását, de nem éltem vele. Fájt a testem, égett, túl sok volt minden.
Abban maradtunk, amikor elválltunk a Keletiben, hogy máskor, jobb időben, megpróbáljuk még egyszer.








Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 4. címmel

Hayal bejegyzést írt a(z) A szerelem hét napja című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Életünk, halálunk... (Ennyi?) című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A veréb és a varjú címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Szerethető... című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Fekete lombok alatt című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Titkos út című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Október című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Majmok hajója című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)