HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1871

Írás összesen: 48722

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum
Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: sleepwellFeltöltés dátuma: 2007-11-11

Csodáim...IV. A Gyertyaláng

Kábultan ébredt. Érezte a hűvösséget, ismét eljött az este, az idő múlása nem tűnt fel. Átaludta az egész napot, viharos álmok zaklatták, összefüggéstelen képek zuhantak párnájára, nem alvás volt ez, inkább vergődés, megbénult mozdulatlanság, elbújás a valóság elől a puha, meleg takaró alá. Fájdalom uralkodott lelkében, képtelen volt felkelni az ágyból. A szembesülés olyan kegyetlen erővel birtokolta minden porcikáját, hogy fájt az egész teste. Várta - eszeveszettül várta, mikor múlik el ez a borzalmasan sanyargató érzés, mi a bensőjét marcangolja már hónapok óta. A valóság hideg szele járta át lelkét. Pedig a kandallóban serénykedett a tűz, mégis hideget érzett.

Óriási hópelyhek kezdték el táncukat odakinn. Halk huppanásukat a nő azonnal észlelte. A szállingózás zaja kedvesen furakodott be a szobába. Mindig is imádta az esti hóesést. A hófehér lepel a tájnak védelmet ad, ahogy dunnaként belepi a sok fázó növényt, didergő bokrokat, csupasz elárvult fákat. Ahogy a lámpák fénye megcsillant subáján, enyhe sárga árnyalatok cikáztak a levegőben, s a fehér a sárgával egyesülve magasztos, ünnepi varázst idézett meg. E hangulat erőt adott neki, s odacsalogatta az ablakhoz, odaszorította az üveghez az orrát, mint kislánykorában, s hosszan kinézett a messzeségbe. Mesebeli látvány fogadta. Minden fa és bokor szűzi fehér köntösben pompázott. Méltóság áradt szét a természetben, s e magasztos pillanat a tájra két kézzel osztotta az áhítatot. Virgonc boldogság bújt szívébe, gyönyörködött a pelyhek ugrándozásában.

Amikor ilyen gyöngédséget érzett a télben, olyan volt, mintha repülne, s a hófehérséggel egyesülne, s vágyódott fel-fel a magasba, ahonnan elindulnak ezek a kis ezüstös csillagocskák, hogy onnan láthassa a fázó táj örömét, ahogy betakarja a földi kincseket az égi kegyelem. Hóanyó serénykedett nagyon, miközben rázta a dunnáit, kemencéjében már sült a finom karácsonyi kalács. Nagy vendégséget várt. Érződött a finom fahéj, s szegfűszeg illata.

Akkorát sóhajtott, hogy pára futotta be az üveg hideg felületét, mutatóujjával gyorsan odafirkantott egy fejecskét, s mikor a száj megrajzolásához ért megállt. Nem tudta, hogy mosolyogjon, vagy lefelé konyuljon a száj? Ekkor a gyertyalángja pattant egyet a kandallón s elfojtotta önmagát. Megrezzent a zajra, s az ujjacska hirtelen szomorú smile-t rajzolt a már cseppfolyóssá vált párára. Az ő szája is lebiggyedt, de gyors mozdulattal letörölte az egészet, új rajzlapot lehelt az ablakra és fürgén odafirkantott egy mosolygós arcot. Halványan visszamosolygott rá. Majd szomorkásan hátra nézett a csonkig leégett gyertyára. Kicsit tompább lett a fény, bár a kandalló varázslatosan pislákolt, de csak a szoba alsó részét itatta meg fénnyel. A felső harmadot belepte a meghitt sötétség nyugalma, árván pihent meg lelkén is a félhomály, s újra beindult a kezecske - rajzolgatott. A kinti hófehérség ölelő karja óvatosan bekúszott az üvegen - rajzolás közben átkarolta őt, megölelte, s erős szorítással megszorította derekát. Fájón suhant végig testén az emlék, s az epedező vágy belemart szívébe. Felidézte a kezet, majd pici tenyerét széttárta, s erősen az üveghez nyomta, az ujjacskák idegvégződései felpezsdültek, a hideget elnyelve összeolvadtak egy másik tenyérrel.
- Hihetetlen - suttogta, alig hallhatóan - a hidegség melegít! - s a perzselő bizsergetés emléke borzongással futotta be.
- Hogy tud ilyen jeges kezekkel, ily forrón ölelni? - s hosszan nézte kinn a hóban toporgó némaságot.
Érezte, hogy elhatalmasodik benne ismét a kegyetlen hiány, s a beletörődés kínzó érzése püfölte az agyát. Eszeveszettül vágyott a szorításra, hihetetlenül ki volt éhezve teste a kézre. Félelem tépázta szenvedő vágyait, s tudta ezt az érintést soha nem kapja már meg. Szorítás kínozta torkát, elfojtott fájdalom készült a kitörésre.

