HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1850

Írás összesen: 47306

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

mandolinos
2018-12-12 02:16:17

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2007-11-07

Havasi gyopár 37.

8.


Február 25-én, vagy 26-án /a pontos dátumra nem emlékszem/rendkívül kényelmetlen és egyhangú légi utazást követően érkeztem meg Floridába. Tampában szálltam le e helyi fapados járatról /jellemző, hogy csak teát kaptunk és kekszet/ és legelőször tengerparti apartmanomat kerestem fel. A házgondnok rossz hírekkel fogadott, csőtörés volt éppen a házban és gyanús volt, hogy az én lakásomban repedt el valamilyen vezeték. Összevesztem a fickóval, engem hibáztatott, szememre vetette, hogy soha nem vagyok otthon, soha nem törődöm semmivel. Kiabáltunk egymással egy sort, aztán Bill sértődötten elügetett, otthagyott engem a slamasztikában. Fáradtan, eltörődötten nekiláttam szerelőt keresni. Három napon keresztül ezzel voltam elfoglalva. A víz már az előszobába is kifolyt, minden zuhanyozás után bokáig jártam a lében, törülközővel próbáltam itatgatni, nem sok eredménnyel. Végül, amikor a falat kibontották, kiderült, nem nálam van a hiba, hanem a felettem lakónál! Álltam csüggedten a romok között és átkoztam magam, hogy nem Orlandoba mentem előbb. Otthagytam az egészet, beültem a kocsimba és elhajtottam Orlandoba. A vizenyős, lápos területen átautózva azzal nyugtatgattam magam, ottani ügyeim bizton jobban állnak. Amint megérkeztem felkerestem az ügynökömet, hogy tájékozódjak a stock-marketről. Reméltem, papírjaim megfelelő hasznot hoztak, amíg én Európában múlattam az időt. Jól megfizettem Louist az ügynököt, hogy menedzselje a kereskedést. Ez komoly tudomány, akkor kell eladni, amikor "hossz" van és akkor venni, amikor "besszt" jelez a market. Legnagyobb mérgemre az adatok összesítése után kiderült, vesztettem a papírokon. Nem volt jelentős veszteség, de mégis csak veszteség volt. Elképzelhető, hogyan érintett: az ember minden tőle telhetőt megtesz, kellő gondossággal jár el, nyereségre számít, és kiderül papírjai lefelé tendálnak. Napokon keresztül rohangáltam, telefonáltam, intézkedtem, hogy amit Louis elrontott, azt valahogy helyrehozzam. Nagy nehézségek árán sikerült csekély veszteséggel megúsznom. Louist persze elcsaptam, de ez után sem dőlhettem hátra babérkoszorúval a fejemen, kellett szereznem egy másik ügynököt, aki kézben tartja tőzsdei ügyeimet, amíg én utazgatok. De nem volt elég ennyi baj. A hét végére kiderült, hogy a tampai ingatlanügyben indított peremben pervesztes lettem /krokodilfarmot akartam létesíteni Tampa mellett egy többszázezer négyzetméteres bérelt ingatlanon, de a tulajdonos megvétózta a hüllőket/ -fizethettem a perköltséget, a bérleti díjat és azok kamatait. Gyatra fizikai és még gyatrább lelki állapotban érkeztem vissza Tampába. Elhatároztam, ha fene fenét eszik is, hagyom egyelőre az üzleti ügyeket, kifekszek a napra, a forró homokba és egy időre megpróbálom elfelejteni az embereket és az ügyeket. A tengerpart az ilyesfajta kalandra a legjobb. Február végén, március elején az idő Floridában ideális, a nap süt, a homok forró. Egyszerűen csak kifekszik az