Ülök a tónál egymagamban,
társaságom rég elhagytam.
Nézem a fák árnyékát, a vízgyűrűk játékát,
s hirtelen egy gondolat szalad agyamon,
összefüggést látok a tavon és magamon.

Mert a fény a felszínnel szebbnél szebb táncokat lejt,
de hogy mit csinál a mély, arról mit sem sejt.
Mert fentről nem látni ám mindent!
Mire odaér, a tó a napfényről már tudja, mit is rejt.
Nos, azt hiszem, az én szívem is ilyen:

Megszűri a beérkező sugarakat,
s hogy melyik jut legtovább?
Arról nem dönthet az akarat.
De érzem, egynek lenne esélye, ha szívem partján kisütne a Nap,
és ez az egy fénysugár -nem titok- Te vagy...