A kandalló tüzére ráborult a szomorúság fátyla, s mély részvéttel kialudt benne a fény, s a melegséget egy pillanat alatt elnyelte a kémény. Mély sötétség zárkózott a szobába, ijedten hátrafordult, s rémülten tapadt hátával az ablaküveghez, karjait maga elé fonva, testét védve a feketeségtől. Hófehér selyem pizsamája jéggé dermedt, mezítláb volt, talpa érezte a padlóból áradó ridegséget. A magány, ijesztően rátelepedett szívére, s belemart húsába a valóság. Nehéz, lassú léptekkel félve elindult a komód felé, s a felső fiókban gyertya után kutatott. Nem régen vásárolt egy tucattal. Szerette a gyertyákat, amikor ég a lángja, érdekes energiákat hoz elő bensőjéből. Megnyugtatja e természetes fény. Keze fürgén tapogatott, s rábukkant a celofán csomagocskára, benne elbújva a sok hófehér viasz, kettőt kivett, lágyan ujjaival végig simította, s kecses mozdulattal beillesztette a réz gyertyatartóba, meggyújtotta.

A fény páratlan gyorsasággal szétterült a falakon, körbejárta a hálószobát, átfutott a testén, s óriási árnnyal feldobta a mennyezetre. Állt a láng előtt mozdulatlanul, a szemei egybeolvadtak a tűzzel, látta önmagát, látta elégő vágyait, zokogó fájdalmát - apró szikrák villództak. Döbbenet szorította ki a levegőt a mellkasából, ahogy elétárult a múltja, elméje erősen hadakozott az emlékek özönétől, de fékezhetetlen volt. Zúdultak rá a bánat pernyéi. Majd érezte, ahogy a lángnyelv mohón itatja fel legördülő könnycseppjeit. A tűzben némán, ijedten nézte küzdelmét, látta, ahogyan eltűnik a fontos, ahogy lényeggé lesz a bánat, látta, hogy nem szabadulhat már többé e nyomasztó érzéstől, s aggodalma kegyetlen keserűséggel beszennyezte a kinti hófehérséget. Elkeseredettség mardosott bensőjében, s teste elvesztette az egyensúlyát, s összeroskadva leomlott a kandalló mellé. Hosszas mozdulatlanságba zuhant. Nem akart élni tovább.

A hideg összerándult testében, ijedten eszmélt fel, de mozdulni nem bírt. A kín fagyos karokkal szorította magához. Pár pillanat múlva, egy sárgás fény jelent meg, csókot lehelt hideg ajkára, lágyan megérintette dermedt kezeit, lángnyelvével végig futott karjain, átölelte a nyakát, s azon nyomban felforrósította egész testét, s terjedt beljebb és beljebb, míg el nem érte jéggé dermedt szívét - sápadt arcára pírt rajzolt, s angyali könnyedséggel megemelte teljes lényét.

A hó kecses bájjal hullt, egyre vastagabb takarót borított a fenséges tájra. Az ezüst ezer színárnyalatban villogott az öreg fenyőfákon, az apró tobozok fenségesen csücsültek az ágak ölelésében, a csend bátortalan gyöngédséggel suhant át a légben, minden hófehérben szikrázott, nem félt - pedig egyedül volt, mint egy kis árva madárka - a nagy hóban térdig süppedve állt némán - állt - s nézte e vakítóan csillogó csodát, s tekintete felfutott boldogan az égre: - Micsoda szikrázó gyönyör! - A hamvas ég rá lehelt orcájára sok-sok apró csókot, s ahogy a hópihék találkoztak bőrével, azonnal belé is olvadtak. Érezte, jó helyen jár - a remény tompa rezgéssel figyelte a nőt, ahogy a nagy hó-rengetegben állt.