ember, hallgatja a partra futó hullámok sustorgását és nem gondol semmire. Az ötlet tetté érett. Levittem egy nyugágyat, olyan közel tettem le a vízhez, ahogy csak tudtam és kéjes sóhajjal elnyúltam benne. Behunytam a szememet, kikapcsoltam az agyamat. Testemet hamarosan átjárta az égből áradó forróság. Szétmállva, sejtjeimre hullva élveztem az időtlenség ajándékát. A tűző napon egy-két perc óráknak tűnik, az órák éveknek. Igazán egyedül lenni csak a tengerpart homokjában lehet.
Így teltek a napok. Ha melegem volt megfürödtem /nem a tengerben, említettem már, mi floridaiak nem fürdünk a tengerben, ezt az élvezetet meghagyjuk a turistáknak/, hanem fenn, a kertben, az úszómedencében. Ha éhes voltam ettem, ha szomjas voltam ittam, ha szerelemre vágytam, rendeltem telefonon egy lányt a "Girls" -től Úgy éltem a pálmák alatt, mint Ádám a paradicsomban bűnbeesés előtt. Jólesően hasonlítottam össze magamban, ritka pillanataimban, amikor gondolkodni nem voltam rest, a mi nagyszerű Amerikánkat a kisstílű közép-Európával. Eszembe jutottak az ottani autók, a házak, utcák. A pestiek apró szappantartóikban nagyon viccesnek tűntek ebben az összehasonlításban, ahogy az alacsony, három, négy, ötemeletes házak között keringtek lelki szemeim előtt. Budapest poros kisvárosi unalma egyfelől, és a nyüzsgő állandóan fejlődő Florida ég felé nyúló, futurisztikus üvegpalotáival másfelől. Ott bezártságban éltem szűk falak között /nem csak téglából, malterből készült falakra gondolok/, deprimált az időjárás, Eta néni falon lógó szörnyűséges mázolmányai és az egymásnak ellentmondó történetek a Szemerédi fiúról, Kassai Karolináról, Csetényi Barnáról és Molnár Zitáról, -itt szabad voltam testileg, lelkileg.
-Igen, Amerikának ez a vonzereje, -mondtam magamban fejet hajtva George Washington emléke előtt: a szabadság! A szabadság számomra azt jelenti, hogy bárhová elutazhatok, ahová kedvem szottyan elutazni, és bármit megtehetek, ami nem ütközik a törvénybe. Amikor az európai ember először ideérkezik, ez az érzés ragadja meg elsőként. Ismerek egy magyar fiút, taxisofőr itt Tampában, néhány éve érkezett ki a szabad világba. Odahaza is taxizott. Amikor múltkor évődve kérdeztem, -Joe, hazamennél-e", nevetve tiltakozott: "forget about it" -mondta, erősen megnyomva a "forget" szó második szótagját, ahogy, mi, amerikaiak szoktuk.
-És miért nem Joe? -kérdeztem tőle, még mindig ugratva a gayt.
-Mert nem, Joe, -válaszolta, kivillantva mind a harminckét fogát. -Nézd, -tette hozzá, -itt szabad vagyok. Azt mondok, amit akarok, oda megyek, ahova akarok. Otthon agyonnyomtak az adókkal, illetékekkel, mindennel. Mióta kint vagyok három kocsim van, az egyikkel, a Chevyvel taxizok, a Buick a feleségemé, és van egy Toyotám is. Na és, a saját házamban lakom.
-Boldog vagy Joe?! -ripakodtam rá.
Lelkesen bólogatott. -Oh yeh!
Jött egy utas, elvitte a standról. Rám vigyorgott, amikor beszállt a kocsiba. Elhajtott az utassal.
-Boldog, -mondtam magamban, amikor a nagy Checy eltűnt a sarok mögött, -és tudja, hogy az! -Naná, hogy boldog! Most estig fuvarja van, megkeresi a sok szép zöld-hasú dolcsit, aztán hazamegy, eszik egy sajtburgert a feleségével és megnéznek a TV-ben egy jó western showt.

