hűvös ég alatt
nedves árnyak bolyonganak
bánattal átitatott esőkabátok
tocsogva sietnek haza
szinte fellökik egymást
de egyiknek sincs a másikhoz szava

lehajtott fejekkel
mindent magukkal cipelnek
mi napközben beléjük ivódott
lelkükre tapadt
marják őket a sértések
a bántó szavak

nehezebb így minden lépés
a szél hidegebb
és gonoszabb most
még az eső is jobban áztat
nincs nehezebb
mint a szolgalelkű alázat

szívük is vizes
tocsog a nyirkos gúnytól
vékonnyá préselődik a szájuk
napközbeni görcsöket mutat
feszülő izmaikban
a vér alig talál utat

hűvös ég alatt
nedves árnyak bolyonganak
mintha egy gonosz álomban járnának
valahol minden nap eltévednek
mindenki egyedül barangol
nem is élnek csak szédelegnek