Egy kis házikó bukkant fel a semmiből, bentről pislákoló meleg fény szivárgott ki a szűz hótakaróra. Sehol egy lábnyom. A hó egyre csak esett, ontotta ki magából a kristálycsillagokat. A némaság magával ragadta, majd egy hirtelen mozdulattal felkapta, s máris benn volt a meleg szobácskában, hófehér bundáját letette az ágyra, s leült az öreg fotelba. Már gőzölgött a finom fahéjas-alma illatú tea, érzéki kalácsillat is terjengett. Dermedt kezével átölette a csészét. A melegség szélsebesen életet adott ujjainak.

Várt. Hosszasan várt, végtelen boldogság gyűrűzte be a légkört.

Látta szeme előtt a mosolyt, mely olyan simítóan kedves volt, olyan lágyan édes, olyan érzékien csábító, annyira szívfacsaróan meleg, hogy még a gondolattól is megremegett. Pár könnycsepp azonnal utat talált a szempillák között. A kedves arc nézett rá, a csábító tekintet, reményteljes melegség futotta be a piciny sebzett, sóvárgó szívét. Félt kicsit, egyfolytában az aggódás lebegett felette, hogy mi van, ha nem jön?
- Nem, nem! Jönni fog! Most el fog jönni! Érzem! - suttogta, s tovább hagyta, hogy az édes pillanat mámora játszadozzon felkorbácsolt érzelmein.
Hosszú percek hullámoztak az óra múlásán, meg akarta állítani az időt. A várakozás pillanata oly csodálatos! Imádta várni Őt. Felállt, odalépett a kályhához, s pár darab fát dobott a tűzre. Apró szikrákat csiholt ki a parázsból a friss fa. Az ablakban hófehér gyertyák ékeskedtek, méltósággal, türelemmel várták a beteljesülő lángolást. Kecses mozdulattal meggyújtotta őket. A lámpafény kialudt a szobában, s a gyertyaláng átvette a hatalmat. Heves indulattal emelkedett a mennyezet felé, mikor felért forrón megcsókolta a falat, s visszazuhant a földre, ingott jobbra-balra, kereste a zugot, ahol megbújhat, s részese lehet majd e különös találkozásnak. S ekkor, ebben a földöntúli méltósággal átitatott pillanatban megszólalt a várva várt hang:
- Bárki is vagy, a lelkedet megszerettem! - rémület fogta el a szavak hallatán, olyan vészjóslónak tűnt a hangsúly, mintha már valahol hallotta volna ezt a mondatot. S ismét szólt a messzeség.
- Segítek Neked, add a kezed! De ne várj túl sokat! Nincs sok időm! Gyere! - érződött némi érzéketlenség a hangon, de ezt a nő már nem hallotta meg. Kitárta karjait, vad hévvel, teljes odaadással nyúlt a hang után, majd érezte, hogy egy erős, határozott kéz átkarolja derekát, kéjesen végigsimítja hátát többször is, egyre tüzesebben öleli. S egy forró száj érintése meghozta a borzongást a testén. Remegett az örömtől, alig merte megérinteni a férfi nyakát, bátortalanul a dús hajához ért, óvatosan lefutott a vállán, végig lágyan a karján át, a tenyerében talált helyet. Ujjaikat összekulcsolták, iszonyatos erővel simultak egybe, s a kiszabaduló vágy ebben a percben, olyan tüzet lobbantott fel, hogy vadul birtokba vette a férfiasan bársonyos nyakat, megérintette szájával, elhalmozta apró csókjaival, kezével minden elérhetőt felkutatott, újra és újra érezni akarta. Olyan erő tombolt testében és lelkében, hogy üvölteni szeretett volna, hogy hallja meg a világ a beteljesületlen elfojtott vágyak kínzó sikolyát, s ez akkora energiát szabadított fel, hogy szemérmességét félredobva, vadul magához rántotta a kéjt, s kegyetlenül testébe zárta a forrósággal együtt. Érezte a másik erejét, minden porcikájában lüktetett, tombolt a kiszabadult erő. Repült és repült a csodák mámoros szárnyán, fel a fehérségbe, a vakító kékség gyönyörébe. A csillagok fénye kajánul rámosolygott, majd szárnyakon lemerült a misztikus mélységbe, onnan a Tó vize felemelte, s közben a felajzott hullámok végig nyaldosták égő testét, majd kivetette a partra, a sziklára állt, s örömkönnyekkel szórta be a tájat, ordított a mámortól, a lelke a szélnek feküdt, röpítette eszeveszett gyorsasággal, a fűben összecsókolta a harmatos szirmokat, átsimította a fákat, megölelte az Életet.
- Jaj, de szeretlek! - nyögte, elcsukló hangon.