Így teltek a napok, nem is tudom mennyi egymás után. Reggel kényelmesen megreggeliztem a teraszon, olvasgattam az újságot, megnéztem a híreket a TV-ben. Alattam nyújtózott a végtelen óceán, zölden, kéken, állandóan hullámzott és beleveszett a látóhatárba. Pálmafák hajbókoltak lent a kertben a medence és a jakuzi között, széles leveleiket mókásan föl-le mozgatták a tenger felől fújó friss szélben. Amikor a nap már magasan járt és sugarai forró csókok özönét dobták át a homokra, kitettem a nyugágyamat a partra, és belefeküdtem. Igyekeztem nem gondolni semmire és ez általában sikerült. Voltak azonban napok, amikor minden erőfeszítésem ellenére beúszott belső látómezőmbe Szemerédi János képe, úgy, ahogy emlékeztem rá kisfiú koromból a vagány, ruganyos léptű Szemerédi Jánosra. És láttam Vadmacskát is, ahogy kacagva, kipirult arccal szalad az egyetem hosszú folyosóján Molnár Zita mögött, hosszú, barna haja lebegve száll utána.
-Nem akarták ők egymást, -jutott eszembe hirtelen. -Egészen más természet volt ez a két ember. János realista volt, Karolina idealista. Egyetlen dologban hasonlítottak csak: a makacsságukban.
Nem akarták egymást, a hátuk közepére sem kívánták az egymással való kapcsolatot. Szemerédinek Házmester Katiba kellett volna beleszeretnie, ebbe a reális, testi nőbe, Vadmacskának pedig nem tudom kibe, talán a kis Fodorba. De valamilyen ismeretlen erő arra kényszerítette őket, hogy "nézzék" egymást, hogy tekintetükkel egymás lelkét kutassák.
Ha megkérdezték volna Szemerédi Jánost, mielőtt Vadmacskával való kapcsolata elkezdődött: "akarsz-e egy olyan lányt magadnak, akivel egyetlen vékonyka szál köt csak össze, a szemeitekből kiinduló sugár illékony pászmája", minden bizonnyal azt felelte volna : "nem", és hasonló választ adott volna Kassai Karolina is, ha őt kérdezik: "akarsz-e egy fiút, aki mindenben más, mint te vagy?".
Mi végre és hogyan történt akkor az, hogy két hosszú éven keresztül nem tudtak elszabadulni ettől a kötéstől? Lehet, hogy ők ketten /hasonlóan Csetényi Barnához és Molnár Zitához/ szintén az égből kaptak valamit, ami nem volt az övék, s amivel nem tudtak mit kezdeni?

Tűz a nap meztelen testemre és én gondolkodok. Nem akarok gondolkodni, de muszáj. Valami visszahúz ehhez a két emberhez. Érzem, vissza kell mennem hozzájuk. Most még nem akarok menni, ki akarom élvezni a semmittevést. Fel akarok töltődni napsugárral.

Még egy hetet rádobtam. A napkúrát addig kell folytatni, amíg a szervezet igényli. Eljön egyszer csak az idő, amikor tele lesz az ember vele, majd kipukkad már, feszülni kezd az ágyéka, tettekre sarkalja. Férfiembernek szükséges ez a feszülés, hogy űzze, hajtsa tovább kalandról kalandra. Lelki dolgokról beszélek, nem testiekről, remélem, érti az Olvasó!

Eltelt a hét és én a tettek mezejére léptem. Frissnek és kipihentnek éreztem magam és nekiláttam elintézni függőben maradt ügyeimet, hogy aztán nyugodt lelkiismerettel utazhassak vissza a vén Európába. Először Orlandoba kellett felmennem, hogy körmére nézzek az új ügynöknek, akit Louis helyére vettem fel. Szerdán, vagy talán csütörtök lehetett, mindenképpen a hét közepén, korán reggel kocsiba ültem, és felhajtottam. Bementem az ottani lakásomba, nekiláttam telefonálgatni. Megkaptam az ügynököt Thomasnak hívták, hórihorgas kopasz ember, csont-sovány, szemüveges, jó két órán keresztül magyarázta a tendenciákat, elemezte a várható árfolyam-nyereséget. Láttam, megbízható, jóravaló valaki és ismeri a szakmát, és így nyugodt lélekkel bíztam rá a stockjaimat. Dél jócskán elmúlt, amikor elhatároztam, elmegyek ebédelni. Az udvaron áthaladva összefutottam az ottani házgondnokkal, néhány szót udvariasságból váltanom kellett vele.
-Képzelje, -lihegte izgalomtól elfúló hangon, -milyen nagy újság van a házban! A kis Elizabeth és Mike eljegyezték egymást!
-De hisz még gyerekek, -hüledeztem, tettetve az érdeklődést.
-Már nem olyan kis gyerekek azok, Joe, -mondta. -Mike idén végez a high scoolban, Elizabeth pedig jövőre fog. Nem írja meg a történetüket? Jó kis sztorit sikeríthetne ki belőle. Egy igazi, amerikai love storit.
-Milyen egy igazi, amerikai love stori, Pete?
Ugrattam a házgondnokot, ám ő nem vette e lapot, nagy dirrel-durral kezdett agitálni a szabad szerelem mellett.
-Látja, -hadarta, -ők ketten mindig mással jártak. Mikenak mindig volt nője, és a kis Elizabeth is nap, mint nap mással csókolózott a maga erkélye alatt. Aztán találkoztak és egymásba szerettek. És már 6 hónapja együtt vannak. Úgy tudom néhány hete össze is költöztek. Mi ez maga szerint, ha nem a szerelem csimborasszója?
Néhány mondatba összefoglalva elmondtam neki Szemerédi János és Kassai Karolina történetét. Összehúzott szemmel, gyanakodva hallgatta.
-Joe, -mondta rosszalló hangsúllyal, amikor befejeztem, csak nem azt állítja itt nekem, hogy két éven keresztül szemeztek egymással és semmi más nem történt? Már megbocsásson, de bolondnak ne nézzen. Amit maga mond, az nem love-story, hanem egyszerűen félreértés. Vagy maga értett félre valamit, vagy azok az emberek, már úgy értem, a történetbeli fiú és a történetbeli lány. Lehet, hogy az a lány nem is azt a fiút nézte, hanem csak úgy bámészkodott körbe-körbe, ahogy a lányok szoktak. Na, viszlát, megyek, mert dolgom van.