Valami ilyesmi lehet a boldogság? A gyönyör apró frenetikus pillanata?...félájultan feküdt a kanapén, a mámor kipirult hévvel futkosott még testén, mikor félelmetes suhogás törte meg a tompa fényt, rémülettel jött a felismerés szele. Vészjóslóan hunyorgott az ijedtség a levegőben - kereste a férfit. Nem látta sehol. Pánik tört ki rajta. - Megint itt hagyott - mormolta alig hallható hangon. Milyen kegyetlen érzés! Kimondhatatlan kín. A mindent elpusztító szánalmas üresség orvul megtámadta. Szíve készült a meghasadásra.

S ebben a pillanatban a gyertyalángja megmozdult, elindult a nő felé, elszánt erővel közeledett, perzselő aranysárga tüzével végig futott testén, felkapta, szorosan magához ölelte, s vad hévvel az örök melegség lángpengéjével szívébe véste e csodálatos, felejthetetlen este emlékét. Megnyugvás kísérte utolsó útjára az égetően fájó szenvedélyt. Könnyeire bátorító mosolyt lehelt a lágy viasz, s királyi pompával elvonult testéből, s lelkéből az elkésett - már-már alig pislákoló - vágy.
Cserébe ott termett a józan elfogadás, a megkönnyebbülés, bár még mardosta a fájdalom fagyos szele, de a gyertyaláng egy pillanat alatt felforrósította. Csodálatot érzett, pedig élete legfájdalmasabb meséje fejeződött be. A láng erőt, s energiát adott neki ahhoz, hogy meglásson végre egy új utat. A nagy hidegség kellős közepén, a piciny kis házikóban, pár szál gyertya meghozta a várva várt szabadulást, s megmutatta az ösvényt, merre induljon.

Hóanyó egyre sűrűbben szórta szét pihéit, már órák óta az ablaknál állt, telis tele rajzolta a két üveglapot, volt ott napocska, Hold, csillagok, millió apró virág, gyönyörű fenyőfák, apró gyertyákkal, díszekkel pompázott, s középen egy aranyos fejecske, elálló fülekkel vigyorgott. Az ablakpárkányon, sok-sok gyertya égett, pislákoló fényük mesésen meghitt hangulatot adott a szobának. Megcsendült a csengettyű. - Itt a karácsony! - suttogta - Micsoda szépséges ajándékot kaptam! - boldogság futotta be testét, lelkét. Arca kipirult, szíve melege a haragot kiszorította. Halkan elkezdett dúdolni: "Csendes éj, szentséges éj, angyalok hangja kél..."

E gyönyörű téli estén, Szent Karácsony ünnepén, mikor éppen a jég össze akarta morzsolni szívét, utolsó pillanatban a melegség beszivárgott egy apró résen - s megmentette - segített neki a sugárzó Gyertyaláng.

(Milyen jó is lenne, ha a csoda mindig segítségünkre sietne, s elringatna...csak pár pillanatra...de kell hozzá a Gyertya lángja!)

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-12-03 18:12:29

válasz Beliliafesz (2007-11-18 02:18:25) üzenetére
Köszönöm, hogy itt jártál, örültem Neked:)
Szenior tag
Regisztrált:
2007-08-24
Összes értékelés:
2901
Időpont: 2007-12-03 18:11:47

Köszönöm Tamás..igen a tél is csodálatos, alig várom már, hogy havazzon!:)

Örülök, hogy minden alkotásomat elolvasol, megtisztelő!:)
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-02
Összes értékelés:
160
Időpont: 2007-11-18 02:18:25

:d Megtaláltam a csodáidat :D na igen... szerencsére hóanyó most szórja a több évi elmaradást!
Köszi az élmény ;) és a tippet

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Netszerelem című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Este van című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) gúzsba kötve című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) gúzsba kötve című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Este van című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Perzselő idő II. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Perzselő idő II. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Perzselő idő II. című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Össze-vissza című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Perzselő idő II. címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Szex szeretkezés nélkül című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)