Április elején már mindenképpen utazni akartam. Az idő is túl meleg volt már ekkor, Celsius szerint 30 foknál is többet mutatott a higanyoszlop a déli órákban. De maradt még néhány dolgom, elintézetlen ügyek. Tampai rezidenciámon befejeződött a felújítás, ám levelezésem a kiadómmal még lezáratlan volt. Túl kevés százalékot ajánlottak a Meztelen emberek című bestsellerem hatodik kiadására, ezen ment a vita. Meg aztán a hajóval is akartam egyet kerülni, ha már ott voltam. Ki tudja mikor lesz rá alkalmam, ha újra elutazom. A Red Bird Sarasota yacht kikötőjében ringott időtlen idők óta, sok hónappal ezelőtt használtam utoljára. Látni akartam öreg barátomat, egykor jobb napokat éltünk meg mi ketten, voltak évek, amikor a vitorlázáson kívül semmi mással nem foglalkoztam. Félbehagytam a levelezést és egy hétfői napon /1985 április 10.-e volt, azért emlékszem ilyen világosan a dátumra, mert az elnök eléggé el nem ítélhető módon ezen a napon hirdetett moratóriumot az Államokat sáska módra ellepő idegenek ügyében/ -átkocsiztam Sarasotába. Az út, a széles, tengeröblökön átvágó highwayen nem tartott tovább 40 percnél. Duruzsolt az aircondition, tánczenét bömböltek a hangfalak. Kocsim nehéz teste repült a betonon, a széles sávokban tökéletes biztonságban gördült mellettem a forgalom. Ó, Amerikában nincsenek halálos autó-balesetek!
Az üvegpaloták előtt kanyarodtam le. Egyből a kikötőbe mentem, és a kikötőmester segítségével lehámoztam a nagy, vízhatlan ponyvát a hajótestről. A fickó készségesen ajánlkozott, lemossa a fedélzetet, amíg én a bárban iszom egy tonikot. Hagytam, tegye. Majdnem 11 volt már, amikor pokoli melegben kifutottam a dokkból. A kormányállás fölé kifeszítettem egy színes canvast, hogy némi árnyékot adjon a bőszen tűző napsütésben. A négyütemű Volvo egyenletesen duruzsolt, amikor elhagytam a külső mólószárnyat. Hosszú hullámok futottak ferdén a Blue Bird csepp alakú, áramvonalas teste alá, szétfreccsentek a hajó oldalának laterális felületén. Megemelték a nagy vitorlást és leejtették. Kint, a szabad vízen erős déli szél fújt. Vitorlát húztam, leállítottam a diesel-motort. Élesítettem a navigációs rendszert és beállítottam a robotkormányt, dél-délnyugati irányra. Levetkőztem meztelenre, elnyúltam a kormányállás mögött, ahol a canvas árnyékot vetett. Egy ideig forgolódtam a szivacson, próbáltam szunyókálni, de a radar sípolása minduntalan felébresztett. Hajót , ami keresztezte volna utamat, persze nem láttam, delfinek okozhatták a hibát. Bosszankodva mentem le a kabinba, kivettem a hűtőből egy üveg jó hideg Johny Walker whiskyt, a kredencből egy vastag-falú alacsony poharat, és ezekkel a kellékekkel visszatértem a deckre. Megittam néhány pohárkával. Négynél többel talán nem, nem tudom. Az üveg félig kiürült. Elszundítottam, vagy aludtam is talán. Álmodtam. Eta néni pörlekedett velem álmomban: "beledobtad az új labdádat, komisz kölök a lichthófba, hogy fogjuk onnan kihalászni?"
Aztán ezt mondta: "gyere kapsz finom grenadinmarschot, most főztem még meleg". Házmester Kati arca volt ekkor már Eta néninek, de a teste Eta nénit formázott, gurulón gömbölydedet. Elém tett egy jókora tállal, belekukucskáltam és láttam, nem grenadinmarsch az, hanem lekváros smarn. "Egyél smarnt, Józsika" -unszolt Házmester Kati, /ekkor már minden kétséget kizáróan ő állt a küszöbön a konyha és a szoba között, a falakon körben a szörnyű mázolmányok, porcellán csecsebecsék a vitrinben, csipkék az asztalon az ezüst-kosár alatt és a komód lapján/ -és én bele akartam meríteni kanalamat a tálba, hanem az már nem volt ott. Eltűnt Házmester Kati is a festményekkel a csipkékkel és a porcelánokkal. A pincében találtam magam Szemerédi Jánossal, János fát hasogatott a kisbaltával, én néztem. Aztán...aztán...a többi homályba vész. Nagyanyám ül virágzó rét közepén és énekel, azt ez együgyű kis dalocskát dúdolgatja, amit pajtás gyűléseken énekeltünk: "üzemek és gyárak tenger kincset adnak, bőven jut belőle kicsinek és nagynak" Feltűntek álmomban a gyárak, láttam a kapukon és az ablakokon zúdul kifelé a nemes, sárga arany és a csillogó drágakő. Mint folyam a szigetet, körbevett ez a temérdek kincs, mozdulni sem tudtam már.
Felébredtem, megnéztem az órámat. A kijelző tanúsága szerint alig negyed órát aludtam. Tizenöt perc alatt, hogy lehet ennyi zagyvaságot összeálmodni, -mondtam magamban pár nappal később az óriásgépen, az Atlanti óceán felett, visszaemlékezve a sarasotai szunyókálásra.
Tudtam, jól a bőröm alá ívódott, Eta néni "lichthófja", és Házmester Kati "grenadinmarscha". Ez volt az, ami annyira megsürgette indulásomat, hogy még a kiadómmal való levelezést is félbehagytam.
Mozdulatlanul úszott gépünk a végtelen hómezőhöz hasonlító felhőpaplan felett, magasságunk 32000láb volt, sebességünk 550 mérföld óránként. A destinated timehoz képest nem volt jelentős késésünk. Londontól Wienig a Lufthasával jöttem, onnan vonattal utaztam tovább Budapestre.
Esett az eső Budapesten, amikor kiszálltam a Wiener Walcerből, hallatszott szapora kopogása a csarnok üvegtetején. Hordárt kerestem a peronon, tekintetem végigpásztázta a flasztert. S, ahogy ott álltam, fáradtan, elgyötörve, fantasztikus villámként vágott át agyamon egy gondolat. Meg kell keresnem a Szóka nevű papot!
Ha él, és fellelem, választ kaphatok sok olyan kérdésre, amire nem leltem feleletet sem Eta néninél, sem Csetényi Barnánál.
Ennél a konklúziónál letáboroztam aztán és megvártam amíg a hordár előkerült.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8119
Időpont: 2007-11-08 09:26:02

Köszönöm Colhicum! Érdeklődésed előre lendít. Folyamatosan írom, mikor mennyi időm van, és folyamatosan rakom fel. A Ti véleményetek sokat segít abban, hogy ne csüggedjek, ne váltsak át valami "könnyebbe"
Aranyos vagy, hogy segítesz!

-én

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Ünnep címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Írnod volt muszáj című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Gyermekkori álmok címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) H a n g o k című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Csak játék című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Bár bízni tudnál! című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szállj el, szállj el... című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) A költő élete című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Leszek a béke című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Itt van újra december című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)